Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-19 / 65. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 19. Nagyszünet-Hirdetés Engedd szabadon néhány percre a fantáziádat, és képzeld el, hova szeretnél megérkezni ANGOLKA Merre tartasz? A felvételi vizsga komoly erőpróba. Érdemes előre feltérképezni erőforrásaidat, lehetőségeidet, vágyaidat - és azokat az akadályokat is, amelyek a terveid útjában állhatnak. Csak így lehet eredményesen gazdálkodni a rendelkezésre álló idővel. ÚJ SZÓÖSSZEÁLLÍTÁS Az ókori görögök szerint nem lehet kedvező a széljárás annak a hajósnak, aki nem tudja, hova tart. Hasonlóképpen nincs elég ideje annak sem, aki nem tudja, mit, miért és hogyan szereme megvalósítani. Az első feladat ezért az időgazdálkodás. Meg kell határoznod a céljaidat is, és meg kell tervezned a feladatokat. Engedd szabadon néhány percre a fantáziádat, és próbáld meg elképzelni, mi is a célállomásod, hova szeretnél megérkezni, és gondold végig, hogy miért vágysz oda. Ha a felvételi vizsga teljesítését tartod a legfontosabb célnak, akkor próbáld meg elképzelni, milyen pozitívumokkal jár számodra az, ha egy felsőoktatási intézmény hallgatójává válsz. Itt érdemes távolabbi előnyöket is mérlegelni, például belegondolni abba, milyen lesz az életed tíz év múlva, ha most sikerül a felvételi. Próbáld meg elképzelni tehát a célállomásodat, méghozzá képszerűen és színesen, érezve, átélve a szituációt. Mi vár rád ebben a helyzetben? Mi az oka annak, hogy ezt a célt szeretnéd megvalósítani? Van-e valami, ami a terveid ellen hat? Tisztázd magadban ezeket a kérdéseket. Akkor leszel igazán hatékony a tervezésben, a tanulásban és saját időd beosztásában is, ha olyan célokért harcolsz, amelyeket saját magad tűztél ki magad elé, és teljes szívvel a megvalósításukért dolgozol. Ha a célt tisztáztad, és választ kaptál arra is, hogy miért érdemes küz- dened, akkor hozzáfoghatsz a tervezés következő feladatához: az időbeosztáshoz. Tennivalóidat hosz- szú távú, közép és rövid távú, vagy napi célokra, feladatokra kell felosztanod. Ahhoz, hogy a felvételi, egy diploma megszerzése sikerüljön, középtávra tervezve a felvételi vizsga az első komoly erőpróba. Ennek megvalósítása meghatározott anyagrészek feldolgozását, intenzív felkészülést igényel. Előfordulhat, hogy gyakorlati készségeid tökéletesítésére is szükség van. Ezzel a munkával - a felvételi vizsgáig hátralevő időben mindennap - foglalkozni kell. Hónapokra, hetekre és napokra lebontva érdemes meghatározni saját magad számára, milyen részcélokat szeretnél megvalósítani, és annak is tudatosulnia kell benned, hogy ezek a részcélok - pl. egy fejezet feldolgozása a történelemkönyvből - hogyan járul hozzá a nagy cél megvalósításához. Ahhoz, hogy a tervezőmunka sikeres legyen, úgy kell dolgoznod, mint ahogyan az a cégeknél egy-egy projekt tervezésekor zajlik. Figyelembe kell venned lehetőségeidet, erőforrásaidat - pl. hány órát tudsz egy nap hatékonyan a tanulásnak szentelni -, és mérlegelned kell azokat az akadályokat is, amelyekkel találkozhatsz. Vészhelyzeti stratégiát is érdemes kidolgozni arra az esetre, ha egy-egy részcél nem teljesíthető valamilyen ok miatt. Ilyen esetekben a kitartást erősítheti, ha fel tudod idézni a nagy célt, amiért dolgozol. Természetesen nem ragaszkodhatsz mindig, minden áron az eredeti célkitűzésekhez és határidőkhöz. Bizonyos fokú rugalmasság szükséges ahhoz, hogy a saját magad által kitűzött hatatáridők ne jelentsék felesleges stressz forrását. A napi, heti és hosszabb távú tervek kialakításakor tehát a célok és a megvalósításukhoz szükséges idő mérlegelésével készíts magadnak felvételi naptárt, amelyben rögzíted feladataidat, ésszerűbbé téve saját erőforrásgazdálkodásodat, hogy elérd a kitűzött célt. (f, he) Quote: Fame is a vapor; popularity an accident; the