Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-27 / 48. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 27. Sport Labdarúgó BL: kedden este az AC Milan és a Manchester United is kiharcolta a negyeddöntőbe jutást „Fájdalmas lecke a Reáltól” Javier Portillo így örült Dortmundban a Real Madrid egyenlítő góljának, amely a 92. percben született (TASR/AP-felvétel) Moszkva/Dortmund/Tori- nó/La Coruna. Kedden este két csapat is kiharcolta a ne­gyeddöntőbe jutást a labda­rúgó Bajnokok Ligájában, mégpedig az AC Milan, vala­mint a Manchester United. A Real Madrid a hosszabbítás­ban egyenlített, így továbbra is versenyben van. ÖSSZEÁLLÍTÁS A milánóiak az előző három körben is mindig l:0-ás győzelmet arattak, s kedden a Lokomotív Moszkva el­len is ragaszkodtak a bevált recept­hez. „Nagyon boldog vagyok, hogy már két fordulóval a befejezés előtt kiharcoltuk a továbbjutást - mond­ta Carlo Ancelotti vezetőedző. - Az első félidőben uraltuk a mérkőzést, a szünet után azonban már a Loko­motív is jobban játszott. Senkit sem akarok kiemelni a csapatomból, mindenki jól futballozott.” Az orosz fővárosban Paolo Maidini lehetett a legboldogabb vendégjáté­kos: 118. európai kupamérkőzésén szerepelt, ezzel megdöntötte saját és Giuseppe Bergomi olasz csúcsát. A dortmundi csoportrangadón so­káig a levegőben lógott a nagy meg­lepetés, a 90. percben pályára kül­dött Javier Portillo azonban nem sokkal a lefújás előtt egyenlített. „Drága és fájdalmas leckét kap­tunk a Real Madridtól - szögezte le Matthias Sammer, a hazai együttes vezetőedzője. - Sajnos, semmit sem ért a jó játékunk, mert nem tudtuk megőrizni előnyünket. Töb­ben is hibáztak az egyenlítő gól előtt, például a labdát elveszítő Marcio Amoroso, majd Giuseppe Reina sem helyezkedett megfe­lelően. Csak magunkat okolhatjuk a győzelem elmaradásáért!” A dortmundiak az első félidőben még mindenben felvették a versenyt a címvédővel, Jan Koller a 22. perc­ben be is talált Iker Casillas kapujá­ba, de ez kevésnek bizonyult. Szünet után ugyanis szinte csak madridi tá­madásokat láthatott a közönség, s az egyenlítés még úgy is megérde­melt volt, hogy szülte az utolsó pilla­natig kellett rá várni. „A második félidőben nagyszerűen futballoztunk, akár a három pon­tot is begyűjthettük volna. A dön­tetlenre mindenképpen rászolgál­tunk, de ezzel még nem jutottunk a negyeddöntőbe” - értékelt Vicente del Bosque, a Real Madrid trénere. A D-csoportban a vártnál jóval si­mábban dőlt el a csoportelsőség: a Manchester United idegenben ütöt­te ki a Juventust, így sorozatban he­tedik alkalommal jutott a negyed­döntőbe. A torinói összecsapás iga­zán a hazaiaknak volt fontos, de ez nem látszott a játékon. A vasárnapi Liga Kupa-döntőt szem előtt tartva a vendégeknél Ryan Giggs és Ruud van Nistelrooy is a kispadra került, később azonban mindketten fontos szerephez jutottak. „Pihentetni akartam Ryant, de végül mégis szükség volt a játékára. Cso­dálatosan futballozott, minden elis­merésem az övé. Remélem, hogy felépül sérüléséből, s vasárnap szá­míthatok rá - mondta Sir Alex Fer­guson, az MU vezetőedzője. - Nem is lehet kérdéses, hogy nagyszerűen játszott a csapat. Újra bebizonyoso­dott, hogy milyen fontos a futballis­táim európai rutinja, a korábbi soro­zatokban megszerzett tapasztalata.” Marcello Lippi, a Juventus trénere szerint a csapatot múlt