Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-27 / 48. szám, csütörtök

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 27. KOMMENTÁR Rémhír ellen bizalom SIDÓ H. ZOLTÁN Rossz idők járnak a bankvilágra. Svájc második legnagyobb pénz­intézete, a Crédit Suisse rekordveszteséget jelentett be, Németor­szág egyik csúcsbankja, a Szlovákiában is aktív HypoVereinsbank pedig a negatív eredmények hatására komoly leépítésbe kezdett. Ezzel szemben nálunk annyi évig tartó fájdalmas konszolidáció, elhúzódó magánosítás és 100 milliárd korona feletti állami injek­ció eredményeként gyakorlatilag az összes bank jól vagy legalább zökkenőmentesen működik. Úgy látszik, nem tarthat sokáig ez az idilli állapot, s ha valódi gondok nincsenek, akkor gyártunk művi­leg. Néhány napja az ország második legnagyobb pénzintézetét, az Általános Hitelbankot kezdte ki a szóbeszéd. A suttogó negatív propaganda eredményeként a társaságot már eddig legalább 200 millió koronával könnyítették meg az ügyfelei. A bankelnök szinte minden fórumon hangoztatja az olasz többségi tulajdonos kezé­ben levő pénzintézet kiváló eredményeit, ragyogó mutatóit, tőke­erősségét. Sajnos, nálunk a korábbi bankbezárások és a pénzügyi szolgáltatók tavalyi sorozatos csődje után ugyancsak megingott a bizalom a pénzügyeinket kezelőkkel szemben. Ezért elég csak egy otromba tréfa, egy hitelesnek tűnő féligazság, a fiókbezárásokban egyenesen bankbezárást látó informátor, s máris futótűzként ter­jed a hír: ez vagy az a bank agonizál, nosza, vegyük ki belőle a pénzünket. Gyakorlatilag kivédhetetlen támadásról van szó, pél­dául 2Ö01 októberében Szlovákia tartósan legjobb pénzintézete, a Tatra Bank ellen irányult a névtelen tá-madás, összesen 2 milliárd koronás kárt téve. Vajon mit tegyünk az áldatlan állapot vissza­szorítása érdekében? Először is tudatosítani kell, hogy a bankok nem ellenőrzés nélküli pénzügyi szolgáltatók. Másodszor, a leggyengébbek már elbuktak, a hazai piacon gyakorlatilag csak tőkeerős, komoly nyugati partnerek által támogatott pénzintéze­tek működnek. Végezetül, ha ez nem elég, akkor gondoljunk a Be­tétvédelmi Alap nyújtotta biztonságra. Persze, az igazi az volna, ha újra a bizalom játszaná a főszerepet. JEGYZET Kedves szüleim! JUHÁSZ LÁSZLÓ Épségben és szerencsésen meg­érkeztem ide - várjatok csak, hol is vagyok...-, ja, igen, Ah­med al Dzsaberba. Ez egy ame­rikai légitámaszpont Kuvaitban, százhúsz kilométerre az iraki határtól. Ezernégyszáz társam­mal együtt a 332. expedíciós lé­gi hadtestben teljesítek szolgála­tot. Az előbb volt a takarodó, most tudok írni nektek pár sort, remélem, az az állat őrvezető nem veszi észre a villanylámpa fényét. Tudatom veletek, hogy az első bevetést szerencsésen abszolvál­tam, kedden hajnalban ébresz­tettek minket, hogy bombázni kell. Még szerencse, mert már éppen unatkozni kezdtem. Kép­zeljétek, három mozgó föld-föld rakétakilövő rendszerrel kezd­tek manipulálni az irakiak, oda vitték, ahová nem lett volna sza­bad, az északi repülési tilalmi zónába. De mi nem hagytuk ma­gunkat, célra vezérelt rakéták­kal lőttük azokat a disznókat. És győztünk! Az örömbe egy kis üröm is vegyült, pont akkor kap­tuk a hírt, hogy négy társunk odaveszett egy Black Hawkban. Ez egy helikopter, nekünk is van ilyen. (Azt nem írhatom meg, hogy hány darab, mert titkos. Olvassátok el a CNN honlapján.) Azt nem árulták el, hogy mi lett velük, az is lehet, hogy íelőtték őket. Amúgy marha unalmas itt, szin­te semmi sem történik. Mikor kezdődik a háború? Kérdezzé­tek már meg Rosanne nénit a szomszédból, ő biztos hallott va­lamit. Emlékezzetek vissza, an­nak idején azt is tőle tudtuk meg, hogy engem idevezényel­nek. Nekünk ezek nem monda­nak semmit... A hétvégén nagyon irigyeltem a társainkat, akik nehézbombá­zókkal kezdtek gyakorlatozni. Olvastam a hivatalos közle­ményben, hogy a személyzet ha­tékony harckészültségének fenntartása érdekében lövöldöz­hettek. Szerintem