Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-15 / 62. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 15.

Szabadságharc a felvidéken

Hol sírjaik domborulnak címmel Kovács László és Görföl Jenő összeállításában a dunaszer- dahelyi NAP Kiadó jelentette meg azt a kötetet, amelynek szerzői arra vállalkoztak, hogy összegyűjtsék és bemutassák az 1848-49-es magyar szabadságharcnak a mai Szlovákia területén található emlékeit. „A pozsonyi »törvényes forradalom« helyszíneinek, szereplőinek emlékeit, a politikai események és személyek, a nagy csaták emlékműveit, valamint az ország temetőiben szétszórva található honvédsírokat ismerhetik meg a könyv lapjairól, fényképeiről" - írja az Előszóban Kovács László. Az 1848-49-es magyar szabadságharc 155. évfordulója tiszteletére ebből a kötetből válogattunk szemelvényeket.

A honvédegyletek megalakulása

A volt honvédek anyagi és erkölcsi támogatására a kedvező bel- és külpolitikai feltételek csak 1865- 1866-ban alakultak ki. 1865 decemberében az uralkodó ismét ösz- szehívta a magyar országgyűlést. 1866-ban, amikor kirobbant a porosz-osztrák háború, a Habsburgok Königgrátznél vereséget szenvedtek, s Klapka légiója a Kárpátokig nyomult. De Bismarck nem kívánta fölbomlasztani a Monarchiát. Ferenc József pedig ebben a helyzetben még arra is hajlandó volt, hogy 100 000 forintos támogatást nyújtson a volt negyven- nyolcas honvédek megsegítésére.

o o «

A mai Szlovákia területén 16 megyében jött létre honvédegylet. Megalakításuk négy szakaszban történt:

1. 1867 tavaszán 9 vármegyében alakultak meg a honvédegyletek: áprilisban a Pozsony Városi és Megyei Honvédegylet (elnöke Pálinkás István alezredes) és Liptószent- miklós székhellyel a Liptó Vármegyei Honvédegylet (elnöke Janik János ezredes), májusban Kassán az Abaúj Vármegyei Honvédegylet (elnöke Korponay János ezredes), Aranyosmaróton a Bars Vármegyei Honvédegylet (elnöke Simonyi Simon őrnagy), Ipolyságon a Hont Vármegyei Honvédegylet (elnöke Pongrácz István őrnagy), Rimaszombat székhellyel a Gomör Vármegyei Honvédegylet (elnöke Erőssy Lajos százados), Losonc székhellyel a Nógrád Vármegyei

Honvédegylet (elnöke Udvardy Péter őrnagy), Nyitrán a Nyitra Vármegyei Honvédegylet (elnöke Jánoky Viktor hadnagy).

2. 1867 nyarán további öt vármegyében alakultak meg a honvédegyletek: júliusban a Komárom Vármegyei Honvédegylet, amelynek tiszteletbeli elnökévé Perczel Mórt választották. Az egyesület irányítását megalakulása után Thaíy Zsigmond ezredes végezte. Ugyanebben a hónapban jött létre Lőcse központtal a Szepes Vármegyei Honvédegylet, amelyet Mári- ássy János ezredes vezetett, Eperjesen a Sáros Vármegyei Honvédegylet (elnöke Dobay József ezredes) és Körmöcbányán a Körmöcbányái Városi Honvédegylet (elnöke Wagner Károly főhadnagy). Ugyancsak nyáron jegyezték be Besztercebányán a Zólyom Vármegyei Honvédegyletet (elnöke Rus- kay István alezredes).

3. 1867 őszén az Árva Vármegyei Honvédegylettel bővült a honvédegyletek sora, amelyet Alsókubin székhellyel hoztak létre. Elnöke Bajcsy Adeodat százados lett.

