Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-08 / 56. szám, szombat

Családi kör ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 8. MINDENNAPI KENYERÜNK Twiggy nem böjtölt HALKO JÓZSEF Életre nevelő társasjáték hatéveseknek, avagy a gyerekek gyerekek lennének, ha mi hagynánk őket Ami az életben fontos TÓTH FERENC (A szerző felvételei) Egy nemrégi felmérés eredmé­nye szerint a csendes-óceáni Fi- dzsi-szigeteken és Japánban a televízió megjelenésével addig ismeretlen étkezési zavarok kezdtek terjedni a lakosság köré­ben. Az Amerikából és Európá­ból importált, csontsovány mo­dellek példaképei lettek sok le­ányzónak, kiket hirtelen hatal­mába kerített a fogyás gondola­ta. Megjelent a probléma, mely- lyel a gazdag országok már rég­óta küzdenek, főleg amióta a hetvenes években színre lépett a 41 kilós divatmodell, Twiggy. Követői közt nem egyszerű étke­zéskorlátozásról volt szó, a fo­gyásvágy fokozatosan megszál­lottsággá hatalmasodott, eljutva egészen a két igen súlyos pszi­chiátriai diagnózisig, az anorexiáig és a bulimiáig. A kar­csúság kultuszát ugyanis a drasztikus élelemmegvonás jel­lemzi, meg a féktelen falánkság, melyet lel- kiismeret-furdalások követnek, és bűntudat, azt pedig a mestersé­gesen előidézett há­nyás, súlyos depresz- szió beteges súlyellen­őrzéssel. „21 éves ko­romban komoly krízi­sen estem át - írja egy az érintettek közül -, hirtelen szorongató sötétségbe kerültem, s az ételek uralta éle­tem a mérleg nyelve körül kez­dett forogni. Mi, anorexiás bete­gek nagyon kíméletlenek va­gyunk magunkkal, készek az ön­pusztításra.” Angliában ez az ön­pusztító fogyásvágy akkora mé­reteket öltött, hogy Tony Blair kormánya kénytelen volt felszó­lítani a divatszakmát, bemutató­ikon teltebb modelleket vonul­tassanak fel, máskülönben a „fi­atalokat közvetve bulimiába vagy anorexiába kergetik”. Dr. Di Flaviano olasz orvos, aki egy 28 kilóra aszott húszéves lányt kezelt, szintén a divatipart vá­dolta azzal, hogy „az anorexia jó üzlet számára”. Az ételhez, az evéshez s a saját testhez való viszonyt törvényes úton, vádemelésekkel csak rész­ben lehet rendezni, mivelhogy lelki gyökerei is vannak. Hamva­zószerdával beléptünk a nagy­böjt időszakába, mely szintén az étkektől való önmegtartóztatást hangsúlyozza. Csakhogy ha ket­ten ugyanazt csinálják, az önma­gában még nem ugyanaz. Itt van rögtön néhány alapvető különb­ség. Először is: Twiggy, bár szigorúan megvonta magától az ételt, soha nem lesz a keresztény aszkézis és önmegtartóztatás példaképe. Mert míg a karcsúság utáni vágy valójában a test kultusza, a ke­resztény böjtölés Istenre irányul. Ezért van az, hogy a böjt oly mé­lyen kapcsolódik az imával. „Az ima adja az erőt a böjtöléshez - mondja Szent Bernát -, a böjt ad kegyelmet az imához.” Már Jé­zus óva intett a külsőségekre irá­nyuló böjttől: „Te, amikor böj­tölsz, kend meg a fejedet, az ar­codat pedig mosd meg. Né lás­sák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van, megfizet majd neked.” (Mt 6, 17-18) A másik különbség: Isten jutalma - ha rejtekében látja, hogy helyes az indíttatása a böjtnek - a lelki béke. Ellentétben a túlhajtott fo­gyókúrákkal, melyek igenis fel­borítják a belső egyensúlyt. Az evési rohamok bűntudattal válta­koznak, s az istenített karcsúság hovatovább ördögi körbe taszítja áldozatát, ahonnan nincs kiút, csak az egyre őrültebb tánc a test bálványa