Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-17 / 39. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 17 KOMMENTÁR Lesz, de mégsem? SZILVÁSSY JÓZSEF Aggodalommal hallgattam tegnap kárpátaljai kollégám borúlátó jegyzetét a módosításra váró kedvezménytörvényről. A kitűnő rádióriporter a jogszabály körüli hajcihőt az ismert magyar népmeséhez hasonlította, amelyben Mátyás király szinte lehetetlen kért egy leánytól: hozzon is neki ajándékot meg ne is... Ne firtassuk most, hogy az előző magyar kormány által benyújtott - és az Országházban elsöprő többséggel elfogadott - tervezet mögött milyen mértékben húzódtak meg belpolitikai, magyarán: választási kampánymegfontolások, s mennyi volt az önzetlen, tehát a Magyarországgal szomszédos országokban élő nemzetrész megmaradását és szülőföldön való boldogulását segítő szándék. Számunkra ennél sokkal lényegesebb, hogy a Kárpát-medencében kisebbségi sorsban élő magyarok a jogi normát a kultúrnemzet együvé tartozásának jelképeként fogadták. Érthető, hogy elsősorban a súlyos megélhetési gondokkal szembesülő kárpátaljai magyarok üdvözölték kitörő örömmel a munkavállalás és a gyógykezelés lehetőségét is. Velük együtt a vajdaságiak is bíztak abban, hogy éppen a magyarigazolvány révén a schengeni határok nem nehezítik meg túlságosan belépésüket az anyaországba. Szemére lehet vetni az Orbán-kabinetnek, hogy a státustörvény elfogadása előtt nem egyeztetett a szomszédos országok kormányaival, sem pedig az európai szervek illetékeseivel. Ki tudja, azonban, hogy mire jutottak volna, hiszen a Medgyessy-kormány hosszú hetek óta erre törekszik, s a jelek szerint talán az EBESZ és az Európai Parlament néhány vezetője hajlandó nemcsak meghallgatni, hanem mérlegelni is az érveiket. Jellemző a román politikára, hogy Nastase kormányfő állítólag rábólintott a módosított tervezetre, ám csaknem ugyanazon a napon Strasbourgban a bukaresti küldöttségvezető a magyarok érveit lesöpörve követelte, hogy a kedvezménytörvény ügye mielőbb kerüljön az Európa Parlament közgyűlése elé. Nincs hát könnyű helyzetben a jelenlegi magyar diplomácia, ám a bonyolult tárgyalások közben sem feledkezhet meg arról, hogy végképp zsákutcába kerül, ha mindenben eleget tesz a külföldi partnerek elvárásainak. Érhető, ha a munkavállalás vagy az egészségügyi ellátás problémaköre kikerül a módosításból, ám a kulturális azonosságon alapuló nemzeti együvé tartozás értékrendjéről nem szabad lemondani. A felvidéki magyarok elsöprő többsége sem gyökerek nélküli világfiként, hanem magyarként és Szlovákia állampolgáraként kíván Európa polgára lenni, s őrizni ezt a kettős kötődést. Ezért sem lenne helyénvaló azt deklarálni, hogy az európai uniós csatlakozással megszűnne a kedvezménytörvény valamennyi rendelkezése. A németországi dánokat vagy a belgiumi németeket ma is támogatja az anyaország azonosságtudatuk megőrzésében, holott mindhárom állam az európai közösség tagja. A kedvezménytörvény eredeti - és eu- rokonform - céljainak többségét csupán úgy lehet elfogadtatni a szomszédos országokkal és az európai döntéshozókkal, ha a magyar parlamenti pártok és a határon túli nemzeti közösségek legitim képviselői legalább ebben a nemes ügyben mellőzik a párt- politikai és egyéb önző megfontolásokat. Ama bizonyos mesében a furfangos leány elérte célját, amikor a két szakajtó közé zárt galambot eleresztette, hiszen hozott is ajándékot meg nem is. Ám a magyar kormány és az egyetemes magyarság sokat veszítene azzal, ha a sokféle nyomás alá került kedvezménytörvényből végül elszánnának az eredeti elképzelések és a módosított jogszabály megcsonkított kirakatszöveggé silányulna. Lassan porlad a HZDS TÓTH MIHÁLY A 20. század huzatos és kevésbé huzatos évtizedeiben nem kerülhette el a politikai folyamatok elemzőinek figyelmét, hogy ütésállóság szempontjából kétféle párt létezik. Az egyik csoportba azok az erők tartoznak, amelyek ha kisfejszék potyognak is az égből, képesek a túlélésre. Ismerjük Németország két fő irányzatának háború utáni történetét. Se a CDU/CSU, se a szociáldemokrácia nem porlad szét, ha