Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-27 / 21. szám, hétfő

8 Gazdaság és fogyasztók ÚT SZÓ 2003. JANUÁR 27. Jövőre gyökeresen változhat, egységessé válhat az adózás A lakosság a vártnál is rosszabbul fogadta a kormány által már tavaly ősszel beharangozott jelentős áremeléseket Bezárulnak a kiskapuk ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Romlott a fogyasztói hangulat Sorakozás a munkaügyi hivatal előtt. Az év végére a lakosság 57 százaléka tartott a munkanélküliség további növekedésétől. (Képarchívum) Pozsony. Ha minden a tervek sze­rint halad, akkor 2004-ben Szlová­kiában egységessé válik a termé­szetes és jogi személyek adója, je­lentősen megemelik az adómentes jövedelemrészt, eltörlik a különfé­le kivételeket, az átalányadó le­hetőségét és a hozzáadottérték- adónak egyetlen kulcsa lesz - ez derül ki az Ivan Miklós irányította pénzügyminisztérium terveze­téből, amelynek részletei most ke­rültek nyilvánosságra. „Sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lesz a rendszer, ráadásul könnyebb lesz az ellenőrizhetősége és nehezebb lesz kijátszani” - mondta Ivan Mik­lósi, aki szerint a jelenlegi adótör­vény legalább 90 kivételt ismer, ami túl sok kiskaput jelent. A mi­niszter egyelőre nem árulta el, hogy az egységes adó hány száza­lékos lesz, az egyik munkaverzió például 20 százalékkal számol. A változás az ingatlanadókra is vo­natkozna: jelenleg az ingatlan alapterülete után vetik ki az adót, jövőre pedig már az ingatlan tény­leges piaci értéke lesz a mérce. Vé­gezetül eltörölnék az ingatlanok adományozására, átruházására ki­vetett adót és az örökösödési adót, mivel ez a pénzügyi tárca szerint még egyszer megadóztatja azokat, akik már korábban ennek a köte­lességüknek eleget tettek. (P, S) Pozsony. A lakosság rossz kedvvel fogadta a 2003 elejé­re időzített áremeléseket, a statisztikai hivatal által az uniós módszertan alapján készült fogyasztói hangulat­elemzés mutatói már-már az eddigi negatív csúcsokat döntögették. TUBA LAJOS Nagy kijózanodás a választások utáni eufóriából - így jellemezhet­nénk az említett index alakulását az elmúlt hónapokban. A statiszti­kai hivatal által 15 közvélemény­kutatási mutató összesített adata­ként számolt fogyasztói hangulat­index plusz száz (nagy optimiz­mus) és mínusz száz (nagy pesszi­mizmus) között változhat. Bár az évközben mért mínusz 30 körüli értékek a pesszimizmus túlsúlyára utaltak, ez a korábbi mínusz 40 körüli értékekhez képest enyhe ja­vulást mutatott. A tavaly őszi vá­lasztások utáni nagy lelkesedést a felmérések is igazolták, az index ugyanis egyből mínusz 24-re ugor­va csúcsot döntött. De a megkér­dezettek legalább ennyire érzéke­nyen reagáltak a nagy áremelések és egyéb megszorító intézkedések bejelentésére is. A novemberi és a decemberi index ugyanis mínusz 42 körül alakult. Ez szokatlanul alacsony érték, ennél rosszabbat csak az 1999 nyarán (mínusz 48), illetve 2001 év elejei (mínusz 42,2) bejelentett nagy emelési hullámok idején mértek. Az előző 12 hónap gazdasági helyzetét illetően nincs is komoly véleményváltozás, bár az eufóri­kus hangulatban a megkérdezet­teknek csak a 49 százaléka gon­dolta úgy, hogy a helyzet romlott, a decemberi 56 százalékos érték még jobb mind az év közben álta­lában tapasztalt 65-70 százalék. Az