Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-17 / 63. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 17. KOMMENTÁR Pozsonyi példa SZILVÁSSY JÓZSEF Most, amikor befejeződtek az egyetemes magyarság együvétartozá- sának idei ünnepségei, feltehetnénk önmagunknak, továbbá családi és nemzeti közösségünk körében a kérdést: hétköznapjainkban vajon mire és mennyire ösztönöznek Kossuth, Széchenyi, Petőfi intelmei? Azok közül, akik szombaton ott tisztelegtek lánglelkű költőnk eredeti szépségét visszakapó szobra előtt, hányán gondolkodtak el az emlékbizottság modellértékű tettéről? Mert ők nem siránkoztak, nem szidták dühödten a szlovák nacionalistákat, hanem gondoltak merészet és nagyot. Kerestek és találtak hozzá szlovák szövetségeseket, derék pozsonyi polgárokat, önkormányzati képviselőket, akik tisztességgel segítettek abban, hogy újra közkinccsé váljék a hajdani háromnyelvű Pozsony szellemiségét idézőjelkép. S a szobor a szlovák és a magyar kormány anyagi támogatásának, s az újabb közadakozásnak köszönhetően megújult, miként sok száz negyvennyolcas emlékhely és honvédsír a Felvidéken. Közösségi önösszeszedésünk mindezzel azonban nem ért véget, sőt: csak most kezdődik. Mert nemes gesztus, de önmagában nem elegendő évről évre egyszer kitűzni a kokárdát, koszorúzni, vagy körbeállni az emlékhelyet. Ha máskor nem, hát legalább ezekben a napokban kellene rádöbbenünk például arra, hogy szellemi restségünkkel, tudatlanságunkkal hányszor csonkítjuk és gyalázzuk meg anyanyelvűnket. Már csak ezért is tanulságos lenne felmérni: vajon a koszorúzó polgármesterek és a helyi képviselők közül hányán figyelnek arra, hogy helyi szinten, a közhivatalokban érvényesüljön a kétnyelvűség? S a nemzeti kisebbségünkhöz tartozó helyi járási tisztségviselők vajon szakmai, becsületbeli ügynek tartják-e, hogy legalább a munkakörükkel kapcsolatos magyar szakkifejezéseket megtanulják és használják is, ha az anyanyelvükön szólnak hozzájuk. Csaknem naponta hallva sokak egyre borzasztóbb keveréknyelvét - a tiszteletre méltó kivételek ellenére - a válasz csakis elkeserítő lehet. Követni kellene hát ilyen vonatkozásban is a pozsonyi modellt, amelynek a lényege a jó cél felismerése és eredményes valóra váltása. Ideje volna már bizony, ha például civil szerveződések, köztük a Csemadok helyi szervezetei felkarolnák anyanyelvűnket, a magyarok lakta települések képviselői pedig akár helyi érvényű rendeletek meghozatalával gyarapítanák a kétnyelvű - magyarul is pontosan, szépen feltüntetett - feliratokat és információs táblákat. Mennyiben más lehetne a helyzet Dél- Szlovákiában, ha nem lennénk közömbösek anyanyelvűnk hazai sorvadása és meggyalázása iránt. Akkor lenne emlékezetes az idei március, ha felismernénk végre, hogy az ünneplésnek akkor van igazi értelme, tartalma, ha nem csak szép szavakkal, szóvirágokkal, hanem célirányos tettekkel igyekszünk hősök és mártírok intelmeit követni. Közösséget toborozni, szövetségest szerezni anyanyelvűnk pallérozásához is, amely megmaradásunk és boldogulásunk egyik pillére. Billeg a jog asztala TÓTH MIHÁLY Keserű gyümölcse a rendszerváltásnak, hogy az irigység most politikai tényezőként érvényesül. Ez annak a következménye, hogy a transzformálás folyamatában történt anyagi visszaéléseknek csak elvétve lett büntetőjogi következményűk. Ha a közvélemény által visszaélésnek tartott esetek néha-néha el is jutnak a bíróságig, az új tulajdonos rendszerint bebizonyítja, hogy