Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-15 / 38. szám, szombat
TÉMA: A TAVASZI SZÜNIDŐ ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 15. Az iskolai szünidők a gyerekek számára nemcsak gondtalanságot, hanem veszélyforrást is jelentenek Joguk van a lustálkodáshoz Nincs dolgozatírás, nincs felmérő, nincs kötelező olvasmány (Képarchívum) SZABAIDÖKÖZPONTOK AJÁNLATA Egy rövid időre fellélegezhetnek a diákok, hiszen közeleg a várva várt tavaszi szünidő, melynek öt napja során még a közelébe sem kell menniük az iskolának. A vakációzó gyerekek általában ebben az időszakban győződnek meg az idő relativitásáról vallott nézet helyességéről, mely módosított formájában így hangzik: az iskolapadban eltöltött idővel ellentétben a pihenésre és feltöltődésre szánt idő sokkal gyorsabban telik. RÁCZ VINCE Jelen pillanatban leginkább a Pozsonyi, a Nyitrai és a Nagyszombati kerület alap- és középiskoláinak tanulói örülnek, mivel az országnak ebben a részében már most hétfőn kezdődik a tavaszi szünidő. A rákövetkező héten, február 24- étől egészen március 3-áig az Eperjesi és a Kassai kerületben szünetel az oktatás. Ezek a gyerekek - miután már újra elfoglalták helyüket az iskolapadban - minden valószínűség szerint irigykedve gondolnak majd a Zsolnai és a Besztercebányai, valamint a Trencséni kerületben élő társaikra, akik március 3-a és 10-e közt élvezhetik a tavaszi szünidő áldásait. Az iskolákban öt teljes napon át szünetel az oktatás. Szünetel a jó szándékú pedagógusok munkája ellenére is sokszor csak nyűgnek érzett tanulás, nincs dolgozatírás, nincs felmérő, nincs kötelező olvasmány, nincs megterhelő házi feladat, mindezeket felváltja a lazítás, a jól megérdemelt pihenés. A diák erőt gyűjthet a tanév végéig még hátralévő négy hónapra, amelyek még számtalan megoldandó feladatot tartogatnak számára. Nincs mit tenni, a gyerek attól is gyerek, hogy iskolába kell járnia. Ami egyfelől örömet okoz a gyerekeknek, másfelől rengeteg problémát és idegességet jelent a többnyire csak aggódó szülők számára. Az iskolai felügyelet időleges hiánya nagyon sok leküzdendő A félévi hajrá után mindenkinek, gyermeknek, felnőttnek egyaránt szüksége van a pihenésre. Igaz, a tavaszi szünidő kifejezés hallatán gyermekeinknek a pihenés mellett a tavasz jut eszükbe, amit idén a korai terminus és az időjárás is teljes mértékben cáfol. Sebaj, élvezhetik a gyermekeink a tél örömeit... Mit is jelent a szünidő? Laza napirendet, az iskolai kötelességek felre tételét, játékot, jókedvet, együttlétet és kikapcsolódást. Az igazi szünidő ott kezdődik, amikor a család elutazik. Ezt néha csupán az idő rövidsége, több esetben a lehetőségek hiánya, az anyagiak gátolják. Ennek ellenére a szünidőt kellemessé tehetjük gyermekeink és magunk számára is. Elsősorban azzal, hogy megtervezzük, így mi is és gyermekeink is felkészülhetnek a történésekre. Szabadság híján jönnek a nagyszülők, egy napra mi szülők is szabaddá tehetjük magunkat, tehát jöhet a közös program: kirándulás, korcsolyázás, sétálgatás, tavaszi nagybevásárlás stb. A lényeg az, hogy együtt töltsük el az időt és a gyermek is beleszólhasson a tervezgetésbe. Fontos szabály, hogy a gyermekünk ne maradjon magára. Idejét mindig töltsük ki valami érdekessel, ami leköti a figyelmét, az érdeklődését. Ha mégis egyedül kell maradnia, akkor ezt az időt a lehető legrövidebbre kell szűkíteni, és be kell osztani számára. Nemcsak a kisiskolásoknak, hanem a nagyobbaknak is jól esik, ha felébredéskor az édesanyjuk készíti a reggelit, főzi meg a kedvenc ételüket, beszélget velük, jól érzik feladat elé állítja a szülőket. Ha mindkét szülő dolgozik, akkor az esetek többségében sajnos nincs, aki felügyelje a gyerek egész napos tevékenységét. Nincs, aki odafigyeljen a gyerekre, hova megy, kivel találkozik, mit csinál, mivel tölti el az idejét. A szülőnek a megfeszített munkatempó miatt nem jut elég ideje arra, hogy felügyelje gyermekének délelőttjeit és délutánjait. Az iskolai szünidők a gyerekek számára általában veszélyforrást is jelentenek. Teljességgel