elkövetkező 12 hónapot il­letően azonban feje tetejére állt a világ. Míg szeptemberben mind­össze 42 százalék tartott a helyzet további romlásától, az év végére arányuk már 64 százalékra nőtt. Mellettük 11 százalék reményke­dik javulásban, 20 százalék pedig a változatlan helyzetben. Hason­lóan alakult az inflációs várako­zás is. A megkérdezettek az el­múlt egy évet viszonylag reálisan értékelték, csak 38 százalék érzé­kelt jelentős áremelést. A jövőt il­letően viszont túlteng a pesszi­mizmus. Míg tavaly áprilisban csak 16 százalék tartott felgyorsu­ló inflációtól és szeptemberben is csak 30 százalék, addig az év vé­gén arányuk 67 százalékra nőtt. Nem változott viszont a munkapi­aci-várakozás, bár az eufória ide­jén csak 45 százalék tartott a munkanélküliség további emelke­désétől, az év végi 57 százalékos arány hasonlít az évközben ta­pasztalt véleményhez. A családok várható anyagi helyzetét illetően azonban nagy a szomorú­ság. Míg év közben végig 35 száza­lék körül volt azok aránya, akik sze­rint egy éven belül romlik családjuk anyagi helyzete, az év végére ez az érték 66 százalékra nőtt. Ilyen rossz arányt az indexet 1999 elejétől havi rendszerességgel számító statiszti­kai hivatal még soha nem mért. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az uniós összehasonlítás alap­jául szolgáló összesített érték, a fo­gyasztói hangulatindex az év végé­re nagyot esett. A mínusz 42-es ér­ték sokkal rosszabb a társult orszá­gok mínusz 25-ös átlagától, de még a mínusz 35-ös értékkel hagyomá­nyosan a legpesszimistább lengye­leket is messze meghaladja. A no­vemberi adatok alapján a társult or­szágok közül csak a lettek optimis­ták (plusz 1), kifulladóban a ma­gyarországi felbuzdulás (az augusz­tusi nulláról mínusz kilencre estek vissza) és a korábban optimista cse­hek is mínusz tíznél járnak. A nagy uniós országok közül a németek hangulata folyamatosan romlik (mínusz 17), a franciáké sem javul (mínusz 18), szemben a mínusz 1- en lévő britekkel. A mínusz 11-es uniós átlagot az optimista skandi­návok javítják, akik mellé az év vé­gére plusz héttel az osztrákok is fel­sorakoztak. A sort az elmúlt fél év­ben jócskán elkedvetlenedett portu­gálok zárják (mínusz 40), me­gelőzve a hagyományosan pesszi­mista görögöket (mínusz 30). Valuta MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális jegybanki középárfolyamok ________Árfolyam Valuta____________ Ár folyam EMU - euró 42,238 Lengyel zloty 10,152 Angol font Cseh korona 63,967 Magyar forint (100) 17,101 1,344 Svéd korona 4,572 Dán korona 5,679 Szlovén tollár (100) 18,291 Japán jen (100) Kanadai dollár 33,216 Svájci frank 28,813 25,748 USA-dollár 39,227 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 41,1543,45 38,0040,40 1,32-1,38 16,11-18,11 OTP Bank 41,2043,35 38,20-40,31 1,31-1,38 16,48-17,74 Postabank 41,0943,39 37,8740,59 1,31-1,37 15,30-18,90 Szí. Takarékpénztár 41,1843,19 38,1740,13 1,31-1,38 16,33-17,87 Tatra banka­­­­UniBanka 41,2443,36 38,1840,14 1,31-1,38 15,41-18,79 Általános Hitelbank 41,3143,51 38,3640,40 1,30-1,38 16,33-18,21 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM - MUNKALEHETŐSÉG • VÁLLALKOZÁS • ÜZLET • INNOVÁCIÓ - FELKÍNÁLOM Lehetőségek vállalkozóknak Vállalkozók figyelmébe A Felkínálom Marketing Menedzser Center (FMMC) minél több hiteles