Új Szó, 2003. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

2003-03-08 / 56. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. MÁRCIUS 8. VENDÉGKOMMENTÁR Legatyásító körgyűrű LOVÁSZ ATTILA A politikai rituális táncok és koalíciós viszálykodások közepette jófor­mán elsikkadt a hír, amely szerint a Pavol Rusko vezetette ANO nyo­mást kíván gyakorolni a kormányzatra, hogy vizsgálja felül autópálya­építési tervét. Mint ismeretes, Dzurinda második kormányának közle­kedési tárcája továbbra is a Vladimír Meciar országlása idején szorgal­mazott északi vonalat kívánja építeni, s az ehhez szükséges összeget is bespájzolta. Az északi variáns ellen érvek tucatjait sorolták fel közleke­dési és regionális fejlesztési szakemberek, ám minden értelmes indok süket fülekre talált Macejko minisztersége idején ugyanúgy, mint most, amikor Prokopovic a tárcavezető. Az még csak hagyján, hogy az északi vonal drágább. Ha kizárólag az ár lenne a meghatározó, akkor mindannyian az ócskapiacon vásárolnánk. Az sem a legfontosabb el­lenérv, hogy az északi vonal első 200 küométere párhuzamos a cseh­országi észak-déli, transzkontinentálisnak tervezett útvonallal. így legalább lehet majd árakban versenyezni és a Dl-re csábítani a tranzit- forgalmat. Azt viszont nehéz megérteni, miként hagyta ki Meciar az öt támogató Közép-Szlovákiát az autópálya-építésből, mint ahogy érthe­teden Dzurindáék viszonyulása az ország nagy részéhez. Ha ugyanis felépül a Pozsony-Zsolna-Poprád-Eperjes-Kassa autópálya és befeje­zik a Miskolc-Szina-Kassa gyorsforgalmi autóutat is, Szlovákia körül (a nagyvárosokhoz hasonlóan) kialakul egy körgyűrű, hogy a két au­tópálya közti dombos-hegyes vidéket minden beruházó messziről el­kerülje. Bécsből és Pozsonyból Kassára majd eljuthatunk északon, né­zegetve a tátrai (egyébként csodálatos) panorámát. Vagy Budapestet útba ejtve az M1-M3 útvonalon fogmik nagyban kereskedni. Közben Besztercebánya, Zólyom, velük együtt Rozsnyó, Losonc, Rimaszombat vagy Dobsina még jobban legatyásodik mint eddig, hogy a gazdagabb vidékekkel összehasonlítva még szegényebbek és kiszolgáltatottabbak legyenek és végül elnéptelenedjenek. Hm... Akkor majd közlekedünk Pest felé, és abból profitálunk, hogy Magyarországon keresztül Kassa közelebb van, ami jót tesz majd az ed­dig elhanyagolt magyarlakta vidékeknek - mondhatná valaki. Csak­hogy Magyarország a legdrágább autópálya-díjak országa, ami az utaz­ni (kereskedni, beruházni) vágyókat jó messzire kergetheti. Erre Med- gyessy Péternek most, az európai uniós tagság előtt kellene gondolnia. Szomorú leírni, hogy a szlovákiai magyarság szempontjából életbevá­góan fontos gazdasági-infrastrukturális ANO-javaslatot az MKP mind ez ideig nem karolta fel. JEGYZET Virágok és lázadók TALLÓSI BÉLA Ünnepelni ünnepeltük, de hogy tartozott-e hozzá valamilyen jókí­vánság-forma, arra nem emlék­szem. Hogy a boldog új évet, a kellemes karácsonyt kifejezések­hez hasonlóan mondta-e valaki a kedvesének, hogy kellemes vagy boldog nemzetközi nőnapot, drá­gám, nem tudnám megmondani. Halvány kép a szakszervezeti ün­neplésekről maradt bennem, amikor is a „tisztelt vagy kedves elvtársnőknek”, esetleg „kar­társnőknek” panelszöveggel meg­köszönték, hogy... Mit is? Hogy ők nők, lányok, asszonyok. Aztán puszi, vagy ha protokollárisabb volt a műszak végeztével rende­zett emelkedett hangulatú ün­nepség, kézfogás kíséretében minden munkatársnőnek átnyúj­tottak egy szál szegfűt. Szigorúan vöröset. Tintával itatott kék vagy cifra szóba se jöhetett. Jobb he­lyeken a szegfűszárhoz aszpará­guszt is kötöttek kunkorodó ezüst- vagy aranyszínű masnival. A köszöntő hivatalos részét mun­kahelyi mulatozás követte. Na, persze nem annak a hajdani már­cius nyolcadikai napnak az emlé­kére koccantak össze boros- vagy konyakospoharak, amelyen New Yorkban munkásnők hada fellá­zadt, és harcot indított a jogaiért, így utólag arcpirító érzés, de ak­kor, pohárürítgetés közben, senki se foglalkozott azzal, hogy ennek a lázadásnak az emlékére avatták e szép márciusi napot ünneppé - a gyengébb nem előtt hódoló nemzetközi nőnappá. Családi körben is szokás volt oda­figyelni a lányokra, asszonyokra. Nőnapon úgy dukált, hogy a fér­fiak vették és vitték a március nyolcadikára kivirágoztatott, fod­rozott krepp-papírcsomagolásba bújtatott cserepes hortenziát a nőknek. Sokuk talán csak azért, nehogy megszólják őket, amiért nem emlékeztek meg arról, vagy elfelejtették, hogy oldalbordájuk nő. A cserepes virágot aztán fel­váltotta a piros tulipán, majd a vékony drótfonallal körbetekert gerberaszál. Kedves vagy kevésbé kedves kolléganőinknek is illett virágot vinni ezen a napon. Mun­katársi viszonyban a nőnapi hó­dolatjeleként a hóvirág volt a ve­zető. Újabb időkben, amikor a proletár múlt már nem olyan üze­nő ideológiai eszköz a jelenkor számára, amellyel egy zászló alá lehet és kell terelni a népet, már­cius nyolcadika nincs piros betűk­kel szedve a naptárban. A virág­ajándékozás szokása azonban mára se kopott ki teljesen. Igaz, hivatalos, szakszervezeti, munka­helyi szinten nem nyújtunk át vi­rágot kolléganőknek, már csak azért sem, mivel alig van munka­helyi közeledés és munkatársi vi­szony. Az visz vagy küld virág­küldő szolgálattal csokrot, aki nem kötelezettségérzetből, ha­nem tiszteletből vagy szívből ajándékoz. A gálánsabb férfiúk, akik odafigyelnek arra is, hogy a nőnaphoz igazított legújabb trendnek - mert már ilyen trend is létezik - megfelelő csokrot vá­lasszák. Amelyben a virágkötés globalizálódó designja szerint több a cafrang, a cicoma, a mezei gizgazhoz hasonlító zöldkörítés, a kaszált szénára emlékeztető szárított fűszál, mint a való virág. Ahogy bennünk is több az igaz ér­zéssel szemben a hamis. Az illem­mel szemben a modortalanság. Az udvariassággal szemben a durvaság. És nemcsak ilyenkor, nőnapon. Amikor a legtöbben, szégyen, nem viszünk virágot. FIGYELŐ THEINDEPENDENT A londoni lap kommentárjában azt állítja, Amerika korlátlan ha­talma „ellenforradalmat” fog ki­váltani. Amerika inváziója után sok kárt kell majd helyrehozni a nemzetközi kapcsolatokban, teszi hozzá. A kommentár szerint a válság megosztotta ugyan a világ kormányait, de ami a lakosságot illeti, Európában és a legtöbb kontinensen a közvélemény több mint kétharmada következetesen ellenzi a fegyveres beavatkozást. Az ellentét kihatással lesz a nem­zetközi vagy nemzetek feletti szervezetek jövőjére. Ellenforra­dalmat vonhat még maga után, hogy az USA markánsan szembe­került a világközvélemény nagy többségével, írja a brit lap.