Új Szó, 2003. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

2003-02-08 / 32. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. FEBRUÁR 8. Szombati vendég Q Bauer Győző szerint fontos, hogy az embernek legyen víziója, mely megvalósulásáért mindent megtesz függetlenül attól, hogy ő azt megéri-e vagy sem Megszerette a nyershalat is, szeret kísérletezni- Meg fogok mindent tenni a vízióm megvalósításáért Vasesztergályosként kezdte, majd orvosnak tanult és tu­dós lett. Felfedezte az auto­nóm idegrendszernek koráb­ban ismeretlen, elképzelhe­tetlen részét. A rendszerváltás után a Csemadok elnöke volt. Jelenleg a Szlovák Tudomá­nyos Akadémia Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetének igazgatóhelyettese, de nem­sokára törökországi nagykö­vet lesz. Bauer Győző akadé­mikussal beszélgettünk. B. SZENTGÁLi ANIKÓ Mikor indul Ankarába? Ha semmi nem jön közbe, akkor hús­vét után, áprilisban. Mit szól hozzá a családja? Ön ott, a felesége és a lányai pedig itt... Kétségkívül hektikusabb lesz az éle­tünk, de remélhetőleg legalább a ne­jemmel havonta találkozhatom, a gyerekekkel sajnos ritkábban látjuk majd egymást. De már felnőttek, élik a saját életüket. Ön jön ide, vagy a felesége járogat majd Ankarába? A családom jön utánam. Egy nagy­követ nem hagyhatja el akármikor állomáshelyét. Felkészült már Törökországra? Nem szoktam idegenkedni az új, szokaüan helyektől, bár eredetileg nem Ankaráról, hanem egészen más országról volt szó. Japánról. Igen. Japán közel áll hozzám, sok időt töltöttem ott, de Ankara több szempontból is óriási kihívás szá­momra. Olyan régió székhelye, mely rövid időn belül nagymértékben meghatározhatja a jövőnket. A török a vüág ötödik leggyakrabban beszélt nyelve, ami nem elhanyagolható. Törökország régóta az Európa Ta­nács tagja, Nyugat-Európa mégis ódzkodik attól, hogy európainak fo­gadja el. Törökország NATO-tag, egyesek szerint az amerikaiak után a török hadsereg a szövetség második legnagyobb hadserege. Kétarcú, ér­dekesország. Beszél törökül? Nem. Majd az angolt használom, de ha már ott leszek, igyekszem törökül tanulni. Azt szokták mondani, hogy ennek a régiónak a nyelvei közül a magyar áll a legközelebb a törökhöz. Japánban sem vesztem el soha, ott is megtanultam annyit japánul, amennyire szükségem volt. Törökor­szág egyébként Irak szempontjából is érdekes, mert akár katonai, akár békés megoldása lesz az iraki kér­désnek, Törökországot egyikből sem lehet kihagyni. Ezen kívül ez a régió Európa időzített bombája. Nemcsak Irak és Törökország kapcsolatára, hanem a török-görög viszonyra, az égei-tengeri öblök, szigetek gondjai­ra is gondolok. Szintén közel van az izraeli-palesztin probléma. Ezen kí­vül e régiónak állandóan ivóvízprob­lémái vannak. A folyók általában Tö­rökországban erednek, innen foly­nak tovább Szíriába, Irakba; a fel­használók máshol vannak, mint ahol a folyók elindulnak. Ezek az orszá­gok próbálnak megegyezni a víz fel- használásában, ami Szlovákia szem­pontjából azért lehetne fontos, hogy mi bár előszeretettel állítjuk ma­gunkról: vízerőmű-építő nagyhata­lom vagyunk, sokat tudunk a vízsza­bályozásról, mégsem igyekszünk részt venni a vízi erőművek építésére kiírt török pályázatokon. Lehetne mélyíteni az együttműködést. Ez személyes ambíciója? Az egyik. Van egy másik is: török tu­ristákat