Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-15 / 38. szám, szombat
Családi kör ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 15. Véleménycsere a szlovákiai magyar családok helyzetéről - Elhangzott Pozsonyban, 2003. február 8-án az SZMSZSZ és az SZKC szervezte konferencián Megszorító intézkedések AGÓCS VALÉRIA A lakbérem januártól megközelítőleg 400 koronával emelkedett, a villanyszámlán az eddigi 970 korona helyett 1250 korona szerepel. Ez már havi plusz 680 korona, holott Ivan Mikloä pénzügyminiszter azt állította, 2003-ban családonként havi 4-500 koronás többlet- kiadás várható. Pedig én csak két té-' telt említettem. Ha hozzáadom, hogy a kifli 20 fillérrel lett drágább, talán folytatnom sem kell. Ennek ellenére ne várjanak tőlem csupa panasz eszmefuttatást, sem számadatokat, sem hivatkozásokat a törvényeinkre, hiszen ehhez vannak itt nálam sokkal szakavatottabbak - parlamenti képviselők is. Engem ugyanis nem fog zavarni, ha 20 koronát kell majd fizetni az orvosnál, és egy-egy kórházban eltöltött napért 60 koronát kémek majd. Nem zavar, de csak akkor, ha az orvos vagy az ápolónő nem néz majd ki a kórházból, ha az egységesen megszabott ár mellé nem kapnak külön borítékot. Legyen meg a tisztességes ára a betegellátásnak, az egészség- ügyi szolgáltatásoknak - s bár távolról sem merítettem ki azt az összeget, melyet betegbiztosítás gyanánt fogtak le majd négy évtizeden át a fizetésemből, hajlandó vagyok megfizetni. Szolidáris maradok azokkal is, akik nálam betegesebbek, csak az élősködőkkel van bajom. Örömmel fogadtam a parlament döntését, mely szerint alanyi jogon, minden gyermekre jár családi pótlék. Nekem jobban tetszik a gyereksegély elnevezés, mert az állam elsősorban a gyermekeket részesíti segélyben. Ezért tetszik az új intézkedés is, hogy ha a gyermek nem jár iskolába, ne a szülő kapja a gyereksegélyt, hanem az önkormányzat rendelkezzen vele. Igaz, elsősorban nem a magyar szülőkre vonatkozik, amiért ez a döntés megszületett, bár ki tudja. Illetve, a vidéki pedagógusok bizonyára tudják, hiszen mi sem vagyunk mindannyian angyalok. S bár csökkent a gyereksegély összege, de mégiscsak igazságosabb az alanyi jogot érvényesítő rendszer, mint az a korábbi volt, amikor az előző év ádagkeresetéből kiszámítva szabták meg, hogy az adott évben játjon-e vagy ne. Bár bizonyára ismerős a történet - valahonnan Ke- let-Szlovákiából, amikor a 16 éves leendő anyuka elment a hivatalba megkérdezni, hány gyereket kell szülnie ahhoz, hogy legalább havi 15 ezer koronát kapjon az államtól. Szóval, bajom van az élősködőkkel, pedig, Isten látja a lelkem, nem vagyok rasszista. Az azonban nagyon zavart, amikor úgy egy évtizede az ötből négy gyermekem még iskolába járt, s már egyedül neveltem őket, de az a család, ahonnan egyik szülő sem volt munkaviszonyban, gyermekeik száma hasonló volt, mint nálam, többet kapott az államtól (vagyis a mi adóinkból), mint én a becsületesen elvégzett munkámért. És bajom van nekem a munkanélküliekkel is. Épp emlegettem baráti körben, mennyire megdöbbentett a 90-es évek elején, amikor szülővárosomban egykori iskolatársammal találkoztam, s mondta, nincs munkája, mert tönkrement a gyár, ahol dolgozott. Őszinte megdöbbenéssel érdeklődtem, milyenek a ldlátásai, hogy újra munkát találjon, mire szinte kinevetett. Van neked eszed, én keressek munkát, amikor így is eltart az állam, és végre addig álhatók, ameddig akarok? Nos, a munkanélküliség az utóbbi években nem csökkent 17 százalék