Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
2003-03-08 / 56. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 8. MINDENNAPI KENYERÜNK Twiggy nem böjtölt HALKO JÓZSEF Életre nevelő társasjáték hatéveseknek, avagy a gyerekek gyerekek lennének, ha mi hagynánk őket Ami az életben fontos TÓTH FERENC (A szerző felvételei) Egy nemrégi felmérés eredménye szerint a csendes-óceáni Fi- dzsi-szigeteken és Japánban a televízió megjelenésével addig ismeretlen étkezési zavarok kezdtek terjedni a lakosság körében. Az Amerikából és Európából importált, csontsovány modellek példaképei lettek sok leányzónak, kiket hirtelen hatalmába kerített a fogyás gondolata. Megjelent a probléma, mely- lyel a gazdag országok már régóta küzdenek, főleg amióta a hetvenes években színre lépett a 41 kilós divatmodell, Twiggy. Követői közt nem egyszerű étkezéskorlátozásról volt szó, a fogyásvágy fokozatosan megszállottsággá hatalmasodott, eljutva egészen a két igen súlyos pszichiátriai diagnózisig, az anorexiáig és a bulimiáig. A karcsúság kultuszát ugyanis a drasztikus élelemmegvonás jellemzi, meg a féktelen falánkság, melyet lel- kiismeret-furdalások követnek, és bűntudat, azt pedig a mesterségesen előidézett hányás, súlyos depresz- szió beteges súlyellenőrzéssel. „21 éves koromban komoly krízisen estem át - írja egy az érintettek közül -, hirtelen szorongató sötétségbe kerültem, s az ételek uralta életem a mérleg nyelve körül kezdett forogni. Mi, anorexiás betegek nagyon kíméletlenek vagyunk magunkkal, készek az önpusztításra.” Angliában ez az önpusztító fogyásvágy akkora méreteket öltött, hogy Tony Blair kormánya kénytelen volt felszólítani a divatszakmát, bemutatóikon teltebb modelleket vonultassanak fel, máskülönben a „fiatalokat közvetve bulimiába vagy anorexiába kergetik”. Dr. Di Flaviano olasz orvos, aki egy 28 kilóra aszott húszéves lányt kezelt, szintén a divatipart vádolta azzal, hogy „az anorexia jó üzlet számára”. Az ételhez, az evéshez s a saját testhez való viszonyt törvényes úton, vádemelésekkel csak részben lehet rendezni, mivelhogy lelki gyökerei is vannak. Hamvazószerdával beléptünk a nagyböjt időszakába, mely szintén az étkektől való önmegtartóztatást hangsúlyozza. Csakhogy ha ketten ugyanazt csinálják, az önmagában még nem ugyanaz. Itt van rögtön néhány alapvető különbség. Először is: Twiggy, bár szigorúan megvonta magától az ételt, soha nem lesz a keresztény aszkézis és önmegtartóztatás példaképe. Mert míg a karcsúság utáni vágy valójában a test kultusza, a keresztény böjtölés Istenre irányul. Ezért van az, hogy a böjt oly mélyen kapcsolódik az imával. „Az ima adja az erőt a böjtöléshez - mondja Szent Bernát -, a böjt ad kegyelmet az imához.” Már Jézus óva intett a külsőségekre irányuló böjttől: „Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Né lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van, megfizet majd neked.” (Mt 6, 17-18) A másik különbség: Isten jutalma - ha rejtekében látja, hogy helyes az indíttatása a böjtnek - a lelki béke. Ellentétben a túlhajtott fogyókúrákkal, melyek igenis felborítják a belső egyensúlyt. Az evési rohamok bűntudattal váltakoznak, s az istenített karcsúság hovatovább ördögi körbe taszítja áldozatát, ahonnan nincs kiút, csak az egyre őrültebb tánc a test bálványa körül. Melynek valódi