érthető tehát, hogy nem örül mindenki egyformán a tavaszi szünidőnek. Míg a gyerek ujjong, a szülő aggódik. Miközben dolgozik, folyton azon rágódhat, hogy a gyerek vajon miféle veszélyeknek van kitéve a pedagógusok felügyelete nélkül. Ha az egyik szülő sajnálatosan éppen együtt magukat. Másnap jöhet a „gyereknap”, amikor fordított a napirend. Az együttlét nem összezártságot jelent. Hiszen a gyermek már megszokta, hogy barátaival tölti az idejét, lehet tehát saját programja is. Jó, ha a szülő tiszteletben tartja gyermekének ezt a különbözőképpen jelentkező igényét, és megtoldja a zsebpénzét lehetőség szerint valamilyen plusz programra - mozi, kirándulás stb. A szülő kedveskedhet azzal is, ha meghívja gyermeke barátait egy uzsonnára, így bepillantást nyer, kivel is barátkozik a csemetéje. Egyebek mellett azért is fontos, mert erősíti a családtagok egymás iránt táplált kölcsönös bizalmát. Az édesapákat sem hagyhatjuk ki, hiszen sok család esetében a szaA szünidő akkor válik kellemessé, hajói érezzük magunkat. badságolás csak felváltva valósítható meg, így jönnek a „legény-napok” is, amelyek egész másféle hangulatot teremtenek a gyermek életében. Éljünk vele, a gyermeknek többletélmény jelent, ha nem az édesanya főztje kerül az asztalra, hanem az édesapa mutatja be konyhai ismereteit, vagy közösen készül a menü. Még akkor is, ha a palacsinta szakadt és ragacsos lesz, a leves pedig tűi sós... Óvakodnunk kell attól, hogy merev forgatókönyvet állítsunk össze, amelyet ha nem sikerül betartani, könnyen kudarcot eredményezhet. Elveszik a szünidő varázsa és marad a tervteljesítés. Az eltervezés alatt munkanélküli, a probléma sokkal inkább kezelhető, de hát ez érthetően sovány vigasz. Újabban a már egyre több városban megtalálható bevásárlóközpontok telnek meg az iskolai szünidő áldásait élvező, de igazából unatkozó fiatalokkal. Kisebb településeken ugyan erre nem nyílik lehetőség, mégsem valószínű, hogy a vakációzó diákok egy része tartalmas pihenéssel tölti el az idejét. Éppen ezért fontos, hogy a szülők használható tanácsokkal lássák el a gyerekeiket a szünidő eltöltésére vonatkozólag. A helytelen szabadidő-szervezés ugyanis a gyerek szempontjából rendkívüli veszélyekkel járhat. A szünidőben fokozott az esély egyebek mellett arra is, hogy a csellengő, kulcsos nebulókat baleset éri, esetleg unalmukban vagy egyéb okokból minden esetben kerettervet értünk. Nincs helye a póttanulásnak, a magánóráknak sem. A gyermek nem tud teljesítem akkor, ha nincs módja regenerálódni, lustálkodni, kényeztetni magát egy kicsit. Ha mégsem lehet kikerülni a rendszeresen beiktatott kötelességeket, igyekezzünk a szünet másik felére megtervezni. Továbbá, a szünet ne legyen a tavaszi nagytakarítás ideje, legalábbis nem az egész héten. Sok családban a gyermek orvosi kivizsgálását is a szünidő hetére időzítik. Ugye, milyen fáradtan jövünk haza a rendelőből? Hát még a gyerek számára milyen lelki és fizikai megterhelést jelent mindez?! Az olvasás is legyen szabadon választott foglalkozás. Segíthetjük a gyermeket azáltal, hogy korának, érdeklődésének megfelelő könyvet ajánlunk a figyelmébe, olyan témájú könyvet adunk a kezébe, melyet biztosan elolvas. A gyermekeket leginkább az autókról, állatokról, szépítkezésről, divatról szóló könyvek érdeklik. A legfontosabb, hogy örömét lelje az olvasásában, és ne érezze nyűgnek, kötelességnek az olvasást. Ha a szünidei lehetőségekről van szó, próbáljunk csak a gyermek korjellemzőiből kiindulni. Az óvópedagógusok szerint nem gyakori, hogy az óvodás gyermek is szünidőzik tavasszal. Sőt, előfordul, hogy a szünidejét töltő, otthon egyedül tartózkodó nagyobb testvér gondjaira bízzák a kicsit, és ezáltal feladatokkal látják el. Nincs felmentés a kötelességek alól, csupán a tartalma módosul. Pedig milyen jó volna a testvéreket otthon hagyni valamelyik szülő jelenlétében... A kisiskolások nem maradhatnak otthon felügyelet nélkül, ha már a szülő nem tudja pusztán azért, mert nincs, ki felügyelje őket -, a drogokhoz fordulnak. A szünidőben