Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-03 / 51. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 3. KOMMENTÁR Jó pontok, szempontok SZILVÁSSY JÓZSEF Ha valaki felteszi azt a kérdést, vajon mi értelme lehet a szerdai rendkívüli parlamenti ülésnek, akkor elvben egyszerű a válasz. Az ellenzéki honatyák jelentős része és a kormánypárti ANO néhány képviselője azért kérte a pozsonyi törvényhozó testület mielőbbi összehívását, hogy a Badzgon-ügyként elhíresült lehallgatási botrányról és a Dzurinda vezette legnagyobb kormánypártot is érintő korrupciógyanús esetekről próbálják kideríteni az igazságot. A mindenkori ellenzék alapvető feladata leleplezni és számon kérni a kormány vagy valamelyik kormánypárt homályos vagy éppenséggel törvénytelen lépéseit. Csakhogy Szlovákiában ez is másképpen van. A rendkívüli tanácskozást az a párt is kérte, amelynek elnöke máig ostobaságokkal csapja be a legelvakultabb híveit. A tárgyilagosan gondolkodó polgár ugyanis sosem hitte el Vladimír Meciarnak azokat az elmeszüleményeit, melyek szerint jótékony külföldi vállalkozó kölcsönzött neki legalább negyvenegymilliót a trencsénteplici luxusvilla megvásárlásához. Azt sem, hogy a kormányfői fizetéséből lehetséges olyan mesés szállodai és egyéb szolgáltató hálózat kiépítése, mint amilyennel az exminiszterelnök és családja rendelkezik. A rendkívüli ülést támogatja a HZDS-ből kivált Tkác-csoport is, amelyben többek között olyan személyek is találhatók, akik az exkormányfő országlá- sa idején több tucat állami vállalat igazgatótanácsi vagy felügyelőbizottsági tagjaként nem a vagyon megőrzésével, netán a gyarapításával, hanem a legtöbb esetben az ellopásával törődtek. így lettek rövid idő alatt milliárdosok. Mit papolhatnak ők közerkölcsről, korrupcióellenes harcról? S vajon Robert Fico miért cinkoskodik velük? Netán azért, mert Meciarék is sok mindent tudnak a Smer gazdasági holdudvaráról és a párthoz áramlott pénzek eredetéről? Nem makulátlan a legtöbb kormánypárti sem. Mikulás Dzurindának fel kellene hagynia a közhelyek szajkózásával és együgyű ellentámadásaival. Végre határozott választ kellene adnia arra, vajon pártelnökként milyen következtetést vont le abból, hogy a mobilszolgáltatóval, a motorvonatokkal és még más történettel kapcsolatos korrupció gyanúja mindig az SDKU valamelyik vezetőségi tagjára, ezáltal főképpen erre a politikai szubjektumra vetődik. Kiállhatna a közvélemény elé a kereszténydemokrata belügyminiszter is. Elmondhatná: véletlen-e, hogy a nyomozók éppen most vizslatnak a Markíza háza táján. Miután Pavol Rusko világgá kürtölte, hogy megfigyelik és lehallgatják őt. Vagy csak az ANO elnökét akarják elhallgattatni, jelezve, hogy róla is sok mindent tudnak? Ha mindezt tudatosítjuk, akkor a szerdai rendkívüli ülés nem lesz más, mint a besározódott politikusok újabb szócsatája és szemfényvesztése, amellyel jó pontokat szeretnének szerezni legalább a fanatikus párthíveik között. Azzal a csúsztatással, hogy csakis ők az igazság bajnokai. Miközben gondosan ügyelnek arra, hogy azért az egyik politikai térfélen se derüljön ki az igazság, vagyis a bezsebelt sok-sok milliárd eredete. Ilyen helyzetben nem lehet a végletekig ragaszkodni a kormánykoalíciós szolidaritáshoz, mert az ilyesfajta magatartás egykönnyen cinkosságba csaphat át. A még nem sáros szlovák és hazai magyar politikusok felelőssége, hogy annyi meddő fogadkozás után végre érdemben is tegyenek határozott lépéseket a törvénytelenségek visszaszorítása, a szőnyeg alá söpört törvénytelenségek felderítése érdekében. Éspedig úgy, hogy odafentről, vagyis a politikai és gazdasági elitnél kezdik a közélet megtisztítását. Már szerdán jelét adhatják annak, hogy akarnak és tudnak is így cselekedni. A szomszéd új elnöke TÓTH MIHÁLY Tíz év alatt se tudtam megszokni, hogy Csehországot két, számomra kevéssé rokonszenves politikus Szlovákia szomszédjává minősítette át. Ennyit arról, hogy e kis dolgozatom tárgyköre vonatkozásában a „szomszéd” kifejezést mennyire vagyok képes emóció nélkül leírni. Annyira, amennyire afölött leszek képes örvendezni, hogy a Hradzsinban