értékét éppen a hamvazószerdái kijelentés fejezi ki legjobban: „porból lettünk, porrá leszünk”. Tudatosíthatta ezt mindenki, aki látta a pozsonyi dóm kövezete alatt nemrég fellelt tetemeket. Hiába temették őket világi vagy egyházi rangjelzésekkel, akkor is csak néhány csont és a koponya, mi maradt belőlük, s a foghíjas állkapocs, mellyel mintha kevély hiábavalóságainkat nevetnék ki. Szent Péter írja: „minden test olyan, mint a fű, s minden dicsősége, mint a fű virága: elszárad a fű, és lehull a virága, az Úr igéje azonban örökre megmarad” (IPt 1, 24-25). Vagyis: a test megtartóztatása, az étkezés korlátozása, ha Istenre irányul, helyükre kerülnek az értékek. A test azzá lesz, ami valójában, ideiglenes és törékeny, az Úr igéje pedig, ami örök és múlhatatlan. Egyszerűbben mondva, a hiteles böjti önmegtartóztatás új, kiegyensúlyozott rálátást nyit a testre. Az Úr igéjének befogadására kell, hogy kinyisson bennünket az éppen induló böjti időszak. Isten nem egyszeri, bombasztikus bűnbánatot vár tőlünk, mely inkább büszkeségünket éltetné, mintsem a lelkünket. Azt várja, hogy feltöltődjünk szeretettel, s hogy ez legyen minden böjtölés alapelve. Azt várja, hogy a helyes böjttel - megtisztulva, Istennel telve - képesek legyünk lelkileg táplálni azokat, akikkel nap mint nap találkozunk. A szerző római katolikus pap agyon csinos dobozka, meg kell adni, csupa kellem és báj, szín, ragyogás és flitter. Cuki. Édi. Ahogyan a műbarbi - ez a zabálnivaló - a borítón türkizkék mű fényképen, műkeretben, műszálas rózsaszín pongyolában műszobában telefonál. Műtelefonál. (Ezt úgy kell csinálni, hogy a kisuj- junkat - a lilára lakkozott műkörömmel - művészi módon eltartjuk a fülünktől.) A tündéri - mondhatnánk, tündibündi - cselekmény természetesen rózsaszín szobácskábán játszódik. S persze, rózsaszín toalettasztalka mellett. Tartozék gyanánt még a - szintén zabálnivaló - kiskutyus van jelen, mely neonzöld műanyag tálkából vakítóan neonfehér műanyag ebcsontot tízóraizik. A játékmező lírai alaphangját egy fess, szmokingos fiatalember ábrája adja meg, kinek tenyérbe mászóan markáns arcéle nyilvánvalóan jó nevű plasztikai sebész ügyes keze munkáját dicséri. Őreá mindösszesen 6 db nőszemély vadászik, ebből öt a szőke. Természetesen mindegyikük oly darázsderékkal, melynek látványa alig tizenéves leánypalánták tömegeit készteti majd válaszúira a bulimia és az anorexia útkereszteződésében. A hölgyemények vakítóan kék szeme nyilvánvalóan a nordikus fajhoz való tartozásukat erősíti meg, mint ahogy a felső tízezres álomcsoportbeli életvitelüket a pazarul flitterezett csipkés tüllse- lyem ruhácska, valamint a felülmúlhatatlan göngyölegekbe bodorított loknis hajzuhatag predesztinálja. A gazdag fantáziára utaló játékmező térbeli formájára nézvést - ki nem találják - egy gyöngysor! Tartozékként csomag kártya tevődik a megfelelő helyre, melyek segítségével a mindennapi élethez szükséges három dolgot nyerheted meg. Tehát báli cipőt, retikült és fésűt. Bizony, értelmes ember hamar belátja, hogy ezek nélkül mai világunkban jobb, ha az utcára sem teszi ki a lábát. Hasonlóképpen nemes a cél is, melynek érdekében gürcölünk a játék folyamán. Hisz ha a fönt említett három dolog immáron birtokodat képezi, eljő a várva várt pillanat, életed csúcspontja, midőn - műanyag bábudat az