lehetne Szlovákiába csalo­gatni. Az utóbbi időben a japán turiz­mus is növekedett, mert sikerült el­érni, hogy a japánok a közép-euró­pai folklórt keressék. Ennek kereté­ben a szlovákiai, a román és a ma­gyar hagyományokat össze lehet hozni, és a turisták végül mind a há­rom országot bejáiják. Ez nem is áll távol öntől, hiszen évekig a Csemadok élén állt. Igen, ezt is ki lehet használni, és, ahogy a 150 éves török itt-tartózko- dásnak nálunk nyomai vannak, ez a törökökre is hatással lehetett. Ha már a török korszakot említet­te: ez megfordult-e a fejében, ami­kor Törökország szóba került? A közép-európaiul gondolkodó em­ber számára a jövő nem épülhet a múlt negatívumaira. Bár a magyarok megemlékeznek 1848-ról, és olyan­kor negatívan gondolnak az osztrá­kokra, ez mégsem szít népek közötti ellenszenvet. A török-magyar vi­szonyban is a 150 év történelmi tény, melyen nem tudunk változtatni, sőt inkább meg kellene találni annak az időnek is a pozitív vonatkozásait, például hogy mi mindent tanultunk a törököktől, vagy ők mit sajátítottak el tőlünk. Egyébként szerintem a két nép hatással lehetett egymás menta­litására is. Amikor Prágában dolgoz­tam, tapasztalhattam, hogy a csehek és a magyarok természete nagyon különbözik, míg a magyarok és a szlovákok mentalitása hasonló. Bár­mennyire is vannak nyelvi és kultu­rális különbségek, az egymás mellett élők hatással vannak egymás visel­kedésére, reakcióira. Kíváncsian vá­rom, milyen hasonlóságot fedezhe­tek fel, vagy hogy létezik-e valami­lyen hasonlóság a magyarok és a tö­rökök természete között. A japánok és a magyarok biztosan különböző természetűek, önnek mégis sikerült beilleszkednie, a ja­pánok maguk közé fogadták, és talán ezért is ment volna szíveseb­ben Japánba nagykövetnek. Ho­gyan került először oda? Véletlenül. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Amerikába kel­lett volna mennem, de oda nem akartak elengedni. Japán politikai szempontból elfo­gadhatóbb volt? Egy japán állami társaság és a Szlo­vák Tudományos Akadémia között már a hetvenes években létezett egy egyezség a személycserékről, és nem is volt nehéz megfelelni a feltételek­nek, viszont az útiköltséget meg kel­lett üzemi. Abban az időben, amikor a havi Hzetés 2200 korona volt, 60- 70 ezerbe került a repülőjegy. Egy várnai kongresszuson találkoztam egy japán professzorral, aki megkér­dezte, nem akarok-e hozzájuk menni egy évre. Mondtam, hogy ez érdekes lenne, csakhogy nincs pénzem repü­lőjegyre. Két hét múlva kaptam egy meghívót Japánba, és fizették min­den kiadásomat. Ami pedig Japán el­fogadhatóságát ületi, azt hiszem, Ja­pán nem igazán számított Nyugat­nak. Inkább mintha sajnáltak volna, amiért oda megyek. Három dolgot tudott mindenki: Japánban az élet- színvonal akkor sokkal alacsonyabb volt, mint Amerikában; ott legalább 12-14 órát kell naponta dolgozni, mások a szokások, az ételek; az eu­rópai emberre kulturális sokk vár. És e három dolog így is volt? Ötször voltam Japánban, vagyis amit mások negatívan értékeltek, az nekem nem okozott gondot. Termé­szetesen Japánban sokkal keveseb­bet lehet keresni, mint Amerikában, de sohasem voltak megélhetési gondjaim. Amit kerestem, elég volt arra, hogy jól lakjak és normálisan éljek, és még arra is futotta, hogy a hétvégeken utazgassak. Ott-tartóz- kodásom végén pedig egy hónapra