Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-04 / 3. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 4. Ujj Közélet Kamionok számára csak hólánccal járhatóak a hágókon keresztül vezető utak. Donovalyn több félrecsúszott teherautó akadályozta a forgalmat. (TASR-felvétel) Kassa megye fennhatósága alá került kórházak vezetőivel tárgyalt Rudolf Bauer elnök Ésszerűbb gazdálkodást Meghalt egy 11 éves kisfiú Galánta. Egy 11 éves kisfiú életét követelte csütörtökön este a Galánta és Vágsellye közti, jégbordás főúton két autó értelmetlen versengése. Egy 49 éves érsekújvári férfi VÁZ gépkocsijával a csúszós úton előzni kezdett egy Sko­da Feliciát. Annak sofőrje nem hagyta, hogy leelőzzék, és a gázpedálra lépett. Az autók hosszabb szakaszon egymás mellett haladtak, majd a VÁZ megcsúszott, a másiknak ütközött úgy, hogy mindkét jármű lesod­ródott az úttestről. A „kihívó” kisfia az ütközés során elszen­vedett súlyos sérüléseibe a kórházba szállítást követően belehalt. (TASR) „Keresztbe tett" a villamosoknak Pozsony. Megcsúszhatott a sí­kos úton és a Károlyfalu - Pozsonyhidegkút közti villa­mossíneken „parkolt le” teg­nap reggel egy személykocsi, ezért szinte egész nap bu­szokkal kellett pótolni a villa­mosjáratokat. A forgalom- korlátozás azért volt ilyen hosszú, mert a helyszínelő tűzoltókocsi vontatója nem működött, ezért másikat kellett hozni. (TASR) Örményeket fogtak el Brodské. Az év első napján 16 örmény állampolgárságú személy akart illegálisan át­kelni a cseh-szlovák határon. Kiderült, valamennyien az adamovi gyűjtőtáborból szöktek meg, ahol már kér­vényezték a szlovákiai mene­kültjogi státust. A csoport tagjait szabadon engedték, azzal az utasítással, hogy vissza kell térniük a gyűjtő­táborba. (TASR) Felborult egy autóbusz Poprád. Egy utas meghalt, négyen súlyos, tizenegyen pe­dig könnyebb sérüléseket szenvedtek, amikor tegnap a Poprádi járásban felborult egy autóbusz. A baleset akkor tör­tént, amikor a Poprádra tartó menetrendszerinti járat kiért a fákkal védett szakaszról. Ek­kor feltehetően egy erős szél­lökés felborította a síkos úton haladó járművet. A sérülteket kórházba szállították, ahol egy 40 éves asszony belehalt sérüléseibe. (TASR) Ittas buszvezető okozott balesetet Trencsén. Ittas buszvezető okozott balesetet a Trencséni járásban. A sofőr nem adott előnyt egy furgonnak, amely áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött egy másik autóval. A buszve­zető vérében 1,2 ezrelék alko­holt mutattak ki. Az utasok közül senki sem sérült meg, vi­szont a másik két autóban uta­zók közül hét embert kellett kórházba szállítani. Egyikük állapota súlyos. A baleset oko­zója ellen testi sértés vádjával eljárást indítanak. (TASR) Égő BMW Kassán Kassa. Felgyújtottak egy BMW-t Kassán. A kocsi tulaj­donosa egy 33 éves jugoszláv férfi. Az ismeretlen elkövető bezúzta az autó ablakát, gyú­lékony anyaggal teli üveget dogot be, majd meggyújtotta. A tüzet a kassai tűzoltók rövid idő alatt megfékezték. Szemé­lyi sérülés nem történt, de az anyagi kár meghaladja a 250 ezer koronát. (TASR) Kassa. Rudolf Bauer megye­elnök azt ígéri, a megye fennhatósága alá került négy kórház egy éven belül adós­ságok nélkül működhet. Ha minden a tervek szerint ha­lad, a tőketerebesi, a nagy- mihályi, a rozsnyói és az iglói egészségügyi intézmé­nyek gazdálkodása év végéig kiegyenlítetté válhat. JUHÁSZ KATALIN Az ehhez szükséges lépések össze­hangolásáról tárgyalt tegnap a me­gyeelnök a kórházak igazgatóival. Az ülés után elmondta, az új rend­szer szerinti gazdálkodás nem jár ÚJ SZÓ;HÍR Rimaszombat. 