Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-26 / 47. szám, szerda
gl Közélet ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 26. Influenza van, járvány nincs Kassa. A városban és környékén a múlt hét közepétől ugrásszerűen megnőtt az influenzás megbetegedések száma. Hat nap alatt mintegy négyezren fordultak orvoshoz influeznás tünetekkel, ami az előző héthez képest 45 százalékos növekedést jelent. A statisztikák szerint szinte minden hatvanadik kassai influenzás. Ez a Rozsnyói járás egyes településeihez képest jó aránynak számít, ott ugyanis mára minden negyvenedik lakos náthalázzal küszködik. Az állami egészségügyi központ kassai epidemiológiai osztályán ennek ellenére még nem beszélnek járványról, mivel a hétvégén az új betegek száma nem érte el a kétszáz főt. (juk) Költözik a rendőrség Dunaszerdahely. A rendőrség dunaszerdahelyi körzeti osztálya értesíti a lakoságot, hogy a jelenlegi Jesensky utcai épületből átköltözik az Ádor utca 34- es szám alá. A körzethez az alábbi települések tartoznak: Dunaszerdahely, Albár, Egy- házgelle, Felsőpatony, Vámosfalu, Pozsonyepeijes, Egyház- karcsa, Királyfiakarcsa, Hegyé- te, Lúcs, Mad, Kisudvamok, Mihályfa, Csallóközkürt, Diós- patony, Pódafa, Vásárút, Nagy- udvamok, Dunatókés, Nagy- abopny, Hodos, Kisfalud, (bzs) Nem fizetnek büntetést Dunaszerdahely. Nem kell befizetni a Dunaszerdahelyi Járási Munkaügyi Hivatal által kirótt büntetéseket - határozott az intézmény vezetősége. Varga Tibor igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, a döntés azon jogi személyekre vonatkozik, amelyek és akik alkalmazottaik után nem fizettek a foglalkoztatási alapba. Ha az érintettek írásbeli kérvényt nyújtanak be a munkaügyi hivatalhoz és március végéig átutalják az elmaradt összegeket, nem kell büntetést fizetniük, (bzs) Elfogták a kábeltolvajt Királyhelmec. A királyhel- meci rendőröknek sikerült elfogniuk azt a Pólyán községből származó férfit, aki idén január 19-én egy balta segítségével felmászott a Boly és Zétény községek közti telefonpóznákra, s mintegy 250 méter telefonkábelt tulajdonított el. Tettével 270 előfizetőt fosztott meg a telefonálás lehetőségétől, valamint 17 ezer korona kárt okozott a távközlési vállalatnak, (hgy) Az osztráké a vándorserleg Galánta. Az osztrák gimnazisták vitték el a vándorserleget arról a város gimnáziumában szervezett tegnapi sportnapról, amelyen három középiskola diákjai vetélkedtek. A helyi Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és a szlovák gimnázium közösen látta vendégül az ausztriai Stocke- rau középiskolájának diákjait. A három gimnázium csapatai kézilabdában, labdarúgásban és úszásban mérték össze erejüket, tudásukat. Az összesítés alapján a vendégek 60 ponttal lettek az elsők, a helyi magyar és a szlovák gimnázium pedig 58-58 ponttal osztozott a második és harmadik helyen. Az osztrák gimnazistákat a magyar tanintézmény 50. évfordulóján, idén októberben tartandó rendezvénysorozatra is visszavárják. (gl) Rudolf Schuster államfő részvételével tegnap a városban megnyitották Szlovákia legkorszerűbb húskonzervgyárát Gyilkossággal vádolják A Faj ne új üzeme Léván Léva. Szlovákia legkorszerűbb húskonzerváló és húsfeldolgozó üzemét nyitották meg tegnap Rudolf Schuster köztársasági elnök jelenlétében a Léva melletti Gényén. A konzervgyár építését 2002 decemberében fejezték be, összesen 123 millió koronát fektettek be az új üzembe - tájékoztatott Marián Paksi, a Fajne cég vezérigazgatója. A konzervgyár a legmodernebb angol és német berendezésekkel dolgozik, tehát teljesíti az EU legszigorúbb egészségügyi és élelmiszeripari előírásait is. Az üzemben jelenleg 130 embert foglalkoztatnak, de a vezér- igazgató tájékoztatása szerint a dolgozók számát fokozatosan 170-200 fővel emelik. Az év végéig mintegy ezer embert akarnak foglalkoztatni az új gyárban. Ez jelentős tény, mert a városban és a Lévai járásban jelenleg több mint 26 százalékos a munkanélküliség. Az új üzem szinte teljes egészében beszállítókkal dolgozik együtt, a régió húsipari üzemeivel és vágóhídjaival tart fenn kapcsolatot, tehát elmondható, hogy a gyártás teljes egészében a hazai vállalkozókra és feldolgozóiparra támaszkodik. (buch) Rudolf Schuster államfő a Fajne cég tegnap megnyitott lévai konzervgyárában (TASR-felvétel) Elnapolták a Borza-ügyet Kassa. A kassai alvilági rivális csoportjai közti leszámolások sorában egy két évvel ezelőtti lövöldözés részleteit igyekszik felderíteni a Kassai Kerületi Bíróság. Az ügyész a Borza néven ismert Dusán B.