kiengedték a feleségemet, Editet is - természetesen a gyerekek nélkül, mert az volt a biztosíték, hogy haza­jövünk. Két hétig jártuk az országot. A munkatempó sem okozott gon­dot? A munkám rabja vagyok. Állítólag japán szokás szerint tor­názni is kell a munkahelyen. Ön­nek is kellett? Nem volt se tomázás, se éneklés. Reggel kilenckor kezdtünk dolgozni, akkor csapták agyon az állatot. Aki kilenckor nem volt ott, az fölöslege­sen ment be, mert csak egy állatot csaptak agyon, abból vette ki min­denki a maga szervét. Én az egyetem területén laktam, úgyhogy korán be­jártam... Vagyis minden reggel agyoncsap­tak valamilyen állatot és azzal kí­sérleteztek? Ahol én voltam, ott a sima izmok gyógyszertanával foglalkoztak, és ki­ki a maga simaizmát vette ki az állat­ból. Én például abban az időben az emésztőrendszeri izmokat vizsgál­tam, úgyhogy kivettem a vékonybe­let, másik kollégám megkapta a lég­ző simaizmokat, a harmadik valami­lyen eret, a következő a gyomrot, úgyhogy mindenki megkapott egy- egy részt. Többségünk izolált szer­vekkel és sejtekkel foglalkozott, ugyanazokat az oldatokat használ­tuk. Mivel a közelben laktam, általá­ban elsőnek érkeztem, és mire a töb­biek megjöttek, az egész intézetnek előkészítettem az oldatokat. Este 8-9 körül ment el a főnök, japán szokás szerint a rang szerint utána követke­zők fél tíz körül távoztak, a többiek még később. Engem ez nem zavart, nem is volt mit csinálnom esténként, úgyhogy általában én nyitottam és zártam be az intézetet. Olyasmit akartam csinálni, amihez Szlovákiá­ban nem volt műszerünk, úgyhogy elkezdtem kísérletezni. Harmadik­negyedik nap sikerült egy hosszanti bél-simaizom egyes sejtjeibe mikroe- lektródot vezetni, a többiek nem akarták elhinni, hogy korábban nem csináltam ilyet, mert egy évig próbál­koztak, mégsem sikerült nekik... Elég furcsa, ha valaki a sima­izomba elektródot akar vezetni. Mire jó ez? A bélizom arra van, hogy a bél tartal­mát továbbvigye, és ilyenkor a sima­izmoknak össze kell húzódniuk. Ha ez hirtelen történik, bélgörcsök ala­kulhatnak ki, ha hirtelen elernyed- nek és nem működnek, az sem jó, például az embernek székrekedése lehet. Azt vizsgáltam, milyen időköz­önként húzódnak össze és emyed- nek el az izmok, az idegrendszer ho­gyan befolyásolja mindezt, és ho­gyan lehetne gyógyszerekkel szabá­lyozni a folyamatot, hogy mit adjunk a betegnek, amikor például gyomor­görcsre panaszkodik. Sikerült felfe­dezni az autonóm idegrendszernek korábban ismeretlen, elképzelhetet­len részét. Mivel képes voltam annyit dolgozni - sőt többet -, mint a japá­nok, ráadásul a munkám sikeres volt, befogadtak. Társas lény vagyok, ezért Japánban a magánytól féltem a legjobban. Ma nagyon sok japán ba­rátom van, sőt a legjobb barátom an­nak az intézetnek az igazgatója, ahol akkor dolgoztam. Az intézetbe a mai napig úgy járok vissza, mintha haza­mennék, és ha lehet, Törökországba utazásom előtt még ellátogatok Ja­pánba is. Japánnal a családját is „megfer­tőzte”, egyik lánya kitűnően be­szél japánul. Kinga nagyon szépen beszéli az iro­dalmi nyelvet, japán barátom büszke is rá. Biztosan nagy hatással volt rá, hogy a nyolcvanas években a Csema- dok-klubokban Szlovákia-szerte elő­adásokat tartottam az országról, és sok japánnal is találkozhattak. Megszerette a japán konyhát? Azelőtt nem sok rizst és