1,2 millió koronás támogatást nyert el a Rimaszom­bati Régiófejlesztési Ügynökség a PHARE-CBC, a határokon átnyúló együttműködést támogató alap­ból. A pályázatot a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együtt dolgozták ki, és célja a ré­gió üdültetési és aktív sportolási lehetőségeinek feltárása és bemu­tatása. Az „Üdülés határok nélkül” munkacímet viselő programcso­mag egész éves sportolási és aktív pihenési lehetőségeket kínál a sí­talpas, bakancsos, kerékpáros tu­ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. Több, mint két hónapja ille­gálisan működik a Kaufland bevá­sárlóközpontja a városban. Az épü­let átadása hivatalosan nem tör­tént meg, az oda vezető bekötőutat pedig nem engedélyezte az útkeze­lőség. November elsején városvezetés tudta nélkül megkezdődött az áru­sítás, mivel a járási hivatal egy nap­pal a nyitás előtt engedélyt adott az objektum ideiglenes használatára. A kassai főpolgármesteri hivatal szóvivőjétől megtudtuk, hogy a nemzetközi hipermarkeüánc egye­bek mellett azért kezdhette el az építkezést a kiszemelt telken, mert vállalták a Poprádi út alsó szaka­szának kiszélesítését. Zuzana Bobríková elmondta, a cég a szer­ződésben négysávos utat ígért, ám az utolsó pillanatban úgy döntöt­tek, elegendő a két sáv is. A tervdo­színvonaleséssel, a páciensek keve­set érzékelnek majd a változásból. Az sem kellene, hogy feltűnjön ne­kik, hogy ez szinte valamennyi kór­házban létszámcsökkentéssel jár. Az eredményekről hetente felmérés készül, a megyei hivatal rajta tartja szemét a kórházak folyószámláin. A nagymihályi kórház igazgatója, Dusán Dzuijo az ülésen elmondta, hogy az intézmény 2002-ben 6,7 millió koronát fizetett ki késedelmi kamatként, azaz feleslegesen. Ha a helyzet nem javul, ezen kiadások idén is elérik a hat milliót. Az iglói kórház igazgatója szerint a Szepességben az egészségügyi biz­tosítók igazságtalanul osztják el az anyagiakat, a kórház sokkal több szolgáltatást végez, mint amennyit risták számára. Az előkészítő fá­zisban a meglévő vállalkozói kapa­citás felmérése, a kínálat összefog­lalása és a szolgáltatások színvo­nalának behatárolása a feladat. Gömör és Nógrád szlovákiai, illet­ve magyarországi részeinek, He­ves és Besztercebánya megyék minden síterepe, kerékpártúja, gyalog- és vízitúra útvonala szere­pelni fog a kínálatban. A cél az, hogy a sportolásra és aktív pihe­nésre vágyók lakóhelyükhöz közel jó minőségű szolgáltatásokat ve­hessenek igénybe, és ezzel is elő­mozdítsák az idegenforgalommal és vendéglátóiparral foglalkozó kumentáció módosítását annak rendje és módja szerint kérvényez­ték, az útkezelőség viszont közleke­désbiztonsági okokra hivatkozva elutasította a kérvényt. Kassa, azaz a telektulajdonos november végén a kerületi hivatal közlekedési osztá­lyához fordult, és az ideiglenes en­gedély felülvizsgálatát sürgették. A döntés december utolsó napján született meg. Eszerint a járási hi­vatal törvénysértően járt el, amikor nem kérte ki a város véleményét az ügyben. A kerületi döntés értelmé­ben az egyeztetési tárgyalást újból meg kell tartani, ezúttal vala­mennyi érdekelt részvételével. Zuzana Bobríková példátlanul in­korrektnek nevezte a Kaufland hozzáállását. „Az összes többi hi­permarket probléma nélkül nyílt meg Kassán, a vezetésnek semmi­lyen gondja nem volt a befektetők­kel. A Kaufland lépése ráadásul ko­moly közlekedési nehézségeket a biztosítók térítenek. Peter Jan- kech elmondta, hogy az intézmény kiadásai elérik a havi 16 millió ko­ronát, a biztosítóktól viszont csak 11 mülió érkezik. Rozsnyón sem ró­zsás a helyzet, az utóbbi években 250 fővel csökkenteni kellett az al­kalmazottak létszámát. A tőke­terebesi kórház adósságait ugyan a minisztérium tavaly rendezte, ám a késedelmi kamatok, illetve a külön­böző bírságok az intézmény vállán maradtak. Rudolf Bauer elmondta, a megye igyekszik majd rávenni a kórházak hitelezőit, hogy tekintse­nek el a késedelmi kamatoktól, il­letve engedjék el a büntetéseket, ígéretet tett arra is, hogy tárgyal az egészségügyi biztosítókkal a négy kórház ügyében, (juk) vállalkozások