Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-11 / 58. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 11. Kitekintő A 2001. szeptember 11-i merényletek után alig tizenhárom órával Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kimondja: az antiterrorista világküzdelem fő célpontja Irak Bagdadi csata, kipontozva, kérdőjelekkel Az amerikai légierő ejtőernyősei már az iraki bevetésre készülve gyakorlatoznak (Reuters-felvétel) Bár a történelem nem szereti a túl merev korszakolásokat, tény: e pillanatban a Jalta óta legnagyobb szabású világrendváltás küszöbén állunk. Válságban vannak a nemzetközi biztonsági rendszer alapintézményei, új erőcsoportok formálódnak és kerül(het)nek egymással szembe különféle, önmagukban véve helyi válságok kezelésében. FÜZES OSZKÁR Ha a tizenkilencedik vagy a huszadik században élnénk, aldcor világháború fenyegetne, az atomkorban azonban a nagyhatalmak nem képesek és főleg nem is akarnak világháborút vívni. Nem is kell. Az átrendeződés - amelyet csak sürgetőbbé tett a magát iszlámnak nevező fundamentalista terrorizmus globális megjelenése - lebonyolítható egy nagyrészt (de nem teljesen) újfajta világháború keretében. Ennek fő elemei: 1. a tömeg- pusztító fegyverek bevetésével fenyegető helyi válságok világrendőri kezelése, 2. a radikális iszlám elleni totális (katonai, titkosszolgálati, rendőri, gazdasági és ideológiai hadviselés, 3. a tényleges befolyásoló erővel (power projection) bíró országok közötti viszonyok újraszabályozása, 4. a többiek bevonása, belekényszerité- se az új keretbe. Az első kettőben teljes a nagyhatalmak egyetértése és érdekközössége - a másik kettőben értelemszerűen ütköznek a szándékok és az érdekek. E „világháborúnak” első fontos csatája lesz az, ami a következő napokban- hónapokban Irakban és vele kapcsolatban történik. A történelem az erőltetett párhuzamokat sem szereti, de ahogy a sztálingrádi csata Jaltához, úgy a bagdadi csata ...-hez vezet majd. A kipontozott részbe kerül annak a városnak a neve, ahol az új világrendet rögzítő, majdani nemzetközi konferenciát tartják, körülbelül jövőre. Addig azonban még nagyon sok kipontozott részt kell kitölteni, még nem dőlt el semmi. Az időrendből, a kinyilvánított szándékokból és az elmúlt fél év eseményeiből azonban kiviláglik egy vázlat a jövőre. Lássuk a tények leltárát, ki mit mondott, tett és akar. Amerikában 1979-ben jósolta meg Paul Wolfowitz történész, hogy Bagdad körül egyszer még világválság lesz. Wolfowitzból a két Bush- adminisztráció egyik vezetője lett, ma védelmi miniszter-helyettesként az Irak elleni háborúik) főideológusa. Vezetője annak a neokon- zervatívnak nevezett politikai csoportnak, amely most meghatározza az amerikai világpolitikát. E csoport világképének központi része az, hogy az USA nemzeti érdekei a vüág jobbítását is szolgálják. E demokratikus imperializmus végszükség esetén feljogosít megelőző beavatkozásokra is, függetlenül attól, hogy az érvényes kollektív biztonsági rendszer erre jogilag és politikailag engedélyt ad vagy sem. E felfogást a középhatalmak értelemszerűen vitalj ák, amikor konkrét érdekük sérül, vagy kihagyva érzik magukat - és nem vitatják, ha a haszonélvezői (például a balkáni vagy afrikai beavatkozások). E világkép elvileg és erkölcsileg is elfogadhatatlan az európai és ázsiai baloldalnak, amely a globális önzés és elnyomás gócpontjának tartja Amerikát. És elfogadhatatlan az iszlám-arab