és sikeres üzleti kapcsolat létrehozá­sa érdekében Szlovákia egyes váro­saiból egy-egy helyi, nemzetközi marketingiroda, önálló működteté­séhez keres partnereket. Olyan cé­gek, vállalkozások jelentkezését vár­ja, amelyek szívesen foglalkoznának - akár jelenlegi tevékenységük mel­lett is - a helyi, bel- és külföldi aján­latokból az üzleti kapcsolatok létre­hozásával, termékek, szolgáltatá­sok, találmányok menedzselésével. Váija olyan vállalkozások, gyártó, forgalmazó, szolgáltató cégek je­lentkezését is partnerei sorába, amelyek konkrét áru-, termék-, ter­ményértékesítési vagy vételi szándé­ka, a fémforgácsoló, lakatos, bútor, nyomdaipari, műanyag, fafeldolgo­zó és egyéb szabad kapacitásának, lekötése, befektető, kooperációs, kö­zös vállalati partneri igénye miatt szeretne bekapcsolódni a közös munkába. Lehetőséget kíván bizto­sítani tevékenységük menedzselésé­re, üzleti partnerkapcsolatok kiépí­téséhez, továbbá a mintegy 20 or­szágból folyamatosan érkező keres­let-kínálati ajánlatok megismerésé­hez. Várja azon a cégek jelentkezé­sét is, amelyek helyet tudnának biz­tosítani egy helyi, belföldi és nem­zetközi kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó üzleti információs és in­novációs klub működéséhez. Munkatársakat keresünk! Cégrefe­rensi, témamenedzseri, üzleti, mun­kaügyi tanácsadói, területi képvi­selői munkakörbe, konkurencia­mentes, új, jövőorientált, fokozato­san fejlődő üzleti tevékenységhez várjuk jó fellépésű és kommunikáci­ós készséggel rendelkező, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező urak és hölgyek jelentkezését az or­szág egyes városaiból. Belföldi és nemzetközi hálózati feladatokhoz, idegen nyelveket beszélő közép- és felsőfokú végzettségűek részére; an­gol és/vagy német, olasz, francia, spanyol nyelven szóban és írásban is kommunikáció képes pályakezdők­nek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek egyaránt (távmun­ka is lehetséges). Belföldi és nemzetközi hálózati fel­adatokhoz, különféle nyelveken be­szélő közép- és felsőfokú végzett­ségűek részére; angol és/vagy né­met, olasz, francia, spanyol nyelven kommunikációképes pályakezdők­nek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek egyaránt; idegen nyelveket nem beszélők részére ta­lálmányok, új termékek menedzse­lése, szabad kapacitások lekötésé­nek bonyolítása; magyar nyelven is jól beszélő kezdő és gyakorlott köz­gazdászoknak kínálunk munkale­hetőséget. Üzleti kooperációs ajánlatok 10230 Export-import vállalat part­nereket keres bármely termék vo­natkozásában, akik a román piac iránt érdeklődnek. 10229 Többrétegű faelemek román gyártója technológiai transzfer vagy joint venture kapcsolatot keres. 10228 Mexikói export-import cég kooperációs partnereket keres. 10227 Lengyel kereskedelmi cég partnereket keres együttműködésre. 10226 Harisnya, fehérnemű és kö­tött árucikkek gyártói számára vállal képviseletet, forgalmazást egy ro­mán cég. 10225 Máltai cég vásárolna karácso­nyi dekorációt. 10224 Elektronikával, mechatroni­kával, IT-vel foglalkozó francia cég keres innovatív termékeket, ill. koo­perációra olyan cégeket, akiket a francia piacra lépés érdekel, orszá­gos kiépített hálózata van. 10223 Csigatenyésztéshez és neve­léshez keres felszerelést bolgár cég. 10222 Spanyol cég mobütelefon tar­tozékok gyártóival venné fel a kap­csolatot. 