utolsó, az epekedve várt álommezőre helyezheted, s ezáltal játékbeli léted végső beteljesülést nyer, s melynek elérése után immáron elégedetten adhatod át lelkedet teremtődnek. Azaz beléphetsz - a bálba! Igen, hölgyeim és uraim, ezért a harc, a küzdelem, a hányattatások; hogy végül eljussunk a végső megnyugvás és boldogság nirvánájába: a bálterembe! Melyet természetesen - most biztosan meglepődnek - egy rózsaszín kulcs nyit. Persze, azért a gyakorlatban nem megy ez ilyen egyszerűen. Még elmondani is kész borzadály, mily rettenetes veszélyek leselkednek reánk ezzel az aljas és kimondhatatlanul mocskos célzattal, hogy a bálba való áhított megérkezésünket akadályozzák. Hogy csak a legszörnyűbbet említsem: ha a kutyával jelzett mezőre lépsz, meg kell állnod, mert - irgalom atyja, ne hagyj el! - túl sokáig sétáltattad a kutyuskádat! Ah, mily nosztalgia támadhat lelkűnkben, hisz zsenge gyermekkorunkban nyilván oly sokan múlattuk így az időt! Hasonlóképpen mai problémát tükröz, ha a telefonos mezőre lépsz, mert ez azt jelenti - nem, nem, még kimondani is szörnyű! -, hogy túlsókéig: telefonáltál! Most képzeld, ezt a malőrt! De ez még mind semmi. Ha immáron felszerelkeztél a báli túlélőkészlet legelemibb darabjaival, úgyis mint cipővel, retiküllel és fésűvel, és a boldogságtól vi- songva ott állasz végre a beteljesülés kapujában, akkor még jöhet egy valami, egy olyan dolog, a megtestesült Rémség, az amúgy is eléggé rettenetes horrorszendvics még borzasztóbb tölteléke: letörik a cipősarkad. Hogy az agy mintegy sokkosán leblokkol, és lelkünk, úgymond, szétnyithatat- lanul összebicsaklik. Hát ez... erre nincs szó. Fújj, szél, szakadj meg, kárpitok, hasadjatok! Ha letörik a cipősarkad: vissza kell menned, és újból beszerezned a cipő-retikül-fésű triászt! Nem, nem lehet e tragédiát ép elmével kibírni, edződjünk bár tévéhíradókon és valóságshow-kon. A gyártók a játékot hatéves kortól ajánlják. Csak egyetérthetünk abban, hogy ez az a kor, mikor gyerkőcünk a legfogékonyabb, s épp ideje megismerkednie a mindennapi életben abszolúte nélkülözhetetlen dolgok fontosságával. Báli cipő, retikül és fésű nélkül - ugye - nem élet az élet! EMBERNEVELŐ VEKERDY TAMÁS ért arról is tudnunk kellene, hogy különböző életkorú gyerekeknek különböző módon elmondott, különböző mesék valók. Emlékszem a szorgos és gondos édesanyára, akit egészen kétségbe ejtett az, hogy kétéves okos kislánya unta a minden este olvasott hosszú tündérmesét, népmesét - Andersent! Nem tudta, mert senki sem mondta neki - és mert vagy százötven éve nem élünk már olyan közösségekben, ahol az ösztönös tudás nemzedékről nemzedékre száll a szoros együttélésben -, hogy ezek a nagy mesék a négy-, négy és fél, ötéves kor körül telnek csak meg igazán értelemmel a kisgyerek számára, ettől fogva válnak - az egyszerűbbtől és rövidebbtől a bonyolultabb és hosszabb felé lassan haladva - felfoghatóvá és élvezhetővé. Persze, hogy mesélhetek már az oly sokat értő, de még esetleg egyáltalán nem is beszélő másfél éves kisfiúnak is. Ha például elutazunk nyaralni, az új helyen való első lefekvéskor elmesélhetem, visszamesélhetem neki a napját:- Emlékszel, amikor reggel felébredtél és pizsamában kijöttél a konyhába kakaózni, mi már fel voltunk öltözve. Ott álltak a nagy bőröndök az előszobában. Lementünk az autóhoz, beültél