héten sújtó influenza-járvány még kedden is éreztette hatását: „Nem akarok magyarázkodni, de megfizettük az árát a betegségeknek. Elsősorban fizikailag maradtunk el a Man­chester Unitedtől, ráadásul szeren­csénk sem volt. Lehet, hogy hibáz­tam, amikor a néhány nappal ezelőtt meggyógyult játékosokat is számításba vettem. Talán még pi­henniük kellett volna.” A csoport másik találkozóján Die­go Tristan már a 4. percben gólt szerzett, s a Deportivo La Coruna meg is őrizte l:0-ás előnyét az FC Baseliéi szemben. „Számítottam arra, hogy a Man­chester United nem veszi félvállról a torinói találkozót, s örülök, hogy se­gítettek nekünk. Az angolok győzel­me révén megmaradt a továbbjutási esélyünk, most élnünk kell a le­hetőséggel” - mondta Javier Irureta, a spanyolok trénere. A KEDDI EREDMÉNYEK * 1 C-CSOPORT: Lokomotív Moszk- va-AC Milan 0:1 (0:1), góllövő: Ri­valdo (34. - 11-esből); 30 000 néző. Játékvezető: Vasszarasz (gö­rög). Lokomotív: Ovcsinnyikov- Nyizsegorodov, Ignaszevics, Jev- szejev-Sennyikov, Obradovics, Maminov, Loszkov-Cesar (82. Parks,), Pimenov (58. Sirkajev); Milan: Dida-Costacurta, Nesta, Maldini, Kaladze-Gattuso, Redon­do (70. Brocchi), Seedorf-Rivaldo, Serginho (87. Rui Costa)-Inzaghi (84. Tomasson). Dortmund-Real Madrid 1:1 (1:0), góllövők: Koller (23.), illetve Por­tillo (92.); 53 000 néző. Játékve­zető: Poll (angol). Dortmund: Leh- mann-Madouni, Wörns, Metzel­der, Dede (90. Amoroso)-Kehl, Evanüson (80. Ricken), Reuter, Frings-Ewerthon (87. Reina), Kol­ler; Real: Casillas-Salgado, Rober­to Carlos, Helguera, Pavón (90. Portilloj-Conceicao (68. Guti), Makelele, Zidane, Figo (72. Mi- nambres), Raúl-Ronaldo. 1. AC Milan 4 4 0 0 4:0 12 2. Real Madrid 4 1 2 1 5:5 5 3. Dortmund 4 1 1 2 4:5 4 4. Lokomotiv 4 0 1 3 3:6 1 A TOVÁBBI MŰSOR - 5. forduló, március 12.: Real-Milan, Dortmund -Lokomotív; 6. forduló, március 18.: Milan-Dortmund, Lokomotiv-Real. D-CSOPORT: La Coruna-Basel 1:0 (1:0), góllövó: Tristán (4.); 22 000 néző. Deportivo: Juanmi-Romero, Naybet, Andrade, Berenguel-Fran (59. Amavisca), Scaloni, Sergio, Duscher-Makaay (79. Luque), Tristán (69. Valerón); Basel: Zu- berbühler-Quennoz, Zwyssig, Ha­as, Atouba-Barberis (73. Tűm), Huggel-Chipperfield, Varela (57. Rossi), H. Yakin-Gimenez. Juventus-Manchester United 0:3 (0:2), góDövők: Giggs (15., 41.), Van Nistelrooy (63.); 60 000 néző. Juventus Bufibn-Ferrara, Montéra, Zambrotta (67. Pessotto), Thu- ram-Conle (46. TVidor), Davids-Ca- moranesi, Di Vaio (46. Salas), Ned- véd-Trezeguet; MU: Barthez-G. Ne­ville, P. Neville, Ferdinand, O Shea (60. Pugh)-Verón, Beckham, Kea­ne, Butt-Solskjaer, Forián (8. Giggs, 49. Van Nistelrooy). 1. Manchester 4 4 0 0 10:2 12 2 Jevcntus 4 1 1 2 7:7 4 3. La Coruna 4 1 1 2 3:5 4 4. FC Basel 4 1 0 3 2:8 3 A TOVÁBBI PROGRAM - 5. fordu­ló, március 12.: Manchester U.-Ba- sel, Juventus-La Coruna; 6. fordu­ló, március 18.: Basel-Juventus, La Coruna-Manchester U. ♦ TEGNAPI EREDMÉNYEK - A- CSOPORT: Intemazionale-Barce- lona 0:0, Newcastle-Leverkusen 3:1 (3:0), Shearer (5., 11., 36. - az utóbbit 11-esből), ill. Babic (73.); B-CSOPORT: Ajax—Arsenal 0:0, Va­lencia-Roma 0:3 (0:3), Totti (24., 30.), Emerson (36.). (MTI, sr) A NIKÉ 9.