Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
2003-02-14 / 37. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 14. Kitekintő A gyerekek már az első osztályban is számítógépen írnak iskolatábla helyett, a sivatagot az Izraelből importált legújabb öntözési technikákkal művelik Orania, a világ egyetlen fehérrezervátuma A fehérek biztonsági berendezésekkel bástyázzák körül magukat Dél-Afrikában (Reuters-felvétel) Orania minden bizonnyal az egyetlen rezervátum a világon fehér emberek számára. Dél-Afrikában máshol is élnek egymástól elszigetelten különböző bőrszínű emberek. Olyan városrészt is találni, ahol biztonsági berendezésekkel bástyázzák magukat körül a jómódú fehérek. Orania azonban valódi rezervátum. GERGELY G. ANDRÁS A cselédek és fizikai munkások is fehérek, és nem gazdasági okai vannak, hogy színes bőrű emberek nem élnek a településen. A hatszáz itt élő afrikaner saját maga döntött úgy, hogy az elszigetelt sivatagi közösségben jobban érzi magát, mintha más nemzetiségűekkel kellene együtt élnie. A helység vezetői nem ismerik el a dél-afrikai államot, Oraniát hivatalosan nem is önkormányzat vezeti. Az árukat „exportálják” Dél-Affika más részeibe. A település magánterületen fekszik, amit egy Carel Boshoff nevű úr vett meg az Orange folyó partján 1990-ben. Orania lakosai azért költöztek ide, mert úgy érezték, hogy nem tudnának másképpen igazi afri- kanerként élni a demokratikus Dél-Afrikában. De mit jelent az „igazi afrikaner” kifejezés? Jelentheti egyszerűen azokat a dél-afrikai fehéreket, akiknek a holland és egyes afrikai nyelvek keverékéből kialakult afrikaans az anyanyelve - ám Orania lakossága mást ért alatta. Számukra Orania nem kevesebb, mint az afrikaner nemzeti mítosz utolsó védőbástyája. Az általuk képviselt szélsőséges afrikaner nacionalizmus a vallási és nyelvi közösség, illetve a rasszizmus furcsa keveréke. Orania nemcsak az apartheid időszakára emlékeztet, az afrikanerek történetének korai állomásai is felismerhetők benne. Orania nagyon is modern: az oraniai gyerekek már az első osztályban is számítógépen írnak iskolatábla helyett, a sivatagot az Izraelből importált legújabb öntözési technikákkal művelik meg. A település mégis a XIX. századi afrikaner (búr) telepesek vadnyugati életmódját idézi fel. Már 1835-ben elindult tízezer afrikaner telepes ökrös szekéren a fokvárosi brit gyarmatról, hogy az őslakossággal és az elemekkel meg- küzdve független államot alapítson. Ez volt a Groot Trek, a nagy menetelés, az afrikaner történelem legfontosabb eseménye, az apartheidrendszer alapjául szolgáló ideológia is ide vezethető vissza. Az afrikaner kiválasztott nép, amelyet isten kivezetett fokvárosi angol fogságából, majd - a zuluk felett aratott 1838-as döntő csata után - szövetséget kötött vele. Az Nacionalizmus helyett nehéz afrikaner identitást kialakítani. apartheid nem egyszerűen a fehérek uralma volt a feketék felett, hanem a holland református valláshoz tartozó afrikaner nép tiszta faji közössége, ahol még az angolul beszélő fehérek sem lehettek elvileg első osztályú állampolgárok. Az apartheid ideológusa, Hendrik Verwoerd szerint a más „fajú” népeket nem feltétlenül kínozni, nyomorba dönteni és politikailag elnyomni kellett, hanem kiszűrni és elválasztani a tiszta afrikanerektól. Az erőszakos diktatúra azért alakult ki, mert a színes bőrűek ellenállást tanúsítottak - érveltek a rendszer képviselői. 