4. A felvidéki honvédegyletek kialakulási folyamata 1868 elején fejeződött be, amikor további két új egyesület jött létre. Türócszent- mártonban a Turóc Vármegyei Honvédegylet (elnöke Rakovszky Iván főhadnagy), Trencsénben a Trencsén Vármegyei Honvédegylet (elnöke Sándor Kálmán őrnagy). Ez az egylet a munkáját az 1861- ben megalapított honvédsegélyező egyletre alapozta.

Pap Gábor honvéd százados sírja a komáromi köztemetőben

(Görföl Jenő felvételei)

A „törvényes" forradalom Pozsonyban

Március 15-én - amikor a pesti forradalom zajlott - indult el Pozsonyból a hajóállomásról a Ferenc Károly-hajó és még egy másik gőzös a magyar országgyűlés küldöttségével s az őket kísérő fiatalsággal. A küldöttséget a hajóállomáson már a forradalmi Bécs fogadta, s némi udvari vonakodás után kérésük teljesült.

A Pozsonyba 17-én visszaérkező küldöttséget lelkesen üdvözölte a hajóállomáson összegyűlt nép, és éljenzés közepette kísérte a vezetőit, többek között Kossuthot és Bat- thyányt a Zöldfa vendéglőbe. A Zöldfa - helyén ma az 1928-30-ban épült Carlton Szálló található - Palugyai Jakab, híres pozsonyi vendéglős kezén vált igazán népszerűvé. A Zöldfa a reformkori népszerűségét szinte a XX. századi lebontásáig megőrizte: Alfred Nobel, sőt Albert Einstein is lakott itt. A Zöldfa előtt, a Sétatéren (ma: Hviezdoslav tér) összegyűlt tömegnek Kossuth Lajos tartott lelkesítő beszédet, és mutatta be Batthyány Lajost, a leendő miniszterelnököt: „Mint a magyar szabadság hírnökei, üdvözöljük Magyarhon szabadságának napját. Megjöttünk Bécs falai közül, hol az abszolutizmusnak századokon keresztül tartogatott rendszere összedőlt. Testvéri szeretettel fogadtattunk azon nép által, mely a szabadság kivívásának tettére Pozsony falai közül kapta a biztató szót. A mi közelségünk híre Ausztria számára az alkotmány megadásának perce volt. Hisszük és reméljük, hogy a szomszéd birodalom népei azon alkotmányt, mely most szóban van, tetté fogják érlelni, íme itt azon férfiú, kit a nemzet kívánsága következtében a király akarata a nemzet felelős minisztériumának első alkotójává és elnökévé kinevezett. Azt gondolom, hogy az ő személyisége, az ő élete, az ő lelke biztosítják a nemzetet, miszerint az, aminek ennek következtében történnie kell - magyar földön, magyar lélek által, magyar kezekkel -, kevés napok alatt végre lesz hajtva.” A Sétateret ennek a nevezetes beszédnek az emlékezetére nevezték el később Kossuth Lajos térnek. Kossuth egyébként az országgyűlések idején a Zöldszoba utca Nyerges utcára nyíló sarkán lakott. Batthyány Lajost pedig az is kapcsolja Pozsonyhoz, hogy 1806-ban itt született a család palotájában.

Az intézményes forradalom helyszíne a további napokban újból az Országháza volt, ahol lázas törvénykezési munka kezdődött. Március 18-a és április 7-e között az Országgyűlés megalkotta és elfogadta az új, polgári demokratikus Magyarországot létrehozó törvényeket. Az Országháza (Egyetemi Könyvtár) falán ezekre az eseményekre egy vörösmárvány-tábla emlékeztetett (az első világháború után eltávolították) az alábbi szöveggel: „Magyarország fő- és nemesi rendjei a népszabadság eszméjétől fellelkesülve, e történelmi nevezetességű palota tanácskozási termeiben alkották meg a halhatatlan emlékű nagy művüket, az 1848-iki Törvényeket és azokkal a modern magyar államot. Örök dicsőség és a fölszabadított népmilliók hálája emlékükre. A nagy esemény színhelyét az utókor számára ez emléktáblával megjelölni hazafias lelkesedéssel elrendelte Pozsony szab. kir. város törvényhatósági bizottságának 1898. évi március hó 7-én tartott közgyűlése.”