mostantól kezdve nem filozófushoz igazodva állítják be az órákat, hanem egy jól képzett kettőskönyvelő ízlését követve ketyegnek a kronométerek. Silány mellébeszélés, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy Václav Klaus lesz-e jobb államfő, vagy Jan Sokol lett volna. Tomás G. Masaryk és Václav Havel óta vétek az ilyen kérdésfeltevés. Viszont egyáltalán nem ködösítés, hanem a tények, az összefüggések vizsgálatára irányuló mélyszántás, ha a jelenség tucatnyi fő szempontja között azt tesszük mikroszkóp alá, hogy a Sokol kontra Klaus párbajban mely politikai erő voksainak köszönhetően dőlt el a mérkőzés. A szociáldemokraták jelöltje elméletileg begyűjthette volna a kommunisták összes szavazatát, és ennek eredményeként - hangsúlyozom: elméletileg - ma Jan Sokol címére kellene érkezniük a gratuláló dísztáviratoknak. Nemcsak a szociáldemokratáknál kialakult káosz következménye, hogy az elkövetkező években nem a baloldal próbálkozhat meg a lakosság egyötöde-egynegyede bizalmát és támogatását élvező kommunista párt domesztikációjával, hanem a jobboldali Polgári Demokratikus Párt (ODS). Ez viszont egyáltalán nem elméleti probléma, hanem nagyon is gyakorlati kérdés. A rendszerváltás óta eltelt idestova másfél évtized alatt láthattuk, ahogy a kommunisták legalább három fő irányba távolodtak el a volt uralkodó párttól. Egy részük vállalkozni kezdett, feledni igyekezve a múltat. Ez nem nélkülözi az ésszerűséget. Jelentős hányaduk szociáldemokratává igyekszik magát átminősíteni. A magyarországi MSZP esete bizonyítja ennek az útnak a járhatóságát, a szándékok tisztességességét. Viszont minden posztkommunista országban jelen van az egykori kommunista párt híveinek egy csoportja, amely a rendszerváltás folyamatában egy húron pendülő internacionalistából buzgó hazafias erővé alakult át. Mégiscsak igaza volt a baloldal klasszikusának, aki a 20. század első harmadában váltig állította: a politikai szélkakasok végső menedéke a hazafiaskodás. A prágai elnökválasztáson nem volt lemérhető, hogy a lakosság - ahogy mondottuk egykor - széles rétegei hogyan viszonyulnak a „kokárdaviseléshez”, még rondább kifejezéssel: a nacionalizmushoz. Csehországban a nacionalizmus ma a szudétanémet kérdéshez való viszonyuláson mérhető le. Köztudott, hogy Jan Sokol a szomszédpolitikában e kérdés lehető legcivilizáltabb megoldását szorgalmazta, figyelembe véve, hogy 1938-39-től, illetve 1945 tavaszától napjainkig jóval több, mint fél évszázad telt el. Ugyanez nem mondható el Václav Klausról, aki szudétanémetügyben keményvonalasnak bizonyult. Nem volt nehéz felismerni voksszerzési szándékát. A kommunistáknak köszönhetően lett a Cseh Köztársaság elnöke. Kíváncsi vagyok, hogy az elkövetkező években a hazaffyaskodás iskolájában hogyan sikerül szalonképessé tennie a cseh kommunisták elitjét; TALLÓZÓ NZZ. DiE PRESSE A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap szerint az új kormány összetétele nem szerencsés Ausztria számára: ugyanez a koalíció ősszel szétesett, mert nem tetszett a nem túl csendes partner Jörg Haidernek, ám azóta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tovább csúszott jobbra, s Haider megint felrobbanthatja a kormányt, amelynek csupán igen csekély többsége van. Ugyanakkor a szociáldemokraták és a Zöldek nem tudtak felmutatni terveket, s visszariadtak a kormányzati felelősség vállalásától. A Die Presse című konzervatív lap szerint a kormány megalakításában csupán az volt meglepő, mennyire lazán cáfoltak rá az állításokra, melyek szerint a tárgyalásokon az ország érdekében folyt az alkudozás. Ám érdekes módon éppen annak a két néppárti tartományi elöljárónak a rokona, illetve kádere került váratlanul kormánypozícióba, akik ellenezték a koalíciót és távol maradtak a döntő vezetőségi ülésről is. Váltás a Hradzsinban: Václav Havel után Václav Klaus j ött Václav Klaus köztársasági elnökké választása után - amit a prágai megfigyelők többsége nem egészen várt fejleménynek, meglepetésnek minősít - Csehországban azonnal elsősorban két kérdés került az érdeklődés homlokterébe. KOKES JÁNOS Az első, hogy