Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-15 / 62. szám, szombat
„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) CSALÁDI KÖR mm^^^—^~amm~^^^^^^^^^^JETVEGTMAGAZjNj „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti ” (Arany János) 2003. március 15., szombat 7. évfolyam, 11. szám Tímea és Gábor a nem túl rózsás gazdasági helyzet ellenére is bizakodva tekintenek a jövőbe, akár Szlovákiában, akár Ukrajnában folytatják majd közös életüket Szerelemmel minden távolság legyőzhető M. CSEPÉCZ SZILVIA olnár Gábor egy kis délnyugat-szlovákiai faluban, Érsekkétyen, Molnár Tímea Ukrajnában, a kárpátaljai Ungváron él. Budapesten, az egyik nyári egyetemen találkoztak, és a két fiatal között tartós kapcsolat szövődött. Azóta többször is meglátogatták egymást, s mindkét család elfogadta gyermekének szíve választottját. Tímea és Gábor közös jövőt tervezgetnek, nemrég az eljegyzést is megtartották. Esetükben elmondható, hogy a szerelem valóban nem ismer határokat. Tímea a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége ifjúsági tagozatának, a Fókusznak az elnökségi tagjaként került a nyári egyetemre, Gábor egy programismertető felhívás hatására jelentkezett. Kezdettől fogva rokonszenveztek egymással, sokat beszélgettek. Tímea: Kiderült, hogy nagyon sok közös vonásunk van, pedig teljesen más környezetben élünk. Például egyszerre szoktunk azonos dolgokat kimondani. Az ízlésünk is nagyon hasonló, sőt amikor Gábor nálunk járt, még az is feltűnt, hogy egyformán ülünk a kanapén. Az első látogatásig természetesen eltelt egy kis idő. A fiatalok ezalatt - pontosabban, ha nincsenek együtt, mindmáig - az interneten keresztül leveleznek egymással. Gábor: Egyikünknek sincs saját internet-hozzáférhetőségünk, de úgy látom, Tímeának Ungváron könnyebb a dolga. A mi régiónk kisvárosaiban nincsenek internet- kávéházak, sem Párkányban, sem Zselizen. Én, ha elektronikus levelet szeretnék küldeni, rendszerint a harmadik ^községbe, Szőgyénbe utazom. Az ottani polgári társulás nyitott egy kis klubot, három géppel. Tímea: Ungváron ehhez képest rengeteg internetkávézó van, jóformán minden negyedben. És a legtöbb a nap huszonnégy órájában működik. Persze, Ungvár nagy, mintegy százhúszezer lakosú város. Milyen most az élet Kárpátalján? Én leginkább Ungvárról és vidékéről tudok beszélni. Tudom, hogy vannak olyan más körzetek, ahol nagyon nagy a szegénység, főleg az árvíz sújtotta falvakban. De úgy látom, a külföld felé Kárpátaljáról csak ezt a fajta képet mutatják. Holott a legtöbben hasonlóan élünk, mint például a felvidéki magyarok. Jómagam az Ungvári Nemzeti Egyetem filológiai karának másodéves magyar szakos hallgatója vagyok. Egy nagy lakótelepen élek a szüleimmel. Van egy bátyám, ő már megnősült/s külön költözött a családjával. Édesanyám tanárnő, apukám vállalati menedzser. Ahhoz, hogy egyetemre járhassak, nagyon fontos a szülői segítség. De a magam módján én is igyekszem. Kulturális műsorokat vezetek, a televízió magyar nyelvű adásában is többször szerepeltem. Hetente kétszer, kedden és csütörtökön jelentkezik az ukrán televízióban az egyórás magyar nyelvű hír- és kulturális összefoglaló. A magyarság helyzete ebben a közegben javult, romlott vagy stagnál? Pontos adatokat nem tudok mondani, de a legutóbbi népszámlálás szerint fogyott a magyarság. Ami a helyzetünket illeti, én úgy látom, hogy kielégítő. Az ukránokkal jól kijövünk. A gond az, hogy sok fiatal, aki a falvakból került fel az egyetemre, nem beszéli az ukránt. Még a másodéves csoporttársaimnak is gyakran fordítani kell. De azt tapasztaltam, hogy bárhol nyugodtan beszélhetek magyarul vagy oroszul, senki nem szól érte. Orosz óvodába jártam, így jól beszélem ezt a nyelvet. Ukránul megtanultam, hiszen ez az államnyelv. Nem hiszem, hogy szégyen az, ha valaki plusz egy'nyelven beszél, még ha az az ukrán is. Ez jól is jött itt Szlovákiában, mert az ukrán nagyon hasonlít a szlovák nyelvre. Kértem is Gábort, hogy mondjuk vacsora közben beszélgessen velem szlovákul, én majd ukránul válaszolok, s szóljon rám, ha túl lágyak a hangzók. Emellett még angolul beszélek, legalábbis igyekszem. Hol tervezik a közös életüket? Gábor: Tímea még egyetemista, most az a legfontosabb, hogy befejezze a tanulmányait. Én a Komáromi