a privatizálás az éppen hatályos törvénnyel összhangban történt. Nem elhanyagolható, hogy a nagy vagyonok tulajdonosainak nem okoz gondot sztárügyvédek megfizetése, akik ki tudják aknázni a jogi csűrés-csavarás összes lehetőségét. A népjóléti törvények legutóbbi módosítása is bizonyítja, hogy Szlovákiában az állami vagyon transzformációja nem éppen sikertörténet. Korábban az állam nagyon rossz tulajdonosnak bizonyult. Az új tulajdonosok viszont a vagyonkezelésben nem hoztakjavulást. Ne csodálkozzunk hát, hogy a rendszerváltás kárvallottjai és kedvezményezettjei között csendes hidegháború zajlik. E folyamatban új szakaszt jelent a segélyfolyósítás megszigorítása óta eltelt időszak. A napi sajtó a múlt hét folyamán több járásból is tudósított, miként megy végbe a népjólét megreformálása Kaník miniszter stílusában. Ez a gyakorlat a középrétegek lecsúszása meggyorsításának a technológiája. A középréteghez tartozás ebben az országban abban jutott kifejezésre, hogy a család például személyautóval rendelkezett, hogy általában szerény összegű bankbetétje volt, és háztartásából nem hiányzott az olyan, luxuscikknek már rég nem nevezhető eszköz, mint az automata mosógép, a tévékészülék, netán a számítógép. Tegyük fel, nem egészen megalapozadanul, hogy a középréteghez sorolható addig konszolidált család kereső tagjai egyik napról a másikra munkanélkülivé válnak, majd letelik az az időszak, amíg alanyi jogon jár nekik a munkanélküli-segély. Szociális segélyből kezdenek éldegélni, mígnem egy napon az illetékes népjóléti hivatalnok közli, hogy a segélyezést leállítják, mert pl. megállapították, két tévékészülék is van a háztartásukban. Vagy éppen egy személygépkocsi. Vagy 80 ezer koronáról szóló betétkönyv a szekrényben. Ezúttal ne azt vizsgáljuk, miként omlik össze a család önbizalma. Ehelyett csak azt vegyük szemügyre, mekkorát billen a jog asztala. Nem hihető, hogy van olyan törvény, amely felhatalmazná a népjóléti hivatalnokot, hogy információkat szerezzen be a család bankbetétjéről. Vagy milyen törvény alapján van bárkinek joga megállapítani, a munkanélküli lakásában van-e tévékészülék, és hány van. Tegyük fel, hogy az illetőben még maradt egy szemernyi önérzet, és sérelmére bíróságon keresne orvoslást. Keresne, de vajon van-e akárcsak néhány száz koronája is ügyvédre?- Amióta ideköltözött a városból a professzor úr, matekozik a gyermekeimmel, én meg tanítgatom őt kecskét fejni! (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ Magyarország csatlakozása az EU- hoz történelmi dátum, az ország egy egység tagja lehet, érdemi beleszólással a közösség ügyeibe, ami hosszabb távon biztos kereteket nyújt a békés és erőteljes gazdasági növekedéshez - vélekedett Kovács László magyar külügyminiszter a lapnak. Szerinte az ország már azzal is nyert, hogy a csatlakozáshoz meg kellett felelnie egy követelményrendszernek. Emlékeztetett, hogy a kormány határozott szándéka a kedvezménytörvény megőrzése és a helyzet rendezése. A módosítás során olyan európai szellemű megoldásra törekszik, amely összhangot teremt az európai szervezetek ajánlásaival. Kovács szerint a törvénymódosítás során a kedvezmények és támogatások köre semmilyen tekintetben nem változik, sőt egyes esetekben kifejezetten bővül, s a támogatási rendszer átláthatóbbá és demokratikusabbá válik. Csak az USA, Nagy-Britannia és Franciaország álláspontja stabil, a többi államnál rövidtávú stratégiáról van szó Sorakozó két tengely mentén