halat ettem, amikor pedig ötödször voltam ott, saját rizsfőzőt vettem. Ott másho­gyan készítik a rizst, de megszeret­tem. A nyers halat sokáig nem tud­tam megenni, de most már az sem okoz gondot. Komolyan képes lenyelni? Igen. Első alkalommal nagyon rosszul lettem tőle, és sokáig nem is akartam még csak haliam se róla. Egyszer azonban, amikor egyik is­merősöm vendégül látott karácsony­kor, nyers hallal kínált. Éhes voltam, nem volt más étel, úgyhogy meget­tem, és ízlett. Máshogyan készítette, ráadásul többféle hal közül lehetett válogatni, és különböző mártások­kal lehetett ízesíteni. A kisebbik lá­nyom is megszokta. A japánok szá­mára is vannak gusztustalannak t?nő ételek, példáűl mi gond nélkül fogyasztjuk a vesét és a velőt, ők vi­szont undorodva kérdezték, hogyan ehetjük meg az agyat... Japánban különlegesek, számunkra furcsák az ízek kombinációi is. Volt egy nagyné- ném, akivel együtt szoktunk kará- csonyozni, és ő mindig fonott kalá­csot sütött, amit sonkával ettünk. Az édes kalács és a sonka keveréke is furcsa lehet másoknak, pedig csak ki kell próbálni. Ön sok mindent kipróbált már, ami - szerintem túlzás nélkül mondhatom - majdnem az életé­be került. Vagy infarktusa mi más­sal, mint kimerültséggel és agyon- hajszoltsággal magyarázható? Vezettem az akadémia intézetét, a Csemadok elnöke voltam, az intézet­ből sokszor hazavittem a szakirodal­mat olvasni, hétvégén pedig utazgat­tam, mert a Csemadokot is lelküsme- retesen akartam vezetni. Nem volt szabad időm, ráadásul abban az idő­ben a kormány sem viszonyult pozi­tívan a nemzetiségi kultúrához, szá­mos politikai, húsbavágó konfliktus létezett, rengeteget vállaltam. Fejlő­dő infarktusom volt. Egy éjszakát vé­gigszenvedtem, húsvét vasárnap mentem csak a somoijai rendelőin­tézetbe, ahol az ügyeletes orvos csak legyintett az EKG-ra. Megnéztem én is, és mivel orvos vagyok, tudtam, nagyon rossz. Felhívtam egy szív- gyógyász ismerősömet, bementem a kórházba, de a fejlődő infarktusomat nem sikerült visszafordítani. Mivel jobban éreztem magam, hazamen­tem, és készültem a szombati, az 1995-ös, nevezetes komáromi nagy­gyűlésre, beszédet kellett ott tarta­nom, amit végül Edit olvasott fel he­lyettem, mert kedden rosszabbul let­tem, és Pozsonyban kötöttem ki. El­elveszítettem a tudatomat, de arra emlékszem, amint arról beszéltek körülöttem, hogyan vezessék be a katétert a szívembe. Egy hétig való­ban élet és halál között lebegtem, ne­hezen lélegeztem. Hat liter vizet en­gedtek ki a mellkasomból. Utána ja­vult az állapotom. Aki egy kicsit is­meri a szív anatómiáját, tudja, az ember a legtöbb vért a szív elején és a szív hátulján levő két ütőéren ke­resztül kapja, nekem mindkettő el volt dugulva, egy hajszálon éltem. Szerencséje volt. Szerencsémre. Egy ideig tartott, amíg eldöntötték, hogy megműte- nek. Azt várták, én mondjam meg, mi legyen. Lekopogom, még itt va­gyok, jól érzem magam. Túl van minden veszélyen? Egész­séges? A szívem már soha nem lesz egészsé­ges, de normális életet élek. Felme­rült, hogy rokkantnyugdíjasnak nyil­vánítanak, ebbe nem egyeztem bele, inkább elmentem fél évre Japánba. Pedig ott nem kímélhette magát. Viszont csak magamért voltam fele­lős. Ha sok dolgot teszek egyszerre, nagyobb a felelősség és a stressz. Ja­pán kollégáim is ijedten néztek rám, de jót tett nekem az a fél