a másik egy parlamenti ciklusnál akár jóval hosszabb időre is ellenzékbe kényszeríti. Angliában a konzervatívok uralmának több mint egy évtizede alatt se hullott szét a Munkáspárt. A kommunizmus bukása utáni újdemokráciákban létrejött, esetleg 40 év után újraalakult pártok többsége a másik csoportba tartozik. Az jellemző rájuk, hogy amíg hatalmon vannak, mint a tök virágja, pompáznak, de legott elhervadnak, ha több mint négy esztendeig a hatalmonkívüliség szikkadt kenyerén kénytelenek élni. Vannak politikai erők, amelyek a vereséget követő két hét alatt semmivé válnak. Vladimír Meciar érdeme-e, hogy a HZDS tulajdonképpen négy egész esztendőt úgy vészelt át ellenzékben, hogy támogatottsága úgyszólván érintetlen maradt? Vagy pedig annak a következménye, hogy Szlovákia viszonyai között ez egyszerűen a „levegőben van”? Ha abból indulunk ki, hogy a tavaly őszi választások előtt, a Gasparovic-csoport zászlóbontásakor mekkorka tömeg követte a parlament előző elnökét, megállapíthatjuk, hogy 3-4 hónapja még mind a mozgalomalapító nimbusza, mind a lakosság jelentős részének csodavárási hajlama szerepet játszott a helyzet alakulásában. Hogy a Tkác-csoport távozása mennyire váraljai zendülés, vagy milyen mértékben tekinthető a szlovákiai pártstruktúra európaibbá tételéhez való hozzájárulásnak, azt ipa még csak találgathatjuk. Megeshet, hogy a 11 disszidens ugyan képviselőcsoportot alakít, és ennek alapján a parlamenti tisztségek újraosztására is sor kerül, Meciar népszerűsége azonban a választók körében alig csökken. Érdemes odafigyelni, mit mondott Tkác még a múlt hét közepén is: továbbra is tagja vagyok a HZDS-nek. Ma is azt mondja, alapszabály-ellenesen zárták ki őket a pártból. Azt sugallja, hogy ez a politikai erő megalakulásától mostanáig lényegében mindig jól cselekedett, csak az új viszonyok között a párt első embere nem tudott reagálni az eseményekre. Tkác és 10 társa tehát majdnem mindenestől vállalja a múltat. Szeretném azt jövendölni, hogy Tkác és társai vezetésével jobb belátásra jut Szlovákia lakosságának az a 20-25 százaléka. De nem merem. Annak a 20-25 százaléknak a gondolkodás- módja még ma is olyan állapotban van, mint az 1970-et követő csaknem 20 év alatt, amikor Gustáv Husák ült a Hradzsinban, és a szlovákok többsége attól volt megbabonázva, hogy azt mondhatta: Mégiscsak szlovák! A „tudni” helyett a „hinni”-t részesítették előnyben. „Ütésállóság” szempontjából a HZDS külön kategóriába tartozik. Porlad, de nagyon lassan. Rétegproblémák: - Az én kocsim a szerelőnél van, a fiamnak kell a dzsip, a férjem meg elvitte az Audit. Kedves szomszédasszony, nem tudna holnapig kölcsönadni egy csipetnyi Opel Corsát? (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ FÁZ Hans Köhler, az IMFT/ezérigazga tója a Frankfurter Allgemeine Zei tungnak azt mondta, nem hiszi hogy az iraki háború miatt a világ gazdaság recesszióba esik. A nem zetközi pénzpiacok az utóbbi évek ben ellenállóbbá váltak az esetle ges háborús sokkokkal szemben - vélekedett a német lapnak. Ugyanakkor megjegyezte: sok függ attól, mennyi ideig tartana egy háború és milyen térségeket érintene. Óvatosan, de azt mondom: a következmény nem lenne világméretű gazdasági recesszió. Számos ország okult a 90-es évek második feléber jelentkezett pénzügyi válságokból, s ma rugalmasabb árfolyam-politi kát folytatnak és magasabb színtér vannak valutatartalékaik - fejtegette az IMF vezető embere. Hozzátette: ha a háborúnak gyorsat vége lesz, akkor ez még kedvezően is érintheti a növekedést, bár a terrorizmus veszélye nem múlik el Köhler egyébként az idei évre 3 százalékos világgazdasági növekedésre számít, jóllehet szerinte az amerikai gazdaság egy ideig még gyengélkedik. A tíz tankönyvből öt magyarsággyűlöletre ösztönöz, öt pedig a magyar nemzet létezésének tagadását sugallja Kirekesztve a történelemből Az utóbbi időben számos alkalommal felfigyeltem arra, hogy amikor a szlovák rádiós vagy televíziós riporterek a szlovákiai magyar politikusok identitását firtatják, azok szinte egybehangzóan így válaszolnak: „a magyar kultúrához kötődöm, szlovák állampolgár és európai gondolkodású ember vagyok, tehát az identitásom eurokonform”. SOÓKY LÁSZLÓ Nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen a másság elfogadása mellett mindenki az, aminek vallja magát, még akkor is, ha a hármas gyökerű azonosságtudat érték- és fogalom- zavar, mely nem arra utal, hogy valaki eurokonform, hanem inkább eurokommersz, vagy még inkább a kísérőjelensége a konfor- nizmus. Az önmeghatározásnak ez a formája éppen azon nemzetek számára idegen és elfogadhatatlan, amelyekhez nemzeti nyitottság terén hasonlítani szeretnénk, ők ugyanis a mi földhözragadt értékrendünk szerint alapvetően nacionalisták, számukra természetes az, szóban és írásban is, hogy írek, angolok, baszkok, vallonok, franciák. Nem attól lettek európaiak, hogy deklaráltan európaiak szerettek volna lenni, hanem azáltal, hogy azonosulni mertek a történelmükkel, a kultúrájukkal. Szlovákia magyar oktatási nyelvű alapiskoláiban az ötödik osztálytól tanítanak történelmet, mégpedig a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma által jóváhagyott tíz tankönyvből. A tankönyvek egy kivételével már a Szlovák Köztársaság megalakulása, tehát 1993 után jelentek meg, kettő kivételével Szabó Ferenc fordításában, Dusán Kovác történész védnöksége alatt. A kiadványok közül egyetlenegynek, mégpedig az 1991-ben kiadottnak volt magyar lektora Bokros Katalin személyében, a többit szakmai szempontok alapján magyar ember nem véleményezte. Amennyiben bárki is venné a fáradságot, hogy áttanulmányozza ezt a mintegy 600 oldalnyi anyagot, az alábbiakat tapasztalná: 1/ A magyarság a világ számára a 19. század közepéig nem létezett, kimaradt a népvándorlásból éppúgy, mint a honfoglalásból és az államalapításból is. 1848-ig négy alkalommal említik az objektív szerzők a magyarokat, tételesen: vereség a tatároktól, vereség a töröktől, Mátyás, mint reneszánsz király, valamint, hogy a magyar jakobinusok túlnyomó többsége szlovák volt. 2/ 1848-49-ben és utána is, egészen 1919-ig a magyarok brutálisan elnyomták a szlovákokat. 3/ Mind a trianoni, mind a párizsi békeszerződés igazságos volt, mert a nagyhatalmak megbüntették a bűnös magyarokat. Az említett tíz tankönyvből öt magyarsággyűlöletre ösztönöz, öt pedig a magyar nemzet létezésének tagadását sugallja. A tíz tankönyv mindegyike tartalmilag részleteiben kimeríti a történelemhamisítás tényét, mégpedig hivatalosan az oktatásügyi minisztérium jóváhagyásával és a mi hallgatólagos beleegyezésünkkel, közreműködésünkkel. Ezekből a történelemkönyvekből kapják gyermekeink a magyar nemzettudat alapjait. A felvetés még akkor is igaz, ha tudom, hogy a hivatalos tanrendet megkerülve, de még ma is szorongva, iskoláink zömében tanítják a magyar nép történelmét, mind magyarországi tankönyvek, mind a Lilium Aurum tankönyv- szerű kiadványai, mind pedig a tisztességes tanári tudás alapján, lopva, törvényellenesen, amit nem Senki nem cáfolta a történelemkönyvekben tetten érhető hazugságokat. lehet és nem szabadna objektív okokra való hivatkozással magyarázni. A szellemi terrornak ez a spekulatív formája kiválóan működött a fordulat előtti Romániában, s lám, suba alatt működik az európai értékrendet olyan vehemensen magáénak valló mai Szlovákiában is, mert mindmáig senki nem cáfolta meg a történelemtankönyvekben tetten érhető hazugságokat, senki nem nyújtott be folyamodványt az alkotmánybíróságra, nehezményezve ezt a példa nélküli diszkriminációt, ami azon túl, hogy lehangoló, a most felnövő generáció magyarságtudatára nézvést végzetes is lehet. Hallgatásunk a szlovák oktatásügy, a történelemhamisítók és az asszimilációnkat szorgalmazók szemszögéből nézve beleegyezést, számunkra pedig az önfeladás folyamatának egyik nyilvánvaló pontját jelenti. Amíg iskoláskorú gyerekeink mái tízéves korukban naponta szembesülnek a bűnös nemzethez való tartozás sunyi vádjával, érzékeny tudatuk még azelőtt szenved súlyos sérüléseket, mielőtt fejlettségük alapján felfoghatnák, hogy mi az a nemzet és mi az a nemzeti hovatartozás. Az a gyermek, aki előtt a nemzeti önérzet kialakulásakor nincs magabiztos, követésre érdemes példa, megtelik szorongással, alárendeltségi érzéssel, áldozatává válik a hatalom által vá- dium ígéretével felkínált konformizmusnak, ami magyarul annyit tesz, hogy elvek nélkül alkalmazkodik a fennálló rendszer igényeihez még akkor is, ha gyanítja, hogy ez a hatalom az ő identitás- tudatának megrendítését szorgalmazza. Ez az áttételesen munkálkodó nyomasztó lelki teher identitás- és magatartászavarokhoz vezet, mely alapvetően meghatározza az ember viselkedését és önbecsülését, képtelen egyenes kérdésre egyenes, őszinte és határozott választ adni. Arra a visszatérő kérdésre, hogy milyen nemzeti identitásé, így válaszol: „magyar vagyok, de...”, és keresi a kapaszkodókat, amelyektől már tízéves korában megfosztották őt. LEVÉLBONTÁS A törvényszéki boncolásról Az Új Szó 2003. február 6. számában megjelent, „Nem hagynak minket békében nyugodni” c. cikkre vagyok kénytelen reagálni. Azt szeretném az olvasók tudtára adni, hogy az orvosok mindennapi munkájukban nagyon sokszor „nehéz” helyzetbe kerülnek. A cikkben a mentőszolgálat orvosát elmarasztalják, mivel boncolást rendelt el. A törvényszéki orvostan szerint minden hirtelen elhalálozásnál kötelező a boncolás, még akkor is, ha az elhunyt egészségi állapotát ismerte az orvos. Nem szeretnék bővebb magyarázatokkal szolgálni, de az ismertetett eset után mondjon mindenki véleményt a saját belátása szerint a boncolást elrendelő orvos döntéséről. Egy reggel, még a munkaidő megkezdése előtt egy betegem, aki nagyon súlyos, gyógyíthatatlan szívbetegségben szenvedett, hirtelen elhunyt. A hozzátartozók azt a mentőszolgálatot hívták, amelyik a cikkben említett elhunytnál is volt. A helyszínre érkező tapasztalt orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Ennek ellenére szívmasszázst alkalmaztak, EKG- vizsgálatot végeztek. Az EKG (görbe) csak egyenes vonalat mutatott. Természetesen az orvos eljött a rendelőmbe, hogy megbeszéljük az esetet. Tekintettel arra, hogy a család vagyoni helyzete rendkívül szerény, szerette volna megkímélni őket a fölösleges kiadásoktól, nem rendelte el a boncolást. Szerintem ez így rendben is volt. Rá egy hónapjára a járási tisztiorvos tudatta az orvossal, hogy az említett elhunyt hozzátartozói az egészségügyi miniszternél panaszt tettek, mert nem rendelte el a boncolást. Dr. Pecena György Szentpéter Vonattal 6 perc, busszal 40 Az autóbusz-közlekedési vállalat úgy tájékoztatta az Új Szó-t, hogy a Párkány-Léva és a Csata-Ipoly- ság vonalon az összes vonat helyett indul autóbusz a korábbi menetrendnek megfelelően. Ez nem igaz, a Csata-Ipolyság vonalon két pár vonat helyett nincs autóbusz. Ez különösen a délelőtti időszakra jellemző. Aki utazni akar, vagy a hajnali órák között (4 és 6 óra) veszi igénybe az autóbuszt, vagy vár a déli órákig. Tehát aki mondjuk az Ipoly mentéről járt tanítani Zselízre, vagy az én esetem, ami éppen fordított, az már 5,30-kor az említett településen lesz, mert később nincs busz. Nekem Csatáról már 5,51-kor el kell mennem, pedig csak 10-re járok Ipolyságra dolgozni, mert a 8,02-kor Csatáról induló vonat helyett nincs busz. A korábbi menetrendet sem lehet betartani, mert a menetidő autóbusszal sokkal hosszabb. A vonat a Párkány-Léva szakaszt 65 perc alatt tette meg, busszal ez 40 perccel tovább tart. Vagy egy másik anomália: Ipolyság felé Csatáról Zalabára az utat a vonat 6 perc alatt abszolválta, busszal ez 40 percig tart. Ha majd a hónap végén a SAD a vasútnak a megtett kilométerek után benyújtja a számlát, vajon lesz-e annyi önkritika az illetékesekben, hogy beismerik a tévedésüket, mert így sokkal többe kerül a fenntartás, mint a kismotoros vonatokkal. De ezekre a dolgokra nagyon jó lenne, ha az újságírók is odafigyelnének. Vagy talán annak a szóbeszédnek van alapja, amit most a buszon hall az ember, hogy a vasúttársaság egyik magas tisztviselője nagy autóbuszparkkal rendelkezik és az egy hónapos próbaidő után ráteszi a kezét az említett vonalakra, mert látja a busás hasznot? Nálunk tényleg minden lehetséges? Ignácz Béla Lekér