világ számára, amely úgy gondolja: az Amerikában most hatalmon lévő, globálnacionalista- zsidó-evangelista nézetcsoport számára politikai és vallási parancs Izrael támogatása, és valójában zsidó-keresztény fundamentalista erőszakkal válaszol az iszlám fundamentalizmusra. A washingtoni politika tehát eleve képtelen (ha akarja egyáltalán) meggyőzni ideológiai ellenfeleit az Irak elleni háború szükségességéről. A Gonosz tengelyén ott fityeg Irak, de máris hiteltelenül cseng. Pedig már a 2001. szeptember 11-i merényletek után alig tizenhárom órával Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kimondja: az antiterrorista világküzdelem első fő célpontja Irak. Afganisztán csak köztes teendő. Egészen tavaly novemberig senki nem vitatkozott vele. Mindenki tudja, hogy Szaddám Oszama bin Ladentől függetlenül az állami szintű terrorizmus legveszélyesebb képviselője. De azt is tudja mindenki, hogy Irak a világ egyik legfontosabb geostratégiai pontja, amelynek ellenőrzését nem hagyhatják kizárólag Washington kezében. Szaddám tavaly július 5- én elutasítja Kofi Annan ENSZ- főtitkár javaslatait a négy éve kitiltott fegyverzetellenőrök visszaen- gedéséről. Wolfowitz azt mondja: itt a pillanat! Teljesen nyilvánvaló, hogy Bagdad nem is akarja teljesíteni a feltételeket. Szeptember 12- én Bush az ENSZ-közgyűlésen bejelenti: márpedig ezt ki kell kényszeríteni, s ha nem sikerül, akkor Amerika egyedül, erővel fogja kikényszeríteni. Európa abban a pillanatban (pontosan 365 nappal Rumsfeld Irak elleni hadüzenete után) ocsúdik. Ezek szerint újabb öbölháború lesz. Ezek szerint Amerika megkezdte a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, Dél-Ázsia, Földközi-tenger, Balkán nagytérség teljes átrendezését. A britek, a spanyolok, az olaszok betársulnak az amerikai átrendezésbe, Franciaország be is társulna, de külön mozgásterét is megtartaná. Oroszország és Kína kivár. Németországot a kancellár belpolitikai szempontjai kizárják a betársulás- ból. De azért november nyolcadikén a Biztonsági Tanács egyhangúlag megszavazza a Biztonsági Tanács határozatát: Szaddám - aki már szeptember 16-án az amerikai hadüzenet láttán hátraarcot csinál, feltétel nélkül visszaengedi az ellenőröket - ultimátumot kap. Konkrét határidő és nyűt háborús fenyegetés nélkül, hogy a középhatalmak időt és mozgásteret nyerjenek az alkudozáshoz. De közben a NATO prágai csúcsértekezletén azért megszavazzák a világkommandó tervét, s hallgatólagosan a megelőző csapás doktrínáját is — azzal a feltétellel, hogy a döntésekből nem maradhatnak ki. Ugyanakkor Európa egy részének ideológiai (lásd fent) és reálpolití kai ellenvetései vannak. Az. utóbbiak lényege: a háború gazdaságilag és politikailag nagyobb kárt okoz, mint amennyi haszna volna Szaddám megdöntésének. (Franda-^ié- met-belga álláspont.) Ezt erkölcsi és békepárti érvnek állítják be, pedig azt üzenik vele Szaddámnak: huzakodj csak nyugodtan. Az iraki népnek pedig azt üzenik, hogy szenvedj csak tovább békáién. Európa másik része nem ért egyet ezekkel az üzenetekkel, és úgy véli: csak a katonai nyomás fenntartása kényszerítheti Szaddámot, hogy tizenkét évnyi hazudozás után leszereljen. Január-februárra nyílt megosztottságba kerül a NATO és az EU. Mindeközben az EU- ban kitör a belharc az unió majdani irányításáért. Lám csak: itt is egy brit-spanyol-olasz tengely áll szemben a francia-német duóval. Európa megosztottságát Washington egyrészt