Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-31 / 25. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 31. TÉMA: SHAKESPEARE Q A színpadokat négy évszázada királyként uraló drámaíró élete körül elég sok a bizonytalanság Talányos ötvenkét év 1592-ben már Londonban élt, és játszották darabjait (Képarchívum) Mondják (jó Will), mint e játszi dalom, Ha játékban nincs király-szere ped, Királyok kapnak társaságodon, És király vagy a sokaság felett;- írja az angol Terentiushoz John Davis 1621-ben kelt versében. A színpadokat négy évszázada ki­rályként uraló drámaíró élete kö­rül elég sok a bizonytalanság, a csekély számú adatnak és feljegy­zésnek betudhatóan. Ez természe­tesen kedvezett a „regényes” élet­rajzoknak, a legendaképz(őd)és- nek, de szerencsére akadtak olyan kutatók is, akik nem próbálták meg saját fantáziájukra hagyatkoz­va kitölteni a fehér foltokat. Ilyen Germaine Greer is. Szerinte a Sha­kespeare név a XVI. sz.-ban megle­hetősen gyakori volt. A költő an­nak a John Shakespeare-nek volt a fia, akire egy 1556-os periratban kesztyűkészítőként hivatkoznak. „Gulielmus filius Johannes Shakespeare”-t a stratfordi Szent- háromság templomban keresztel­ték meg, 1564. április 26-án, s az ifjúról 18 éves koráig semmi bizto­sat nem tudunk. Darabjainak uta­lásai alapján valószínűsíthetjük, hogy legalább középiskolát vég­zett. 1582-ben a helyi lelkész kü­lönleges házassági kérelmet jegy­zett be, „inter Willelmum Shaxpe- re et Annám Whateley”. Az okirat­ban pedig ez áll: William Shagspe- re és Anne Hathwey. A meny­asszony, Ann Hathaway kb. 26 esztendős volt, a költő még nem volt 19. Hat hónappal később szü­letett meg első gyermekük, 1585- ben pedig ikreik születtek. Ezt kö­vetően csak feltételezéseink van­nak arról, mihez fogott Shakespe­are, a következő biztos pont, hogy 1592-ben már Londonban élt, és játszották darabjait. 1596-ban megvette apjának a rég áhított ne­mesi címet, de családjának férfi­ágon magva szakadt, 11 éves fia, Hamnet meghalt. A következő év­ben megvásárolta a mára zarán­dokhellyé lett New Place-t, egy nagy, tágas házat, ahol végnapjait is töltötte. 1599-ben, mikor a The­atre gerendáiból megépítették a Globe Színházat, Shakespeare már részvényesként jegyezte, a Lordkamarás Színészeinek tagja volt; s innen is „felfelé bukott”, 1603-ban, I. Jakab trónra kerülé­sekor a Király Színészei lettek. A társulat 1608-ban visszakapta a Blackfriars Színház bérleti jogát, ez már fedett színház volt, úri kö­zönséggel. 1613-ban a VIII. Henrik előadása közben egy vak­töltény tüzétől kigyulladt, és porig égett a Globe, de Shakespeare már nem vett részt az újjáépítésben, s végrendeletében sem nyilatkozott részvényeiről. Nem tudni, miért. A színházat 1614-ben újra felépítet­ték, de ő már nem írt több darabot. 1616 márciusában módosította végrendeletét, s nem tudni, ponto­san mikor és hogyan halt meg, áp­rilis 25-én temették el. A hagyo­mány szerint 23-án, szent György napján született és halt meg. Nádasdy Ádám igyekezett a mai beszélt nyelvhez igazodó alakokat használni; semleges szöveg létrehozására törekedett Szentivánéji álmok Az ifjúság számára készült The World of Shakespeare c. népszerűsítő (?) (vagy tan?)könyv arra buzdítja kis olvasóit, ne csüggedjenek, négyszáz éve az angolt egé­szen másként beszélték, mint ma, azóta sok kifejezés elavult, elfelejtődött vagy új jelentést kapott. ÖSSZEFOGLALÓ Egy angol középfokú angol nyelv­vizsgához elegendő tudással még nem biztos, hogy meg fogjuk érteni az „avoni hattyút”. Szerencsére jobbnál jobb magyar nyelvű fordí­tások állnak a rendelkezésünkre, hisz a „magyar Shakespeare” létre­hozása a XIX. sz.