év. Rengete­get bicikliztem. Nagyköveti ténykedése alatt mi lesz a tudománnyal? Ezt sokféleképpen lehet művelni, én például szeretek kísérletezni... Vagyis lesz ott egy kis laboratóriu­ma, és unalmas óráiban elvonul kísérletezni? A japán császárnak van. És lesz a török nagykövetnek is? Nem hiszem, hogy ez kivitelezhető. Az évek során sok eredmény felgyü­lemlett, melyekkel nem volt idő fog­lalkozni, feldolgozni, ezeket próbá­lom megírni. Lesz rá ideje? Hétvégeken talán. Biztosan lesznek akkor is feladataim, de abban is biz­tos vagyok, hogy nem minden este kell majd találkozóra menni. Hosz- szú napokra és estékre számitok. Jól ismerem ezt Japánból: távol a csa­ládtól, egyedül. Ha sok időm lesz, írok egy gyógyszertankönyvet. Egyet? Könyvként egy elég lesz, ezenkívül tudományos cikkeket is kellene írni. Az utóbbi években intézetünk együttműködik az ankarai egyetem gyógyszertani intézetével, szerintem azt is meg fogom látogatni. Sok mú­lik azon is, a világ hogyan fog változ­ni. Ha ott konfliktus lesz, az emberek gondjai is mások lesznek. Sőt a nagykövetségen sem kizár­tak a konfliktusok. Egyik legkö­zelebbi munkatársa Magda Pos- písilová, Vladimír Meciar egykori jobbkeze lesz. Ez egyáltalán nem aggaszt. Sok em­berrel volt már dolgom. Az intézet elnökeként megtanultam: minden­kit meg kell hallgatni, nem szabad (Somogyi Tibor felvétele) elhamarkodottan véleményt monda­ni. Fontos végiggondolni, mennyire elfogadhatók mások érvei. Az inté­zetben sikerült kialakítani olyan lég­kört, melyben mindenki elmondja a véleményét, meghallgatjuk egymást, és keressük a közös megoldást. Itt is vannak kemény HZDS-es vagy nem­zeti párti támogatók, miközben Cse- madok-elnökként ültem az igazgatói székben, mégsem voltak konfliktu­saink. Volt egy határ, és félretettük politikai méggyőződésünket. Nagykövetként azért más lesz a helyzete. Gond lenne, ha az ember első beosz­tottja mindenről más véleményt al­kotna és közvetítene. Találkoztam a hölggyel mielőtt Ankarába utazott, tudom, korábban jó újságíró volt, ér­dekes a múltja. Nem ismerem a poli­tikai meggyőződését, és ha lehet, ezt a témát kerülni fogjuk. Konkrét fel­adataink lesznek, és arra kell majd ügyelnünk, hogy a szlovák-török vi­szony a lehető legjobb legyen. Ki választotta ki Pospísilovát An­karába? Nem volt beleszólásom, ezzel kell él­ni. A beszélgetés alapján nem volt olyan érzésem, hogy konfliktusokra kell számítanom. Ha visszajön Ankarából, a komá­romi magyar egyetem felé veszi az irányt? Persze ha megalakul ad­digra. Remélem, amikor négy év múlva visszajövök, megtalálom a helyem az akadémia intézetében, hiszen fi­zetetten szabadságon teszek. A ko­máromi egyetemen csak akkor taní­tanék, ha létrejönne egy természet- tudományi kar, ami távoli terv. Ter­mészetesen - akárcsak eddig - segí­teni fogom a kezdeményezést. Ko­máromban nem magamnak akarok egyetemet csinálni, ellenkező eset­ben orvosit szorgalmaznék. Erre most nem vagyunk felkészülve, ta­lán harminc év múlva. Ma azért kell tenni, amire ma van szükség, és ha holnap itt teszek, holnap is tenni fo­gok. Fontos, hogy az embernek te­gyen víziója, mely megvalósulásáért mindent megtesz függetlenül attól, hogy ő azt megéri-e vagy sem. így neveltek, és meg is fogok mindent tenni a vízióm megvalósításáért.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents