Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-04 / 28. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 4. TÉMA: SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOK A nemesócsai Cs. család megdöbbent, amikor az egészségkárosult házaspártól megvonták a kompenzációt Csökkentett szociális támogatás A nemesócsai Cs. Katalint 14 éve agyvérzés érte, bal oldala megbénult. Azóta nem képes ellátni magát, mosdatni, öltöztetni kell. Járni sem tud egyedül, ha felsegítik, ülve tölti a napot, olvas, tévét néz. Mert elméje szerencsére ép maradt. PÉTRFI SZONYA Párját, Cs. Gyulát ugyancsak többféle betegség kínozza, szívelégtelenséggel gyakran kerül kórházba, ráadásul halláskárosult. Ő maga is gondozásra szorul, nem tudja segíteni feleségét. A beteg szülők ellátása miatt lányuk volt kénytelen megszakítani munkaviszonyát. Mivel V. Katalin nem járatos az ügyintézésben, sokáig tartott, míg elintézte a hozzátartozók gondozásáért igényelhető juttatást. A pénzre szüksége volt, hiszen 1993-ban elvált, a Csehországban élő apa nem fizet a két fiára, tartásdíjhátraléka meghaladja a 30 ezer koronát. - Az egyik fiam ugyan nagykorú, de a másik még csak 14 éves. Nincs, aki eligazítana minket, hogyan juthatnánk a pénzhez. Nehézségeinket tetézi, hogy az anyám gondozásáért járó díjat is megvonták tőlem - mesélte V. Katalin. A díj nem volt sok, havi 3 500 korona, de nyár óta ez sincs. Nem érti, miért. - Mivel én is súlyosan megbetegedtem, és saját ügyeim intézése időigényes, decembertől előleget kapok a majdani rokkantsági járadékomra, havi 2 478 koronát. Természetesen továbbra is gondozom beteg szüléimét. A szülők is elmondták, hogy tavaly meglátogatták őket a Komáromi Járási Hivatal szociális osztályának dolgozói, akik felmérték egészségkárosodásuk mértékét. Sok mindent megkérdeztek, s a válaszok hallatán megállapították: Cs. Gyula nem szorul gondozásra. Igaz, hogy bottal jár, de mert nem sokat mozog, ruházata nem kopik, megvonták tőle az úgynevezett botpénzt. Egyedül a halláskárosodását ismerték el, annak kompenzálására havi 99 koronát hagytak jóvá. Azt elismerték, hogy a súlyosan egészségkárosodott Cs. Júlia alkalmatlan az önálló életvitelre, nem tudja ellátni sem önmagát, sem a háztartást, ám mert alig mozog, tőle is megvonták a 300 koronás botpénz. Elismerték viszont fokozott higiéniai szükségleteit, amit kompenzálni tudnak - áll a hivatalos szakvéleményben. Érdekes, hogy az 1934-ben született Cs. Gyuláról az illetékesek kinyilvánították: nincs szüksége semminemű kompenzálásra, s mivel „más formáját nem igényelte”, nem kap semmit. A család persze nem érti, mit értsenek a „más formán”, bár elismerik, amikor a szükségleteik iránt érdeklődtek, nem sok minden jutott eszükbe. Az ügyintézésben járatlan V. Katalin pedig ahelyett, hogy fellebbezett volna a jogtalan elvonás miatt, vagy a községi hivatalhoz fordult volna segítségért, a szerkesztőséget választotta. Amikor Kom- játi Lászlónál, Nemesócsa polgár- mesterénél a segítségnyújtás lehetőségei felől érdeklődtünk, elmondta, készen állnak a tanácsadásra és arra, hogy a rászoruló nevében kapcsolatba lépjenek az illetékes hivatalokkal. - Ez volt a gyakorlat a múltban is, amikor nem én voltam a polgármester. Sajnos, nem volt tudomásunk Cs.