-tól kiemelten fon­tos pontja volt nemzeti irodal­munknak. Itt most terjedelmi okok­ból szorítkozzunk csupán a Szenti­vánéji álomra, helyesebben álmok­ra. Ahogy Minier Márta is megjegy­zi, az angol drámaíró gyöngysze­mei „Arany-foglalatban” érkeznek a magyar olvasóhoz. Kívüle Vörös­marty is foglalkozott a fordítás gondolatával, de a megvalósításig nem jutott. Arany János kétszer for­dította le a darabot, egyszer a negy­venes évek elején, ekkor még nem tudott jól angolul, s német fordítás­ból dolgozott. A ma ismert változa­tot 1858-ban kezdte, s 1863-ban fe­je Z, C be. A udi duOl egy evvci később, Shakespeare tricentenáriu- mának alkalmából mutatták be, a Nemzeti Színházban. A fordítás (vagy Arany?) rendkívül erős kano­nikus pozícióját mutatja, hogy több mint egy évszázadig meg sem pró­bálkoztak az újrafordítással. Az el­múlt két évtizedben viszont Eörsi István, Csányi János, Ernőd György, Marton László és Nádasdy Ádám is átdolgozta/újrafordította a szöve­get. A Jókai Színház a Nádasdy-féle Hi3gy'ciiitSSia Szavazott. A rvöítO- nyelvész kimondottan arra töreke­dett, hogy Aranytól eltérő, de leg­alábbis független fordítást hozzon létre. Nádasdy szerint Arany „in­kább költeményt fordított, mint színdarabot” - tegyük hozzá, a ko­rabeli elvárásoknak megfelelően. Az új átültetések viszont nem a „legnagyobb angol költőre”, hanem a drámaíró „mesteremberre” irá­nyul a figyelem. Rendkívül szimpa­tikussá teszi számunkra Nádasdy fordítását, hogy azt Kétnyelvű kö­tetben adta közre, lehetőséget, fel­hatalmazást adva az azonnali kont- rollfordításra, ill. felülbírálatra. Ná­dasdy igyekezett a mai, beszélt nyelvhez igazodó alakokat használ­ni, következetesen kerülve az arc- haizálást; semleges szöveg létreho­zására törekedett, „minthogy az eredeti is túlnyomórészt az: se nem archaikus, se nem népies, se nem trágár, se nem finomkodó.” Annak ellenére, hogy számos ma­gyar "változat létezik, nem ritkák a szkeptikus hangok: „Én mégis úgy gondolom, a hagyományos érte­lemben vett eredeti, Shakespeare A Midsummer Night’s Dream című munkája el van zárva a más nyelven olvasótól, akármennyi fordítása is létezik. De ez így ter­mészetes, és ráadásul nagyon ér­dekes szövegeink vannak, melyek a Dreamnek köszönhetik a létü­ket” - írja Minier Márta. Hamar túlsúlyba kerültek azok a megszólalások, melyek már-már a vallásos tisztelet hangján magasztalták A Shalcespeare-kultusz Magyarországon ISMERTETŐ „Shakespeare elismerése egy da­rab civilizáció” - írja Jókai Mór. Petőfi azt állítja: „Shakespeare egymaga a teremtés fele.” Vörös­marty pedig nem kevesebbet mond, mint hogy „Shakespeare jó fordítása a leggazdagabb széplite- ratúrának is felér legalább a felé­vel.” A korai - de nem csak a korai - ang­liai Shakespeare-recepcióban, s a nyomábarrrnémi német közvetítés­sel megszülető magyarban hamar túlsúlyba kerültek azok a megszó­lalások, melyek már-már a transz­cendensnek kijáró, vallásos tiszte­let hangján magasztalták a nagy írót. Sőt, ezek a