Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-24 / 19. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 24. Kitekintő A francia-német megbékélést az új Európa olyan meghatározó elemének nevezik, amelyet a kontinens keleti felében élő népeknek követniük kellene Száműzték a pezsgőt az Élysée-ünnepségről Versailles-ban, 1871 januárjában kiáltották ki a Német Császárságot (Képarchívum) Francia vörös- és német fehérbor szerepelt az ünnepi ebéd menüjében: az egyensúlyra, a jelzésértékű apró részletekre azon a szerdai versailles-i, pompás külsőségek között lezajlott rendezvényen is ügyeltek, amellyel a francia-német megbékélés alapját jelentő Élysée- szerződés negyvenedik évfordulójáról emlékeztek meg. DÉSI ANDRÁS A történelmi jelentőségű eseményről, a francia Nemzetgyűlés és a német Bundestag több mint ezer tagjának első együttes üléséről a pezsgőt a protokollosok nem véletlenül száműzték. Senki sem akarta, hogy a champagne bárkiben is a fájdalmas múltra utaló emlékeket idézzen. Miután Poroszország és a vele szövetséges német államok legyőzték III. Napóleon seregeit, Versailles-ban, 1871 januárjában kiáltották ki a Német Császárságot. Majd fél évszázaddal később, 1919 júniusában szintén a Tükörgalériában írták alá a versailles-i béke- szerződést, amely lezárta a németek vereségével végződő első világháborút. A két egykori ősellenség ma rendkívül szoros baráti-szövetségesi viszonyt ápol egymással. A francia-német megbékélést gyakorta nevezik az új Európa egyik olyan meghatározó elemének, amelyet a kontinens keleti felében élő, egymással szintén évszázadokon át hadakozó népeknek kellene követniük. A Le Figaro és az Arte francia-német televízió által készített közvélemény-kutatás szerint a Rajna két partján élők 57-58 százaléka Franciaországot, illetve Németországot tekinti azon államnak, amellyel az Európai Unión belül privilegizált kapcsolatot kell ápolni. Mindössze 17-18 százalék azon franciák és németek aránya, akik gyanakvással, vagy rossz érzettel tekintenek a másikra. Mindez óriási eredmény az egymással csupán 1870 és 1945 között három véres, szörnyű emberáldozatokat követelő háborút vívott szomszédok között. Különösen, hogy a francia-német pár viszonylag fiatal, mindössze negyvenéves. Charles de Gaulle köz- társasági elnök és Konrad Adenauer NSZK kancellár 1963. január 22-én írta alá a két ország közötti kapcsolatokat teljesen új alapra helyező, úgynevezett Elysée- szerződést. Tizennyolc évvel a második világháború után az NSZK szövetséges, így francia megszállás alatt állt és Charles de Gaulle a „bonni köztársaság” feletti francia befolyás eszközének tekintette a megállapodást, a dokumentum mégis egyenrangú partnernak ismerte el az ENSZ BT-ben vétójoggal rendelkező atomhatalmat és a hitleri múlt árnyaitól szabadulni akaró NSZK-t. Adenauer az Élysée-szerződéshez nem sokkal később egy olyan kiegészítést fűzött, amelyben lényegében „örök hűséget” fogadott az Egyesült Államok égisze alatt létre jött NATO-nak. A fáma szerint a politikusok által elindított megbékélés valójában a szénakazlakban zajlott le. Az 1963-tól elindított diákcsereprogramokban közel hétmillió fiú és lány vett részt, s kötött egymással olykor igen szoros ismeretséget. - Jól emlékszem arra a bizonyos napra, a rádiót együtt hallgatta az egész család, a szüléimén addig alig tapasztalt nyugalmat éreztem - elevenítette fel az Élyséeszerződéshez fűződő emlékeit az 1953-ban Mannheimben született, de 1982 óta kettős állampolgár Gernot Rohr. A Bordeaux egykori futballistája és a Nizza jelenlegi edzője elmondta: egész élete