csak nem akarták, hogy unatkozzanak. Drága Apu! Égyre inkább úgy érzem, igazad volt: itt tényleg férfi válik belőlem. Remélem, túl is élem. És Anyu, a te tanácsodat is meg­fogadom: majd lassan és alacso­nyan repülök. Úgy biztos nem lesz semmi baj. Marge-ot csókol- tatom, mondjátok meg neki, hogy szeretem és sietek haza. Csókol benneteket fiatok, Ja­mie. P. S.: Már itt egy csomó tévés­táb, úgyhogy nézzétek a televí­ziót, majd integetek. FIGYELŐ ERDÉLYI RIPORT Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az idén mintegy 200 millió forinttal járul hozzá a határon túli informatikai fej­lesztésekhez - közölte Kovács Kálmán tárcavezető az Erdélyi Riport című hetilapnak adott interjújában. A miniszter példa­ként említette, hogy a határon túli magyar iskolákat is be tud­ják kapcsolni az oktatási intéz­ményi hálózatba, mivel ebben a rendszerben nem számít, hogy az intézmény telephelye hol ta­lálható. Mint mondta, a jelenle­gi műsorszórási technológiával Erdély jelentős része elérhető. Kovács Kálmán kitért arra is, hogy az új kedvezményezésként indult távfoglalkoztatási prog­ramot is megpróbálják majd a határon túli magyarokra kiter­jeszteni. A program kísérleti jel­legű. A mintegy ezer-ezerötsZáz létrehozandó távmunkahely ta­pasztalatai alapján a munka­ügyi tárca egy átfogó jogszabály módosítási csomagot készít elő, hogy alkalmassá tegyék az egész gazdasági rendszert a távmunkában való foglalkozta­tási forma befogadására. „Ha a mostani kísérleti fázison, vala­mint a törvénymódosításon túl­jutunk, akkor képesek leszünk a távfoglalkoztatást üzemszerűen beindítani, és ekkor próbáljuk meg kiterjesztését a határon túli magyar munkavállalókra” - mondta. Kovács Kálmán szerint a határon túli magyarok táv­munkában történő alkalmazása elsősorban adózási és jogtechni­kai kérdés. Úgy vélte a távmun­ka a kutatásfejlesztés terén fog a leggyorsabban elterjedni, de az információ technológiához kapcsolódó területeken is siker­re számíthatnak. „Jelentős eredményeket érhetünk el a programmal a mozgáskorláto­zottak, a fogyatékosok, a kiste­lepüléseken élők, sőt a határon túli magyarok foglalkoztatásá­nak megoldásában is” - hangsú­lyozta.- Tudom, hogy nagyon drága az a gyógyszer, amelyet a kedves férje eddig szedett. Ezért felírok valami mást. Mondja, nem placeboérzékeny az ura? (Lehoczki István rajza) MM TALLÓZÓ LE PÁRISIÉN Könyörtelenül megbírálta a kelet­európai országok Amerika-barát álláspontját sértő módon kifogáso­ló francia államfőt Laurent Fabius volt miniszterelnök. A szocialista politikus szerint Jacques Chirac „kapitális ballépést” követett el, amikor a brüsszeli rendkívüli uniós csúcsértekezlet alkalmából „lenéző stílusban kioktatta a volt szovjet tömb egykori országait”, amiért tá­mogatásukról biztosították Was­hington iraki politikáját. „Ezek az országok negyven évig szenvedtek a totalitarizmus igája alatt anélkül, hogy tőlünk segítségre számíthat­tak volna” - jelentette ki Fabius. Mitterrand egykori miniszterelnö­ke, aki jelenleg a nemzetgyűlés szocialista frakciójának képvi­selője, rámutatott: a történelmi té­nyek ismeretében Franciaországtól elvárható lenne, hogy megértést tanúsítson a kelet-európai orszá­gok magatartása iránt, márpedig az elnök „fölösleges és arrogáns szavaiban” ennek nyoma sem volt. „Ez a hozzáállás -emelte ki Fabius - csak arra jó, hogy még inkább az Egyesült Államok karjaiba kergesse a szóban forgó országokat.” A szöveg közreadásával az Egyesült Államok és Nagy-Britannia „megelőző csapást" kívánt mérni Szaddámra Irak-ügy: az utolsó utáni esély Az amerikai-brit határozati javaslat, amelyet a Biztonsá­gi Tanács tagjai hétfő este megkaptak - és amellyel a média is nyomban megis­merkedhetett a szokásos diplomáciai terjengősséggel „fejti ki” a javaslattevők ál­láspontját, holott az egyet­lenegy mondatban is el­mondható lett volna. ACZÉL ENDRE Nóta bene a mondat benne van a tervezetben és imigyen