Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-08 / 5. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 8. Gazdaság és fogyasztók Megfigyelők szerint jelenleg körülbelül 4-5 dolláros háborús „felárat" tartalmaz a fekete arany világpiaci ára Válság előtt áll a kőolajpiac? A finomítók nehezen tudnak átállni a más típusú olajra (Képarchívum) New York/London/Caracas. Továbbra is bizonytalan az •olajpiac, a fekete arany pedig az e heti átmeneti visszaesést leszámítva egyre drágul. Az okok nyilvánvalóak: a sztrájk Venezuelában és az Irak elleni várható támadás. Szakértők szerint a drágulás még a jelenleginél is magasabb lehet, 1973, 1979 és 1990 után újabb ársokk következhet. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Hugo Chávez, venezuelai elnök a napokban bejelentette: bízik abban, hogy heteken belül véget ér az immár egy hónapja tartó országos sztrájk. A kitermelési adatok mindenesetre már most javulnak. A délamerikai állam nemrégiben megválasztott vezetőjének, Hugo Chávez- nek komoly problémákkal kell megküzdenie. Egyrészt a sztrájkhullám ellene irányul, az ellenzék folyamatosan a baloldali populista vezető lemondását követeli. A hatalmi harc közben pedig a világ elvárja tőle, hogy mielőbb teremtsen rendet a belügyekben, hogy ezáltal a kitermelés eredeti szintre emelésével a nyersolaj világpiaci ára ismét a kívánt 22-28 dolláros hordónkénti ársávba kerüljön (jelenleg az északitengeri Brent hordónkénti ára 30 dollár körül mozog). Chávez a lemondására felszólító nyilatkozatokra reagálva kijelentette: folytatja a kormányzást, országának alkotmánya pedig legkorábban augusztusban engedi újabb választás kiírását; ha azon veszít, távozik székéből. A nemzetközi piacokon ha kilengésekkel is, de emelkedik a határidős nyersolaj ára, s ezt csak gyorsítja az az információ, amely szerint december végén az amerikai nyersolajkészletek 9,1 millió hordóval csökkentek, és ezzel 10 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi adattól, megközelítve 26 éves mélypontjukat. Ennek oka - a venezuelai válság mellett -, hogy a szokásosnál is hidegebb volt a tél az USA-ban. A készletek megcsappanása annál is inkább árnövelő tényező, mivel az elemzők előzőleg átlagosan csak 3,72 millió hordós fogyást valószínűsítettek a múlt hétről. A tartalékszint közel jár a 270 millió hordóhoz, ahol nagyobb kereslet esetén már ellátási zavarok is lehetnek, amit például a hidegebb időjárás okozhat. Venezuela jelenleg megközelítőleg napi több mint 2 millió hordó olajtól fosztja meg a nemzetközi piacokat, ami ugyan közel-keleti forrásokból némi időeltolódással pótolható lenne, ám a minőségbeli különbségek a finomítók átállítását, vagy akár átépítését tennék szükségessé. (Egy átállítási procedúra akár egy-másfél hónapot is igénybe vehet. A venezuelai olaj kéntartalma ugyanis nagyobb, mint a közel-keleti kutakból származó fajtáé, ami teljesen más feldolgozási technológiát igényel.) A közel-keleti olajszállításokban komoly fennakadások is elképzelhetőek, ám szerencsére más olajexportőrök, mint Oroszország, Indonézia és Norvégia pótolhatják majd a Reuters által napi 4,5 millió hordóra becsült kieső közel-keleti olaj- mennyiséget, sőt, Szaúd-Arábia jelezte: konkrét terve van a hiány pótlására. A BBC szerint, amennyiben az iraki háború a tervek szerint hamar lezárul, és a dél-amerikai kitermelés is visszaáll az eredeti szintre, drámai olajárcsökkenésnek lehetünk tanúi. Chávez elnök kijelentése viszont megerősítheti a piacot abban, hogy bár küszöbön a megoldás, az mindenképpen csak lassú és fokozatos