Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-03 / 27. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 3. Dig Itália Két év múlva érkezhet az új Nintendo Még tart a konzolháború Mindent a szemnek? (Reuters felvétel) A divattelefonokat a Xelibri márkanév alatt kínálja majd a Siemens Szexis telefonok MOBILHÍR KONZOLHÍR konzoljairól ismert ja­pán Nintendo követ­kező generációs játék­gépe 2005-2006 tájé­kán kerülhet piacra. A videojáték-iparban veteránnak számító, ám valaha szebb napokat is megélt Nintendo elnöke, Szatoru Ivata a Reutersnek adott inteijújában elmondta, cége egy új otthoni játékgépet fejleszt. Ivata közlése szerint az új konzolt terveik szerint 2005-2006 tájékán dobják majd piacra, hasonlóan a konkurens gyártókhoz, akik ugyan­csak 2-3 év múlva kívánnak új já­tékgéppel megjelenni. A vállalat egyébként még 2003-ban kiadja az első olyan játékokat, amelyek a hordozható Game Boy Advance- szal, valamim a GameCube-konzol- lal egyaránt használhatók lesznek. indössze öt font (350 korona) elle­nében egy brit internetkávézó­hálózat a felhasz­nálóknak lehető­vé tette a zenék letöltését és azok CD-re égetését. Bár a fenti gyakor­latnak lassan már másfél éve vége szakadt, a bíróságon igazat adtak a zeneiparnak. Most egymillió fon­tos kártérítést követelnek az Easyinternet Cafe-tól. Az engedélyek nélkül működő online fájlcserélő börzék használa­ta drága mulatsággá válhat a brit internetes kávézók számára. A brit zenei ipart képviselő British Phonographic Industry (BPI) az norvég Opera Soft­ware szerdán kiadta az Opera webbön­gésző 7-es verziójának végleges, Windows- alapú változatát. Az új böngésző gyorsabb működést és számos újítást ígér. Az Opera 7 a norvég fejlesztő sze­rint jelentős előrelépést jelent a korábbi verziókhoz képest. Telje­A Nintendo legutóbbi, GameCube nevet viselő játékkonzoljával az eladások tekintetében alul maradt a Sonyval és a Microsofttal vívott küzdelemben a világpiacon. A vál­lalat nemrégiben közölte, hogy a tévéhez csatlakoztatható konzol­jának eladásai várhatóan 10 szá­zalékkal alatta maradnak a koráb­ban tervezett 55 milliós darab­számnak, ellenben a Game Boy zsebkonzol jól teljesített. A Nin­tendo elnöke szerint ha a GameCube is a Sony PlayStation2- vel egy időben (azaz másfél évvel korábban) került volna a boltok­ba, ma mások lennének ez eladási arányok. A vállalat január elején jelentette be, hogy az első negyedévben pi­acra dobja a Game Boy Advance zsebgép új, kompaktabb külsejű, háttér-világításos kijelzővel felsze­relt változatát, (o) Easyinternet Cafe elleni jogvitá­ban fontos jogi győzelmet ért el. A BP1 és az általa képviselt kiadók egymillió fontos kártérítést köve­telnek. A bíróság még nem határo­zott a büntetés mértékéről. Az internetes kávézó a kiadók követe­lését rendkívül túlzónak nevezte. A BPI a pert másfél éve indította. A kiadók szövetsége nyolc város­ban ellenőrizte a lánchoz tartozó internetes kávézókat, és több száz zenei fájlra bukkantak a gé­pek merevlemezein. A BPI az ille­gális letöltések miatt főleg a ze­nei iparhoz kötődő 126 ezer munkahelyet látja veszélyben. Nagy-Britanniában a BPI adatai szerint tavaly 2,1 milliárd font (143,5 milliárd korona) értékben adtak el zenét, (i) sen átdolgozott megjelenítő mo­tort kapott, amely gyorsabb és sta­bilabb működést ígér. Az Opera je­lenleg