1994 után Dél- Afrikában mindenütt leszedték a Verwoerd-szobrokat, az apartheid ideológusának szobra azonban központi helyet kapott Oraniában. Az afrikaner nemzetiség etnikailag és nyelvileg vegyes csoportból alakult ki (többek között hollandokból, francia hugenottákból és németekből), nemzeti önazonosságukat mindvégig az egyszerű jelképek és a közös ellenségkép fejezte ki legjobban. A színes bőrű afrikaiak jelenléte természetesen mindvégig segített megmutatni, tulajdonképpen ki is számít affikanernek: nemcsak más kinézetük miatt, hanem azért is, mert vagy háborús ellenségek voltak, vagy más társadalmi osztályt alkottak. Emellett az angolul beszélő fehérek is ellenségnek számítottak. Az afrikanerek a britekhez képest általában szegények voltak, illetve ellenezték a britek liberalizmusát a rabszolgakérdésben (magyarul ők ma- kacsabbul ragaszkodtak az olcsó afrikai munkaerőhöz, mint a britek). Az apartheid alatt megfordult a helyzet, a hatalom ekkor már főképp az afrikanerek kezében összpontosult, és a fekete munkaerő kiaknázására is megvolt minden lehetőségük. Ekkor jött el a pillanat, hogy az identitást alátámasztó másságot az élet minden területén érvényre juttassák. Az apartheid szó szerint is különélést, elszigetelést jelent, a hatalmi gépezet fő feladata az volt, hogy az élet minden területén fizikai határvonalat húzzon a „faji” csoportok között. Az oraniai közösség léte is ezzel az ideológiával magyarázható, csak az arányok fordultak meg. Az apartheid alatt az afrikai lakosságot kényszerítették zsúfolt rezervátumokba, ahol elvüeg saját államukban éltek a fehérek Dél-Afrikáján kívül, és a bantusztánokban Pretoriát nagykövetség képviselte. 1994-ben a lakosság többségét adó afrikaiak vették át a dél-afrikai állam irányítását, és néhány afrikaner inkább maga vonult rezervátumba, mintsem közösködött volna velük.- Orania kivételes eset Dél-Afrikában - magyarázza Hannelie van der Merwe Johannesburgban élő, afrikaner nemzetiségű egyetemista. - Az ország négy és fél millió fehér lakosából mindössze hatszázan élnek Oraniában. Az afrikanerek többsége nem gondolja azt, hogy kiválasztott néphez tartozna. Különösen a legfiatalabb afrikaner generáció gondolkodik egészen másképp a nacionalizmusról, mint az akár csak 5-10 évvel idősebbek. Mi már nemcsak fehérekkel jártunk iskolába, az apartheid nem hagyott olyan mély nyomokat életünkön - magyarázza. - Viszont ahogy távolodunk a városoktól, a vidéki farmokon egyre több, az oraniaiakhoz hasonló gondolkodásmódú embert találunk. Ennek legfőbb oka szerintem a félelem: egyre több farmert gyilkolnak meg a birtokukra betörő rablók. A fehér farmerek attól tartanak, hogy a kisemmizett és elűzött zimbabwei fehérek sorsára jutnak. Ez a félelem okozza a jobboldali gondolatok terjedését. Van der Merwe szerint a szélsőséges nacionalizmus helyett ugyanakkor nehéz egy modern afrikaner identitást kialakítani. - Nem tudom, hogy a mai afrikaner gyerekeknek hogyan magyarázzák szüleik származásukat - mondja. - Az afrikanerek történetében mindig is voltak emberek, akik bármilyen nélkülözésre hajlandóak voltak azért, hogy saját földjükön élhessenek, saját szabályaik szerint. Az oraniaialoiak ma is ez a legfontosabb, de ezzel kisebbségben vannak. A kérdés, hogy ehelyett mivel tudnak majd a fiatal afrikanerek azonosulni. Egy állatkertben a zsiráfokat és az elefántokat anthrax és himlő ellen oltották be Az észak-koreai vezetés döntései a feudalizmusra emlékeztetnek Izrael: nem félünk a gonosztól A remetekirályság öröksége CSOMA MÓZES MARGIT PATRÍCIA Az izraeli közvéleményt máig is jobban izgatja űrhajósa halála, mint a közelgő háború. - Izrael már réges-rég felkészült, mi nem félünk - hangzik egybehangzóan a határozott válasz, ha a jövőbeli kilátásokról faggatózom.