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 27. Svájci hokiliga: 817. Zürich-Rappers- wil 1,25-5,2-6,5­1.1- 2,9; 818. Da- vos-Ambri 1,25­5.2- 6,5-1,1-2,9. Osztrák hokiliga: 821. Wien Capitals-Linz 2,7-4,5­1,8-1,7-1,4. Labdarúgó UEFA Kupa: 834. Besik­tas-Slavia Praha (az első meccsen 0:1) 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 835. At- hén-Malaga (0:0) 1,8-3,2-3,8-1,2- 1,7; 836. Stuttgart-Celtic (1:3) 1,8­3,2-3,8-1,2-1,7; 837. Denizli-Porto (1:6) 2,3-3,2-2,65-1,35-1,4; 838. Anderlecht-Panathinaikosz (0:3) 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55; 839. Wisla -Lazio (3:3) 2,6-2,9-2,6-1,35-1,35; 840. FC Liverpool-Auxerre (1:0) 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8; 841. Boavis- ta-Hertha (2:3) 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5. Tipp a továbbjutóra: 842. Besik- tas-Slavia Praha 1,85-1,75; 843. AEK Athén-Malaga 1,7-1,9; 844. Stuttgart-Celtic 3,0-1,25; 845. Wis­la Kraków-Lazio 1,5-2,1; 846. FC Li­verpool-Auxerre 1,11-4,4; 847. Boa- vista-Hertha 2,3-1,45. Tipp az első félidőre: 848. Besik- tas-Slavia Praha 2,0-2,2-5,3-1,15- 1,5; 850. Stuttgart-Celtic 2,3-2,1­4,6-1,15-1,45; 851. Anderlecht-Pa­nathinaikosz 2,5-2,0-4,0-1,15-1,35; 852. Wisla Kraków-Lazio 3,2-1,9- 3^-U25-U25; 853. FC Liverpo­ol-Auxene 2,2 2,2^1,5-1,11,45; 854. Boavista-Hertha 2,6-2,0-3,8- 1,21,3. Tipp a 2. Célidőre: 855. Besiktas-Sla- via Praha 2,0-2,3-5,0-1,15-1,55; 856. AEK Athén-Malaga 2,2-2,2­4,5-1,15-1,45; 857. Stuttgart-Celtic 2,2-2,2-4,5-1,15-1,45; 858. Ander­lecht-Panathinaikosz 2,45-2,1-4,0- 1,21,4 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ A női kosárlabda Euroligában: Tarbes-Pécs 74:80 (42:41), Schio- Sopron 72:77 (42:37). A Pécs és a Sopron is bejutott a negyeddöntőbe. ♦ Előkészületi labdarúgó-mérkő­zések: Szolnok-Újpest 2:1, MTK- Százhalombatta 1:0, Veszprém-Si- ófok 1:1, Sopron-Dabas 4:0, Győr-Pápa 0:1, Debrecen-Nyí- regyháza 1:1. ♦ A szlovák Martina Halinárová nyerte az olaszországi biatlon Eu- rópa-bajnokság (a kontinens leg­jobbjai nem indultak) női 7,5 km- es számát. A junior fiúknál Miros­lav Matiasko ezüstérmes lett. ♦ Tavaly 56 esetben hozott pozitív eredményt doppingvizsgálat Né­metországban. Egy évvel korábban 44, 2000-ben pedig 55 sportoló bu­kott le. ♦ Mandula Petra kétjátszmás mérkőzésen búcsúztatta (6:3, 7:6) a horvát Ivana Abramovicot a 170 ezer dollár összdíjazású acapulcói tenisztorna első fordulójában. ♦ Az NBA legutóbbi játéknapján: LA Lakers-LA Clippers 109:98, Orlan­do-Dallas 98:93, Cleveland-New Jersey 93:90, Indiana- Washington 78:83, New York-Houston 102:95, San Antonio-Miami 84:69, Sacra- mento-Detroit 81:75, Portland-At­lanta 89:86. ♦ Kelet- és dél-európai futballklu- bok azt tervezik, hogy külön nem­zetközi ligát indítanak azoknak a csapatoknak, amelyek nem kerül­nek fel a BL, illetve az UEFA Kupa főtáblájára. ♦ Tovább gyűrűzik az Egyesült Ál­lamok Olimpiai Bizottsága körül kialakult botrány, miután kiderült, hogy Lloyd Ward főigazgató nejé­vel együtt több mint 115 ezer dol­lárért „utazgatott” tavaly a szerve­zet számlájára. ♦ Befejezi pályafutását Francisco Clavet spanyol teniszező, miután 15 évig szerepelt a profi versenye­ken, s ezalatt összesen nyolc tor­nát nyert. , ♦ Huszonnégy évvel ezelőtti disszi­dálását követően először látogatott Moszkvába az Oleg Protopopov, Ljudmila Bjelouszova olimpiai baj­nok műkorcsolyapáros. ♦ A Tottenham Hotspur labdarú­gócsapatát működtető gazdasági társaság 8,6 millió fontos veszte­séget könyvelhetett el a december 31-én zárult első félévben. A pénzügyi mérleg egy évvel koráb­ban még 2,9 milliós profitot muta­tott ki. ♦ A LOTO nyerőszámai -1. húzás: 28,30, 35,42,48,49; pótszám: 27. II. húzás: 3,13,31,43,45, 46; pót­szám: 9. JOKER-szám: 619 978. ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 3,7,8,15,20,21,25,27,32,37,39, 43,49,54,57,64,65,71,73,77. A bajnok Zilina meg akarja előzni a Slovant Címvédés ötmillióért ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A zsolnai vezetők már az I. labdarúgóliga 2002/2003-as idénye előtt kijelentették: egyértelmű cél­juk megvédem bajnoki elsőségüket. „Elhatározásunktól azok tudatában sem tágítunk, hogy a listavezető Slo- vannal szemben nyolcpontos hát­ránnyal kezdjük a tavaszi szezont. Jól sikerült a felkészülésünk, me­gerősítettük a keretünket, minden reményünk megvan arra, hogy is­mét bajnokok legyünk. Az elsősé­gért, akárcsak tavaly, ötmillió koro­nát kapna a csapat. A Szlovák Kupá­ban is eredményesek szeretnénk lenni, a Slovan ellenében akarunk a döntőbe jutni, ahol a győzelem két­millió koronát érne az együttesnek és a szakmai stábnak” - mondta teg­nap a pozsonyi sajtótájékoztatón Karol Belaník, a tabella harmadik helyén álló együttes menedzsere. A zsolnaiak a téli átigazolási idő-szak­ban megszerezték Martin Fabust (Trencín) és Zdeno Strbát (Púchov), mindketten válogatott kerettagok, Belaník szerint a csapat nagy erőssé­gei lehetnek. .Javítani akarjuk véde­kezésünket és továbbra is attraktív futballt játszani” - hangsúlyozta. Ja- roslav Rybár edző szerint a csapat ideális feltételek között készülhetett a tavaszi, idényre: „Elegendő előké­születi meccset játszottunk, főleg Cipruson tettek próbára bennünket az erős ellenfelek. Kiváló labdarú­gókból áll a keretünk, nagy a konku­rencia, és ez növeli a minőséget”. Marek Mintái bátor szavakkal zárta az újságírókkal való találkozást: „Készek vagyunk behozni a Slovan nyolcpontos elő-nyét!” (T. V.) Együtt maradt a nagyszombati futballcsapat Dicsérik a felkészülést TASR-JELENTÉS Nagyszombat. Az I. liga őszi sze­zonjának bombameglepetése az újonc nagyszombati csapat volt, a hatodik fordulóig veretlenül állt a táblázat élén. Legyőzte az exbajnok Intert és a bajnok Zilinát, telt ház előtt zajlottak a hazai meccsei. Mint az évtizedekkel ezelőtti dicső kor­szakban. Aztán egyszerre csak anyagi gondok jelentkeztek a klub­ban, és ennek következményeként visszaesett az együttes játéka és eredményessége, a listavezető Slo­van mögött nyolcpontos hátránnyal áll a tabella második helyén. Most már konszolidálódott az egyesület pénzügyi helyzete, ismét Jozef Bachraty irányítja a klubot. A ve­zetők és Jozef Adamec edző is dicsé­rik a téli alapozást, amely jól szol­gálta az erőnlét növelését, Cipruson erős ellenfelek ellen csiszolták a csapatjátékot, egyszer sem szenved­tek vereséget. így hát reményked­nek, hogy megtartják dobogós he­lyezésüket. A keretben mindössze egy változás történt, a kapus Tomás Belíc Brünnbe távozott. Laugaricio Trencín: a bennmaradás a cél Fiatalokra építenek TASR-JELENTÉS Trencsén. Részleges költségvetés­sel, fiatal csapattal és bennmara- dási reményekkel vág neki a Trencín az I. labdarúgóliga tavaszi idényének. „Keretünkben nagy volt a jövés-me­nés, s ez azt eredményezte, hogy fi­atalokra kell építenünk a jövőnket. Célunk a bennmaradás, s