Mint az megfigyelhető volt az elmúlt hetekben, az Irak körül kialakult helyzet következtében komoly feszültségek keletkeztek az Északatlanti szövetségen belül. Általában úgy értékelik a helyzetet, hogy két, egymással szemben álló csoport alakult ki. Az amerikai-brit-spa- nyol-olasz és a francia-német tengely. ONDREJCSÁK RÓBERT Ehhez a két „maghoz” csatlakozott aztán a többi európai ország, az első, „angolszász” csoporthoz a közép-európaiak, míg Párizshoz Belgium és Görögország. Tény, hogy a jelenlegi helyzetben ez az értékelés többé-kevésbé helytálló, azonban már középtávon is megkérdőjelezhető az említett „tengelyek” időtállósága. A hosszabb távú értékelésnél ugyanis egy-egy ország pillanatnyi viselkedése helyett hosszú távú stratégiai céljaiból kellene kiindulni. Ebből a szempontból csak három hatalom tartja magát a jelenlegi helyzetben is hagyományos irányvonalához és biztonságpolitikai stratégiájához, konkrétan az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország. Természetesen ezt úgy is lehet értékelni, hogy Londonnak, Washingtonnak és Párizsnak van koherens stratégiája és világos definíciója arról, mit is szeretne, illetve hogy hogyan definiálja saját helyét és szerepét a világban. Az ő elképzeléseik tehát világosak és kiszámíthatóak. Az USA számára 2001 szeptembere óta első számú szempont a biztonság. Ennek minél magasabb szintű elérése érdekében Washington számára elfogadható akár az egyoldalú katonai akció lehetősége, még abban az esetben is, ha nem támogatja a nemzetközi közösség. Az USA ennek következtében a hagyományos szövetségeken (NATO) túl, amelyek az érdekek sokszínűsége miatt sokszor alkalmatlanok az új kihívások kezelésére, az úgynevezett ad hoc koalíciókra fogja helyezni a hangsúlyt. Ezekben azok az országok vesznek majd részt, amelyek hajlandóak és képesek is hozzájárulni az amerikai hadműveletekhez. Ezekben a hadműveletekben Washington legszorosabb szövetségese Nagy-Britannia. Ez a brit biztonságpolitika alapvető elveinek logikájából adódik. Ennek lényege, hogy Londonnak minden körülmények között meg kell őriznie befolyását a globális biztonsági környezet legbefolyásosabb szereplőjére, tehát az Egyesült Államokra. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha komoly erőkkel részt vesz az amerikai akciókban. Ennek a célnak felel meg a brit fegyveres erők fegyverzete, stratégiája és felkészültsége is. Jelenleg tehát a britek legfontosabb célja a haderő határain túli bevethetőségének bebiztosítása, mégpedig olyan mértékben, hogy az komoly erőt képviseljen egy USA-val közösen megvívott koalíciós hadműveletben. Ez kb. 30 ezer embert, száz harci repülőgépet és egy repülőgép-anyahajórajt jelent a szükséges kísérőegységekkel együtt. Ez a stratégia egyrészt komoly befolyást biztosít az amerikai lépésekre és ebből kifolyólag a britek képesek azokat bizonyos mértékig saját érdekeiknek megfelelően formálni, viszont van ennek egy hátulütője is: Nagy-Britannia fegyveres ereje és biztonságpolitikai stratégiája „gyarmatosítva” lehet volt saját gyarmata részéről. Az amerikai-brit „tengellyel” szembenálló országcsoport vezetője Franciaország, és álláspontjának szintén meg van a maga logikája. Párizs megpróbál önálló pólusként szerepelni a világpolitikában, és mint ilyen, magát az USA-val szembeni alternatívaként meghatározni. Ennek felel meg a francia biztonságpolitikai stratégia és a fegyveres erők felszereltsége és felkészültsége is. Franciaország