- Már rég megvan mindenkinek a gázmaszkja és a műanyag esőkabátja is, az iskolában a katonaság elmagyarázta, hogy mit kell tennünk támadás esetén - mondja felnőttesen a 15 éves Yael: csak páran hisztiznek, a többség felelősen felkészült, és csigavérű. A szüleim bevásároltak előre: vizet ládaszámra, egy csomó kétszersültet, konzerveket, elemeket, gyertyát, ragasztószalagokat és nejlonokat. A közértekben a kasszához közel a cigaretta és rágó mellett most ezek a praktikus dolgok sorakoznak. Itt mindenki fújja: a nejlonra azért van szükség, hogy mielőtt megindul a biológiai vagy kémiai támadás, le lehessen szigetelni hermetikusan azt a szobát, amiben tartózkodni fog a család. A lakások, házak többségében van egy-egy vastagabb falú, csak egy kis ablakkal rendelkező óvóhelyszerű helyiség is. Egy ismerősöm családja már hónapokkal ezelőtt eldöntötte, hogy anyósánál fog gyülekezni, mert ő egy kis faluban lakik: itt kisebb a támadás esélye. A Jeruzsálemben és környékén, a kiesőbb helyeken, illetve a déli Eilat üdülőhelyen levő hotelszobákat már rég lefoglalták háború esetére. David, a Sores szálloda menedzsere elmondta, hogy mivel az öbölháborúban az arabok által kevésbé lakott területek, Tel-Aviv és az északi Haifa voltak a Scud rakéták fő célpontjai, ezek a városok ki fognak ürülni. Csak a kenyérkeresők járnak majd be a városba dolgozni. Van olyan vendégük is, aki kabalaként most ugyanazt a szobát foglalta le, mint az előző háború idején. David elmondta, hogy a látszat csal, a háború sem fogja pótolni a turizmusban kiesett milliárdokat: a Rég megvan mindenkinek a gázmaszkja és a műanyag esőkabátja. szobákat feláron adják ki, ugyanis a takarításról és az étkezésekről a hotelek nem biztos, hogy tudnak majd gondoskodni. Azt is elmondta, hogy a nagy igénybevétel miatt a háború után valószínűleg renoválni kell majd a hotelt. Információink szerint főleg a kisgyermekesek taktikája, hogy éves szabadságukat a háború tervezett időpontjára veszik ki, és elhagyják az országot. A háborús készültséget jelzi az is, hogy a Rámát Gan-i állatkertben a múlt héten már a zsiráfok és elefántok anthrax és himlő elleni beoltásánál tartottak. Az elmúlt hónapokban ismét bebizonyosodott, hogy az észak-koreai vezetés az ország politikai-gazdasági súlyánál lényegesen nagyobb mértékben képes a nemzetközi folyamatok befolyásolására. A használaton kívül helyezett jongbjoni atomreaktor újraindítása, az atom- sorompó-egyezmény azonnali hatályú felmondása, majd a rakétakísérletek felújításának lehetősége sokkolta a nemzetközi közvéleményt. A döntések mögött egy sajátos taktika húzódik. Az észak-koreai vezetés a kilencvenes évek eleje óta törekszik arra, hogy közvetlen párbeszédbe kezdhessen az amerikai kormányzattal. 1994 tavaszán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreinek többszöri kiutasításával, majd a háborús retorika fokozásával már sikerült kierőszakolniuk a párbeszéd megindulását. A történelmi jelentőségű Korea-közi csúcstalálkozót követően úgy tűnt, hogy az amerikai kormányzat hajlandó a terrorizmust támogató országok listájának módosítására. 2000 októberében még Madeleine Albright amerikai külügyminiszter is ellátogatott az észak-koreai fővárosba. A békülékeny hangulatban az északkoreai vezetést hideg zuhanyként érte George W. Bush amerikai elnök bejelentése, mely az országot a „gonosz tengelyéhez” sorolta. Kim Dzsong II észak-koreai vezető az elmúlt két évben többször találkozott Csiang Cö-min kínai államfővel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, sőt tavaly szeptemberben még Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök is megfordult az észak-koreai