- ék, illetve lányuk gondjairól. Szerintem tévedés történt, fellebbezni kell a gondozási járadék megvonása miatt. Akár a községházán is, hiszen a szociális osztály gútai részlege csütörtökönként helyben fogadja az ügyfeleket. A község lakóinak szívesen segítünk - magyarázta a polgármester. Mivel pontosan tudni szerettük volna, minek alapján vonták meg a szüleit gondozó V. Katalin havi juttatását, a Komáromi Járási Hivatal szociális osztályán érdeklődtünk. Azért is, mert az utóbbi napokban egyre többen jelezték: csökkentették, illetve megvonták tőlük az eddigijuttatásokat. - Sajnos, a január 1-től hatályos törvénymódosítás miatt Cs. Gyula nemcsak a havi 300 koronás úgynevezett botpénztől esett el, halláskárosodása sem kompenzálható. A magatehetetlen Cs. Katalin kompenzációja is 200 koronára csökken, és többet nem kaphatnak azok sem, akiknek a járuléka eddig 1180 korona volt - ismertette az előírások lényegét Mária Hornácková megbízott osztály- vezető, majd hosszas telefonálgatás után bejelentette: V. Katalin jogosult a 80 százalékban egészség- károsodott édesanyja gondozására, de ezt újra kérvényeznie kell. Gondozási díj fejében legfeljebb havi 6 000 koronát kaphat. Mária Hornácková elmondta, nem győzik a sok munkát, a Komáromi járásban eddig 3 458 kompenzációs kérvényt bíráltak felül, és egy kérvényben 3-4 féle járadék is szerepelhet. A támogatásra jogosultak közül 1 340-en kihasználták a lehetőséget, hogy év végéig a régi törvény értelmében kapják a támogatást, ám nekik a folytonosság miatt mihamarabb jelentkezniük kell. Eddig már, a törvény szigora miatt 178 esetben megszűnt az egészségkárosultak anyagi segélyezése. Lassú az ügyintézés Az egészségkárosultak 1999. július 1-jétől 8554 kérvényt nyújtottak be a Komáromi Járási Hivatal szociális osztályára. Eddig 5203 igénylést vizsgáltak felül, s mivel naponta csak 20-30-cal képesek érdemben foglalkozni, 3351 kérvény a mai napig elintézetlen. Ha történetesen az igénylő meghal, a törvénymódosítás értelmében visszamenőleg már nem illeti meg a kompenzáció. (Somogyi Tibor felvétele) Gondozásra szorulnak (Illusztrációs felvétel) AMI NIM VÁLTOZOTT Videóra 20 ezer, a beteg gyerek tisztán tartására 200 korona Akadnak olyan rendeletek is, amelyeket nem módosítottak, magyarázza a megbízott osztályvezető. Például a vakok és gyengén látók, a halláskárosultak a legkorszerűbb segédeszközök támogatását igényelhetik, bizonyos diagnózisoknál anyagi hozzájárulás kérhető a tv-készülékre, a rádióra, a faxra, a telefonra stb. Bár az illetékesek megszabták a tévé árának felső határát, még mindig 16 ezer koronás készüléket térít az állam. A videóra 20 ezret ad, a rádióra 7 ezret, a faxra 10 ezret, mikrohullámú sütőre 4 ezret, turmixgépre 3 ezret, szeletelőre 1500, villanykésre 1200 koronát. - Ha ezt a juttatást összevetjük a súlyosan egészségkárosodott, pelenkázásra szoruló, fokozott higiénés kiadásokra kényszerülő emberek havi 200 koronás támogatásával, nemcsak pazarlónak, hanem igazságtalannak tűnik a törvény - kommentálom a tényeket az állami hivatalnoknak, aki annyit mond csupán, azt is valamennyi kollégája nevében: a szociális dolgozókkal senki sem vitatta meg a készülő módosításokat, nem is véleményezhették a törvényt. - Senki sem látja, hogy a törvény szigora az egészségkárosodottak életét nehezíti meg? - tudakolom, ám válasz helyett tételesen felsorolta a módosult kompenzációkat, amelyeket alább olvashatnak, (erf) a módosított szociális juttatáÍok Személyi asszisztencia Ezt a szolgáltatást a 6-65 évesek vehetik igénybe, ám családtag nem lehet asszisztens. Kivételes esetben, a súlyosan károsodott gyerekét ellátó anya napi 3 órát számolhat el, a többieknél a károsodás mértékétől függően napi legföljebb 20 órás asszisztencia számlázható, 55 koronás órabérrel. Amint az ellátott személy több mint 30 napot kórházban tölt, nem veheti igénybe az asszisztens szolgáltatásait. Ha bevételei meghaladják a létminimum háromszorosát, állnia kell a