kihasználja és fokozza, másrészt újabb és újabb osztozkodási ajánlatokat tesz a „békepártiaknak”. Ők azonban ezt mozgásterük és alkupozíciójuk növekedésének vélik, és még jobb ajánlatokat követelnek. Ezek lényege, hogy egy átfogó közel-keleti, majd nagytérségi rendezés legyen Irak megtámadása helyett, és ebben egyenrangú legyen a kvartett mind a négy része: Amerika, Európa, Oroszország és az ENSZ. Bushék ezt így (legalábbis egyelőre) nem fogadják el - Amerika nyúl a tűzbe a gesztenyéért, s miután kivette, ossza négy egyenlő részre?! -, hanem zsarolni-fenyegetni kezdik a „békepártot". Ez viszont a háború elleni világméretű tömegtüntetések láttán megerősödve érzi magát. Oroszország is kevesli Bush ajánlatát (közvetlen partnerség, csecsen politikai támogatás, olajár-kompenzáció), és megpróbálja emelni a tétet: óvatosan a francia-német táborhoz közeledik. Ennek láttán Kína is. Bushnak nem marad más választása, mint kenyértörésre, nyílt BT-szavazásra vinni a dolgot. Jobb, ha a BT-ben égeti meg picit a kezét, az sokkal gyorsabban begyógyul, mint az a tekintélyvesztés, amit a reálpolitikában szenvedne el, ha visszavonulna. A világ itt tart most. E pillanatban úgy látszik: Amerika valóban eleve háborúzni akart Irak ellen, de ezt a látszólagos békepárt tette tényleg elkerülhetetlenné. Ugyanígy: a fegyverzet-ellenőrzés határidő nélküli vagy túl hosszú ideig történő meghosszabbításának erőltetése tette lehetetlenné, hogy az ellenőrzés tényleg alternatívája maradjon a háborúnak. Ez a lényeg: mi van még hátra? Pontosabban előre. Ha Amerika BT-határozat nélkül indítja az iraki inváziót, és azt sikerrel, gyorsan véghezviszi, akkor a most vonakodó szövetségesei gyengébbek lesznek, mint valaha. A mostani intézményrendszer a mai formájában értelmét veszti. Tartóssá válik a nagyhatalmak egyik csoportjának szembenállása a másikkal. Ez olyan ijesztő kilátás, hogy a „békepárt” nyilván visszaretten tőle. A másik lehetőség, hogy Amerika az iraki invázió utáni számtalan, politikailag sokkal nehezebb feladathoz fokozatosan visszaállítja a „változó geometriájú szövetségek rendszerét” a most vonakodókkal is. A Pax Americana rendszerében eseti alkuk és alkalmi koalíciók döntenek majd. A jelek szerint ez a franciáknak, németeknek és oroszoknak, kínaiaknak nincs ellenére. Az utóbbi kettő azonban arra is vigyáz, hogy az előző kettővel kötött szövetsége is csak alkalmi és eseti legyen. Hiszen négyen együtt sem jutnak annyira, mintha az amerikai geometria kiemelt részei volnának. Washingtonnak azonban sürgősebb kérdésekre is válaszolnia kell. Ha már nem sikerült minden kétséget kizáróan igazolnia az Irak elleni háború szükségességét, akkor azt kell majd bizonyítania, hogy legalább értelme van, s vele nemcsak Amerika és Izrael jár jól, hanem jobb lesz az irakiaknak, általában biztonságosabb lesz a világ, demokratikusabb az iszlám régió, kevesebb az elnyomás és a nyomor, lesz békés Palesztina és Izrael, kurd autonómia, folyamatos és érdemi párbeszéd a nagyhatalmak között. Rengeteg kipontozott, megoldásra váró ügy, tömérdek kérdőjel. És a történelem nem szereti a gyors, egyszerű válaszokat. A Theodore Roosevelt repülőgép-anyahajón is folyik a készülődés (ÍTK/AP-felvétel) Kínai történészek és régészek úgy vélekednek, a katonák olyan testőrséget jelképeznek, amelyet gazdájuk a síron túl, a másvilágra is magával vitt, hogy védje őt Faültetéskor akadtak a harminc centiméteres harcosokra