a harmadik legnépszerűbb webböngésző a világon, amelyet a társaság szerint havonta több mint egymillióan töltenek le. „Egyre több felhasználó döbben rá, hogy a web gyorsabb és sokkal hasznosabb is lehet, mint amilyen­nek az Internet Explorer mutatja” - mondta Jon S. von Tetzchner, az Opera Software vezérigazgatója. német gyártó ápri­lisban alapfunkció­kat kínáló, de divat­cikként funkcionáló mobiltelefonokkal fog piacra lépni Eu­rópában. A divattelefonokat a Xelibri már­kanévvel kínálja majd a Siemens. A rendszeresen tavaszi-nyári, va­lamint őszi-téli kollekciókban „Az Opera 7 a legújabb, legjobb technológiát kínálja a web felhasz­nálóinak” - tette hozzá. A tavaly novemberben kiadott bé­ta változat felhasználói már meg­ismerkedhettek az új Fast Forward gombbal, valamint az M2 elneve­zésű e-mail klienssel. A végleges változatban azonban a Spatial Navigation elnevezésű rendszer is helyet kapott, amely egy távirányí­tó segítségével még kényelmeseb­bé teheti a webböngészést. A navi­gálás a Shift+Nyíl gombokkal is megoldható. Az M2 e-mail kliensbe spam- szűrőt is építettek. A Small-Screen Rendering (SSR) funkció azt mu­tatja meg a felhasználóknak, ho­gyan fog kinézni weboldaluk a kis­méretű kijelzővel rendelkező mo­bil eszközökön. A Fast Forward gomb a Forward gomb helyén érhető el abban az esetben, ha böngésző „sejti”, hogy a felhasználó melyik weboldalt szeretné meglátogatni legköze­lebb. Az Opera 7 emellett termé­szetesen még számos egyéb újítást is tartalmaz. Az új verzió hirdetéssel szponzo­rált változata ingyenesen letölthe­tő a főlap baloldaláról, a reklá­moktól mentes változat pedig 39 dollárba kerül, (sg) megjelenő új készüléksorozatok mindegyike négy-négy típust tar­talmaz majd, s ezek korlátozott példányszámban lesznek megvá­sárolhatók. A divatorientált mo­biltelefonok csak beszélgetési funkciót kínálnak majd, cserébe viszont a szokásostól nagymér­tékben eltérő külsejük lesz. A vál­lalat elképzelései szerint a Xelibri-mobilok a ruházat olyan kiegészítői, amelyekkel egyúttal telefonálni is lehet. HARDVERHÍR emutatta az Apple az eddigi leggyorsabb PowerBook számító­gépét, valamint új, 20 collos lapos képernyőt jelentett be. Az Apple Computer január 28-án mutatta be új PowerMac számítógé­peit. Az új modelleket egy darab 1 GHz-es, valamint két darab 1,25 vagy 1,42 GHz-es órajelű PowerPC G4 processzorral és ATI Radeon 9000 Pro vagy Nvidia GeForce 4 MX grafikus kártyával lehet megrendel­ni. Helyet kapott bennük a nemrég lezajlott MacWorld Expón bemuta­tott, a géphez csatlakoztatott eszközökkel nagysebességű kapcsolatot biztosító FireWire 800- as csatlakozó, valamint az Airport Extreme (802,11g) ve­zeték nélküli adatátviteli technológia. A két új alsó- és középkategóri­A Siemens újfajta termékét a mo- biltelefon-szaküzletek mellett új­fajta értékesítési helyeken, töb­bek között divatáru-üzletekben is árusítani fogja. Az első Xelibri- modelleket áprilistól lehet meg­vásárolni az Egyesült Királyság­ban, Kínában, Franciaországban, Németországban, Olaszország­ban, Szingapúrban, más orszá­gokban pedig szeptemberben de­bütál majd. A hazai megjelenésről nem szól a jelentés. (1) ás PowerMac G4 számítógép 1500- 2000 dolláros áron megvásárolha­tó, míg a duál 1,42 GHz-es PowerPC processzorral felszerelt modell a jö­vő hónapban kerül piacra 2700 dol­lárkörüli