milyen hatással lesz ez a döntés a belsőleg most már bizonyíthatóan nagyon megosztott hárompárti kormánykoalícióra, különösen annak legerősebb pártjára, a Cseh Szociáldemokrata Pártra, s közvetetten a kormányra, a második pedig az, hogy mennyiben fogja ez befolyásolni Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának helyzetét a belpolitikai színtéren. Mielőtt azonban az említett politikai kérdéseket elemeznénk, érdemes néhány szóban megemlíteni, milyen reakciókat váltott ki Václav Klaus megválasztása a lakosság körében. Kétségtelenül meglepetés Klaus győzelme a már két hónapja tartó elnökválasztási csatában, ez többé-kevésbé általános vélemény. Ugyanakkor el kell mondani, hogy végeredményben olyan meglepetés, amely lényegében egybecseng a lakossági választói akarattal: az utóbbi hónapokban ugyanis minden országos közvélemény-kutatás eredménye az volt, hogy a lakosság Václav Klaus volt kormányfőt, egykori képviselőházi elnököt, a jobboldali Polgári Demokratikus Párt tiszteletbeli elnökét látná a legszívesebben a Hradzsinban. Természetesen ez azoknak a személyeknek, személyiségeknek a választékára vonatkozik, akiket az arra illetékes jelenlegi politikusi garnitúra a választók elé terjesztett. Személyes véleményem is az, hogy a „rendelkezésre álló” jelöltek közül Václav Klaus valóban messze kiemelkedett. Jelzésként csak egy dolog: a jelöltek közül egyedül ő volt az, aki bemutatkozó parlamenti felszólalásában úriemberhez méltóan megemlítette elődjét, Václav Havelt is, köszönetét mondott neki az ország érdekében kifejtett sokéves munkájáért, s méltatta érdemeit. Václav Klaus megválasztása után is kijelentette: Václav Havel rendkívüli történelmi időszakban került a Hradzsinba, érdemei is rendkívüliek, s ez most már természetesen nem ismétlődik meg. Most a polgári elnökök sora következik. Ezért ő a Hradzsinban is nem Václav Havel, hanem Václav Klaus akar lenni. Minden cseh állampolgár köztársasági elnöke. Václav Havelt az ősrégi Hradzsinban tehát legnagyobb politikai ellenfele fogja felváltam. Havel 10 - és ha a csehszlovák időszakot is figyelembe vesszük, akkor mintegy 13 - elnöki esztendeje után Klaus öt éve van a láthatáron. Már az elnökválasztási kampány és Václav Klaus legutóbbi megnyilvánulásai is egyértelműen jelezték, hogy bizonyos dolgokban új fejezet nyilik, amelynek bizonyára komoly hatása lesz a cseh belpolitikai színpadra. Elsősorban a kommunistákhoz való viszonyról van szó. Havel ugyanis elnöksége egész ideje alatt következetesen ignorálta Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját, s képviselőivel nem kommunikált, nem is állt szóba. Klaus viszont nyilvánosan biztosította őket: ha ő lesz az új cseh államfő, akkor ő - eltérően Václav Haveltől - teljesen egyenjogú pártként kívánja kezelni a kommunistákat. Várható, hogy a kommunista párt a 2002-es, számára igen sikeres parlamenti és helyhatósági választás, illetve Klaus államfővé választása után a közeljövőben véglegesen áttöri az eddigi Václav Havel nemzetközi nimbuszát nem közelíti meg. mesterséges elszigeteltségét, amelybe bizonyos jobboldali politikai erők kényszerítették 1993, az önálló Csehország megalakulása után, s ezzel megszűnik a cseh belpolitikai színtér bizonyos egyoldalúsága. Eddig ugyanis egyetlen választás után sem jöhetett szóba a kommunista párt mint kormányalkotó vagy koalíciós erő, partner, ami nagyban nehezítette és bonyolította a kormány- alakításokat. Nem szabad ugyanis feledni, hogy 15-20 százalékos támogatottságú pártról van szó. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy alsóbb, helyi és regionális szinten a kommunistákkal szinte mindenütt normálisan együttműködnek a többi pártok, míg a parlamentben a tavalyi választás után tört meg ajég, s kapott a párt magas tisztségeket, egyebek között egy parlamenti alelnöki funkciót is. Klaus néhány nappal elnökké választása előtt a konzervatív Lidové novinynek adott interjújában elutasította az olcsó antikommunizmust. „A tartalom nélküli antikommuniz- must mint minősítést olcsónak tartom. Sosem voltam az az ember, aki élvezettel hallgatta az olcsó kocsmai vicceket az ilyen vagy olyan kommunista tisztviselőkről. Ez nem az a világ, amely engem érdekel” - válaszolta a politikus az újság munkatársának arra a kérdésére, miért határolódott el az antikommunizmus- tól. Klaus szerint a kommunizmus, antikommunizmus témája manapság mesterségesen fel van fújva. „A kommunizmus egy világnézet, amelyet én nem osztok, s amely régiónkban remélem már nem fog győzedelmeskedni” - fejtette ki véleményét Klaus. A jobboldali politikus sikerét az elnökválasztáson a kommunista támogatás mellett még jelentősebb mértékben a hárompárti kormány- koalíció, különösen a Cseh Szociáldemokrata Párt belső megosztottsága tette lehetővé. Mára már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szociáldemokrácián belül továbbra is aránylag nagy és befolyásos tábora van a volt pártelnöknek-kor- mányfőnek, Milos Zemannak. Nincsenek messze az igazságtól azok, akik azt mondják, hogy a szabad- szájúságáról ismert Zeman nagy csinnadrattával megszervezett tavaly nyári „nyugdíjba vonulása” nem volt más, mint egy jól átgondolt stratégiai és taktikai lépés, amely azonban nem jött be. Zemannak esze ágában sem volt nyugdíjba menni: a cél az államfői tisztség megszerzése volt. Az már a történelem fintora, hogy a dolgokat ez a tábor annyira túlkombinálta, hogy végül is Zeman teljesen leégett az államfőválasztáson, s megszégyenítve gyakorlatilag elmenekült a Hradzsinból. Mindennek nyilvánvalóan következményei lesznek a szociáldemokraták március végi tisztújító kongresszusán. Nyilvánvaló, hogy Vladimír Spidla kormányfőnek, pártelnöknek kemény csatában fog kelleni visszaverni a támadásokat, és megvédenie pozícióit. Ha ez nem sikerül, akkor nem lesz elkerülhető a kormány átalakítása sem. Az új cseh államfő nemzetközi színtéren sem ismeretlen személy. Václav Havel mellett mindenképpen Václav Klaust ismerik a leginkább a mai cseh politikusok közül a világban. Havel nemzetközi nimbuszát azonban nem közelíti meg. Míg Havelt egyfajta szabadságharcosnak, gondolkodónak, filozófusnak tekintik a világban, aki a kommunista rendszer idején eszméiért a börtönt és a meghurcoltatást is vállalta, addig Klaus mint politikus Földön járó polgári elnök akar lenni és ökonómus ismert és elismert. Személyének a megítélése azonban nem egyértelműen pozitív, korrektségét, erős egyéniségét azonban a sajtókommentárok is kiemelik. Különösen egyes nyugateurópai körökben euroszkeptikus- nak tartják, aki szerintük ok nélkül bírálja az Európai Uniót és mechanizmusait. Klans ezt mindig visszautasította, s azt állította, hogy ő egyszerűen eurorealista, mert az uniós tagságnak az előnyeit és a hátrányait is látni kell. Az inkább filozófus hajlamú, kissé bohém Václav Havel utódja tehát az inkább pragmatikus és igen konvencionális Václav Klaus lesz. Kettejük nyílt vitái, politikai párharcai közismertek. Míg Klaus a következetes, zártabb, klasszikus parlamenti demokrácia híve, addig Havel a nyíltabb politikai rendszert kedveli, amelyben nagyobb teret kaphatnak a civil szervezetek, kezdeményezések is. Nem ritka az az állítás, hogy Csehország politikai rendszerét a bársonyos forradalom után éppen e két koncepció - Havelé és Klausé - párharca határozta meg. Azonban mindenképpen tény: Václav Klaus Václav Havel volt államfővel és Milos Zeman volt szociáldemokrata kormányfővel együtt annak a triumvirátusnak a tagja, amely a legnagyobb hatással volt az 1989 utáni csehországi állapotok alakulására. Václav Havel elnöki időszaka után tehát most Václav Klaus kapott bizonyítási lehetőséget. A vele szemben megfogalmazott elvárások nagyok. Klaus egyértelműen jelezte: földön járó polgári elnök akar lenni, párbeszédet kíván folytatni a döntéshozó kormánnyal és parlamenttel, s nem célja harmadik hatalmi centrummá tenni a Hradzsint. Öt éve van rá, hogy ezeket az elveit a gyakorlatban is megvalósítsa. (CTK-felvétel)- Tanulj, kisfiam, mert mire nagy leszel, már nem a tolvajoknak és a maffiózóknak lesz sok pénzük, hanem azoknak, akik műveltek! (Peter Gossányi rajza) Nem célja harmadik hatalmi centrummá válni - öt éve van rá, hogy ezt a gyakorlatban is bizonyítsa