körül. Mely­nek valódi értékét ép­pen a hamvazószerdái kijelentés fejezi ki leg­jobban: „porból let­tünk, porrá leszünk”. Tudatosíthatta ezt mindenki, aki látta a pozsonyi dóm köveze­te alatt nemrég fellelt tetemeket. Hiába te­mették őket világi vagy egyházi rangjelzésekkel, ak­kor is csak néhány csont és a ko­ponya, mi maradt belőlük, s a foghíjas állkapocs, mellyel mint­ha kevély hiábavalóságainkat ne­vetnék ki. Szent Péter írja: „min­den test olyan, mint a fű, s min­den dicsősége, mint a fű virága: elszárad a fű, és lehull a virága, az Úr igéje azonban örökre meg­marad” (IPt 1, 24-25). Vagyis: a test megtartóztatása, az étkezés korlátozása, ha Istenre irányul, helyükre kerülnek az értékek. A test azzá lesz, ami valójában, ide­iglenes és törékeny, az Úr igéje pedig, ami örök és múlhatatlan. Egyszerűbben mondva, a hiteles böjti önmegtartóztatás új, ki­egyensúlyozott rálátást nyit a testre. Az Úr igéjének befogadására kell, hogy kinyisson bennünket az éppen induló böjti időszak. Is­ten nem egyszeri, bombasztikus bűnbánatot vár tőlünk, mely in­kább büszkeségünket éltetné, mintsem a lelkünket. Azt várja, hogy feltöltődjünk szeretettel, s hogy ez legyen minden böjtölés alapelve. Azt várja, hogy a he­lyes böjttel - megtisztulva, Isten­nel telve - képesek legyünk lelki­leg táplálni azokat, akikkel nap mint nap találkozunk. A szerző római katolikus pap agyon csinos doboz­ka, meg kell adni, csupa kellem és báj, szín, ragyogás és flit­ter. Cuki. Édi. Aho­gyan a műbarbi - ez a zabálnivaló - a borítón türkizkék mű fényképen, műkeretben, mű­szálas rózsaszín pongyolában mű­szobában telefonál. Műtelefonál. (Ezt úgy kell csinálni, hogy a kisuj- junkat - a lilára lakkozott műkö­römmel - művészi módon eltartjuk a fülünktől.) A tündéri - mondhat­nánk, tündibündi - cselekmény természetesen rózsaszín szobács­kábán játszódik. S persze, rózsa­szín toalettasztalka mellett. Tarto­zék gyanánt még a - szintén zabál­nivaló - kiskutyus van jelen, mely neonzöld műanyag tálkából vakí­tóan neonfehér műanyag ebcson­tot tízóraizik. A játékmező lírai alaphangját egy fess, szmokingos fiatalember ábrája adja meg, kinek tenyérbe mászóan markáns arcéle nyilvánvalóan jó nevű plasztikai sebész ügyes keze munkáját dicsé­ri. Őreá mindösszesen 6 db nősze­mély vadászik, ebből öt a szőke. Természetesen mindegyikük oly darázsderékkal, melynek látványa alig tizenéves leánypalánták töme­geit készteti majd válaszúira a bulimia és az anorexia útkereszte­ződésében. A hölgyemények vakí­tóan kék szeme nyilvánvalóan a nordikus fajhoz való tartozásukat erősíti meg, mint ahogy a felső tíz­ezres álomcsoportbeli életvitelüket a pazarul flitterezett csipkés tüllse- lyem ruhácska, valamint a felül­múlhatatlan göngyölegekbe bodo­rított loknis hajzuhatag predeszti­nálja. A gazdag fantáziára utaló játékme­ző térbeli formájára nézvést - ki nem találják - egy gyöngysor! Tar­tozékként csomag kártya tevődik a megfelelő helyre, melyek segítsé­gével a mindennapi élethez szük­séges három dolgot nyerheted meg. Tehát báli cipőt, retikült és fé­sűt. Bizony, értelmes ember hamar belátja, hogy ezek nélkül mai vilá­gunkban jobb, ha az utcára sem te­szi ki a lábát. Hasonlóképpen nemes a cél is, melynek érdekében gürcölünk a játék folyamán. Hisz ha a fönt em­lített három dolog immáron birto­kodat képezi, eljő a várva várt pil­lanat, életed csúcspontja, midőn - műanyag bábudat az utolsó, az epekedve várt álommezőre helyez­heted, s ezáltal játékbeli léted vég­ső beteljesülést nyer, s melynek el­érése után immáron elégedetten adhatod át lelkedet teremtődnek. Azaz beléphetsz - a bálba! Igen, hölgyeim és uraim, ezért a harc, a küzdelem, a hányattatások; hogy végül eljussunk a végső megnyug­vás és boldogság nirvánájába: a bálterembe! Melyet természetesen - most biztosan meglepődnek - egy rózsaszín kulcs nyit. Persze, azért a gyakorlatban nem megy ez ilyen egyszerűen. Még el­mondani is kész borzadály, mily rettenetes veszélyek leselkednek reánk ezzel az aljas és kimondha­tatlanul mocskos célzattal, hogy a bálba való áhított megérkezésün­ket akadályozzák. Hogy csak a leg­szörnyűbbet említsem: ha a kutyá­val jelzett mezőre lépsz, meg kell állnod, mert - irgalom atyja, ne hagyj el! - túl sokáig sétáltattad a kutyuskádat! Ah, mily nosztalgia támadhat lelkűnkben, hisz zsenge gyermekkorunkban nyilván oly so­kan múlattuk így az időt! Hasonló­képpen mai problémát tükröz, ha a telefonos mezőre lépsz, mert ez azt jelenti - nem, nem, még kimonda­ni is szörnyű! -, hogy túlsókéig: te­lefonáltál! Most képzeld, ezt a ma­lőrt! De ez még mind semmi. Ha im­máron felszerelkeztél a báli túl­élőkészlet legelemibb darabjai­val, úgyis mint cipővel, retiküllel és fésűvel, és a boldogságtól vi- songva ott állasz végre a betelje­sülés kapujában, akkor még jöhet egy valami, egy olyan dolog, a megtestesült Rémség, az amúgy is eléggé rettenetes horrorszend­vics még borzasztóbb tölteléke: letörik a cipősarkad. Hogy az agy mintegy sokkosán leblokkol, és lelkünk, úgymond, szétnyithatat- lanul összebicsaklik. Hát ez... er­re nincs szó. Fújj, szél, szakadj meg, kárpitok, hasadjatok! Ha le­törik a cipősarkad: vissza kell menned, és újból beszerezned a cipő-retikül-fésű triászt! Nem, nem lehet e tragédiát ép elmével kibírni, edződjünk bár tévéhír­adókon és valóságshow-kon. A gyártók a játékot hatéves kortól ajánlják. Csak egyetérthetünk ab­ban, hogy ez az a kor, mikor gyer­kőcünk a legfogékonyabb, s épp ideje megismerkednie a minden­napi életben abszolúte nélkülözhe­tetlen dolgok fontosságával. Báli cipő, retikül és fésű nélkül - ugye - nem élet az élet! EMBERNEVELŐ VEKERDY TAMÁS ért arról is tudnunk kellene, hogy külön­böző életkorú gyere­keknek különböző módon elmondott, különböző mesék va­lók. Emlékszem a szorgos és gondos édesanyára, akit egészen kétségbe ejtett az, hogy kétéves okos kislánya unta a minden este olvasott hosszú tündérmesét, népmesét - Ander­sent! Nem tudta, mert senki sem mondta neki - és mert vagy százöt­ven éve nem élünk már olyan közös­ségekben, ahol az ösztönös tudás nemzedékről nemzedékre száll a szoros együttélésben -, hogy ezek a nagy mesék a négy-, négy és fél, öt­éves kor körül telnek csak meg iga­zán értelemmel a kisgyerek számá­ra, ettől fogva válnak - az egysze­rűbbtől és rövidebbtől a bonyolul­tabb és hosszabb felé lassan haladva - felfoghatóvá és élvezhetővé. Persze, hogy mesélhetek már az oly sokat értő, de még esetleg egyálta­lán nem is beszélő másfél éves kisfi­únak is. Ha például elutazunk nya­ralni, az új helyen való első lefekvés­kor elmesélhetem, visszamesélhe­tem neki a napját:- Emlékszel, amikor reggel felébred­tél és pizsamában kijöttél a konyhá­ba kakaózni, mi már fel voltunk öl­tözve. Ott álltak a nagy bőröndök az előszobában. Lementünk az