fejlődését, ami mun­kahelyteremtéssel is járna. A prog­ram készítői a mostanában egyre jobban divatba jövő extrém spor­tok kedvelőiről sem feledkeztek meg. A siklóernyőzésre, sárkány- repülésre, szikla- és hegymászás­ra, barlangi turizmusra, könnyű­búvárkodásra alkalmas helyszíne­ket és lehetőségeket ugyanis szintén feltérképezik. Az üdültetési csereprogramban el­sősorban a határ mellett élőkre gon­dolnak. A lehetőségeket a világhá­lón elhelyezett honlapon kívánják majd bemutatni és a későbbiekben folyamatosan frissíteni, (szász) okozhat a forgalmas Poprádi úton” - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az útkezelőség jogilag akkor sem vonható felelősségre, ha ka­nyarodni tilos táblát állítanának a bevásárlóközponthoz vezető út mellé. Értesüléseink szerint a prágai köz­pontú cég azzal indokolta a terv­módosító kérvényét, hogy a csehor­szági áradások okozta anyagi károk miatt a sávbővítést csak három éven belül tudják elvégezni. A Kaufland illetékesei egyelőre nem nyilatkoznak a bírósági üggyé tere­bélyesedett históriával kapcsolat­ban, hiteles forrásból azonban megtudtuk, hogy akár ötmillió ko­ronás bírságra is számíthatnak. A vásárlók nem tekinthetők „bűnpár­tolóknak”, ám a karácsony előtti ro­hamokkal ők is hozzájárultak ah­hoz, hogy a cég különösebb nehéz­ségek nélkül fizethesse ki a bírsá­got. (juk) Besztercebánya és Nógrád megye sportolási lehetőségeit kutatják fel és mutatják be Üdülés határok nélkül Két hónapja illegálisan, át nem adott épületben működik a hipermarket Kassán Ötmilliót is fizethet a Kaufland Megtartotta alakuló ülését a városi képviselő-testület Igazságos, tiszta irányítás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Érsekújvár. Három választási idő­szak, azaz tizenkét év után mon­dott búcsút Csanda Endre polgár- mester, megköszönve a városi kép­viselő-testületnek az eddigi együtt­működést. A város új vezetője, Pischinger Géza az eskütétel után elmondta: „Érsekújvár korrekt, tiszta, igazságos irányítását kíná­lom a lakosoknak, akiknek köszö­nettel tartozom a bizalmukért.” Az új alpolgármester személyéről titkos szavazással döntöttek. A küzdelemből 13 szavazattal Kisely György, ANO-HZDS-KDH-SMER koalíció jelöltje került ki győzte­sen, megelőzve a 11 szavazatot ka­pott Stefan Péteryt, az SDKÚ-MKP- DS jelöltjét. A városi képviselő-tes­tület tagjai megválasztották a váro­si tanács hét tagját. Az itt élő lako­sok jól tudják, hogy az elmúlt vá­lasztási időszakban a legtöbb súr­lódás éppen a város polgármestere és a városi tanács közt volt. A vá­rosatyák tegnap döntöttek a pénz­ügyi, területfejlesztési, idegenfor­galmi, régiófejíesztési, szociális és családügyi, oktatásügyi, kulturális, valamint a pénzügyi bizottság ösz- szetételéről és megválasztották azok vezetőit, (-száz-) Távozott posztjáról a komáromi polgármester Váltás tizennégy év után TASR-HÍR Komárom. Bastrnák Tibor új pol­gármester vezetésével tegnap tar­totta első, ünnepi ülését a tavaly decemberben megválasztott városi képviselő-testület. A polgármester­séget Bastrnák az e tisztet 14 éven keresztül betöltő Pásztor Istvántól vette át, aki tevékenysége legna­gyobb eredményének azt tekinti, hogy 1998-ban sikerült elfogadni egy átfogó, 83 konkrét feladatot megjelölő városfejlesztési stratégi­át. Elmondta, a dokumentummal összhangban sikerült több épületet megépíteni és számos rendezvényt megtartani. Polgármesteri tényke­dése legnagyobb gyengéjeként em­lítette, hogy a fontos döntések előt­ti vitába nem vonták be kellően a lakosságot. Pásztor rövid pihenés után gazdasági téren szeretne tevé­kenykedni. A program csak a lakosokkal együttműködve teljesíthető Komoly feladatok előtt ÚJ SZÓ-HÍR Somorja. Csütörtök este tartotta alakuló ülését az új képviselő-testü­let, melyet 16 MKP-s képviselő mel­lett egy SDA-s és két független kép­viselő