hangzik: „(A Biztonsági Tanács) úgy hatá­roz, hogy Irak elmulasztott élni ama utolsó lehetőséggel, melyet az 1441-es számú határozat felkí­nált neki.” Rejtély, hogy a javaslattevők mi­ért szaladtak ennyire előre, miért előlegezték meg, hogy Szaddám Húszéin valóban eljátszotta utol­só lehetőségét, s tette ki magát azoknak a valóban „súlyos követ­kezményeknek” (tehát a háború­nak, egyértelműen), amiket az idézett határozat előlegezett meg neki. Tudniillik mától számítva is még csaknem 48 óra van hátra addig, hogy az Irakban tevékeny­kedő fegyverzetellenőrök új je­lentést tegyenek, további 126 (összesen 174) óra addig, hogy ezt a jelentésüket szóban kiegé­szítsék, s 72 addig, hogy Irak megkezdje al-Szamud 2 elneve­zésű ballisztikus, taktikai rakétái­nak, illetve e rakéták teljes hát­tériparának megsemmisítését. A rejtély annál is rejtélyesebb, mert Tony Blair brit miniszterel­nök kedden a parlamentben közöl­te, hogy Szaddám Húszéin „még egy utolsó esélyt kapott”. Magya­rán: egyet a tervezetben említett utolsó után. Természetesen lehet érvelni azzal, hogy a javaslattevők tudták, a kérdéses szövegről csak akkor lesz szavazás, ha a föntiek­ben említett határidők sorban ki­múltak. De ez nem elégséges ma­gyarázat. Magyarázat csak az le­het, hogy a szöveg közreadásával az Egyesült Államok és Nagy-Bri­tannia „megelőző csapást” kívánt mérni Irakra, egyelőre (hála isten­nek) csak szavakban, ám a katonai eszközök révén kifejtett nyomás megduplázásának nyilvánvaló szándékával. Az ellentábor (Franciaország, Né­metország, Oroszország) sietett elfogadhatatlannak minősíteni a szövegtervezetet, de csak a meg­jelenés napjára vetítve. Világos képlet. Ha Szaddám nem szereli le az említett rakétákat (etc.), akkor casus bellit szolgál­tat. Akkor a franciáknak, néme­teknek, oroszoknak egy szavuk sem lehet immár.-Akkor szó nél­kül meg fogják szavazni az ameri­kai-brit határozattervezetet, leg­feljebb mérlegelik, hogy milyen fokon vegyenek részt az erő alkal­mazásában. Ha viszont Szaddám leszerel, akkor új helyzet áll elő, Az ellentábor sietett elfo­gadhatatlannak minősí­teni a szövegtervezetet. pontosabban a régi konzerváló­dik. Az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát ez a lépés sem fogja meggyőzni az iraki diktátor jóhiszeműségéről, viszont a „bé­ketábor” - morálisan megerősöd­ve - újból követelheti, hogy a Hans Blix vezette fegyverzetel­lenőrök kapjanak további hóna­pokat eddig eredményes vizsgá­lataik folytatására és Irak békés eszközökkel való leszerelésére. A további hónapok felkínálásának kísérlete és „kísértete” nem pusz­tán ellenállásra gerjeszti az ame­rikaiakat és a briteket, hanem va­lósággal megacélozza elszántsá­gukat. Mellesleg valóban nem mentes minden meggyőző erőtől az az érvelésük, hogy Szaddám- nak 12 éve volt önszántából le­szerelni, nem tette meg, ergo minden további „tétlenkedés” - mármint a Biztonsági Tanács ré­széről - veszedelmes, önpusztító ostobaság. Nagy biztonsággal megjövendöl­hető, hogy a mostantól számított két héten belül a háborús párt így vagy úgy, de döntésre viszi a dol­got. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve azonban arról, hogy „mindenképp” szavazásra viszi a dolgot a Biztonsági Ta­nácsban. Mert ha biztos egy fran­cia és/vagy orosz vétóban, akkor fölöslegesen kockáztat egy diplo­máciai vereséget. Ha az „így” vál­tozatot ekképpen elveti, akkor jö­het az „úgy”: az 1441-es BT-hatá- rozat olyan értelmezése, hogy az önmagában is elegendő felhatal­mazás az Irakkal szembeni kato­nai fellépésre. LEVÉLBONTÁS Modernkedés? Művészet? Kérem, hallgassák meg végre már a színházba járó nézők véle­ményét is. Naponta keresem az Új Szó cikkei közt azt a színház­kritikát, amelyet olyan szerző ír, aki tolmácsolja a nézők igen nagy hányadának kialakult néze­tét is a Jókai Színházban az utób­bi két évadban egyre inkább nem élményt, hanem erős visszatet­szést ldváltó darabok láttán. Hogy ez így van, mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy na­gyon sokan már az előadások közben felháborodva távoznak. A megjelenő kritikákból viszont azt olvassuk ki, hogy ez a művé­szet, ez a modern, csak mi még nem vagyunk olyan szinten, hogy megértsük. Egyszerű nyug­díjas asszony vagyok, aki igye­keztem életem minden gondja, keserve mellett művelődni is, megőrizni magyarságtudatomat. Legfőbb szórakozásom az olva­sás, s eddig mindig kiváltottam a színházi bérletet is. De az utóbbi időben becsapnak, mert nem minden meghirdetett darab kerül színre, s ami színre kerül, s ahogy megrendezik, az nem olyan, hogy örömünket lelnénk benne. Mert hiába írta meg a szerző a darabot, erősen megha­misítják: Csehov nem Csehov többé, és Shakespeare-re rá sem lehet ismerni. Az unokáimat is el szoktam vinni színházba, hadd művelődjenek, de ezentúl lebe­szélem őket, mert amit ott az utóbbi időben ránk erőltetnek (trágár beszéd, pornográf jelene­tek, a darabok átértelmezése), bizony, nemhogy nevelné őket, inkább rontja az ízlésüket. Azt fogják gondolni: ez a szín­házművészet. A tévéből is zúdít­ják ránk a sok szemetet, de azt ki lehet kapcsolni vagy lehet keres­ni valami jobbat. Otven évig tá­mogattuk hűségesen a mi ma­gyar nyelven szóló színházunkat. A magunkénak éreztük, de, saj­nos, ha ilyen marad, nemcsak én, hanem ismerőseim közül nagyon sokan is meggondolják, adjunk-e ki pénzt az ilyenfajta „művészet­re”, „modernkedésre”. Nagy Mária Komárom Kellene egy-egy régi darab is Már régen töprengek azon, hogy tollat ragadok és elmondom vé­leményemet az utóbbi idők szín­házi előadásairól. Azért írok, mert az utóbbi hetekben sok olyan cikkel találkoztam, amely sértette gondolkodásmódomat. Nem értem, néhány újságíró mi­ért ír mindenki nevében, vagy talán a negatív hangzású cikkek nem is láthatnak napvilágot? Felháborítónak és megalázónak tartom, hogy azokat a nézőket, akiknek nem tetszenek az előadások, burkoltan maradi­nak, nem elég hozzáértőnek ti­tulálják. Miért szeretnék nekünk mindenáron megmagyarázni, mi a haladó szellemű, az euró­pai? Egyáltalán miért szükséges elmagyarázni, mit is láttam és azt, hogy kell értelmezni? A nézőtéren felnőtt emberek ül­nek, akiknek már kialakult az íz­lésviláguk. Joguk van nemtet­szésüket kinyilvánítani, ha a színházi előadáson csupa trágár kifejezéseket hallanak, és a da­rabok tele vannak tűzdelve fel­esleges pornográf jelenetekkel, még ha ez az irányzat (előadás) avantgárd is. Miért kell összeke­verni az erotikát a színpadon imitáló önkielégítéssel vagy az orális szexszel. Vagy talán a ha­ladást, újítást a trágár kifejezé­sek használata jelzi? Hogy vi­gyem el színházba serdülő gyer­mekeimet? Otthon a magyar nyelv szépségeire tanítom őket, arra, hogy még a legocsmá- nyabb dolgokat is ki lehet fejez­ni illendőképp. Az iskolában megrovást kapnak, ha alpári sza­vakat használnak. És akkor el­megyünk színházba és két óra leforgása alatt többször hallanak csúnyaságokat, mint a haverok közt az udvaron két hónap alatt. Vagy talán így kellene értelmez­nünk ezeket az előadásokat: no gyerekem, fejlődj, látod ez az új irányzat, a jövő, ne szalaszd el, tartozz közéjük! Építsd be a min­dennapi szóhasználatodba a trá­gárságot, haladj a korral, fejlődj, értsd meg benne a mély szimbo­likát! Meg kell még említenem, hogy 35 éves értelmiségi vagyok, tehát nem tartozom az „idős” ge­nerációhoz, a konzervatívakhoz. Mégis a legutóbbi előadást, a Szentivánéji álmot több korom­beli nem tudta végignézni. Szé­gyellni valóan sokan hagyták el a nézőteret. Nem vagyok el­lenzője az újnak, a másnak, de úgy gondolom, mivel Dél-Szlo- vákiának egy magyar színháza van, néha bemutathatnának egy- egy nem „új irányvonalú” szín­darabot, amelyben a nyelv szép­sége és gazdagsága dominálna, és nem csak a „haladó szel- leműeknek” nyújtana felejthetet­len élményt. Hiszem, hogy a színház minden nézőé. Horváth Mónika Komárom

Next

/
Thumbnails
Contents