nem tart­juk lehetetlennek, hogy a tábláza­ton elfoglalt nyolcadik helyünknél is jobban zárjuk a bajnokságot” - mondta Pavol Hozlár klubelnök. Több tapasztalt játékos is távozott a csapatból, elsősorban is a gólerős Fabus helyettesítése jelenthet majd gondot. Ismertebb futballistákat (a Staré Méstóból jött Krupníkon kí­vül) nem sikerült igazolniuk, ala­csonyabb osztályokból egészítették ki a keretet. „A fiatalokból nem hi­ányzik a becsvágy, de csak a baj­nokság mutatja meg, játékosság­ban mire lesznek képesek. Ered­ményességünk nagyban függ majd attól, hozzák-e formájukat a ta­pasztalt labdarúgók, P. Németh, Kopacka, Micenec és Hanko. Azt hiszem, jó a csapat átlagéletkora, s ez az egyik garancia arra, hogy ne búcsúzzunk az I. ligától” - ecsetel­te a jövőt Anton Dragún edző. Északisí-vb, Val di Fiemme: elégedett a FIS-elnök Norvég és svéd siker SITA- ÉS MTI-TUDÓSÍTÁS Val di Fiemme. Tegnap a női és a férfi 1 km-es sprinttel folytatódott az olaszországi északisí-világbajnok- ság. A nőknél a norvég Marit Björ- gen végzett az élen, a német Claudia Künzel lett a 2., a norvég Hilde Pe­dersen pedig a harmadik; a férfiak­nál a svéd Tobias Frederiksson volt a leggyorsabb, a másik két dobogós helyen norvég versenyző végezett, Haavard Bjerkell és Tor Arne Het- land. Gian-Franco Kasper, a Nem­zetközi Sí Szövetség (FIS) elnöke úgy véli, hogy a szervezők jó munkát végeztek, s eddig minden rendben zajlott a Val di Fiemmében és kör­nyékén zajló északi világbajnoksá­gon, ennek ellenére kijelentette: a jövőben mindenképpen le kell rövi­díteni a viadal időtartamát. LABDARÚGÓ UEFA KUPA Budapest. A magyar érdekeltségű csapatok közül Buzsáky Ákos klubja, az FC Porto váija a legjobb, szinte százszázalékos eséllyel a labdarúgó UEFA Kupa-nyolcaddöntő visszavá­gót. A portugál együttes a múlt hé­ten, hazai pályán kiütötte a Kabát Pétert is foglalkoztató Denizlisport, így nyugodtan utazhatott Törökor­szágba. Király Gábor és Dárdai Pál együttese, a Hertha 3:2-re győzte le Berlinben a második számú portói gárdát, így egyáltalán nem mehet biztosra a Boavista ellen. A németek a hétvégi bajnokin nem villogtak az Arminia Bielefelddel szemben (0:0), így össze kell szedniük magu­kat a továbbjutáshoz. A visszavágók közül a krakkói összecsapás ígéri a legnagyobb izgalmakat, mert a végső sikerre is esélyesnek tartott Lazio múlt csütörtökön Rómában csak 3:3-at játszott a Wislával. A he­tek óta Franciaországban készülő lengyelek a korábbi fordulókban az AC Parmát és a Schalke 04-et is elbú­csúztatták. A Slavia a prágai l:0-ás sikert követően Törökországban szeremé kiharcolni a továbbjutást. A MAI MŰSOR (zárójelben az 1. mérkőzés eredménye) - 18.30: Be- siktas-Slavia Praha (0:1); 19.00: AEK Athén-Malaga (0:0); 19.30: VfB Stuttgart-Celtic (1:3); 20.00: Denizlispor-FC Porto (1:6); 20.30: Anderlecht-Panathinaikosz (0:3); 21.00: Wisla Kraków-Lazio (3:3); 21.05: FC Liverpool-Auxerre (1:0); 21.30: Boavista-Hertha (2:3) ♦ A negyeddöntő párosítása (már­cius 13-án és 20-án): az AEK-Mala- ga párharc győztese-a Boavis­ta-Hertha párharc győztese, a Be- siktas-Slavia párharc győztese-a Wisla-Lazio párharc győztese, a Stuttgart-Celtic párharc győztese-a Liverpool-Auxerre párharc győzte­se, a Denizlispor-Porto párharc győztese-az Anderlecht-Panathi­naikosz párharc győztese. (MTI, sr)

Next

/
Thumbnails
Contents