alkot. Ján Babej leköszönő városvezető átadta a város jelképeit utódjának, Domsitz Károlynak. Az új polgármester megköszönte a vá­lasztási bizottság hibátlan, fegyel­mezett munkáját és a választók bi­zalmát. Elmondta, hogy az elért vá­lasztási eredmény nagy siker az MKP számára, de egyúttal nagy ki­hívás is, s az új képviselőkből álló testületnek kötelessége, hogy a program teljesítésén a lakosokkal is együttműködve dolgozzon. Kiemel­te, hogy az állami hatalom decent­ralizálása során átruházott hatáskö­rök már az egészségügy, az építés­ügy és a szociális ügyek területét is érintik, így az önkormányzatok a korábbinál sokkal nagyobb mérték­ben lesznek jelen a lakosság min­dennapjaiban. A testület Élesztős Pál személyében megválasztotta az új alpolgármes­tert is, valamint megállapították a városi szakbizottságok összetételét is. A gyűlésen jelen volt a Somorján élő Bugár Béla, aki sikerekben gaz­dag választási ciklust kívánt a város­atyáknak, majd felhívta a figyelmet arra, hogy további hatáskörök átru­házása előtt vagyunk, s ezen tör­vénycsomag elfogadása és hatályba lépése újabb feladatokat jelent majd az önkormányzatok számára, (bzs) Héttagú városi tanács alakult Vágsellyén Marad az alpolgármester ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Vágsellye. Az újonnan megválasz­tott polgármester és a városi képvi­selők eskütétele volt a fő program­pontja a vágsellyei városi képviselő- testület idei első ülésének. Az ülést tegnap délután Július Morávek lekö­szönő polgármester nyitotta meg, majd a polgármesteri jelvény átadá­sával jelképesen is átruházta funkci­óját Tibor Baran független jelöltként megválasztott új polgármesterre. Baran beszédében polgári elven ala­puló, jó együttműködésre szólította fel a különböző pártok képviselőit, és hangsúlyozta, hogy az európai uniós csatlakozás szempontjából is szükséges a város fejlesztése. A 25 tagú városi képviselő-testület 23 tagja volt jelen a beiktatáson, ők egyetlen szavazattöbbséggel, titkos szavazáson Botka Ferencet, az MKP képviselőjét választották meg al­polgármesternek. Botka az előző megbízatási időszakban is ezt a posztot töltötte be. A héttagú városi tanácsban az önkormányzati vá­lasztásoknak megfelelő arányban négyen képviselik az SDKÚ-MKP- ANO-DS koalíciót, egy képviselő a HZDS-KSS-SMER-SNS koalíciót, egy baloldali és egy független kép­viselő is bekerült a tanácsba, (gaál) Négy év a hiányosságok kiküszöbölésére Legfőbb a lakásépítés ÚJ SZÓ-HÍR Csallóközaranyos. A 9 tagú kép­viselő-testület és Varjú Éva polgár- mester tegnap vette át a falu veze­tését. A következő időszak legsür­getőbb feladata az eddigi hiányos­ságok, mulasztások kiküszöbölé­se, és a lakásprobléma megoldása lesz, mondta Varjú Éva. Szerinte az előző önkormányzat kevésbé élt az állami támogatások lehetősége­ivel, amit most pótolni szeretné­nek. Mielőbb bérlakásokat kell építeni, mert 50-re nőtt a lakás­igénylők száma. Építkezési telkek biztosításával nincs gond, leg­alább 20-25 családi ház építésére lenne lehetőségük, de anyagiak hi­ányában a fiatalok leginkább a bérlakásokat igényelnék. További gondot jelent a 30-35 százalékos munkanélküliség. Arányát a vál­lalkozások fellendítésével, ipari zóna létesítésével, munkahelyek bővítésével kívánják csökkenteni. Ha sikerül állami támogatás sze­rezni csatornahálózatot és szenny­víztisztító-állomást is építenének, amelynek költségeibe a környező falvak is beszállnának. Módosítá­sok várhatók a szociális juttatások­ban. A nyugdíjasok az eddigi aján­dékcsomag helyett pénzt kapnak a jövőben. A költségvetés számol a nyugdíjasok étkeztetési támogatá­sával. Pillanatnyilag 36 személy­nek biztosítanak 50 százalékos ár- kedvezménnyel ebédet. A nagy- családosok gyermekei és az arra rászorultak ingyen juthatnak isko­lai tanszerekhez, (csenics)

Next

/
Thumbnails
Contents