-t és társait gyanúsítja egy Eperjes melletti diszkó tulajdonosának megölésével. Az áldozat halála előtt maga is végzett két támadóval, Borza két másik „testőrét” pedig súlyosan megsebesítette. Az ügyben kilenc nap alatt 16 tanút hallgattak ki, főleg helyi fiatalokat, akik egybehangzóan állították, hogy azon az estén nem látták Borzát a tett színhelyén. A bíróságon megjelent tanúk azt sem tudták megmondani, ki kezdte a lövöldözést. A nyomozók állítása szerint Dusán B. bandája el akarta tenni láb alól az eleinte barátként kezelt, később ellenséggé váló albán származású vállalkozót. A vádlottak más verziót adtak elő, a két megsebesített bandatag pedig ugyanazt állítja, mint a tanúk: Borza nem is járt aznap este a diszkóban. A bíróság tegnap március 25-ig elnapolta a tárgyalást, azzal, hogy fel kell kutatni az ügyben beidézett többi tanút, akik nem tettek vallomást, (juk) A vállalat ellen csődeljárás folyik, de tornaijai üzemében folyamatos a termelés Nem zár be az OZETA A tulajdon hasznosításával az adósságból faragnának le Milyen sorsra jutnak Kassa város erdői? A városban és környékén elterjedt híresztelésekkel ellentétben nem zárják be az OZETA textilipari vállalat tornaijai üzemét. SZÁSZI ZOLTÁN Nemrégiben az OZETA vállalat csődeljárása miatt a helyi ruhagyár bezárásáról keltek szárnyra híresztelések a dél-gömöri kisvárosban. Lapunk érdeklődésére a tornaijai OZETA igazgatója, Jánosdeák Béla közölte, hogy szó sincs a gyár bezárásáról, a rémhíV. KRASZNICA MELITTA Komárom. Komáromi járás településeinek polgármesterei tegnap a járási hivatalban néhány kivételtől eltekintve aláírták az építési engedélyeztetési eljárások delimitálásáról szóló jegyzőkönyveket. Két polgár- mester, az ógyallai és a naszvadi máig kért haladékot a jegyzőkönyvek áttanulmányozására, hárman pedig - egyéb elfoglaltság miatt - nem jelentek meg. Úgy tűnik azonban, senki sem távozott elégedetten a tegnapi összejövetelről, hiszen a járási hivatal összesen hat személy bérkeretét és járulékos kiadásait tudta elosztani a 41 település között. „Hivarek azért terjedhettek el, mert a trencséni székhelyű OZETA egészével szemben csődeljárás folyik. A csődbiztos pillanatnyüag az egész vállalatot el szeretné adni „Minden érintettet megnyugtatok: a tornaijai gyár nem szűnik meg. A vállalat csődbiztosa az egész OZETA vállalatot szeretné értékesíteni. Ez a folyamat akár több évig is eltarthat, s pillanatnyilag egyáltalán nincs befolyással a tornaijai részleg működésére. Nálunk május elsejével csupán nyolc hivatalnok munkahelye szűnik meg. A termelésben dolgozók kevesen vannak, most is van szabad hely” tálunkban ezt a munkát eddig hat személy végezte, így ez volt a kiindulási alap - magyarázta Békési Péter, a járási hivatal február elsején kinevezett elöljárója. - A legtöbb településre alig 0,1-0,2 bérnek megfelelő keret jutott, tehát több községnek közösen kell alkalmaznia egy munkaerőt az engedélyek kiadásával összefüggő feladatok végzésére.” Marcelháza például Heténnyel, Virttel és Dunaradvánnyal közösen alakít ki ügyfélfogadást, de mint Keszegh Bélátok Marcelháza polgármesterétől megtudtuk, a négy község mindössze 0,32 munkahelyet delimitált. A polgármesterek nehezményezték, hogy a községi számlákközölte Jánosdeák. Folyamatosan vesznek fel új munkásokat, mert pótolni kell az anyasági szabadságra és a nyugdíjba távozókat. A gyárban minden híreszteléssel ellentétben továbbra is marad a két műszakos munkarend, sőt, mostanában szombati rendkívüli műszakok beiktatására is szükség van, hogy bírják teljesíteni a terveket. „A csődeljárásnak ugyan lehet negatív hatása a gyárra, ám azt hiszem, míg évekre előre van megrendelésünk és elégedettek a munkánkkal, fölösleg idegeskedni, és rémhírt terjeszteni” - nyilatkozta Jánosdeák Béla. ra még nem érkezett meg a gondozói szolgálatot végzők bére. Békési Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a pénzcsomag már február elején a járási hivatal számláján volt, ám a kerülettől csak a múlt hét végén kapták meg a kifizetést engedélyező határozatot. Reményei szerint a községek számlájára még e hét folyamán megérkezik az első negyedévre előirányzott összeg. Hogy az építési engedélyeztetéssel összefüggő jogkörökhöz a községek mikor kapják meg az anyagiakat, nem tudta megmondani. Az anyagiakat a pénzügyminisztériumnak kell átutalnia a jegyzőkönyvben szereplő összegnek megfeleően. JUHÁSZ KATALIN Kassa. Az eladás, a hosszú távú bérleti szerződés és a részvénytársaság alapítása mellett létezik egy környezetkímélő megoldási javaslat is a kassai erdők értékesítésének régóta húzódó ügyében. A dolgok pillanatnyi állása szerint valameny- nyi lehetőség szóba jöhet. Annyi bizonyos, hogy a városnak júliusig szert kell tennie 300 millió koronára, ellenkező esetben a hitelező bankok szabadon rendelkezhetnek az erdőkkel. A vezetés által tavalyelőtt szabott vételár nem tetszett a vevőknek, alkudni pedig azért nem lehetett, mert az eladósodott Kassa legalább annyit szeretett volna kapni az erdőkért, amennyiből rendezhetné adósságait. A döntést lehetetlen tovább halogatni, mivel a bankok egyre türelmetlenebbek, a kormány pedig azzal a feltétellel nyújtott segítő kezet a városnak, hogy a vezetés rendezi a Rudolf Schuster államfő kassai polgármestersége idején felhalmozódott tartozás egy részét. Az egyezség értelmében az adósságot legalább 350 millió koronával kell csökkenteni. A fakitermelésre és turisztikai célokra egyaránt ideális kassai erdő a város utolsó nagyobb értékesíthető tulajdona. Az ügy fontosságát jelzi, hogy néhány hónapja külön bizottság foglalkozik az erdők sorsával. Frantisek Knapík városi képviselő, a testület elnöke szerint a bizottsági tagok érdeklődéssel olvasták el a tervezetet, amelyet az ismert környezetvédő és ugyancsak városi képviselő Michal Kravcík terjesztett be. „Legtöbben közülünk a négy szóba jöhető modell kombinációjára szavaztak, azaz arra, hogy valamennyijavaslatból hasznosítsuk az általunk jónak vélt elemeket. A többség döntését eljuttatjuk a főpolgármesterhez, ő pedig csütörtökön a képviselő-testület elé terjeszti az anyagot” - magyarázta a bizottság munkamódszerét Knapík, aki előzetesen annyit árult el lapunknak, hogy a legkedvezőbbnek ítélt vételár-javaslatokat és bérleti feltételeket kívánják a testület tudomására hozni. A „döntőben” ott van a Habsburg család egyik Olaszországban élő tagja, Martin von Habsburg is, aki az erdő 3800 hektárjáért 343,5 millió koronát kínált. Ha a képviselők nem az eladás, hanem a bérlet mellett döntenek, egy osztrák vállalat lesz a befutó, amelyik húsz hektárnyi terület hatvan évre szóló használatáért 300 milliót ajánlott fel. Ha a részvénytársaság alapítására szavaznak, a részvények egy részét a városnak el kell adnia, ami majdnem az erdő eladásával egyenlő. Michal Kravcík javaslatának lényege egy környezet- barát program, amely a terület gazdaságos kihasználását, és az így szerzett nyereség ésszerű elosztását taglalja. Ez utóbbi, új terv részleteit információink szerint a napokban valamennyi képviselő írásban is megkapta. A hitelező pénzintézmények mindenesetre február végéig tudni szeretnék, mikor jutnak a pénzükhöz, ezért holnap végleges döntés várható az ügyben. A Komáromi járás települései tegnap átvették az építési engedélyeztetés hatáskörét A gondozói bérekre várnak A vegyiüzem az önkormányzatok