szólamok csakha­mar elnyomtak minden egyéb han­got. Akiről azt írják, hogy „nekünk minden darabja egyformán kinyi­latkoztatás, amelyben sarulevetve halljuk az emberiség és a költészet örök törvényeit”, arra óhatatlanul isteni fény vetül. Dávidházi Péter ennek a glóriának próbál utánajár­ni. Dávidházi feltételezi, hogy „Az irodalmi kultusz rendező elvvé vá­lasztott metaforájának fényében így lesz a normafeladó kritikai kivé­telezésből és vallásos nyelvezetből theodicea, a Stratfordba utazásból zarándoklat, a szilánk lefaragásá­ból ereklyetisztelet, a hamisított okmányokból apokrif iratok, a drá­maíró születésének évfordulójára rendezett többnapos ünnepségből rítusokban gazdag kultikus feszti­vál.” íme, egy vallási kultusz min­den kelléke. Á szerző szerint a ma­gyar Shakespeare-befogadás ugyanígy kultusztörténeti korsza­kokra osztható. Ezek pedig a következők: 1. a beavatás kora (kb. 1776-kb. 1840) 2. a mitizálódás kora (kb. 1840- kb. 1864), ekkor teljesedik ki a vallási nyelvezet 3. az intézményesülés kora (kb. 1860-kb. 1923), amikor is megala­kul az első Shakespeare-bizottság (1860), megteremtődnek a ma­gyar nyelvű korpusz létrehozásá­nak optimális feltételei; 1907-ben létrejön a második Shakespeare-bi­zottság, útjára indul a Magyar Sha- kespeare-Tár. Ma: Shakespeare-bemutató Komáromban Ünnep van ma készülőben, ritka vendéget várunk Komáromba. Olyan vendéget, aki a Matesz/Jókai Színház ötven éve alatt mind­össze hatszor jár itt, 1963-ban (A makrancos hölgy), 1968-ban (Ro­meo és Júlia), 1975-ben (Othello), 1977-ben (A windsori víg nők), 1986-ban (Coriolanus) és 1995-ben (Vízkereszt). Ez bizony nem sok. Ma este újra eljön közénk a stratfordi úr, egyik legnépszerűbb vígjátékával, a Szentivánéji álommal. A művelt világ minden nyel­vére lefordított, könyvtárnyi szakirodalommal megtisztelt, 439 éves szerzőre emlékezik összeállításunk, hogy a hétfői számban az­tán teljes egészében az előadásra koncentrálhassunk. A könyvtárnyi szakirodalom persze számtalan kétséget, termékeny ellentétet is jelez, a Shakespeare-filológia napjainkban is tele van nyitott kérdésekkel. Ezért mikor bevezetőnkben olvasóink jóindula­tába ajánljuk összeállításunkat, arra kérjük, jó pár mondathoz gon­dolja hozzá: talán, lehet, elképzelhető? KRONOLÓGIA Shakespeare darabjainak idő­1600-1601 rendje sajnos nem rekonstruál­Hamlet, Vízkereszt, vagy amit ható teljes bizonyossággal, így akartok az alább közölt kronológia nem 1601-1602 kizárólagos, csak az egyik le­Troilus és Cressida hetséges. 1602-1603 Minden jó, ha vége jó, Othello 1589-1591 1603-1604 VI. Henrik I., II., III. rész Szeget szeggel 1592-1593 1604-1605 III. Richárd, Titus Andronicus Lear király 1593-1594 1605-1606 Tévedések vígjátéka, Macbeth A makrancos hölgy 1606-1607 1594-1595 Antonius és Kleopátra, A két veronai nemes, Athéni Timon Lóvátett lovagok 1607-1608 1595-1596 Coriolanus, Pericles Romeo és Júlia, II. Richárd, 1609-1610 Szentivánéji álom Cymbeline 1596-1597 1610-1611 János király, A velencei kalmár Téli rege 1597-1598 1611-1612 IV. Henrik I.