fővárosban. A fenti nagyhatalmak hajlandónak bizonyultak az észak-koreai gazdaság támogatására, az amerikai kormányzat viszont a nemzetközi terrorizmus elleni harc lehetséges célpontjaként jelölte meg az országot. Az észak-koreai vezetésnek nagyon kevés eszköze van az amerikai tárgyalókészség befolyásolására: a jongbjoni atomreaktor látványos újraindítása és a rakétakísérletek folytatása ezek közé tartozik. A sajátos taktika szerint ráadásul minél nagyobb a feszültség - azaz minél magasabb szinten foglalkoznak az üggyel -, annál nagyobb a kedvező megoldás valószínűsége. A külföldi szakértők szerint az észak-koreai vezetés reakciói sokszor emlékeztetnek a feudális koreai udvar döntéseire. A külfölddel szembeni bizalmatlanság és az elzárkózás egészen a kora újkorig vezethető vissza. A történelmi viharok - kínai hegemón törekvések, japán rablóhadjáratok, mandzsu támadások - következtében a koreai udvar igyekezett arra törekedni, hogy megóvja az országot a külső hatásoktól. A tengerparti övezetekből kitelepítették a lakosságot, és külön őrség gondoskodott az idegen hajók távol tartásáról. A nyugati utazók ekkoriban kezdték az országot remetekirályságnak nevezni. A XIX. század második felében Tevongun régensherceg az önmagát túlélt feudális rendszert az elzárkózás fokozásával próbálta megmenteni. A hazafias lelkesedésre támaszkodva sikerült is visz- szaverni a kikötők megnyitására érkező idegen hadihajók első rohamát. 1866-ban az amerikai Sherman cirkáló a Tedong folyón egészen Phenjanig nyomult. A környékbeli királysírokat fosztogató legénységet a phenjani helyőrség megölte, a hajót pedig felgyújtották. (Az észak-koreai agitáció hatalmas győzelemként értékeli a történteket, sőt a hivatalos tankönyvek szerint az akciót személyesen Kim ír Szén nagyapja vezette.) Az elzárkózás azonban tönkretette az ország gazdaságát: a parasztfelkelések állandósultak, és a nincstelenek - csakúgy, mint napjainkban - tömegesen menekültek a kínai határvidék felé. A válságos állapotok ellenére az udvar hatalmas összegeket fordított nagyszabású építkezésekre és a központi hatalom erejének demonstrálására. A feudális királysággal vonható párhuzamnak persze két oldala van: ideológiai hovatartozástól függetlenül nagyon sok koreai gondolja úgy, hogy a koreai nemzeti értékeknek - függetlenség, a külfölddel szembeni határozott magatartás, a nemzeti kultúra védelme - Észak-Korea felel meg jobban. 1945 augusztusában a félsziget északi részén a szovjet csapatok és a spontán szerveződő népi bizottságok gyorsan és határozottan intézkedtek a japán kollabo- ránsok felelősségre vonásáról, majd hozzáláttak a japán tulajdonban lévő gyárak és üzemek államosításához. A félsziget déli részén partra szálló amerikai csapatok viszont első intézkedésükkel visszahelyezték hivatalába a japán főkormányzót. A kollaboránskérdés rendezetlensége a dél-koreai társadalom egyik alapvető ellentmondásává vált. A dél-koreai források nem szívesen említik, hogy a modernizáció atyjaként számon tartott Pák Csöng Hi tábornok-elnök is a császári hadsereg tisztje volt. Az észak-koreai agitáció évtizedeken keresztül büszkén hirdette, hogy az ország független, és nincs alárendelve ideológiai szövetségeseinek. A szovjet csapatokat ugyanis még a negyvenes évek végén kivonták az országból, a megkezdődő szovjet-kínai konfrontáció árnyékában pedig az észak-koreai vezetés szabad kezet kapott a különutas politika alakításához. A dél-koreai kormányzat mozgásterét viszont évtizedeken keresztül az amerikai befolyás határozta meg. Kiosztották a gázmaszkokat Izraelben (Gil Cohen Magen felvétele)