alá. De vajon hányán vannak közöttük ma is, akik hasonlóan vélekednek? Vannak természetesen kivételek is. A minap hallottam a rádióban egy tornai cigányasszonnyal készült beszélgetést, aki közhasznú munka gyanánt felajánlotta az önkormányzatnak, hogy felkészíti a cigánygyerekeket a kötelező iskolalátogatásra- részben, mert nem tud dologtalanul élni, másrészt látja, mennyire elhanyagolják a szülők a gyerekeket, hiszen azt sem tudják, hogy kell kezükbe venni a ceruzát, és a színeket sem tudják megkülönböztetni. Ő maga intézte el, hogy helyiséget kapjanak, és az önkormányzat megértéssel fogadta a kezdeményezést. Találkoztam olyan csallóközi magánvállalkozóval, akinek kitűnő ötletei meg alaptőkéje is volt a munkahelyteremtéshez, csakhogy az egyik közeli faluban hasonló vállalkozásba fogott egy másik csapat is, amelyik azonban idejében lefizette az engedély kiadására illetékes állami hivatalnokot, így hiába volt az ötlet is, meg a tőke is, pedig maradt volna belőle kenőpénzre is. A korrumpált hivatalnokokat sem szeretem. Nem véletlenül sorolom ezeket a példákat. Rendet kellene végre teremteni ebben az országban. Helyre kellene állítani a társadalom értékrendjét, a munka, a tudás becsületét. Mert lám, elég volt néhány hét, és máris 10 százalékkal csökkent a munkanélküliek, még pontosabban: a hivatalosan nyilvántartottak száma, mert akik feketén dolgoznak, azoknak nincs idejük igazolásokért futkosniuk és kéthetente jelentkezniük a hivatalban, hogy még mindig nem sikerült munkát találniuk. Lehet, hogy nem ez a legjobb megoldás, de valahol el kellett kezdeni. Mármint a rendteremtést. Az új kormány azt ígéri, ebben a választási ciklusban már beindítja a reformokat. Kár, hogy nem sikerült már az előzőben határozottabban cselekednie, de tudjuk, az olyan sokszínű kabinet, amilyen az előző volt, nehezen jut egyezségre. Kár, nagy kár. A szigorító intézkedéseket ugyanis meg lehetett volna hozni fájdalommentesebben is. Emlékezzünk csak vissza, milyen volt a fogadtatása a Bokros-csomagnak Magyarországon. Azóta azonban gazdasági növekedésnek lehetünk tanúi, amely nem csak a makroöko- nómiai mutatókban nyüvánul meg, hanem - hogy csak egyet emeljek ki a sok közül - a családtámogatási rendszerben is. Mi az elején vagyunk ennek az útnak. Elején pedig 2004. május elsejétől reális az esélye annak, hogy tagjává váljunk az Európai Uniónak. Ami persze nem jelenti azt, hogy máris, a belépés napjától felemelkedhetünk a korábbi tagállamok gazdasági szintjére. Szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy miközben szigorító intézkedéseknek vagyunk az - idézőjelben mondva - szenvedő alanyai, nem tudunk, nem vagyunk képesek élni az előcsatlakozási alapok kínálta lehetőségekkel sem. Lehet, hogy az információs rendszerben van a hiba - ám ha igen, azt szóvá kell tenni. De nagyon könnyen lehetséges az is, hogy még nem tanultunk meg pályázni. Pedig ennek az elsajátításába érdemes befektetni, mert ez rentábilis befektetésnek ígérkezik. Nemcsak napjainkban, hanem már évek óta gazdasági toporgásunk egyik kulcsszava a munkahelyteremtés. S lehet, hogy első hallásra furcsának tűnik a párosítás, de a következő, nagyon fontos kulcsszó a munkakedv. Igen, a munkakedv, amelyet sok esetben újra kell éleszteni. Nem hagyhatjuk ugyanis szó nélkül azt az egyre jobban burjánzó magatartást, sőt olykor már életfilozófiát, hogy minek dolgozzak, ha úgyis eltart az állam. S amire óriási szükség van, az a találékonyság, a kezdeményezés. Néha szinte már közhelyként kezeljük azt, hogy alulról jövő kezdeményezés. Pedig nem az. A konferencia céljai között ugyanis egyebek mellett ott áll, hogy: „...