JUHARI ZSUZSA Újabb agyag hadsereget találtak Kínában, Pekingtől délre, Cseng- csingben, a Vejsan-hegy közelében. Ez a harmadik sírépítményből előkerült agyag hadsereg. Az elsőként 1974-ben feltárt rendkívüli lelet Kína első császárának, Csin Si Huang-tinek a 2200 éves temetkezéséhez tartozott. Ott 7000 életnagyságú agyagszobor került elő. A most megtalált, a Han-dinasztia (Kr. e. 206-Kr. u. 220) idejéből származó agyagkatonák sokkal kisebbek, és számuk is jóval kevesebb - ám az elrendezésük rejtélyesebb. A több száz, általában 30 centiméter magas agyagharcost lovaikkal és harci kocsijaikkal együtt egy négy részre osztott, 9,7 méter hosszú, 1,9 méter széles és 0,7 méter mély sírépítményben találták meg. Néhányuk magasabb (43 centiméteres) volt, mint a többi. Ezek háromféle pózban tartották a kezüket. A régészek szerint azért, mert eredetileg fegyvert - dárdát és nyílféléket - tartottak. A régészek szerint az összesen 930 négyzetméternyi lelőhelyen további több ezer agyagharcos rejtőzhet még. A sírgödrök egy Han-uralko- dó környezetéhez tartozó magas rangú személy, talán az uralkodó fia, vagy éppen maga az uralkodó sírépítményéhez tartozhatnak. A jó állapotban megmaradt - noha az elmúlt kétezer évben az élénk piros és fehér színüket elveszített - katonákra helybéli földművesek akadtak rá, amikor fát ültettek. Bár találtak egy halottat is egy fakoporsóban, szakértők kizárják, hogy a sírépítmény tulajdonosa került volna elő. A sírépítményben öt lovas állt legelöl, mögöttük három harci kocsi sorakozott, mindegyiket négy ló húzta. A kocsik közötti és melletti lovasok U alakban fogták közre a harci járműveket. A kocsik mögött 80 gyalogos állt leeresztett karral, de ökölbe szorított kézzel. A kocsik és a gyalogosok között zenészek helyezkedtek el. Egyikük a kezében élénk színűre festett dobot tartott. A zenészek jelenléte a katonák között nem lepte meg a kutatókat, mivel különböző írott forrásokból már eddig is ismert volt, hogy a Han-dinasztia idején a hadba vonulókat zenészek kísérték, hogy jó kedvre derítsék őket - és főként, hogy serkentsék harci szellemüket. Azt azonban egyelőre senki sem tudja, hogy a sírépítmény elején a lovasok miért állnak szemben a mögéjük helyezett agyagharcosokkal. A Vejsan-hadsereg elárulja a Han- dinasztia idején alkalmazott hadrendet. Cui Dayong, a terület kulturális ügyekért felelős igazgató- helyettese elmondta, a lelet egybevág elképzeléseikkel, de elméletüket eddig kizárólag korabeli ábrázolásokra alapozták. Kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal csak ez a feltárás szolgált. Más szakértők azonban úgy vélekednek, hogy a katonák olyan testőrséget jelképeznek, amelyet gazdájuk a síron túl, a másvilágra is magával vitt, hogy védje őt. Véleményüket arra alapozzák, hogy a Han-dinasztia idején csak ritkán, és csak nagyon magas rangú személyek temetkeztek „harcosaikkal” együtt. David Sensabaugh, a Yale Egyetem munkatársa szerint korabeli források anól tudósítanak, hogy a hercegek és az uralkodók olykor kocsijaikkal és katonáikkal együtt körutakra indultak - azért, hogy megmutassák népüknek erejüket és hatalmukat. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ugyanilyen hadrendben vonultak volna harcba is. Sensabaugh szerint valószínűbb, hogy a halott egy efféle hatalmat fitogtató menetet vitt magával a túlvilágra. A kérdésre egyértelmű választ csak az adhatna, ha megtalálnák a katonák „gazdáját” is.