a hidegháború befejezését követően is több száz nuldeáris stratégiai fegyvert kíván rendszerben tartani, sőt jelentős modernizációs programot is beindított. Ezzel szemben a britek jelentős mértékben csökkentették ilyen jellegű fegyvereik számát - körülbelül 200-ra -, teljesen felszámolták a repülőgépekkel célba juttatható nukleáris fegyvereiket már csak a tengeralattjárók maradtak csökkentett számú robbanófejjel - és nem is terveznek modernizációs programokat. A francia nukleáris stratégiai erőnek két fő feladata van. Az egyik: minden potenciális ellenféllel szemben biztosítani az elrettentést, és olyan szintre emelni az esetleges Franciaország elleni támadás árát a potenciális támadó számára, hogy az már elfogadhatatlan legyen. Á másik, hogy alátámassza Franciaország státusát mint globális hatalomét. A másik képesség, amelyre a franciák komoly hangsúlyt fektetnek - a britekhez hasonlóan - a távoli hadszínterekre való haderő-átcsoportosítás („power projection”) képessége. A francia elképzelések szerint az ország haderejének képesnek kell lennie egy 50 ezer fős haderő átcsoportosítására bármilyen európai válsággócba. Ha Európán túli válságról van szó, harmincezer ember átcsoportosítása lehetséges egy válságövezetbe és ezzel párhuzamosan további ötezer katona kiküldése egy másik válság kezelésére. Természetesen ehhez jönnek még Franciaország megpróbál önálló pólusként szerepelni a világpolitikában. az Afrikában állomásozó csapatok (Szenegál, Elefántcsontpart, Gabon). A Franciaország által kitűzött biztonságpolitikai célok azt bizonyítják, hogy Párizs a jövőben egy független pólusa szeretne lenni a nemzetközi rendszernek. Természetesen felmerül a kérdés, képes lesz-e erre. Ezzel kapcsolatban érdemes egy rövid összehasonlítást elvégezni a francia és az amerikai képességek között. A kb. 280 müliós lakosságú és kb. 8000 milliárd GDP-vel rendelkező USA megközelítőleg 200 ezer embert állomásoztat külföldön, s emellett még további 200 ezret képes bevetni. Ehhez jönnek még a hadiflotta és a légierő globális képességei, továbbá az egyre táguló technológiai szakadék az amerikai haderők és a világ többi fegyveres ereje között. Ezzel szemben a 60 milliós Franciaország - kb. 1500 milliárd GDP-vel - a jelenleg külföldön állomásozó csapataival együtt összesen 50, maximum 60 ezer főt képes külföldön bevetni. A francia hadiflotta jelenleg egy nagy anyahajóval rendelkezik, a következőt már megrendelték, viszont az US Navy 12 nagyméretű anyahajót tart rendszerben. A leírtakból is kiviláglik, hogy Francia- ország - bár fegyveres erejének képességei a világ élvonalába sorolják - forrásai és lehetőségei egyszerűen nem elegendőek arra, hogy az Egyesült Államokat legalább megközelítő erejű világpolitikai pólus legyen. Ez csak abban az esetben lenne lehetséges, ha a franciáknak sikerülne saját irányításuk alatt megszervezni az Európai Unió biztonságpolitikáját, és azt kihasználva növelnék meg forrásaikat. Ahhoz azonban a kitűzött célok már valamelyest elegendőek, hogy egy európai szövetség élére álljanak - persze ehhez az európaiak biztonságpolitikai vízióit kellene egyesíteni Párizs elképzelései szerint, ami nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges. Nagy-Britannián, Franciaországon és az Egyesült Államokon kívül a többi említett ország jelenlegi álláspontja nem igazán stabil. Bár Spanyolország és Olaszország erősen támogatja az USA álláspontját, ez annak a függvénye, hogy mindkettőben