Gépipari Szakközépiskolában végeztem, majd a zselizi gépgyárban dolgoztam. Sajnos a leépítések miatt megszűnt a munkahelyem, s most éppen új állást keresek. Egyelőre itt, Szlovákiában. Nagy gond, hogy nem beszélek ukránul. Persze nem csupán ezen múlik. Tímea szerint míg itt általában megkapja az ember a munkájáért a bérét, Ukrajnában nem mindig. Kétszer jártam ott, de nagyon kedvezőek a tapasztalataim. Az életszínvonalat például úgy lehet összehasonlítani, hogy minden a felébe kerül a mi árainkhoz képest, viszont a felét is keresik. Lényegében tehát ugyanazon a szinten működünk, mi esetleg a szociális szférában tartunk előbbre. Természetesen ezek elnagyolt benyomások, hiszen viszonylag keveset tartózkodtam Ukrajnában. De azon a vidéken mindent más léptékkel mérnek, mint nálunk. Elmentünk meglátogatni Tímea nagymamáját, és kiderült, hogy a falu, ahol él - és amit én városnak hittem - vagy tízezer lakost számlál. Van gimnáziuma, kórháza, szeretetotthona. Ami Ungvárt illeti, érdekes, szép, hatalmas város. Az Ung folyó kettéosztja. Van az óvárosi rész és az új negyed. Külön a központ és a lakótelepek, a város szélén pedig az ipari park. Tímeáék lakásától vagy hat kilométert autóztunk az egyetemig, nekem fel sem tűnt volna, ha az apukája nem említi. Rengeteg a zöldövezet, hatalmas fákkal. Tímea: A városközpontot folyamatosan építik, szépítik. Rengeteg a templom, szinte minden utcasarkon restaurálnak egyet, vagy újat emelnek. Van római katolikus, görögkatolikus, pravoszláv és református. Ukrajna második legnagyobb pravoszláv temploma is Ungváron épül, már állnak a falak, és a tervek szerint gyönyörű lesz. Ahogy a sétálóutcáink is a legszebbek közé tartoznak. Szakurafák szegélyezik, s tavasszal, április végén a virágoktól olyan az egész, mintha rózsaszín habból állna. Később a fákról lehullanak a szirmok, s az ember úgy érzi, mintha egy hatalmas rózsaszínű, csodás illatú szőnyegen járna. Az egyetem földig érő ablakaiból belátni a fele várost. Igaz, a fűtés nem túl erős, de ezért kárpótlást nyújt a gyönyörű panoráma. A klíma Ukrajnában hasonló, mint nálunk, Ungvárt legalábbis elkerüli az orosz tél mínusz negyvenfokos hidege. Gábor karácsonykor is vállalkozott az útra, hogy viszontláthassa kedvesét. Holott a szlovák- ukrán határ közötti közlekedés - a két éve bevezetett vízum- kényszer miatt - korántsem egyszerű. Gábor: Szlovák részről a vízum 37 dollár, és kétszeri átlépésre szól, amit három hónapon belül fel kell használni. Tímeáéknak 31 dollár, s tizenöt napig érvényes. Tímea: Vízumot kapni nem nehéz, de nagyjából egy hetet kell rá várni. így van ez a legtöbb hivatalos okmánnyal. Gábor: Amióta bevezették a vízumkényszert, nagyon sok ukránszlovák közös vállalkozás tönkrement. A munkaadók nem tudták fizetni munkásaiknak a vízumot, s bonyodalmak adódtak a papírmunkák terén is. Most nagyon sok ukrán inkább Csehországba megy dolgozni. Szlovákiában főképp azok maradtak, akik huzamosabb ideje itt keresik a kenyerüket. Még több ukrán munkás veszi célba Portugáliát, és a környező nyugateurópai országokat. Tímea és Gábor a nem túl rózsás gazdasági helyzet ellenére is bizakodva tekintenek a jövőbe, akár Szlovákiában, akár Ukrajnában folytatják majd közös életüket. Tímea azt mindenesetre megjegyezte, hogy majdan nyári menyasz- szony szeretne lenni. Tímea: Ismerősöktől tudom, hogy a hivatalos papírok elintézéséhez kell a legtöbb kitartás és türelem. Van úgy, hogy többször is visszaadják a dokumentumot, s egyik helyről a másikra küldözgetik az embert, de pontosat nem mondanak. Közben félig tréfásan azon gondolkodtam, mit is mondok majd a házasságkötő teremben, ha megkérdezik, kinek a vezetéknevét fogjuk használni. Molnár-Molnár a születésünk óta... Gábor: Ha csak az lenne a belépő, hogy legyek ukrán, vagy akármilyen állampolgár, állok elébe. így is, úgy is magyar maradok. Mindenki az Európai Uniót emlegeti. Én már nem is látom azokat az embereket egymástól elválasztó határokat. Emberek, vigyázat! Jól nézzétek meg, nem járt-e le a hitelkártyátok, és ne nyomkodjátok össze-vissza az automata számlapján a gombokat! Bementem a bankomba. FIALA ILONA ementem a bankomba, hogy magyarázatot kérjek valamire. Azzal kezdődött az egész, hogy még a múlt ősszel elnyelte a bankautomata a