Április 7-én az első felelős magyar kormány is megalakult. A kormányalakítási tárgyalások egyik helyszíne a Prímáspalota volt. Az 1778-81 között Batthyány József esztergomi hercegprímás által emelt palota helyén már a középkorban is ún. Püsr pök-ház volt. Pozsony városa később megvásárolta a palotát. A XIX. században több nevezetes politikai esemény helyszíne volt, többek között itt írták alá az aüsterlitzi csata után a pozsonyi békét Napóleonnal. 1848. április 11-én itt tartották az alsó- és felsőtábla utolsó együttes ülését, melyen sor került a törvények szentesítésére, a kormány beiktatására és az utolsó rendi ország- gyűlés bezárására. A nagyszerű esemény a Tükörteremben zajlott, ahol jelen voltak a főrendek, a főpapok, a képviselőház és a kormány tagjai s a királyi család képviselői. A királyt Batthyány Lajos üdvözölte, aki a szentesített törvényeket átadta István nádornak, majd magyarul így szólt: „Hív magyar nemzetemnek szívemből óhajtom boldogságát, mert abban találom fel a magamét is. Amit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve, ezennel által is adom neked, kedves öcsém, s általad az egész nemzetnek...” Ezt követte a kormány hivatalos kinevezése, majd a király rendeletben feloszlatta az 1847-48-as rendi országgyűlést. Ez volt egyúttal a legutolsó országgyűlés, mely Pozsonyban tanácskozott, mert a választások után nyáron összeülő népképviseleti országgyűlés már Pesten nyílt meg.

Hadi események a mai Szlovákia területén 1848-49-ben

A tavaszi hadjárat első szakaszának magyar győzelmei a fővárosig szorították vissza a császári fősereget. Windisch-Grätz egy Pest elleni támadásra számított, de minden eshetőségre készen a Garam mögött már szerveződött a birodalomból érkező erősítésekből a tartalék hadtest, Ludwig Wohlgemuth altábornagy vezetésével. Galíciából pedig április elején az országba érkezett Änton Vogel tábornok hadteste (kb. 7000 fő), amelynek eredeti célja Miskolc volt, de az isaszegi magyar győzelem után a császári hadvezetés Rimaszombat irányába rendelte. A magyar hadvezetés nem akarta kitenni a fővárost a pusztításnak, ezért a szorult helyzetben levő Komárom felmentését tűzte ki célul, arra számítva, hogy a várra támaszkodva visszavonulásra kényszerítheti a Pestet megszálló császáriakat. A feladatot három magyar hadtestnek kellett végrehajtani, miközben Aulich II. hadteste lekötötte az ellenséges főerőt Pest előtt. Április 10-én Vácott megverték a Götz-hadosztályt, amely a Garam mögé húzódott, ahol felvette a kapcsolatot Wohlgemuth gyülekező erőivel. A Garamon való átkelés kellő hídanyag hiányában a tervezettnél lassabban haladt, de a császáriak nem használták ki az időt. Április 9-én a már átkelt két magyar hadtest Nagysallónál találkozott az osztrákokkal. A faluért kemény harcot kellett vívniuk a honvédeknek a részenként a csatatérre érkező császáriakkal, akik azonban nem tudtak mit kezdeni a túlerővel szemben. Wohlgemuth belátta, hogy a rendelkezésére álló két dandár legfeljebb védekezésre elég, ezért megpróbálta a falutól délnyugatra megvetni a lábát, kezdetben sikerrel, mivel egy időközben beérkező császári dandár zűrzavart okozott a magyar jobbszárnyon, és így erőket vont el a főirányból. A csatát végül a VII. hadtest lovasságának beérkezése döntötte el. Wohlgemuth Érsekújvár irányába vonult vissza, ezzel szabaddá vált az út Komárom felé. A császáriak mintegy 2000 embert vesztettek, ezzel szemben a magyarok 6-700 főt. Április 20-án került sor a nagysallói csata „utójátékára” Kéméndnél, ahol az Esztergom irányából Wohlgemuth hadtestével való kapcsolatfelvétel céljából a főseregtől érkező dandár ütközött meg a magyar VII. hadtest csapataival, akiket a Garam bal partjáról a Horváth-különítmény támogatott. Az összecsapás nem járt komoly áldozatokkal, gyakorlatilag csak ágyúzásra korlátozódott. A nagysallói győzelem hatására a Komárom körüli osztrák ostromzár felbomlott, és április 22-én bevonultak a városba az első honvédcsapatok. A Duna hídját a császáriak az ostrom során megsemmisítették, ezért az offenzíva egy időre elakadt, azonban Görgei tervei alapján nekikezdtek egy ideiglenes hajóhíd építésének, amelyen április 26-án megkezdhették az átkelést. A tavaszi hadjáratban összecsiszolódott honvédcsapatok lerohanták a Simunich-hadtestet, és kettészakították annak arcvonalát; a császáriakat az mentette meg a katasztrófától, hogy Ludwig Weiden altábornagy a nagysallói vereség hírére Pest kiürítéséről döntött, és a Pozsony felé visszavonuló két császári hadtest már Komárom közelébe ért a csata napján. A beérkező osztrák csapatokkal a szűk hajóhídon éppen csak szivárgó magyar erősítések nem tudták tartani a versenyt, a csata ennek ellenére kiegyenlítetten zajlott; a végső győzelem kicsikarásához azonban Görgeinek nem voltak tartalékai. A császáriak elsődleges célja a visszavonulás biztosítása volt, így a csata délután egy óra tájban véget ért. A magyar veszteség 800 fő volt, ezzel szemben az ellenségé 1200 fő.