10221 Török cég vásárolna titándio- xidot, toluolokat, tiszta szeszt, egyéb vegyi anyagokat. 10220 Dél-koreai cég sört keres. 10219 Elosztási csatornákat ajánl fel új partnerek számára francia cég, országszerte kiépített hálózat, kép­viselet. 10218 Többrétegű polietilén fóliát keres román cég automata tejcso­magoló gépekhez. 10217 Bolgár cég lovakat vásárolna nagyszámban. 10216 Hústermékeket, édességeket, kozmetikumokat keres román im­portőr. 10215 Török disztribútor cég fel­ajánlja kiépített hálózatát új partne­reknek: pelenka, játékok, orvosi ter­mékek, mobü telefonok értékesíté­sével foglalkozik (multinacionális cégek kiváló partnere). 10214 Pakisztáni cég kooperációt keres csavargyártókkal, fa- és gép­csavarokat előállító cégekkel. 10213 Indiai cég keres hulladékpa­pírt, vegyes hulladékot. 10212 Kooperációra keres tanítási segédeszköz-, iskolaszer-gyártókat észt vállalat. 10211 Disztribúciót, képviseletet ajánl román cég FMCG-termékekkel (elsősorban sajt) foglalkozó cégek­nek, együttműködést keres. 10210 Olasz cég keres masszázsola­jokat, ajurvédikus termékeket, kép­viseletet és forgalmazást vállal. 10209 Holland vállalat termékek te­rítését, piackutatást és tanácsadást, ügyintézést vállal. Érdekű az új ter­mékek, licencek, importlehetősé­gek, kooperáció. 10208 Cseh lakatosipari cég ajánlja kb. 100 négyzetméteres szabad üzemcsarnokát különféle gépi- és mechanikai megmunkálásokra, sze­relő- vagy lakatos munkákra, hosszabb távra együttműködő part­nert keres. 10207 Olasz cég kínál eladásra texti­lipari gépeket, kooperációra part­nert keres. 10206 Lengyel cég használt nyom­dagépeket kínál eladásra. 10205 Török minőségi fonal és szö­vet gyártó értékesítési képviseletet, ügynökséget keres. Szlovákia: Ajánlunk folyamatos szállítással euro-palettát nagy mennyiségben, belföldi- és külföldi vevőket keresünk. Szlovák partnerünk által kifejlesz­tett építőelemes munkadarab befo­górendszert ajánlunk A rendszert többféle típusú szerszámgéphez is fejlesztették ki. A rendszer segítsé­gével különböző funkciójú munka­darab befogó készülékek állíthatók össze. Egyszerűsíti és gyorsítja a ké­szülékek összeállítását, pozitívan befolyásolja a megmunkálás pontos­ságát. Viszonteladókat és vevőket keresünk, részletes technikai infor­mációval állunk rendelkezésre. Görgős vésők gyártásával foglalkozó szlovák partnerünk felhasználókat, vevőket, viszonteladókat keres ter­mékeire, valamint eszterga, maró, csiszoló, fúró, fröccsöntő, mélyhúzó szabad kapacitását ajánljuk. Magyarország: Partnerünk ajánl egy rendkívül ötletes megoldást, Ül. megbízható terméket, a ferde mará- sú máglyázólécet, amely kiképzésé­nek köszönhetően biztosítja a hossz­irányú légmozgást a raktárakban, ezáltal a fa gyorsabban, egyenlete­sebben és lécnyom nélkül szárad, megakadályozva az értékes faanya­gok gombás elszíneződését a szárí­tás során. Többször felhasználható, tartós segédanyag, mellyel a szárító­kamra kapacitása jobban kihasznál­ható, ezáltal csökken a fajlagos energiafelhasználás. Magyar partnerünk ajánlatot kér lucfenyő deszka, palló, tetőléc, ge­renda vásárlása céljából. Magyar partnerünk ajánl folyama­tos szállítással tölgy hajópadlót/ rönköt, A,B,C minőségben, 34 cm átmérő és e-feletti méretben, ajánl továbbá