az ülésedbe, elindultunk, útközben újra elaludtál. Mikor ideértünk felébredtél, megnéztük a libákat, gá-gá, a kacsákat háp-háp, kicsit meg is ijedtél, mama fölkapott, aztán ide bejöttünk. Most itt fogunk aludni. Még ha nem ért is minden szót a gyerek, a megértett szavak, a pizsamától a kakaón át az autóig, kirajzolják számára a történetet. Aki üyet már próbált, tudja, hogy a gyerek ámultán figyel, és nagyon megszereti ezeket a napot röviden felelevenítő esti meséket. Később kis állatokról mesélhetünk, melyekben még mindig önmagára ismer.- Medve mama lement a kis mackóval a piacra, vettek sárgarépát, fehérrépát, és a zöldséges néni adott a kis mackónak egy paradicsomot...- Két paradicsomot! - szól közbe a gyerek, aki teljesen azonosítja magát a kis mackóval, de mégis, most már jobban szereti így követni az eseményeket, mintha egyenesen róla mesélnénk. Mindenesetre: a valóságnak megfelelően korrigál. Kitűnő angol gyerekkönyvek íródtak erre a témára, például: a Patrick sorozat. (írójuk: Geoffrey Hayes.) Patrick egy kis mackó, és az egyik könyv arról szól minden oldalon egy képecskével és egy két mondattal, hogy Patrick a mese után hogyan megy el lefeküdni. A másik arról, hogyan vesz a mamája Patricknak a boltban kabátot. Aztán: Patrick fürdik... Vagy: Patrick megeszi a vacsoráját... És a gyerekek lenyűgözve követik nyomon Patrick történeteit tízszer, húszszor, ötvenötször... Ezeken az utakon keresztüljut el végül a gyermek a nagy meséig, amelyik a maga csodálatos világával nem eltávolítja őt a valóságtól, hanem bevezeti jó és rossz, élet és halál, szeretet és gyűlölet, harc és megbékélés, szorongás és feloldása testi és lelki valóságaiba. A mese orientál, tájékoztat - teljes világképet ad abban a képi formában, ahogyan ezt a gyerek jói fel tudja fogni. (Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001) HÍVATLAN LÁTOGATÓK Lapostetű SZTRECSKÓ RUDOLF Civilizált viszonyok között általában a lapostetű (Phthirus pubis) a vérszívó tetvek közül a leggyakoribb bőrélősködő. 1,5-2 mm-es, ke- rekded testalkatú, lassú mozgású lapos ízeltlábú. Leggyakrabban a szőr tövénél a bőrhöz tapad, serké- it a szőrszálakhoz erősíti. Lábai - melyek közül a második és a harmadik pár erőteljesebb - erős karmokban végződnek, ezekkel szinte elszakíthatatlanul kapaszkodik a szőrszálba. A lábak alatt kétoldalt kúp alakú nyúlványok merednek ki a testéből. A lapostetű nem annyira veszélyes, mint a fej- vagy a ruha- tetű, mert állítólag betegséget nem terjeszt, szúrása azonban nagyon kellemetlen, kínzóan viszkető. Elsősorban a nemi szervek szőrzetében fordul elő, de elszaporodása esetén könnyen megtalálható lesz a hónalj, a szemöldök szőrszálain, de még a szempillán is. Érdekes módon a bajuszra csak elvétve, a hajra pedig sohasem terjed át. Egyes tanácsadók szerint a laposte- tűtől a szőrzet eltávolításával is meg lehet szabadulni - ez azonban inkább nem ajánlatos, mert egyrészt szőrtüszőgyulladást lehet tőle kapni, másrészt pedig mindig akad néhány tetű és pete a visszamaradt szőrszálakon, illetve azok tövében, s a szőrzet kinövésével ismét elszaporodnak. A gyógyszertárakban kapható szerekkel való kezelés sokkal biztosabb. Amellett ne feledjük el fertőtleníteni a ruházatot, az ágyneműt, az ülőbútort és nem utolsósorban a vécé ülőkéjét. Életkorok - mesék