lehet. Megfigyelők szerint jelenleg körülbelül 4-5 dolláros „háborús felárat” tartalmaz a nyersolaj vüágpiaci ára. Ez a politikai események alakulása folytán - természetesen megnyugtató információk esetén - hordónként akár 6 dollárral is csökkenhet, függetlenül a tényleges kínálattól. Ugyanakkor arra is figyelmeztetet- nek: Venezuela minden bizonnyal kevesebbet termel, mint amennyit hivatalosan bevall, így hosszabb távon ez is okozója lehet az árak és a valós kitermelési adatok közötti diszharmóniának. (F, ú) Tegnap lefelé mozdult az olaj ára Bécs. Tegnap esett a kőolaj ára a szabadpiacon annak hatására, hogy az OPEC jelentős termelői napi 1,5-2 millió hordós termelésnövelést terveznek. Erről már elkezdték a tárgyalásokat, és a döntést lehetséges hogy már a jövő héten meghozzák. A kitermelés növelésében olyan jelentős függeden termelők, mint Oroszország, Mexikó és Norvégia is részt vesznek, hogy pótolják az öt hete tartó venezuelai sztrájk okozta kínálati kiesést. A világ 5. legnagyobb olajexportőr országának kivitele napi 500 ezer hordóra esett vissza, a novemberi napi 2,7 millió hordóról. Norvégia, a vüág 3. legnagyobb olajexportőre (napi 3,2 mü- lió hordóval) bejelentette, hogy teljes kapacitással termel, ezért nem képes többletkitermeléssel segítem az OPEC-nek. (FN, m) Címek az AGW, a BDV és a Drukos ügyfelei számára Magyarország mérlege Közeleg a végső határidő ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Előzetes távhőszámlák Bizonytalan a végleges ár Pozsony. A szlovákiai hő- és melegvíz-szolgáltatók többsége még nem kapta meg a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivataltól (URSO) az idei hőárakat, így a szolgáltatók januárban előzetes számlákat küldenek fogyasztóiknak. Az 1300 hazai szolgáltatónak év végéig kellett elkészítenie árkalkulációját. Az összegek nagyságának megalapozottságát az árszabályozási hivatal vizsgálja, majd határozatban állapítja meg minden szolgáltató esetében, hogy mennyit számdhat fel gigajoule-ok- ként (GJ). Az ÚRSO ületékesei eddig 250 döntést hoztak, ám ígéretük szerint január végéig az összes hazai hőszolgáltató esetében meghatározzák a végső árat. A hivatal illetékesei közölték: árrá törekszenek, hogy a fogyasztóknak számlázott árak ne haladják meg a 480 koronát GJ- ként, ám olyan szolgáltatók esetében, amelyek a múltban nagyszabású beruházásokat eszközöltek és jelenleg hiteleket törlesztenek, engedélyezték az 500 korona/GJ felüli árat. A hőenergia kb. 18%-kal drágul, egy átlagos háztartás havonta 132 koronával fizet többet a távfűtő vállalatoknak, mint tavaly, (t, ú) Pozsony. Közeledik a határideje annak, amíg a BDV, a Drukos, valamint a AGW pénzügyi szolgáltatók pórul járt ügyfelei jelezhetik kárpótlási igényüket. A BDV druzstvo és a Drukos egykori ügyfeleinek február 5-ig a besztercebányai kerületi bíróságra kell címezni beadványukat (Krajsky súd, odd. Ob- chodného súdnictva, Skuteckého 7-9, Banská Bystrica). Az előbbi Komárom. A komáromi hajógyár (SLKB) hitelezőinek és részvényeseinek decemberi megállapodása az alaptőke megemeléséről reális garanciát teremt a folyamatos termelésfinanszírozásra 2003-ban - jelentette ki Jaroslav Papp, az SLKB vezérigazgatója a jelenleg 855 főt foglalkoztató cég immár hagyományos újévi találkozóján. Az idei tervek között említette a Fassmer cég esetében a levélen feltüntetendő ügyrendi szám 39-24 K 48/02, az utóbbinál 27 K/203/2002. A formanyomtatvány az igazságügyi tárca honlapjáról ( www.justi- ce.gov.sk ) is letölthető. Az AGW egykori ügyfeleinek február 20-ig lehet jelezniük kártalanítási igényüket. Beadványukat a kassai kerületi bíróságnak címezzék (Krajsky súd, Stúrova 29, 041 51 Kosice), az ügyrendi szám 3 K/45/02.