jobboldali konzervatív kormányok vannak hatalmon. Hogyha ez megváltozna, egy baloldali olasz vagy spanyol kormány minden valószínűség szerint a francia oldalon állna. Ha viszont Németországban a jelenlegi szociáldemokrata-zöld pacifista koalíció helyett a konzervatívok lennének kormányon, akkor Berlin az amerikai álláspontot támogatná (ezt egyébként a német jobboldal jelezte is, amikor nyolc európai ország aláírta híres levelét az Egyesült Államok támogatására). Mivel az utóbb említett államoknak nincs saját „világformáló” víziójuk - és még ha volna is, forrásaik és lehetőségeik túl korlátozottak, hogy az komoly lehessen - mindig kénytelenek valamelyik „táborhoz” csatlakozni. A brüsszeli bürokraták állítólag feketelistára akarták tenni a tűzifát, helyette csak a földgáz- vagy a villanytüzelésű kemencéket ismerték volna el Az olaszok nem kértek az Unió „egyenpizzájából” MTI-HÁTTÉR Bár Olaszország az Európai Unió alapító tagja, három éve meg kellett védenie Brüsszellel szemben az egyik legfőbb nemzeti jellegzetességét, a pizzát. A világsajtó szárnyán röppent fel annak idején a riasztó hír: az EU a jövőben betiltani készül az olasz földön évszázadokon keresztül pizzasütésre használt fafűté- ses kemencéket. A brüsszeli bürokraták állítólag feketelistára akarták tenni a tűzifát, helyette csak a földgáz- vagy a villanytüzelésű kemencéket ismerték volna el. A taljánok számára ez merénylettel ért fel legfőbb nemzeti ételük ellen. Hangsúlyozandó azonban, hogy az igazi pizzáról van szó, nem arról, amelyet a világ legkülönbözőbb tájain úgy neveznek. A hamisítadan pizza Nápolyból származik, évszázadokon keresztül alakították, finomították receptjét, s néhány esztendővel ezelőtt az illetékes olasz hivatal rendeletben rögzítette a szabályokat, amelyek betartása nélkül nem lehet e névvel ületni bármilyen összegyúrt lepénykenyeret. A legfőbb szabály pedig éppen a fafűtéses kemence. Szigorú előírások határozták meg eddig, hogy bükkfával kell befűteni, a tésztát pedig 400-450 Celsius-fokon lehet csak vüágosra sütni. Ha a brüsszeli bizottság követelményének akartak volna megfelelni a jövőben, csak 300-350 Celsius fokra lett volna szabad melegíteni a kemencét, és nem egy, hanem legalább három percig kellett volna tartania a sütésnek. A termék száraz lett volna, úgyszólván eheteden. Romano Prodi, az európai bizottság elnöke azonban rögtön a riadalom másnapján lefújta a riadót. Megnyugtatta a kedélyeket: szó sincs arról, hogy Brüsszel keresztbe akarna tenni a pizzának. De arra senki sem tudott választ adni, miért is terjedt futótűzként a világsajtóban a hír. A gyanút senki nem tudta eloszlatni azzal kapcsolatban, hogy bizonyos érdekcsoportok esedeg szándékosan röppentették fel ezt a léggömböt. Rómában sokszor mondják, hogy Brüsszelre nagy befolyást gyakorolnak a multinacionális vállalatok, amelyek például az amerikai mirelit egyenpizzát akarják terjeszteni a piacon. Már csak azért sem enyhült az olaszok gyomoridegessége, mert éppen gyomrukat érte további támadás Brüsszel részéről. Hasonló hírek érkeztek az ereded olasz fagylalt módosítási kísérleteiről, veszélybe került a helyi csokoládé és a friss tészta készítésével kapcsolatos hagyomány. Az olaszok amiatt is haragudtak az Európai Unióra, hogy korábban megállapodott Magyarországgal: 2007-től az olaszok nem használhatják többé a Tocai márkanevet egyik borfajtájukra vonatkozóan, mivel az összetéveszthető a vüágpi- acon a magyar Tokajival.