-II. rész A vihar 1598-1599 1612-1613 Sok hűhó semmiért, VIII. Henrik V. Henrik, A windsori víg nők 1613-1614 1599-1600 A két nemes rokon (az életmű Julius Caesar, Ahogy tetszik korai kiadásában nem szerepelt.) A nézők messze nem voltak olyan „jól neveltek", mint ma Az Erzsébet-kor színháza VISSZAPILLANTÓ Jelentős drámairodalom csak je­lentős színházi kultúrával bíró ko­rokban, országokban jöhet létre, Shakespeare-nek ebből a szem­pontból is szerencséje volt, a „szűz királynő”, I. Erzsébet (1558-1603 között uralkodott) támogatta a színházi törekvéseket, udvarában is gyakorta voltak színielőadások. A londoni színházak a City köz- igazgatási területén kívül helyez­kedtek el, hogy ne vonatkozzon rá­juk a zord városatyák szigora. Az első londoni színház neve nemes egyszerűséggel Theatre volt, ez 1576-ban épült, ezt továbbiak kö­vették, 1587-ben a Rózsa Színház, 1595-ben a Hattyú Színház. Ebben az időben - Londonban legalábbis - a darabokat nem vásári ripacsok, műkedvelők, mesteremberek mu­tatták be, hanem hivatásos színtár­sulatok, amelyek névlegesen egy- egy gazdag patrónus, nagyúr „em­bereinek”, azaz cselédségének szá­mítottak, a társulatok nevüket is pártfogójukról kapták. Érdemes egy két szót ejtenünk a színház kö­zönségéről is. Színházba járni akko­riban éppoly hétköznapi szórako­zásnak számított, mint ma moziba. A legolcsóbb jegyet, mellyel a szín­pad előtt lehetett állni - azaz a „földszintiek” feje felett nem volt tető, de ők látták legközelebbről a történéseket - a legszegényebbek is megengedhették maguknak. A szín­pad embermagasságú volt, hogy ne lehessen olyan könnyen felkapasz­kodni rá, ugyanis a nézők messze nem voltak olyan „jól neveltek”, mint ma: az előadások alatt falatoz­tak, söröztek, gúnyos, , trágár meg­jegyzéseket kiabáltak be a nekik nem tetsző színészeknek, vagy ép­pen étellel dobálták meg őket. Kora­beli feljegyzések szerint az sem volt példa nélküli, hogy egyesek a szín­padra felugorva bekapcsolódtak pl. a kardvívók párharcába. Színház az egész világ - hangzik el az Ahogy tetszik második felvoná­sában. Shakespeare színháza a Glo­be (Glóbusz) nevet viselte, s állító­lag háromezer ember befogadására volt alkalmas. Alaprajza kör alakú volt, kb. 25 méter átmérőjű; az ud­var körül három szintes, fedett ga­léria húzódott, így középen mint­egy kilenc méter sugarú fedetlen térség maradt, ebbe nyúlt bele a színpad deszkaemelvénye, melyet tető fedett, a színpad feletti mennyezetre égitesteket festettek. A háttérben belső színpad volt, fe­lette erkély. A világítást csak a nap biztosította, ezért az előadások dél­után voltak; díszlet általában nem volt, vagy csak stilizált, jelzésszerű. Ez nyelvileg is megjelenik a Shakes- peare-darabókban, ugyanis el kel­lett mondani a nézőknek, mit kép­zeljenek oda a csupasz színpadra: „A szép Verona tárul itt elénk” stb. A Szentivánéji álom második felvo­násában Oberon azt mondja: „Lá­tatlan vagyok“, mert a halandók nem láthatják a tündéreket, s erre fel kell hívni a nézők figyelmét, ne­hogy tévedésbe essenek. A Globe a Vili. Henrik előadása közben, 1613-ban leégett, a tűzben vélhetően Shakespeare-kéziratok is odavesztek. Az épületet a követ­kező évben újjáépítették, s a pol­gárháborúig működött, de 1644- ben a puritánok - akik bűnnek tar­tották a színházlátogatást - földig rombolták. A Globe (Képarchívum) Az oldal anyagát írta és összeállította: Kocur László 'ó Tibor (Oberon) és Öllé Erik (Puck) a Szentivánéji álom Jókai színházbeli próbájának egyik jelenetében (Dömötör Ede felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents