Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-12 / 59. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 12. Kitekintő Q Fenyegető kormányválság után ellenzéki jelölt a köztévé élén - Silvio Berlusconi olasz kormányfő Mario Rescát, a McDonald's főnökét akarta elnöknek RAI: dzsungelharcosok és rasszista graffitik Választási vitaműsor a Raiuno stúdiójában (Reuters-felvétel) „1972-ben Guam szigetének őserdejében rábukkantak egy Szoicsi Jokoi nevű japán őrmesterre, aki nem volt haj­landó megadni magát, pedig akkor már 27 év telt el Hiro- hito császár felszólítása óta. Remélem, Baldassare elnök nem vár majd ennyi ideig.” POCÁR DEMETER Ezt Marco Follini, az olasz keresz­ténydemokraták főtitkára jelentet­te ki az itáliai közmédia, a RAI első emberének lemondását sürgetve. Szokatlan üzenet volt ez egy kor­mánypárti politikustól egy szintén kormánypárti tévéelnök részére, ám a RAI körüli állapotok romlása már nem csak az ellenzéknek szúrt szemet. Januárban történelmi fordulatot jegyeztek az olasz televíziózásban: először fordult elő, hogy fő műso­ridőben a Mediaset nevű magán- vállalat három országos csatorná­jának együttes nézettsége megha­ladta a három RAl-adóét. A keres­kedelmi tévéknek a közszolgálati­akkal szembeni térnyerését más­hol aligha fogadná megütközés, ám Itáliában a feljövő csatornák épp annak a Silvio Berlusconinak a tulajdonában állnak, aki kor­mányfőként beleszólhat a szoron­gatott konkurensek sorsába is. A RAI olyasmi, „amitől mindig is távol tartottam magam, s amivel sohasem akartam foglalkozni”-je­lentette ki leereszkedően a minisz­terelnök, ám csaknem kétéves kor­mányzásának eseményei másra engednek következtetni. Arra ugyan nincsen bizonyíték, hogy Berlusconi saját kezűleg is beavat­kozna a közszolgálat belügyeibe, ám arra igen, hogy akarata befo­lyással bír az állami tévére. így, mi­vel elfogultnak mondta őket, levet­tek a RAI képernyőjéről két nézett tévést, Enzo Biagit és Michele San- torót, de volt példa arra is, hogy le­tiltottak a miniszterelnököt kifigu­rázó szatirikus műsorokat, vagy hogy az aktuális híradásokat „a kormányzat javára manipulálták”. Mindenkinek szemet szúrt példá­ul, hogy a RAI egyik csatornájának vezetése sem tartotta fontosnak a február 15-i, minimum egymilliós békemegmozdulás élő közvetíté­sét. Silvio Berlusconi miniszterelnök, aki egyúttal Olaszország leggazda­gabb embere is, megválasztásakor azt ígérte, hogy száz napon belül rendezni fogja az általa viselt köz­hivatal és a nagyvállalkozói érde­keltségei közötti összeférhetetlen­séget. Ez a fogadalom azonban csaknem két év után is beváltatlan maradt. Ma - közvetlenül vagy közvetve - ellenőrzése alatt tartja a hét országos csatornából azt a ha­tot, amely magáénak tudhatja a nézők 90 százalékát. Mivel a taljá- nok négyötöde a véleményformá­lásban a személyes tapasztalato­kon kívül kizárólag a varázsdoboz­ra támaszkodik, a média fölötti - legalábbis a nyugati világban - pá­ratlan befolyással ruházza föl Ber- lusconit. A helyzet súlyosságára jellemező, hogy már az Európai Parlament is úgy érezte, határozatot kell hoznia az olasz közmédia védelmében, Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök pedig egy éven belül kétszer is felemelte szavát az információ pártatlansága és a tömegtájékozta­tási eszközök pluralizmusa mel­lett. A politikai nyomás, a nézettség romlása, valamint a gazdasági ve­zetés romboló hatású intézkedései ellen tiltakozva tavaly november­ben, nyolchavi folyamatos vita után lemondott a RAI ötfős igazga­tóságának három tagja: két ellen­zéki és egy kormánypárti igazgató. A makacsul kitartó maradék két ember - őket nevezte el Follini kép­viselő nyomán a köznyelv Japá­noknak” - még jó negyedévig in­tézkedett a „testület” nevében, hogy aztán február végén egy bot­rány őket is távozni kényszerítse. Kipattant ugyanis, hogy a RAI ket­tes csatornájának székhelyét Ró­mából Milánóba akarják áthelyez­ni. Ez technikailag talán indokol­ható, mert a RAI-2 sok stúdiója a lombard fővárosban van, ám a po­litika nyelvére lefordítva a döntés azt jelenti, hogy Umberto Bossi Északi Ligájának az adót sikerült a saját területére térítenie. A csatornaköltöztetés - legalábbis szavakban - csaknem kormánysza­kadáshoz vezetett. Berlusconi, mi­után megunta Bossiék kilépéssel való fenyegetőzését, magához ren­delte a koalíció egymásra acsarko­dó pártvezetőit, s addig nem en­gedte el őket, amíg indulataikat legyűrve meg nem állapodtak ab­ban, hogy kiket látnának szívesen a RAI élén. Maga Berlusconi állító­lag Mario Rescát, az itáliai McDo­nald’s főnökét, az olaszországi amerikai kereskedelmi kamara el­nökét - és egyik cégének tanácsa­dóját -javasolta tévéelnöknek. A kiegyezés elodázta ugyan a koa­líció szakadását, ám újabb bot­rányt robbantott ki, mert a köztévé vezetésének kinevezésére az alkot­mány szerint nem a kormány, ha­nem a parlament két házelnöke hi­vatott. A két illetékes, Pierferdi- nando Casini, a képviselőház és Marcello Pera, a szenátus első em­bere pedig hosszas huzavona után meghökkentő lépésre szánta el magát: a két kormánypárti politi­kus az ellenzéknek ajánlotta fel, hogy jelöljön igazgatósági elnököt. Ilyesmire még nem volt példa a RAI történetében. A Casini-Pera in­dítvány értelmében a vezető testü­letnek az eddig 3+2-es összetétele helyett (amelyben a kormánypár­toké volt a többség és az elnöki poszt) áttérnének az egy plusz né­gyes formulára, amelyben az.ellen­zék adja a vezetőt, ám a testület többi tagja mind a parlamenti többség szimpatizánsa. A baloldal némi tépelődés után be­lement a játékba, s felterjesztett három jelöltet, akik közül a két házelnök végül Paolo Mieli ismert történészt és publicistát, a Rizzoli Corriere della Sera kiadó igazgató­ját választotta. Mieli, akinek sze­mélyét a kormánypártok részéről is tisztelet övezi, valamint négy is­mert értelmiségi igazgatótársa már letette a hivatali esküt. Az új vezérkar kinevezésével, azonban úgy tűnik, távolról sem ért véget a Berlusconi által igazga­tott szappanopera. Ezt jelzik azok a rasszista graffitik is amelyeket a hét végén - Paolo Mieli ellen tilta­kozva - festékszóróztak rá a milá­nói RAI-épületre: „A RAI az olaszo­ké. Nem a zsidóké!” - tartalmazza az egyik. A Mieli által vezetett igaz­gatótanács ugyanakkor - legalább­is a La Repubblica szerint - csak ideiglenesnek tekinthető, mert a parlamenti többség épp most dol­gozik egy új televíziózási törvé­nyen. Ez pedig még az igazgatóta­nács kinevezésének módját is meg­változtatja. A kialakult erővonalakat azonban az új rendszer valószínűleg válto­zatlanul hagyja. E tekintetben ugyanis Berlusconi legalább olyan eltökéltnek tűnik, mint Szoicsi őrmester. Róma, 2003. március Berlusconi hét országos csatornából hatot tart ellenőrzése alatt (Képarchívum) Az iraki főváros fényárban úszó kirakataiban hamisított Giorgio Armani és Pierre Cardin márkájú áruk sorakoznak Bagdadi luxuséjszakák a háború árnyékában MTI-PANORÁMA Bagdad. Az iraki főváros Araszat- utcája a szépek és a gazdagok sétáló helye. Az előkelő éttermek és loká­lok, mint a „Babeel”, a „Nabil” vagy a „Castello”, finom arab előétel-kü­lönlegességekkel és nemzetközi konyhával csalogatják az arra járó­kat. Az üzletek sárgaréz és már­ványborítású homlokzata akár büszke templomokkal is vetélked­het. Fényárban úszó kirakataikban Giorgio Armani és Pierre Cardin - többnyire hamisított - címkéivel el­látott áruk sorakoznak. Egyszerű hétköznapokon is pompásan kró­mozott limuzinok és dzsipek közle­kednek az Araszat-utcán. A heti munkaszüneti nap Irakban a pén­tek, így a „szombat éjszaka” csütör­tök este köszönt be, ekkor még pezsgőbb a forgalom - olvasható a dpa kiküldött tudósítójának, Gre­gor Mayemek helyszíni beszámoló­jában. Az előkelő utcában található vendéglátóhelyek különleges von­zereje abban rejlik, hogy nincsenek tekintettel a szesztilalomra. Szad- dám birodalmában ugyanis alkoho­los italokat kizárólag az engedéllyel rendelkező üzletekben szabad elad­ni és csak magánlakásban lehet el­fogyasztani. Az Araszat-utca ven­déglátóhelyein a Szaddám Húszéin elnök által elrendelt iszlám vallási kampány keretébe illeszkedő tila­lom azonban csak annyiban érezteti hatását, hogy a sört kávéscsészék­ben szolgálják fel, a vörösboros pa­lackot pedig diszkréten az asztal alá állítják. A vendéglátóhelyek még csaknem telve vannak, főleg a hét­végeken, de azért a feszültség nem marad hatástalan. A hazai előke­lőségek, a kormánytisztviselők, a biztonsági