állásfoglalás közvetítése az MKP és az illetékes szaktárcák felelős tisztségviselői felé”. Nem tudom, nem túlságosan bátor-e a véleményem, de valahogy úgy érzem, az állásfoglalás nem elég. Javaslatokra, alulról jövő kezdeményezések bölcs megfogalmazására sokkal nagyobb szükség van napjainkban, mint az állásfoglalásra. Lehet, hogy a példa, amelyet felhozok, nem igazán illik ide, de mindannyiunkban friss még a vasutassztrájk élménye. Ugye, hallottak a Pozsony megyei önkormányzat képviselőinek kezdeményezéséről: lemondanak tiszteletdíjukról az egyik erdőháti szárnyvonal üzemeltetése javára. Persze hogy nem ez a megoldás. De gondolkozásra késztette a megyéket. Sajnos, a két vasúti társaságról ugyanez nem mondható el. Hadd mondjam el az egyik nagy szívfájdalmamat. Lényege: tiltakozom az ellen, hogy „nyelvtanulás” címen Közép-Európa lássa el szolgálókkal a gazdag Nyugatot. Nálunk is vannak tehetős családok, melyeknél gondozhatnák a gyermekeket lányaink. S az így megkeresett pénzből járhatnának nyelviskolába - idehaza. Az alapképzés után - hiszen mi uniós ország leszünk - szervezett formában folytathatnák az intenzív nyelvtanfolyamot ott, Nyugaton, ahol jelenleg sok esetben kiszolgáltatva a családnak, melynél szolgálnak, viselik sorsukat. S ha már felkezdtem a témát, hadd tegyek említést a háztartási alkalmazottak hiányáról - hozva ezt összhangba a szakképesítés nélküli munkanélküliekkel. Ugye, nem is elképzelhetetlen?! Munkaközvetítő ügynökségek... Lehet, hogy naiv vagyok és csak álmodozó, de tudom, hogy például a pozsonyi öreg hölgyek nagyon is tisztességesen fizetik meg a hozzájuk feketén takarítani járó diáklányokat. Visszakanyarodva a 2003-as gazdasági szigorításokhoz: letelt az új kormány 100 napja, a kötelező türelmi idő. S hogy mit hozott? Erősebb lett a korona; Koppenhágában meghívást kaptunk az Európai Unióba, Prágában a NATO-ba, olcsóbban törleszthetjük az államadósságot, és gyárthatunk majd újabb márkájú gépkocsikat. Ha ezektől eltekintünk, maradnak a tervek, a megvalósításra váró reformelképzelések, ami nem kevés, de amíg csak tervek és elképzelések szintjén vannak, nem is sok. Sőt: ha figyelembe vesz- szük, hogy a megvalósítottak kategóriájába csak a szigorító intézkedések sorolhatók, úgy istenigazából és (Vas Gyula illusztrációs felvétele) A szlovákiai magyar nagycsaládok helyzete SALLAY TERÉZ A FECSKE - Nagycsaládosok társulásának tagjai többségükben három- és többgyermekes szülők, de támogató tagjaink lehetnek családokat, tevékenységünket segítő más személyek is. Két évvel ezelőtt, amikor megalakítottuk a társulást, úgy éreztük, szükség van arra, hogy a családok tudjanak egymásról, segítsék egymást, tapasztalatokat cseréljenek, és szükséges az érdekképviselet is, mert egyre nagyobb terhet kell viselniük a gyermekeket vállaló, nevelő szülőknek. A rendszerváltás ezen átalakuló időszakában a családok tehetetlen áldozatai a körülöttük végbemenő változásoknak. Szinte évente szűnnek meg vagy csökkennek a támogatások, kedvezmények, ezzel szemben állandóan emelkednek az árak, ami ugye a többtagú családokat többszörösen sújtja. Ehhez még hozzájárul az elítélő társadalmi szemlélet is, amit bizony gyakran tapasztalunk nagycsaládosként, ha segítségre van szükség. Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került szülők segítség helyett sokszor csak azt a választ kapják, miért vállalnak ennyi gyermeket, ha nem tudják eltartani. A gyermek közösségi, társadalmi érték, mert társadalmunk jövőjét jelenti. Sajnos, ma nincs megbecsülve sem értékelve a gyermeket vállaló szülő, aki nemcsak időt, energiát, szeretetet fektet a jövő nemzedék felnevelésébe, hanem többletkiadásokat is vállal. Ezzel önmaga és! Családja is rosszabb anyagi helyzetbe kerül, mint a gyermeket nem vállaló egyén. A nehézségek ellenére is gyermekeket fogadó, azokat tisztességesen nevelő és ellátó szülő nem kap semmilyen segítséget, ha olyan körülmények közé kerül, hogy nem tudja biztosítani a szükséges anyagi eszközöket gyermekei taníttatásához. Amig az állam az állami gondozott gyermekeknek biztosítja a továbbtanulás feltételeit, sajnos egyre több alacsony jövedelmű család gyermeke nem látogathatja a kiválasztott iskolát, mert az utazás, az étkezés és a kollégiumi elhelyezés túlságosan megterheli a család költségvetését. Igaz, hogy az oktatás egyelőre ingyenes, de nincsen szociális támogatási program sem az iskolákban, sem az önkormányzatoknál, és nincsenek alapítványok sem, ahol pályázni lehetne szociális ösztöndíjért. A középiskolai ösztöndíj már régen elavult, ma már nem érvényesíthető. A szülők, az elutasítástól félve, nem tudják és nem is merik kérdezni, hogy hol kaphatnának segítséget. Vajon hány gyermek fog elkallódni, mert nem kap esélyt a továbbtanulásra? Vajon nem közös érdekünk-e, hogy minden gyermek tehetségének megfelelő szakképesítést szerezzen, s így hasznos munkaerőként tudjon érvényesülni? Talán gazdaságosabb, ha alapfokú végzettséggel rendelkező munkanélküliek tömegét fogja eltartani a jövő társadalma? Az idei áremelések még több családot juttatnak a veszélyeztetettek csoportjába, ami Szlovákia déli járásaiban a magas munkanélküliségnek és az alacsony béreknek köszönhetően már így is nagyon nagy létszámú. Az energiaárak jelentős emelése, az élelmiszerárak növekedése, a felemelt közlekedési díjak és az egészségügyi ellátás drágulása miatt nagyon sok családban a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem jut elég pénz a gyermekek taníttatására. Ezért kérem, hogy közösen próbáljunk valamilyen megoldást találni, hogy ezek a gyermekek is esélyt kaphassanak a továbbtanulásra. Az itthoni restrikciós intézkedések után a közeljövőben aligha várható hatékony szociális támogatási rendszer létrehozása. Fontos, hogy megtaláljuk azokat a forrásokat, amelyek segítségével támogatni lehetne a rászoruló gyerekeket. A különböző alapítványok az iskolák fejlesztése mellett, támogatást nyújtanak a diákok létszámának megtartása, illetve növelése érdekében kollégiumi, utazási és étkeztetési költségekhez is. E pályázatok segítségével nemcsak a rászoruló gyerekeket segítenék a továbbtanulásban, hanem az iskolák tanulóinak létszáma is növekedhetne. Ha minden iskola pályázhatna a rászoruló gyermekek érdekében, segítséget kapnának azok a családok is, akik más módon nem jutnak a megfelelő információkhoz, így a segítséghez sem. Kérem Önöket, ha támogatják ezt a javaslatot, akkor próbáljunk közösen lépéseket tenni ennek megvalósítása érdekében. (Vitafelszólalás) főleg a polgár szemszögéből nézve, akkor nagyon kevés. De ezek nélkül a népszerűtlen intézkedések nélkül megengedhetetlen szintre emelkedne az állami költségvetés deficitje. Ha ezeket nem fogadjuk kellő fegyelemmel, párosítva azt a már említett találékonysággal és alkotó kezdeményezéssel, a bennünket követő nemzedék