(N) által megrendelt Rajna típusú teherhajó befejezését, a 2 Léda típusú hajó megépítését és további 2 ilyen típusú hajó elkezdését. Kiegészítő tevékenységként folyami hajókat javítanak és építenek át. A vezér- igazgató bejelentette, hogy a költségek lefaragása és a termelékenység növelése szükségessé teszik a nem termelésbe foglalkoztatottak létszámának csökkentését. Ugyanakkor megerősítette, hogy tömeges elbocsátásokat nem terveznek. Költekezik az új kormány Budapest Az államháztartás hiánya 2002 december végéig 1572,2 milliárd forintra nőtt, az éves hiány a bruttó hazai össztermék (GDP) 9,4 százalékát teszi ki. A központi költségvetés hiánya decemberben 888,4 milliárd forinttal 1474,7 milliárd forintra nőtt. Az államháztartás decemberi hiánya 615,8 milliárd forint volt. A kétéves költségvetés eredeti hiánya 2002-re 505 milliárd forint volt. A 2001. évi zárszámadási törvény 565 milliárd forintra, a 2003. évi költségvetés pedig 1249 milliárd forintra módosította a hiányt. A GDP-arányában kifejezett hiány első ránézésre nagyon magasnak tűnik, hiszen 1995 elején, amikor a Bokroscsomagot bejelentették, a GDP 9,5%-a volt az államháztartás hiánya. Ugyanakkor valószínűleg mégsem ennyire súlyos a helyzet. A mostani hiányban számos egyszeri elszámolású tétel megjelenik, így például a föld visszavásárlásokkal kapcsolatos kiadások, aztán az autópályaépítéssel kapcsolatos garanciavállalások. Emellett a választási év, a két kormány uralta költségvetési esztendő is hagyományosan rontja az államháztartási mutatókat. (O, F, ú) A hajógyárban idén nem lesz nagyobb elbocsátás Vannak megrendeléseik TASR-HÍR GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Másfél millió mosógép 2003-ban Poprád. A Whirlpool poprádi üzeme idén mintegy 1,5 millió automata mosógép gyártását tervezi. A gépek kétharmada felülről tölthető. A kelet-szlovákiai városban gyártják majd a lengyel Polar számára a SLIM típusú mosógépeket és a DELTA elnevezésű automatákat, amelyeket jelenleg a németországi Schom- dorfban és az olaszországi Nápolyban szerelnek össze. A termelés mintegy 50 százalékos növekedése a poprádi gyár bővítését vetíti előre. A cég tavaly mintegy egymillió mosógépet dobott piacra. Távlati cél a 2 milliós éves termelés elérése. (TASR) A komáromi nyomda jobb éve Komárom. Előzetes adatok szerint a Komáromi Nyomda Rt. tavaly 500 millió korona bevételt ér el, míg egy évvel korábban csak 485 millió koronát könyvelhetett el. A cég tavaly jelentős gépparkkorszerűsítést végzett. (SITA) Forgalomból kivont élelmiszerek Pozsony. Az Állategészségügyi és Élelmiszer-ipari Felügyelőség (SVPS) december derekán átfogó ellenőrzés keretében vizsgálta az importból származó baromfihúskészítmények címkézését. A vizsgálat nemcsak az áruházláncokra, hanem nagyraktárokra is kiterjedt. Az élelmiszerellenőrök 234 boltban vizsgálódtak, 84 esetben találtak kivetnivalót, 36 esetben bírságot róttak ki. Mintegy 68,8 ezer kiló csirkehús forgalomból történő kivonását rendelték el, ennek értéke csaknem 7 millió koronára rúg. (SITA) Csehországban olcsóbb a vasút? Prága. „Ha a vasút menetidőben képtelen konkurálni a buszközlekedéssel, akkor árakban kell versenyképesnek lennie” -jelentette ki Ludvík Ho- vorka, a Cseh Vasutak (CD) új felügyelő bizottságának tagja, aki egyben a KDÚ-CSL képviselője. Szavai szerint az új-felügyelő tanács számos hibát és hiányosságot vélt felfedezni a vasútvezetés korábbi munkájában, ami