megnövekszik a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma is, ez részben szintén az állandó felügyelet hiányának rovására írható. Természetesen minden szülőnek jogában áll elvárni a gyerekétől, hogy tartalmas szórakozással töltse el a tavaszi szünidő napjait. Ennek ellenére egyetlen szülőnek és pedagógusnak sem szabad megfeledkeznie arról, hogy a pihenőidő elsősorban és mindenekelőtt pihenésre szolgál. Nem lehet ezekben a napokban is arra kényszeríteni a gyereket, hogy tanuljon és megterhelő feladatokat végezzen. Ennyire egy szülő és tanár sem lehet szigorú. Időnként szükség van az erőgyűjtésre, az olyan ritka lustálkodásra is. megoldani a helyzetet, városi táborba, sítanfolyamra írathatja be gyermekét, mindenki a lehetősége szerint. Ha ez sem működik, akkor jön a kaláka - több szülő összefog és akkor elég családonként csupán az egy nap szabadság, amikor a gyerekek mindig más és más családban jönnek össze, így más és más ingerek érik őket. Ha már felső tagozatos a gyerek, akkor az időbeosztása arról szól, hogy kihez megy (nagyszülő, keresztmama stb.), mennyi időt tölt a szüleivel, mikor ér haza és kikkel találkozik. Ilyenkor már működik a baráti kör „műsorfüzete” -, amikor a fiatalok közösen korcsolyázni, sportolni, moziba stb. mennek. A középiskolásaink általában ebben az időszakban pótolják az alvásigényüket, melyet a tanév közben nem képesek kielégíteni. Meglehetősen ritka többüknél a napi nyolc óra pihenés. A szülő lustának vélheti gyermekét, pedig csak fáradt és egy kiadós pihenésre vágyik. Középiskolásaink nagyon leterheltek és a tanulási időben sem akarnak a jó bulikról lemaradni, így túlhajtják magukat. A szünidő akkor válik kellemessé, hajói érezzük magunkat. Ehhez az kell, hogy ismerjük egymás igényeit, szokásait és olyan foglalatoskodásokat tervezzünk meg, találjunk ki, amelyek mindenkit lekötnek, hasznosak a család apraja-nagyja számára. Ez gondos körültekintést és felkészülést igényel. Ezt még az utolsó pillanatban is megtehetjük, ha még erre nem gondoltunk. Jó pihenést! A szerző a galántai Pedagógiaipszichológiai Tanácsadó Központ igazgatója SOMORJA A szabadidőközpont munkatársai egyhetes napközis tábort szerveznek az érdeklődő gyerekek számára, melynek során a nebulók többféle szórakozási lehetőség közül választhatnak. Megismerkedhetnek egyebek mellett az agyagozás és a papírhajtogatás fortélyaival, készíthetnek különféle dísztárgyakat. A lányok gyöngyöt fűzhetnek, kézimunkázhatnak, főzőcskéz- hetnek, süthetnek, különféle ételrecepteket próbálhatnak ki. Sportolási lehetőségeket is kínál a szabadidőközpont. A gyerekek futballozhatnak, játszhatnak asztaliteniszt, sakkozhatnak. A központ a tervek szerint kirándulásokat is szervez a gyerekeknek, akik egy napra ellátogatnának Pozsonyba, ahol elsősorban a történelmi óvárost tekintenék meg. Ha lehetséges, a központ munkatársai egy másik alkalommal a vöröskői kastélyt és a fehérkői romvárat is szeretnék megmutatni a gyerekeknek. Egész héten át reggel nyolc órától délután öt óráig várják az érdeklődő nebulókat. Szükség esetén a helyi termelőszövetkezettel együttműködve ebédet is tudnak biztosítani. Az étkeztetést kivéve minden más ingyenes, a foglalkozásokért nem kell fizetni. Mivel a napközis táborban nem kínálnak szálláshelyet, a szervezők elsősorban a helybéli alapiskolásokra számítanak. Holocsy Tamás, a szabadidőközpont munkatársa elárulta, évről évre bővül azoknak a gyerekeknek a köre, akik ilyenkor, a tavaszi szünidőben veszik igénybe szolgáltatásaikat. Szakkörönként mintegy 10-15 gyerek részvétele jellemző, a szünidő hetében hozzávetőleg 100- an keresik fel a központot. Az intézmény címe: Pomléi út 24. DUNASZERDAHELY A szabadidőközpontban a tavaszi szünidő idejére nyilt napokat szerveznek. Már reggel 9 órától vátják a gyerekeket, akik délután 4 óráig vehetik igénybe a központ szolgáltatásait, de szükség esetén tovább is maradhatnak. Mindenki a saját érdeklődésének megfelelően választja ki, milyen szabadidős tevékenységgel kíván foglalkozni a napközis tábor kínálta lehetőségek közül. A gyermekek ügyességi játékokban vehetnek részt, alkalmuk nyílik arra is, hogy moderntáncokat tanuljanak, kipróbálják képzőművészi képességeiket. A gyakorlatban ismerkedhetnek meg a különféle képzőművészeti technikákkal, festhetnek kerámiát, hajtogathatnak papírt, kipróbálhatják a fazekasmesterséget, a csipkeverést. Számítógépes foglalkozásokon tökéletesíthetik a számítástechnikai ismereteiket, ezenkívül internet-hozzáférési lehetőséget is biztosítanak a gyerekek számára. Akik sportolni szeretnének, egyebek mellett játszhatnak asztaliteniszt, aerobik gyakorlatokat végezhetnek, a fiúk futballozhatnak. A program- sorozat kicsúcsosodásaként február 23-án Nyárasdon nemzetközi focitornát rendeznek a tízéves gyerekek számára. Magyarországról a szombathelyi és a körmendi csapatokat várják, a hazai csapatok közül ott lesz nyitrai, az újvári és a galántai. Mivel ebédet nem tudnak a szervezők biztosítani, a gyerekeknek maguknak kell gondoskodniuk elemózsiáról. Egyébként az egy héten át tartó napközis tábor teljesen ingyenes. Csiba András, az intézmény igazgatója elmondta, számítanak a környékbeli iskolák diákjaira is. KOMÁROM A szabadidőközpontban nyílt napokat szerveznek az érdeklődő gyerekek számára, tudtuk meg Varga Mártától, a központ igazgatójától. Reggél 10-től 14 óráig várják a tavaszi szünidejüket töltő fiatalokat. A központ munkatársai különféle szabadidős foglalkozásokat készítettek elő az érdeklődők számára, akik kipróbálhatják ügyességüket a papírhajtogatás során, egyéb kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, például megismerkedhetnek a batikolás fortélyaival. A lányok egyebek mellett kézimunkázhatnak. A központban biliárdasztal is található, mely rendkívül közkedvelt a szabadidőközpontot látogató gyerekek körében, többségük előszeretettel választja ezt a játékot. A szomszédos iskola tornatermében különféle labdajátékokat űzhetnek a fiatalok, egyebek közt röplabdázhatnak, kosárlabdázhatnak és természetesen futballozhatnak is. A szabadidőközpont munkatársai ezenkívül kreatív gondolkodást fejlesztő csoportos foglalkozásokkal is várják a gyerekeket. A programsorozat ingyenes, tízórairól és ebédről a gyerekeknek maguknak kell gondoskodniuk. NACYMECYER A délelőtti szabadidős foglalkozásokat két helyszínen tartják, a magyar és a szlovák tannyelvű alapiskola tornatermében. Beke Erikától, a szabadidőközpont munkatársától megtudtuk, hétfőn reggel 9 órától a szlovák iskola tornatermében rendeznek a szünidőző fiatalok számára humoros sportvetélkedőt, Flú- gos olimpia elnevezéssel. Ugyanitt kedden játszóházzal várják a gyerekeket. Szerdán a magyar alapiskolában kosárlabda-mérkőzéseket tartanak, ezenkívül diszkót is szerveznek a gyerekek számára. Csütörtökön asztalitenisz bajnokságot rendeznek a nebulók részvételével. Pénteken természetjárással kedveskednek a kicsiknek, akikkel a szabadidőközpont munkatársai bebarangolják a várost és környékét. Elemózsiát otthonról kell vinniük az egyébként teljesen ingyenes programsorozat résztvevőinek. KIRÁLYHELMEC A szabadidőközpontban valóban különleges szórakozási lehetőséget biztosítanak az érdeklődő gyerekek számára. Mivel a várost és környékét még mindig vastag hótakaró borítja, tudtuk meg a központ igazgatójától, Mayer Évától, kiváló alkalom kí- , nálkozik arra. hogy az alapiskolások megismerkedjenek a hószobrászattal. Ezenkívül szán- kázásra is nyílik lehetőségük. Akik a szabadtéri foglalkozások helyett inkább a központ épületében megtartott szakkörök valamelyikére kíváncsiak, egyebek mellett megismerkedhetnek az origami művészetével, kipróbálhatják a gyöngyfűzés mesterségét, játszhatnak asztaliteniszt, futballozhatnak. A szabadidőszervezők reggel 9 órától délután 4 óráig várják az érdeklődőket. Valamennyi program ingyenes. Ételről a gyerekeknek maguknak kell gondoskodniuk. Ő sem fog unatkozni (Somogyi Tibor felvétele) A szülő meghívhatja gyermeke barátait egy uzsonnára, így megtudja, kivel is barátkozik a csemetéje Ez az öt nap nem a póttanulás, a magánórák ideje STREDL TERÉZIA