hitelkártyámat. Néhány telefonhívás árán megtudtam, hogy körülbelül három hétbe telik, amire a kártyát visszakapom. Az az érvem, hogy a végzetes elnyelési manőver a szomszédos utcában történt, semmit sem számított. Én ugyanis más bank automatájával nyelettem el a kártyámat, s minden bank az illetékes bank központjába küldi el a kártyákat, ott aztán osztályozzák, majd elküldik azokba a bankfiókokba, ahol kiállították őket. Mindez - most már tudom - három hétbe telik. Felfogtam, tudomásul vettem, ámbár máig sem értem. Azt még megkérdeztem a telefonkagylótól, hogy milyen címen ejthette foglyul az automata az én szerencsétlen hitelkártyámat. Hát, biztosan lejárt! - szólt a dorgáló felelet. Nem, nem járt le! - erősködtem. Akkor pedig rossz azonosító kódot adott meg - mondta a telefon most már ellentmondást nem tűrő hangon. Ez sem igaz! - állítottam én is fennhangon. A kis papírcetli (amolyan elismervény), amit pénz és bankkártya helyett kaptam az automatától, azt közölte velem, hogy a kártya most szépen itt marad, keressem fel a bankomat, az utasításom ugyanis végrehajthatatlan, a hiba kódszáma: XXX. Mit jelent ez a kód? - ez az én kérdésem volt. A válasz: ilyen kód nincs! Három hét elteltével a bankom visszaadta a kártyámat. A banki dolgozók a fejüket csóválták az X- eket látva a pici papiroson. Eléggé szorult helyzetben voltak. Azt már ugyanis nem mondhatták, hogy lejárt a kártya használati ideje, s ezért tartotta vissza az automata - hisz látták rajta a dátumot. Azt se mondhatták, hogy helytelen számot ütöttem be a számlapon azonosító kódként, mert akkor a nyomtatvány, amit ott lebegtettem előttük, azt tüntette volna fel. Én azonban nem tágítottam. Mindenáron feleletet vártam a kérdésemre: mi okból? Aztán szikra pattant, abból pedig megszületett a kézenfekvő válasz: Időnként előfordul, hogy rövidzárlat áll be az automata és a bank között, s én éppen egy ilyen rövidzárlat idején akartam a pénzemhez jutni.- Akkor viszont szépen vagyunk! - mondtam méltatlankodva, ahelyett, hogy megköszöntem volna a „kielégítő” választ. - Mi van, ha mindez az ország másik végében történik velem, s nincs pénzem vonatra vagy buszra, hogy hazajöjjek. És ha külföldön történt volna?... De erre már senki sem válaszolt. Csak amolyan „menj már a fenébe!” kifejezésű tekinteteket kaptam, illetve „örülj, hogy tényleg nem külföldön történt” jellegűt. S meg kell hagyni, ez utóbbinak valóban örültem is. Akkor lepődtem csak meg igazán, amikor pár nap múlva megkaptam az éppen esedékes banki kimutatást. Dülledezett is a szemem azt látva, hogy minden esetben, amikor pénzt vettem fel a számlámról (mármint a saját pénzemet), 25 korona kezelési költséget számoltak fel nekem. Magyarázatra áhítottam, hát - mint már az elején említettem - bementem a bankomba. S a magyarázat: ha készpénzt veszek fel (az én saját pénzemről van szó!), azért illetéket kell fizetnem. Ez amolyan ösztönzés, hogy a kliensek inkább a hitelkártyájukat használják.- De ember! Nekem az automata elnyelte a kártyámat, ezért kellett a bankban felvennem a pénzt.- Akkor pedig vigyáznunk kell, nehogy rossz számot üssünk be, hogy a pénzünkhöz is hozzájussunk, s a kártyánk is megmaradjon - mondta bizalmaskodó és egyben lekezelő stílussal (ahogy egy kis hülyével szokás beszélni) a banki alkalmazottak jelvényét viselő fiatalember.- Olyan egyszerű az azonosító kódszámom, egyszerűbb nem is lehetne. S nem ütögettem mellé! - persze, a bizonyítékom addigra már nem volt meg, hogy odavághattam volna elé.- Ajaj! Mindenki ezt állítja... - erősködik tovább majomkodva. - Pedig csak két ok létezik, ami miatt elnyeli az automata a kártyát: vagy nem érvényes már, vagy rossz számot üt be valaki. Ez már több a soknál! De mit tehetek? Száz koronát veszítettem amiatt, hogy a három hét alatt négyszer vettem ki készpénzt a bankomban. Emberek, vigyázat! Januártól emelkedtek a banki illetékek. Jól nézzétek meg, nem járt-e le a hitelkártyátok, és ne nyomkodjátok össze-vissza az automata számlapján a gombokat! S ha az mégis úgy dönt, hogy nem adja vissza a kártyátokat, hát pechetek van. Akkor aztán szidhatjátok a bankotokat, ahogy én szidom olykor az én drága, de nagyon drága bankomat. Molnár-Molnár születésük óta... (Képarchívum) Nyári menyasszony szeretne lenni