szolgálatok magas rangú tagjai és a gazdag üzletemberek a fe­nyegető háború árnyékában kezde­nek elmaradozni a luxusétter­mekből és lokálokból. Különösen megérzik az idők változását az előkelő butikok tulajdonosai. „Egy­általában nem megy jól az üzlet” - panaszkodott Amer Szaleh keres­kedő. Ennek okát „a jelenlegi rossz viszonyokban” látja. Immár három hónapja ez a helyzet, amióta csak konkrétabbá váltak a háborús fenye­getések. Közben pedig egyáltalán nem drága, amit árul és amit diplo­matikusan „török szabadalomra gyártott” árunak nevez. Ugyan hol másutt lehetne egy Pierre Cardin-in- get húsz dollárért vagy egy pár már­kás cipőt 50 dollárért megvásárolni? - kérdi. Ezzel szemben virágzik az üzlete mindazoknak, akik olcsóbb élvezeteket kínálnak. Egy vallási szempontok szerint szigorúan sza­bályozott országban, ahol nem töl­tenek alkoholt a poharakba és ahol a diszkó ismeretlen, a fiatalok ártal­matlan szórakozásoknak hódolnak. Rendkívül népszerűek például a Jadria-utcában található imbisz-bó- dék, ahol egy hamburger 1500 di­nárba (25 koronába), egy kóla pedig 250 dinárba kerül. Esténként hosszú sorokban állnak az emberek - fiatal férfiak, de egész családok is, gyere­kestől - az olyan imbiszboltok előtt, mint a „Füs”, a „Milky Way” vagy az „Ali al Nam”. Némelyik összeépült Játék a háború kis szupermarketekkel, amelyekben még az esti órákban is lehet vásárol­ni. „Csaknem naponta eljövök ide. A kemény munkanap után igazi ki- kapcsolódást jelent” - mondja Mo­hamed, a 32 éves tisztviselő. Ham­burgerét langyos estéken elfo­gyaszthatja kicsiny kerti asztalok­nál vagy akár az autójában is, rá­adásul többnyire barátokkal és kol­légákkal is találkozik. Arra a kérdés­re, hogy mi a véleménye a háborús fenyegetésről, Mohamed megvonja a vállát: - „És akkor mi van? A hábo­rúhoz már úgyis hozzászoktunk. Az élet megy tovább.” (ÍTK/AP-felvétel) MH-BBC Amman. Nyolc évvel ezelőtt Dalia, egy fiatal jordániai nő gyilkosság áldozata lett. Apja ölte meg otthon, tizenkét késszúrással, amiért nem muzulmán férfit szeretett. Dalia szerelme, Michael a jordán hadse­regben szolgált. Vallására nézve ró­mai katolikus volt. Amikor Dalia apja megtudta, hogy lánya más val­lásával jár, felelősségre vonta, majd dühében megölte. Megvárta, amíg lánya elvérzik, és csak utána hívta ki a mentőket. Dalia apja nem ke­rült tettéért börtönbe, amit egyéb­ként bevallott. Ez ugyanis úgyneve­zett becsületbeli gyilkosság volt, amelyet Jordániában nem tekinte­nek főbenjáró bűnnek. Dalia leg­jobb barátnője, Norma Khouri most megírta Dalia nyolc évvel ezelőtti halálának történetét, és abban bí­zik, hogy megváltozhatnak végre azok a törvények, amelyek csak enyhe büntetést szabnak ki ilyen esetekben. A becsületbeli gyilkossá­gok az ENSZ becslése szerint a régi­óban legalább ötezer áldozatot kö­vetelnek évente, jellemző esetek­ben a lány apja vagy fivére követi el. A lány udvarlójára büntetést szabnak ki, ha kiderül, hogy elvette a szüzességét. Az új könyv szerzője ezekhez az adatokhoz azt a még drámaibb következtetést teszi hoz­zá, hogy legjobb tudomása szerint a gyilkosságok 90 százalékában csak pletyka vagy megalapozatlan gyanú ad okot a szörnyű tettre. A halottkémi vizsgálatok megállapí­tották: a lányoknak csak tíz százalé­kuk vesztette el szüzességét. A ba­rátnő tudomása szerint Dalia gyak­ran találkozott barátjával azután, hogy szépségszalonjában megis­merkedtek. A lány fivére mondta el, hogy Dalia nem muzulmán férfi­val tart kapcsolatot. Az írónő az­után mert hozzányúlni ehhez a ké­nyes témához, hogy már Ausztráli­ába költözött. Régi hazájában Da­lia esete mindennaposnak számít, része a kultúrának, amelybe a gye­rekek belenőnek. Ez természetesen csak úgy lehetséges, hogy a nők a család vagyonának számítanak, és érintetlenségük a család becsülete. Ha bármi történik, ami a lány jó hí­rére árnyékot vethet, csak azt a kö­vetkeztetést vonhatják le, hogy meg kell őt ölni. Khouri családjá­nak is természetes volt, ami tör­tént, és azt várták lányuktól, hogy ugyanúgy folytassa életét, mint barátnője meggyilkolása előtt. Norma Khouri ezért költözött el otthonról. Apja tizenkét késszúrással végzett a jordán lánnyal Nem hithűt szeretett

Next

/
Thumbnails
Contents