Ludvík Hovorka szerint személycseréket von majd maga után mint a cégvezetésben mint a kereskedelmi részlegeken. Fontos célként jelölte meg a teherszállítás növelését, de kilátásba helyezte a személyszállítási tarifák csökkentését is. (TASR) 40 ezren maradnak munka nélkül Belgrád. Húsz szerbiai állami vállalat privatizálása és restruk- turalizálása következtében az idén előreláthatólag mintegy 40 ezer ember marad ebben az országban munka nélkül. Hírügynökségijelentések szerint tavaly hasonló okok miatt 30 ezren veszítették el munkájukat Szerbiában. Statisztikai adatok szerint az országban jelenleg 800 ezer munkanélkülit tartanak nyilván. (SITA) Megveszi a Minoltát a Konica Tokió. Előreláthatólag 2006-ban fuzionál a Konica és a Minolta. A két japán cég összeolvadásával 24 százalékkal növelnék az eladásokat, viszont 4 ezer munkahely szűnne meg. A két vállalat tokiói értéktőzsdén keresztül közzétett közös nyilatkozata szerint a következő két évben 10 százalékos munkaerő csökkentésre van szükség, a közös gyártással pedig negyedével növelhetik eladásaikat. A tükörreflexes kamerák eladásában világelső Minoltát folyamatosan kiszorították a piacról digitális fényképezőgépeikkel vetélytársai, a Canon és a Sony. A Minolta az elmúlt két évben veszteséges volt. (o-o) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,205 Lengyel zloty 10,326 Angol font 63,487 Magyar forint (100) 17,884 Cseh korona 1,316 Svéd korona 4,537 Dán korona 5,548 Szlovén tollár (100) 17,884 Japán ien (100) 33,024 Sváici frank 28,255 Kanadai dollár 25,367 USA-dollár 39,588 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,0642,36 38,3440,74 1,29-1,35 16,50-18,50 OTP Bank 40,1742,27 38,4940,62 1,28-1,35 16,87-18,17 Postabank 40,0642,36 38,2340,95 1,29-1,35 15,71-19,31 Szí. Takarékpénztár 40,16-42,12 38,4740,44 1,28-1,35 16,72-18,30 Tatra Bank 40,1742,31 38,4940,55 1,29-1,35 16,84-18,22 UniBanka 40,2242,28 38,5440,51 1,28-1,35 15,80-19,26 Általános Hitelbank 40,30-42,44 38,7240,78 1,28-1,35 16,72-18,65 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2003. jan. 6-án) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 2,60 2,70 2,850,50 Banka Slovakia 4,70 5,10 5,30 5,40 2,60 OTP Bank 4,65 5,10 5,20 5,30 5,40 2,50 Istrobanka 4,40 4,70 4,80 4,90 5,00 2,00 Tudóvá banka 4,00 4,20 4,30 4,40 2,00 UniBanka 4,35 4,50 4,55 4,60 1,50 Postová banka 3,80 3,50 3,20 3,00 1,50 Prvá komunálna banka 4,70 4,80 4,90 5,00 5,20 2,30 Tatra banka• r. .-•>3,00 Slovenská sporitel'na 2,70-2,80 2,75-2,852,80-2,90 2,40-2,50 0,75 Vseobecná úverová banka 4,20 3,90 3,80 3,75 3,40 3,40 1,25 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2003. jan 6-án) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla CSOB 2,15-2,30 3,45-3,60 3,55-3,70 3,65-3,80 3,55-3,70 3,35-3,50 1,50-3,50 Banka Slovakia 4,10 4,50 4,60 4,80 5,002,50 HVB Bank Slovakia 1,95-3,55 3,20-3,70 3,20-3,60 3,303,70 3,15-3,55 3,10-3,30 1,00 OTP Bank 3,40-3,80 3,80-4,10 3,904,20 4,204,40 4,304,50 4,304,50 2,004,00 Istrobanka 3,30-3,40 3,80-3,90 4,004,10 4,204,30 4,504,60 4,504,60 1,50 Ludová banka 3,00-3,15 3,70-3,85 4,004,15 4,104,25 4,204,35 4,304,45 1,002,50 UniBanka 3,20-3,25 3,80-3,90 3,85-3,95 4,204,30 4,404,45 4,454,50 1,90-ig Prvá komunálna banka 4,00 4,004,30 4,404,70 4,504,80 4,705,00 4,705,00 1,602,30 Tatra banka 3,30-3,50 3,35-3,55 3,35-3,55 3,35-3,55.1,25 Slovenská sporitel'ha 3,00-3,10 3,15-3,25 3,15-3,25 3,15-3,25 3,153,25 0,75 Vseobecná úverová banka 2,00-3,40 2,00-4,05 2,004,15 2,004,15 2,004,15 3,40 1,254,00 Postová banka 3,00 3,25 3,70 3,40 3,101,40