ellenségeivé válhatnánk. Befejezésül azért mégiscsak felsorolok néhány adatot: januárban - decemberhez viszonyítva a fogyasztói árak 5,3 százalékkal emelkedtek. Összehasonlítva a múlt év januárjával: az emelkedés 7,3 százalékos. Drágábban lakunk, drágább lett a víz, a villany, a gáz - itt az emelkedés átlag 14,4 százalékos. Drágábban utazunk - a vasúton 17,5, a közúti személyszállítás esetében 17,1 százalékkal, míg az élelmiszerek ára januárban 4 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi azonban átmeneti adat, meít januárban még a korábban megkötött szerződések alapján került az áru a boltokba. Március végéig derül majd ki, hogy az energiaárak emelkedése milyen hatással lesz az élelmiszerek árára. (A felsorolt adatokat a statisztikai hivatal hozta nyilvánosságra.) ÍRÓ OLVASÓK Folytatás következik NAGY ERIKA CSALÁDI KVÍZ kezdeményezésére alakult csoport? a) Eperjesen b) Kassán c) Érsekújváron 2. Hány mellrákos megbetegedést tartanak számon évente Szlovákiában? a) 700 b) 1000 c) 1700 zeum 1815-ös drámapályázatát? a) Tokody János b) Kisfaludy Károly c) Katona József 5. Mennyivel emelkedtek januárban a fogyasztói árak? a) 5,3%-kal b) 7,3%-kal c) 4%-kal Már írtam róluk, de a téma kifogyhatatlan. S nem csak kifogyhatatlan, hanem egyben szomorú is. A pici viskóban a víz- és áramszünet már hónapok óta tart, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy mindkettőt rég kikötötték. Nem volt különösen sok probléma addig, míg a szomszédos temetőben a fagyok beállta miatt elzárták a vizet, s így a család számára az ingyenes vízforrás kiapadt. Oda se neki, vannak szomszédok is! Igen ám, de nem sokáig, mert a szemtelenség hamar véget vetett a jótékonykodásnak. Ünnepek közeledtével még szemtelenebbek és kéregetőbbek lettek. Először csak lisztet, lekvárt, majd pénzt kéregettek.De meddig mehet, hogy idegenek törődjenek az öt alultáplált gyerekkel? Két település ad otthont nekik az évszaktól függően. Az egyik viskó annyival jobb a másiknál, hogy fűthető. A másik település lakói is megszánták a nebulókat. Gondolták, felváltva megpróbálják betömni a sok éhes szájat. Ez a próbálkozás is kudarcot vallott. A tetemes mennyiségű kalácsot három perc alatt befalták, a megszámlálhatatlan mennyiségű palacsinta pedig annyira elnyerte a sok korgó gyomor tetszését, hogy másnap ismétlést követeltek. Kérdem én, meddig lehet elmenni az ilyen jellegű jótékonykodással. Egyik nap a kisujjunkat nyújtjuk, a másikon már szemtelenül követelőznek. S talán akadna a továbbiakban is olyan személy, aki segítene rajtuk, ha nem lenne köztudott, hogy a kenyérre kért pénzből alkohol kerül az asztalra, mondván, ha nincs, a családfő ütésre használja a kezét. Ütésre és nem munkára. Ütni könnyebb és nem is annyira megerőltető, mint a munka. Hát igen, így is lehet élni, nem törődve a nincstelenséggel, gyerekeket nemzeni felelőtlenül, koldulni, kéreget- ni. De vajon meddig? Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével Nap Kiadó 2003-as családi kalendáriumát, a Szívderítő NAPtárt is megnyerheti. Beküldési határidő: február 20. 1. Hol tartja magyar nyelven is találkozóit a Rákellenes Liga 3. Melyik folyó partján ültek le az ötvenéves szerelmesek? a) Duna b) Moldva c) Tisza 4. Ki nyerte meg az Erdélyi MúFebruár 18-ai Családi kvízünk helyes megfejtése: lb, 2c, 3b, 4a, 5c. Az Új Nő III. receptkönyvét Varga Erzsébet, csízi kedves olvasónk nyerte. CSALÁDI KÖR ! i . ■ ■ ■ . ■tt’TW'WSM Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