kiadások bizonyos részét. Egészségügyi segédeszközök Míg a múltban a jogosultak az életüket megkönnyítő első segédeszközt az egészségbiztosítótól kapták, a másodikat szociális juttatásként igényelhették, januártól ez a második lehetőség megszűnik. Kizárólag az egészségbiztosítóknál kell igényelni a tolókocsit, kerekes széket, a gyerekkocsi-fajtáit, a hallókészüléket, stb. Hozzájárulás a személyautóhoz Akkor kérvényezhető 65 éves korig, ha a mozgáskorlátozott oktatási intézetbe, munkahelyre, szociális intézménybejutását segíti. A támogatás összege 200 ezer korona. Ha a juttatást élvező hét éven belül meghal, az „adósság” rendezése az örökösre hárul. Nem az autót kell visszaszolgáltatni, hanem az anyagiak részét. Az autó üzemelési hozzájárulása (benzin) 790 koronáról 500 koronára csökkent. Lakás- vagy garázsátalakítási kompenzáció Míg 1998 előtt a szociális osztály állta akár az új fürdőszoba, a garázs felépítésének, vagy a gáz bevezetésének költségeit, a hatályos törvény értelmében csak a már meglévő épületberendezés korszerűsítése igényelhető. Vagyis a kád, a mosdó, a zuhanyozófülke, a csapok kicserélése, netán a lakás akadálymentesítése, maximum 200 000 korona értékben (eddig ez az összeg 250 ezer korona volt). A kérvényezésnél ügyelni kell a legapróbb részletekre, az igényeket tételesen kell felsorolni, például a padló csúszásmentességénél meg kell adni a négyzetmétereket is. A meglévő garázs akadálymentessé tételére 50 ezer koronát lehet igényelni. A kompenzációk jogosságát az illetékesek felülvizsgálják, előfordulhat, hogy a végzésben nem szereplő tételeket nem fizetik ki. Diéta, ruhapénz, higiéné Míg eddig a diétás étkezésre szorulóknak a járulék nagyságát a létminimumból számították ki, újabban csak az akut tbc-ben szenvedők, valamint az inzulinadagolásra szorult betegek jogosultak a járulékra. A havi összeg mindenkinél egyforma, 983 korona. A vakvezető kutya fenntartását viszont havi 1200 koronával támogatja az állam, vagyis a beteg ember koszttámogatása alacsonyabb, mint a kutyáé. Eddig a személyi higiéné megemelt kiadásaira, valamint a mankóval közlekedők a fokozott ruhakopásra kb. havi 1180 koronás járulékot kaphattak, ám ez az öszszeg havi 200 koronára csökkent. Megváltozott a járulék odaítélésének módja, ha a rászoruló bevétele nem érte el a létminimum háromszorosát, igényelhette a szociális támogatást. Januártól viszont már csak a létminimum kétszerese jelenti a jogosultságot. (A létminimum: az első személy esetében 3930 korona, a második személynél 2750, a gyereknél 1780 korona). Amint a családon belül megváltoznak, csökkennek a bevételek, ismét kérvényezni lehet a kompenzációs eljárás újraindítását. Hozzátartozó gondozása A családtag gondozását a közvetlen hozzátartozó végezheti, illetve 2002. április 1-jétől a vő és a meny is. Minden esetben a gondozott írásos beleegyezésére van szükség. A gondozó nagykorú személy más bevétellel nem rendelkezhet, a juttatás összege maximum 6000 korona (két és több személy ellátásáért maximum 8000 korona jár). Amint a gyerek (vagy a felnőtt) több mint 4 órát közösségben tölt, a gondozói díj 5300 koronára csökken. Ha a gondozott magatehetetlenségi járulékra jogosult - 300-500-700 korona, - a gondozó juttatásából ezt a pótlékot levonják. Amint a gondozott 30 napot kórházban tölt, a gondozó nem jogosult a járadékra. Ha a gondozott a hónap 10. napjáig elhalálozik, a gondozó havi járadékát megkapja. Az igazolványok Az 1999 előtt kiadott ZTP-igazol- ványok (zdravotne fazko postihnu- tí - súlyosan egészségkárosultak) ez évvégén lejárnak, az újakat mielőbb kérvényezni kell. (p. f.)