- Remélem, ha majd sokadika lesz, akkor valamelyik bank talán csak ad olyan kölcsönt, amelyből kifizethetjük az orvost, meg ha nagyon kell, hát a kórházat is... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ HOSPOpÁRSKENOVINY Bugár Bélával készített interjút a lap, az MKP elnöke a titkosszolgálat kö­rül kialakult botrányról is véleményt mondott. Vladimír Mitro, a SIS elnö­ke azért nem élvezi a párt bizalmát, mert szerintük több, személyi válto­zásról szóló döntését csak külső nyo­másra tette meg. Nem tartják sze­rencsésnek, hogy a SIS vezetői kö­zött a közelmúltban is még több volt StB-s dolgozott. Azt sem tartják sze­rencsés lépésnek, hogy Peter Tóth személyében újságíró került a ké­melhárítás élére. Már biztos, hogy az MKP támogatni fogja a KDH javasla­tát, mellyel a kormányban le akarják váltani Mitrót. Pavol Rusko január­ban még azt állította, azonnal le kell váltam Mitrót, most már egy kicsit várna. Elképzelhető, hogy az egész leváltás úgy fog megtörténni, hogy valamelyik koalíciós partner nem is akart róla beszélni korábban. A gond akkor lesz, ha úgy váltják le, hogy előtte nem egyeztettek utódjá­ról. Bugár úgy gondolja, s reméli, a titkosszolgálat vezetője nem rendel­kezik olyan információkkal, melyek veszélyt jelenthetnének a koalíció néhány politikusára. HÉTVÉG(R)E Fárasztó, ócska Ids kalandregény Ajándékozzon családjának karácsonyra C vitamint - harsogja Pozsony belváro­sában egy reklámfilm a nap­tári tavasz elején. Ki az a szerencsétlen, aki kará­csonyra vitamint cserkész a fa alá, de ha mégis akad ilyen, melyik karácsonyra? Vagy nagyon késik a reklám, vagy túl gyors. MOLNÁR NORBERT Ha nem is vitaminra, de egy stampó Acilpyrinre meghívta a képviselőket per pillanat legrette­gettebb miniszterünk, miután a parlament elfogadta az egészség- ügyi törvény módosítását. Rudolf Zajac családja az elkövetkező időszakban biztosan csuklani fog, édesanyja pedig állandó jelzőt kap, ettől függetlenül mi fizetni fogunk az orvosnál. Hogy ettől meggyógyul-e a beteg kolosszus, nem tudom. Majd a gyakorlat megeszi a pudingot. De az biztos, hogy új szelek fújnak a parla­mentben, a HZDS orvos-képvi­selője, Milan Urbáni nem volt haj­landó nyilatkozni pártlapjának, a Novy den-nek, az Új Szónak vi­szont igen. Nem nagy dicsőség, de tréfának nem rossz. Egész héten attól rettegtem, mit fogok írni a korrupcióról, a renge­teg fölöslegessé vált lepelről, amit kölcsönösen rángatnak le egy­másról képviselők, miniszterek és üzletemberek, titkosszolgálati ve­zetők és elhárításfőnökök, lehall­gatók és lehallgatónak. Engem nagyon fáraszt ez az ócska kis ka­landregény. Megkérdeztem egyik kollégámat, mi a véleménye a le­hallgatási botrányról, azt mondta egyetért vele. Én is vele. A kor­rupciós üggyel is egyetért, csak azt nem érti, őt miért nem akarja senki korrumpálni. Talán Robert Ficónak is ez a baja. Sose került még olyan pozícióba, hogy kor­rumpálható legyen. Aki ebben az országban pozícióba jutva is tisz­ta tud maradni, többnyire nem erkölcsi megfontolásból teszi, egyszerűen lúzer. Ez nem a kor­rupció dicsérete, hanem a tehe­tetlenség törvénye. A találgatás tárgya manapság már nem az, lesz-e háború, hanem az, mikor. Ezen belül is két lehetőség van: elég türelmes lesz-e Amerika kivárni az ENSZ Biztonsági Taná­csának beleegyezését, vagy tesz rá. Ha véletlenül, mégis