hajópadlót, szélezett tölgy fűrészárút A,B,C minőségben. Dugattyús és csavar-kompresszorok értékesítésével és szervizelésével foglalkozó magyar partnerünk ajánlja termékeit, pneumatikus és sűrített levegő hálózati elemeket, vállalja hálózatok tervezését, kivite­lezését és javítását. Innováció Német és amerikai partnereink vár­ják cégektől, feltalálóktól mindazon őrieteket, amelyeket szükség szerint finanszíroznának, egyetemeket, fő­iskolákat, intézeteket is várnak, ahol az anyagi feltételek hiánya miatt té­mák várnak fejlesztésre. Ajánljuk az ingyenes iparjogvédelmi tanácsadá­si tevékenységet, magánemberek­nek, vállalkozóknak, cégeknek. Munkalehetőségek belföldön Munkaadók, cégek, vállalkozások figyelmébe: Szolgáltatást ajánlunk. A céljaiknak megfelelő vezető, spe­ciális, kvalifikált, szak- és egyéb szakképesítés nélküli, betanított, segédmunkaerő, munkatársak ajánlása és keresése költségkímélő módon. Állást keresnek: segéd­könyvelő, raktárkönyvelő, admi­nisztrátor vagy elárusítónő, élelmi­szer elárusító; betanított munkás; takarítónő; vizsgázott fűtő, bizton­sági őr; közgazdász, könyvelő, be­ruházási referens; gépkocsivezető, anyag beszerző; fűtő és karbantar­tó, építészeti munkás, hőszigetelő, raktáros; logisztikai szakember; adminisztrátor; telefonközpontos. Munkanélküliek, pályakezdők ré­szére: mindenféle szak- és egyéb képesítéshez nem kötött munkale­hetőség, végzettségnek és gyakor­latnak megfelelő munka keresése, ajánlása 18-50 éves korig. Munkalehetőségek külföldön Magyarország: Sürgősen keresnek szakmunkásokat a fémipar, építő­ipar, élelmiszeripar területéről. Aktuális munkaajánlatok: Gépészmérnök-üzemvezető és tech­nológus hidegsajtolásban szerzett gyakorlattal, pék, bádogos, eszter­gályos, gépész, villamos mérnök, informatikus, logisztikus, minőség- ellenőr, CNC marós, kőműves, hi­degburkoló, asztalos, lakatos, dísz- műlakatos-kovács, köszörűs, meleg­üzemi kovács, szerszámkészítő, ka­rosszéria lakatos, fényező, ács, ápo­lónő, cukrász, betanított munkás (férfi), szobaasszony-takarítónő. Ingatlan, befektetés Számos bel-és külföldi partner ré­széről megnyilvánuló érdeklődés indokolttá tette a cégek, vállalko­zók, magánszemélyek, a városi és falusi önkormányzatok részére kia­lakított, az ingatlanokkal kapcsola­tos értékesítési- és befektetési szol­gáltatást. A tevékenység kiterjed - az igények alapján - az ingyenes ta­nácsadás mellett, gyárak, szállo­dák, üzemek, kastélyok, üdülők, business centernek alkalmas két vagy többszintes épületek, telkek kereslet-kínálatára, a bérleményt és az apportként vállalkozásba vi­hető konstrukciókra is. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üz­leti, munkaerő-piaci, iparjogvédel­mi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kaphatnak a lap olva­sói, a konkrét termékeik értékesí­tésében, szabad kapacitásuk lekö­tésében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető, kö­zös vállalati partnerkapcsolatok ki­építésében. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgálta­tása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: Szlovákia: FMMC 035/6461090 vagy 091, Fax: 035/6461092; Mobü: 0904325503, 0908150783. Ma­gyarország: FMMC F 0036/ 96/411879; 0036/96/ 523910, 523911, e-mail: fmmc@mail.da- tanet.hu ; www.fmmc.gyor.hu

Next

/
Thumbnails
Contents