hozzájárulását kéri a létesítmény fenntartásához Mi lesz a Duslo uszodájával? Dunaszerdahelyen találtak szalmonellát a készítményben Bevonták a gyógyteát BEKE ZSOLT GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. A Duslo a környékbeli önkormányzatokkal tárgyal az eddig a vegyiüzem által fenntartott fedett uszoda további működtetéséről. Ha nem találnak megfelelő megoldást, elképzelhető, hogy a létesítményt májustól bezárják. A Duslo illetékesei még e héten írásban is elküldik az önkormányzatoknak a működtetéssel kapcsolatos javaslataikat. Az üzem vezetői ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy a vállalat a jelenlegi formában képtelen tovább fenntartani a ráfizetéses létesítményt, s ha nem találnak más megoldást, május elsejével bezárják az uszodát. A Duslo már a múlt héten tárgyalt az érintett települések polgármestereivel. Michal Galbavy, a Duslo személyügyi igazgatója szerint elsősorban az energiaárak növekedése kényszeríti az üzemet a megszorító intézkedésekre, hiszen idén csupán a fő nyersanyagul szolgáló földgáz drágulása legalább 520 millió koronás többletkiadást jelent. Gazdasági elemzők szerint a Duslo túl sokat költ a szociális programjára, tehát ezen a területen kell pénzt megtakarítania. „Üzleti partnereink gyakran a szemünkre vetik, hogy biztosan túl drágán adjuk a termékeinket, ha még saját uszodát is fenntarthatunk” - érvel az igazgató. A létesítmény éves vesztesége csaknem 5 millió korona, a vállalat egészségügyi központjának működtetése 13 millió korona, a vegyipari szakközépiskola fenntartása évente mintegy 15-20 millió korona plusz- költséget jelent Ezek közül a fedett uszoda az, amit a Duslo leginkább nélkülözni tudna, ám a vállat vezetői sem kívánják egyszerűen bezárni. Azt szeretnék, ha továbbra is üzemelne, de nem kizárólag a Duslo pénzén. A vállalat kétféle megoldási javaslatot terjesztett elő. Az egyik, hogy a környező falvak hozzanak létre egy táraságot, amely a saját költségére maga üzemeltetné az uszodát. A másik lehetőség szerint a létesítményt továbbra is a Duslo üzemeltetné, de a környező települések anyagi hozzájárulásával. A múlt heti megbeszélés során úgy tűnt, az előbbi megoldás lenne elfogadhatóbb, miközben a Duslo vállalná, hogy továbbra is szolgáltatja a fűtéshez és a víz melegítéséhez szükséges hőenergiát - ezt eddig is a gyártási folyamatban felszabadult hővel oldották meg -, valamint fizetné az adót és a biztosítási díjat is. Dunaszerdahely. A múlt hét végén a lengyel gyártmányú „Kúzlo byli- niek" gyógyteában egészségre ártalmas mikroorganizmusra bukkantak az Állami Egészségügyi Intézet dunaszerdahelyi részlegén. A szalmonella vírusa a 2002. szeptemberi csomagolású, 30 grammos termékekben fordul elő. Cséfalvay Hona, a dunaszerdahelyi intézet higiéniai osztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy az élelmiszerek rendszeres, általános ellenőrzése kapcsán vizsgálták a szóban forgó készítményt. A laboratóriumi vizsgálatok során az egyik mintában a szalmonella vírusát mutatták ki. „Hasonló esetekben belső szakmai szabályzatunk öt újabb minta vizsgálatát teszi szükségessé. Ezek közül kettőben szintén kimutattuk a vírus jelenlétét. Vizsgálatunk eredményét tudattuk a szenici járási tisztiorvosi szolgálattal. Tudomásunk szerint eddig nem történt szalmonellás megbetegedés” - mondta Cséfalvay. A szenici járási tisztiorvosi szolgálat illetékesei azonnal bevonták a forgalomból a gyógyteák ezen fajtáját. Az intézetben megtudtuk, hogy a szalmonella magas lázzal és hasmenéssel jelentkezik, azonban jelen esetben nem kell járványtól tartanunk. Ugyanis a teát általában leforrázuk, s melegen fogyasztjuk, miközben a szalmonella vírus kilencven Celsius fok felett megsemmisül. „Tehát nincs nagy valószínűsége annak, hogy valalu megbetegedjen, de azért teljesen nem lehet kizárni a lehetőséget. Mindenesetre arra kérjük a lakosságot, hogy ne fogyasszanak ebből a teából” - tette hozzá Cséfalvay Ilona.