ér­deklődést mutatna egy BT-határo- zat iránt, azt jelenti, megpróbál megegyezni a franciákkal és az oroszokkal a háború utáni olajki­termelés százalékos arányában. Csak Szaúd-Arábiában olyan ol­csó a fekete arany kitermelése, mint Irakban. Egy hordó körülbe­lül másfél dollárba kerül, összeha­sonlításképpen az Északi tengeri norvég fúrótornyokból 12-16 dol­lárért kerül ki az olaj, míg Orosz­országban ugyanezt nyolc dollár­ból tudják kihozni: Hogy a biznisz nyereséges legyen, körülbelül 25 dollárért árusítják hordónként az olajat. Abban a pillanatban azon­ban, hogy kitör, és gyorsan véget is ér a háború, megindul az olcsó olaj, szakemberek szerint akár 12-18 dolcsira is csökkenhet hor­Kollégám nem érti, őt miért nem akarja senki korrumpálni. dónkénti ára, ami Franciaország­nak és Oroszországnak tragédia lenne, sőt, utóbbinak argentin gazdasági jövőképet mázolna fel. (Kína egy szót se szólna, ha ol­csóbb lenne az olaj.) Márpedig az ég kerek világon senki sem kí­vánja, hogy polgárháború törjön ki a nagy kietlen orosz hazában, így a megoldás az olaji javak új­raelosztásában van. Senki se higgye azt, hogy önzetlenül lett a békeharc világbajnoka Párizs és Moszkva, egyszerűen félnek, hogy kimaradnak az üzletből. Aki kimarad az lemarad. Az ENSZ BT öt állandó tagjának van vétó­joga, vagyis az USA-nak, Nagy- Britanniának, Franciaországnak, Oroszországnak és Kínának. Pon­tosan meg fogjuk tudni, mikor egyeztek meg az amik az oroszok­kal és a franciákkal a háttérben olajbányászás és -elosztásügy­ben: abban a pillanatban, amikor a BT-ben Moszkva és Párizs nem vétóz, csak egyszerűen nemmel szavaz. Igennel úgysem fog, ne­hogy békeprostituáltnak tekintse őket a világ, vagy legalábbis ne mondja ki. Ezt csak azért jegyzem meg, mert mindenki az amerikai­ak szemére veti, hogy a háborút gazdasági érdekeltségeik miatt kényszerítik ki. A háború el­lenzői sem a morál, hanem az economy zászlaja alatt védik a békét, még ha ez a zászló az ő ke­zükben láthatatlan is. Ma nőnap van, meg a Magyar Ko­alíciós Pártja Országos Tanácsá­nak ülése. Az előbbihez már min­den hölgynek gratulált Meciar egy fizetett hírügynökségi hirde­tésben, az utóbbin úgyis minden a legnagyobb rendben lesz, úgy­hogy ma is nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket. HETI GAZDA(G)SÁG Úriember megtartja, amit ígért TUBA LAJOS Hurrá, gazdag ország vágjunk! A jómódú emberek nagy pénzt hozó sportjának támogatására is 195 millió koronát tudtunk áldozni. Szívet melengető érzés, hogy az oktatásügyi minisztérium a szá­mára a privatizációs bevételekből fenntartott pénzből teniszközpon­tot kénytelen építeni. Valóban hosszú utat tett meg, amíg elért oda, hogy a falusi iskolák mellett van tornaterem, a városi iskolák mellett meg tanuszoda is, aho­gyan az egy civilizált országban szokás. így aztán nem maradt más, mint kielégíteni a teniszezők igényeit, keményen ellenállva azoknak a nyomásoknak, amelyek más tömegsportok fejlesztésére szerették volna adni a pénzt. Persze, ez nincs így, és az is eléggé egyértelmű, hogy ki mindenki lobbizott a felső tízezer sportja mellett. Ne áltassuk magunkat, a közpénzeket nem csak Szlovákiá­ban nyúlják le. Ha viszont kiderül, hogy valamely köztisztviselő visszaél ily módon a hatalmával, akkor legalább lemondatják (kü­lönös módon a közvélemény ná­lunk ezt még elegendő büntetés­nek tekinti). A profi szóvivők első reakciójukban igyekeztek jó pofát vágni a hírhez, mondván, minden oké, az élet megy tovább. Kíván­csian várjuk, mikor hervad le a mosoly az arcukról. Addig pedig számoljuk ki, hogy ebből a nyug­díjasok a bolondok napja után hány receptet válthatnának ki (a gyöngébbek kedvéért minden nyugdíjas évente tizet). De talán akkor sem éreznénk úgy, hogy új­ra visszaéltek a bizalmunkkal, ha az oktatásügyi minisztérium a kétszáz millió koronából húsz fa­lusi iskolának épített volna torna­termet. Végezetül jó lenne, ha va­laki utánanézne, megvan-e a gáz­művek privatizációjából a nyug­díjreformra félretett többi pénz. Mert ha a jegybank ellenében úri jókedvből el lehetett belőle síbolni kétszáz milliót, akkor a 65 milli­árd miatt sem aludhatunk nyu­godtan. Egyébként néhány napja érdekes anyag jelent meg a kormányhiva­tal weboldalán - az elmúlt évek­ben a különféle tartalékalapokból támogatott akciók és intézmények listája. Tanulságos olvasmány ez, főként azoknak, akik eddig egyéb oldalakat böngésztek, mindenki számára hozzáférhető pályázati kiírásokat keresve. Ha esetleg ar­ra keresnék a választ, hogy ezen­túl ebben az ügyben kihez fordul­janak, az Új Szót ne kérdezzék, mi sem tudjuk. De legalább már ért­jük, amikor a befolyásos emberek körül sündörgők a támogatások hallatán nagyot kacsintanak egy­másra, akkor az nem azért van, mert por hullott a szemükbe. Az Európai Unió egyébként levél­ben figyelmezette Szlovákiát, hogy ideje lenne jobban készülni néhány kötelezettségvállalás tel­jesítésére. Egyébként szimpatikus volt a hazai illetékesektől, hogy a siker reményben a csatlakozási tárgyalásokon mindent megígér­tek. De talán nem vették teljesen komolyan, hogy hazatérve már nem a hazai mérce alapján kell folytatniuk a munkát. Olyan kö­zösségbe kerülünk, ahol a szava­kat tettek is követni szokták. Sőt, még büntetéseket is osztanak, persze nevelő szándékkal. Ha ez hazánkat is utoléri, ne legyünk dühösek. A gyorshajtással ellen­tétben az illetékesek ebben az esetben állami kasszából fizetnek majd, de talán a jövőben ez össze- fogottabb munkára sarkallja őket. Mi pedig legalább tovább remény­kedhetünk annak a rendszernek az eljövetelében, amely több érté­ket termel, több lehetőséget bizto­sít, vagyis jobb életet jelent. A héten újabb nyilatkozatokat ol­vashattunk az adóreformról. Ha a politikusok végül nem riadnak vissza tőle, valóban megérjük, hogy közvetlenül kevesebbet kell adóznunk (jövedelemadó), az így megmaradt pénzünkről pedig el­dönthetjük, hogy elvásárolva újabb adót rójunk le, vagy meg­spórolva megtartjuk magunknak. De ez még csak az igazság egyik szelete. Még egy átlagos vállalko­zó is elmondhatja, hogy számára napjainkban nem is a 25 százalé­kos jövedelemadó a legnagyobb csapás. Ha nem csökken az erre ráépülő iszonyatos társadalombiz­tosítási teher, az átlagember szem­pontjából szinte mindegy, csök­ken-e a jövedelemadója vagy sem. A héten a szociálisügyi minisztéri­um legalább felvetette a problé­mát, még ha nem is ígért látványos csökkenést. De már az is jó érzés, hogy beszélnek róla. Talán ez elve­zet oda, hogy legalább a visegrádi országok közül nem nálunk lesz­nek a legnagyobbak a közterhek.

Next

/
Thumbnails
Contents