only earthly certainty is oblivion. (Mark Twain) Phrasal verb: leave alone/left alone Greta Garbo: I want to be left alone Greta Garbo was a Swedish-bom actress who was famous in Hollywood in the 1920’s and 1930’s. Near the end of her life, in 1990, she was a recluse. She didn’t want to see many people and she stayed inside, away from the public. This line is famous because she always said, „I want to be left alone“. Here are the ways to express being left alone in the negative and question forms. In the first question, it refers to not touching or bothering something. It is not actually asking the person to leave but to stop doing what he or she is doing. „Will you please leave it alone?“ In the negative form here, the person making the statement does not want to be alone. „I don’t want to be left alone.“ „Don’t leave me alone.“ Test If your belt is too tight, you should ______it. 1. lengthen, 2. loosen, 3. loose, 4. release Joke One day, in the Garden of Eden, Adam calls out to God, „Lord, I have a problem.“ „What’s the problem, Adam?“ God replies. „Lord, I know you created me and surrounded me with this beautiful garden and all of these wonderful animals, but I’m just not happy.“ „Why is that, Adam?“ comes the reply from the heavens. „Lord, I know you created this place for me, with all this lovely food and all of the beautiful animals, but I am lonely.“ „Well Adam, in that case I have the perfect solution. I shall create a ‘woman’ for you.“ „What’s a ‘woman,’ Lord?“ „This “woman’ will be the most intelligent, sensitive, caring, and beautiful creature I have ever created. She will be so intelligent that she can figure out what you want before you want it. She will be so sensitive and caring that she will know your every mood and how to make you happy. Her beauty will rival that of the heavens and earth. She will unquestioningly care for your every need and desire. She will be the perfect companion for you,“ replies the heavenly voice. „Sounds great.“ „She will be, but this is going to cost you, Adam.“ „How much will this “woman’ cost me Lord?“ Adam replies. „She’ll cost you a leg, an arm, an eye, an ear, and a testicle.“ Adam ponders this for some time, with a look of deep thought and concern on his face. Finally Adam asks God, „Uh, what can I get for a rib?“ Correct answer to the test question: 2. loosen (Králik Róbert) • fame is a vapor - a hírnév múlandó •popularity is an accident - a népszerűség véleden • the only earthly certainty is oblivion - egyetlen dolog bizonyos e földön, a felejtés •leave me alone - hagyj békén • she was a recluse - remeteként élt •it refers to not touching or bothering something - arra utal, hogy érintsünk meg, ne bántsunk valaSZÓTÁR mit, ill. ne zavarjunk valakit •the person making the statement does not want to be alone - aki ezt állítja, nem szeretne egyedül lenni •if your belt is too tight - ha az öved túl szűk •in the Garden of Eden - az édenkertben •I am lonely - magányos vagyok •she will be the perfect companion for you - tökéletes társad lesz •but this is going to cost you - de fizetned kell érte •a leg, an arm, an eye, an ear, and a testicle - egy láb, egy kar, egy szem és egy heregolyó •ponders this for some time - egy darabig töprengett rajta •What can I get for a rib? - Mit kaphatok egy bordáért? Józan döntés engedmény felszerelésre kiegészítőkre* * 60 000 koronáig (áfa nélkül) www.peugeot.sk A kínálat március 3-tól 31 -ig érvényes. A PEUGEOT-márkakereskedőknél kapható Partner Furgon, Expert Furgon és Boxer Furgon egyes modelljeire érvényes. Ez a kedvezmény nem kombinálható más árengedményekkel. PEUGEOT. PROFIKTÓL PROFIKNAK. * PEUGEOT *15 «5412 She always said, „I want to be left alone" '*■> (Internetfotó) Meg kell határoznod a céljaidat, feladataidat (Képarchívum)