áron. Új taggal gyarapodott az Apple 16:10 képarányú, Cinema Display márkanéven árusított „szélesvász­nú” lapos képernyőinek sorozata: a most bemutatott 20 collos modellel. Az új LCD legfeljebb 1680x1050 pi­xeles felbontású képet tud megjele­níteni, ára 1300 dollár. Bejelentésé­vel egy időben a gyártó 3500 dollár­ról 2000 dollárra csökkentette a már piacon lévő 23 collos, felsőka­tegóriás Cinema Display árát. (o) HÍREK Japán mobil visszahívás Japán vezető mobilszolgálta­tója, az NTT DoCoMo vissza­hív 840 ezer kamerával ellá­tott NEC mobiltelefont, mert az akkumulátor hibája követ­keztében a készülék túlhevül- het. A lépés a nagyon keresett N504ÍS modellt érinti, és egy­ben a DoCoMo legnagyobb visszahívási akciója. A válla­lat szerint nyolc alkalommal jelentették a túlmelegedési, mióta a készüléket tavaly no­vemberben bemutatták. Az N504ÍS a vállalat által kínált 10 kamerás mobiltelefon egyike, (wn) Crusoe processzor az HP Tablet PC-be A Hewlett-Packard (HP) má­sodik tábla-PC modellje 2003 első negyedévének végén mu­tatkozik be. Ez a készülék is a Transmeta Crusoe procesz- szort kapja majd, jelentette ki a HP egyik marketing mene­dzsere. A vállalat jelenlegi Tablet-PC modellje, a Compaq TC1000 10,4 collos érintőképernyővel, 256 MB memóriával, 20 GB-os merev­lemezzel, és az 1 GHz-es Transmeta Crusoe TM5800 processzorral készül. A Transmeta a Crusoe-t nagy teljesítményű notebook pro­cesszorként definiálja, amely alacsony áramfelvétel mellett magas működési frekvenciát ér el. Viszony a CPU gyártó alig volt képes megvetni a lá­bát a noteszgépek piacán. A Crusoe révén azonban a jelek szerint képes lesz utat törni a Tablet PC-k piacára, (zn) A KaZaA visszavág A KaZaA szoftvert fejlesztő Sharman Networks ellentá­madást indított a hollywoodi filmstúdiók, illetve a lemez­kiadók ellen. A társaság azt állítja, a filmstúdiók és le­mezkiadók visszaéltek piaci erejükkel. A Sharman Networks múlt héten indított antitröszt pert a lemezki­adók, valamint a hollywoodi filmstúdiók ellen a Los Ange- les-i bíróságon. A KaZaA fej­lesztője azzal vádolja a társa­ságokat, hogy azok összefog­tak az online-riválisok piac­ról való kiszorítása érdeké­ben. A szórakoztatóipar kép­viselői szerint a Sharman KaZaA hálózata legalább annyira törvényen kívüli, mint a korábban bezárt Napster és Aimster volt. A társaság ezzel szemben úgy véli, hálózatát nem lehet egy kalap alá venni az előbbiek­kel, mivel az legális online terjesztésre készült. A Sharman 2002 elején vásá­rolta meg a KaZaA szoftvert, hogy másolásvédett tartal­mat áruljon rajta jogszerűen, állítja az ügyvéd, (sg) Profitot hoz a Linux A New York-i LinuxWorld konferencián a HP és az IBM is beszámolt a linuxos pénz­ügyeikről. A HP-nek kétmilli­árd dolláros Linuxszal kap­csolatos bevétele volt, míg az IBM 1,5 milliárdos bevételről adott számot. Utóbbinak egy éve még nem sikerült vissza­kapnia a Linuxba ölt egymilli- árd dollárját, (hwsw) SMS-JÓTANÁCS Mindig csak olyan sebesség­gel hajts, mintha fogorvoshoz mennél! Drága mulatsággá válhat az illegális online fájlcserélés Pert nyert a zeneipar INTERN ETJOG Letölthető az Opera 7 végleges változata, amely lényegesen jobb, mint az előző verziók Itt az új internetes böngésző SZOFTVERHÍR A bejelentéssel egy időben csökkentek az árak Új gépek az Apple-től

Next

/
Thumbnails
Contents