A komáromi csata után a magyar fősereg elhagyta a Felvidéket; ahol így csak viszonylag kis erők maradtak: a Beniczky-különítmény (4000 fő, 18 ágyú) és Görgei Ármin őrnagy különítménye (900 fő, 2 ágyú). A Vogel-hadtest betörése után megkezdődött a magyar IX.' hadtest szervezése, amelynek a parancsnokául Henryk Dembinskit nevezték ki. A hadtest feladata az ország északkeleti határainak védelme lett, ami a fenyegető orosz intervenció árnyékában vált különösen fontossá. Vogel hadteste a nagysallói csata után új parancsot kapott: a Vág-vonalon felsorakozott császári csapatokhoz való csatlakozásra. Időközben a Görgei- különítmény megtisztította a bányavárosokat az ellenségtől: április

18-án elfoglalta Selmecbányát, 21- én Körmöcbányát, 26-án pedig Turócszentmártont, közben több összecsapásban megverte a gyenge császári csapatokat (Selmecbánya - április 18., Pribóc - április 23., Zászkal - április 26., Várna - május 1.), akik súlyos veszteségeket szenvedve (több száz fő, főleg fogságba esettek) Jablonkára húzódtak visz- sza. Görgei Ármin ezután a közeledő Vogel ellen fordult. A térségben levő magyar csapatok ereje csak a

császáriak zaklatására volt elegendő, és csak lassítani tudta Vogel útját. Pribilinán mintegy 800 szlovák gyűlt össze megsegítendő Vogelt, azonban három magyar század szétverte ezt a csapatot. Május 7-én pedig a felvidéki magyar önkéntesek Tótfalunál rajtaütöttek egy császári különítményen (4 század gyalogos és szlovák önkéntesek), amely a főparancsnokság utasításait vitte Vogelhez. A császáriak súlyos veszteségeket szenvedtek (kb. 70 fő). Vogel május közepén csada- kozott a fősereghez, az őt követő Görgei mindenütt helyreállította a magyar fennhatóságot. Május 13- án azonban megjelentek az első portyázó orosz csapatok a Felvidéken, akikkel a szétszórt kis magyar erők nem sok sikerrel vették fel a küzdelmet.

Csenkey Vendel közhonvéd sírja a féli temetőben