autó­hoz, beültél az ülésedbe, elindul­tunk, útközben újra elaludtál. Mikor ideértünk felébredtél, megnéztük a libákat, gá-gá, a kacsákat háp-háp, kicsit meg is ijedtél, mama fölka­pott, aztán ide bejöttünk. Most itt fo­gunk aludni. Még ha nem ért is minden szót a gyerek, a megértett szavak, a pizsa­mától a kakaón át az autóig, kiraj­zolják számára a történetet. Aki üyet már próbált, tudja, hogy a gyerek ámultán figyel, és nagyon megsze­reti ezeket a napot röviden feleleve­nítő esti meséket. Később kis állatok­ról mesélhetünk, melyekben még mindig önmagára ismer.- Medve mama lement a kis mackó­val a piacra, vettek sárgarépát, fe­hérrépát, és a zöldséges néni adott a kis mackónak egy paradicsomot...- Két paradicsomot! - szól közbe a gyerek, aki teljesen azonosítja ma­gát a kis mackóval, de mégis, most már jobban szereti így követni az eseményeket, mintha egyenesen ró­la mesélnénk. Mindenesetre: a való­ságnak megfelelően korrigál. Kitűnő angol gyerekkönyvek íródtak erre a témára, például: a Patrick so­rozat. (írójuk: Geoffrey Hayes.) Patrick egy kis mackó, és az egyik könyv arról szól minden oldalon egy képecskével és egy két mondattal, hogy Patrick a mese után hogyan megy el lefeküdni. A másik arról, hogyan vesz a mamája Patricknak a boltban kabátot. Aztán: Patrick für­dik... Vagy: Patrick megeszi a vacso­ráját... És a gyerekek lenyűgözve kö­vetik nyomon Patrick történeteit tíz­szer, húszszor, ötvenötször... Ezeken az utakon keresztüljut el vé­gül a gyermek a nagy meséig, ame­lyik a maga csodálatos világával nem eltávolítja őt a valóságtól, ha­nem bevezeti jó és rossz, élet és ha­lál, szeretet és gyűlölet, harc és meg­békélés, szorongás és feloldása testi és lelki valóságaiba. A mese orientál, tájékoztat - teljes világképet ad abban a képi formá­ban, ahogyan ezt a gyerek jói fel tud­ja fogni. (Gyerekek, óvodák, isko­lák, Saxum Kiadó, 2001) HÍVATLAN LÁTOGATÓK Lapostetű SZTRECSKÓ RUDOLF Civilizált viszonyok között általá­ban a lapostetű (Phthirus pubis) a vérszívó tetvek közül a leggyako­ribb bőrélősködő. 1,5-2 mm-es, ke- rekded testalkatú, lassú mozgású lapos ízeltlábú. Leggyakrabban a szőr tövénél a bőrhöz tapad, serké- it a szőrszálakhoz erősíti. Lábai - melyek közül a második és a har­madik pár erőteljesebb - erős kar­mokban végződnek, ezekkel szinte elszakíthatatlanul kapaszkodik a szőrszálba. A lábak alatt kétoldalt kúp alakú nyúlványok merednek ki a testéből. A lapostetű nem annyira veszélyes, mint a fej- vagy a ruha- tetű, mert állítólag betegséget nem terjeszt, szúrása azonban nagyon kellemetlen, kínzóan viszkető. El­sősorban a nemi szervek szőrzeté­ben fordul elő, de elszaporodása esetén könnyen megtalálható lesz a hónalj, a szemöldök szőrszálain, de még a szempillán is. Érdekes módon a bajuszra csak elvétve, a hajra pedig sohasem terjed át. Egyes tanácsadók szerint a laposte- tűtől a szőrzet eltávolításával is meg lehet szabadulni - ez azonban inkább nem ajánlatos, mert egy­részt szőrtüszőgyulladást lehet tőle kapni, másrészt pedig mindig akad néhány tetű és pete a visszamaradt szőrszálakon, illetve azok tövében, s a szőrzet kinövésével ismét elsza­porodnak. A gyógyszertárakban kapható szerekkel való kezelés sok­kal biztosabb. Amellett ne feledjük el fertőtleníteni a ruházatot, az ágyneműt, az ülőbútort és nem utolsósorban a vécé ülőkéjét. Életkorok - mesék

Next

/
Thumbnails
Contents