egyfajta keveredés a két ország, a két nyelv és a két kultúra között. Az elmúlt négy évtized megbékélése más erős jelképekben is gazdag volt. Valéry Giscard d’Estaing volt államfő és Helmut Schmidt exkan- cellár a közös pénz, az euró alapjait lerakó Európai Valutarendszer szülőatyjai. A történelemkönyvekben pedig kötelező illusztrációnak számít az a híres kép, amely a ver- duni csatamezőn egymás kezét fogó Francois Mitterrand néhai köztársasági elnököt és Helmut Kohl kancellárt ábrázolja. S köztudottan a szocialista Mitterrand volt az, aki 1989-1990-ben - a berlini fal leomlásától és a volt szovjet befolyási zónában bekövetkezett változásoktól megijedve - minden erővel igyekezett megakadályozni az újraegyesített, s esetleg Franciaország fejére növekvő Németország létrejöttét. A régi előítéletekre, klisékre épülő félelmek nem igazolódtak be. Bár a két ország viszonyában akadtak komoly hullámvölgyek, például a 2000 decemberi nizzai EU-csú- cson, a különböző képviseleti helyek elosztása körül késhegyig folyt vitákban. A háború utáni generációhoz tartozó Gerhard Schröder és a német kultúrával, illetve nyelvvel szemben az afrikai-ázsiai civilizációkat kedvelő Jacques Chirac viszonyát a pragmatizmus, s a jól felfogott (közös) érdekek diktálják. - Franciaországnak és Németországnak történelmi küldetése van. Az egyesített Európa számára kell követendő társadalmi modellt és értékeket mutatniuk - mondta egybehangzóan két parlamenti képviselő. A párizsi Nemzetgyűlésben helyet foglaló Nadine Morano és a Bundestagban ülő Angelika Schwall-Düren. A dollárral rivalizáló, Európa gazdasági erejét kifejező euró mellett a francia-német együttműködés más területeken is döntőnek bizonyult. Az EADS konszern a stratégiai fontosságú hadi, repülőgép és űripari kooperáció eredménye. A francia-német brigád - amelynek német páncélosai 1994-ben sok francia számára a megbékélés ellenére elfogadhatatlan módon a július 14-i díszszemlén végiggördültek a Champs-Élysées-én - a formálódó európai gyors reagálású erő magját jelentette. A Strasbo- urgban és a Rajna túlsó partján, Kehiben működő belügyi összekötő központban francia csendőrök, rendőrök, német határvadászok, tartományi rendőrök, valamint vámosok dolgoznak együtt. A francia vállalatok a legnagyobb befektetők a keletnémet tartományokban, ugyanakkor a német nyugdíjasok a legjelentősebb ingatlanvásárlók Bretagne-ban, vagy Franciaország déli megyéiben. Az idegennyelv-tanulásban ugyan már az angolé az elsőbbség, a diákok jelentős része második nyelvként azonban még mindig a németet vagy a franciát választja. Helmut Schmidt szerint ugyan a francia-német mozdony már rég nem tölti be történelmi kezdeményező szerepét, a két ország mégis igyekszik ötletadóként fellépni. Az unió élére javasolt kettős elnökség korántsem vált ki osztatlan lelkesedést a kisebb EU-tagállamokban, Joschka Fischer német külügyminiszter szerint ideális megoldás nem létezik. Franciák és németek megtanulták, hogy csak a kölcsönös kompromisszumokra lehet építeni együttélésüket. Párizs, 2003. január 22. Száz évvel később, Caesar, majd Augustus rendelte el és irányította a Tuniszi-öböl partján Karthágó újjáépítését; gyönyörű metropolist emeltek villákkal, iskolákkal Antik uszodák a tengerparton VÖLGYI VERA Aki az ókori történelem tanulmányozását Karthágó „besózásánál” abbahagyta, esetleg elmélázik azon, miért szerveznek oly lelkesen kirándulásokat az idegenvezetők az egykori pun metropolis hűlt helyére. Mert ha már elfelejtettük is, hogy ki mondta, „Karthágót el kell pusztítani” (a római szenátor, Cato), azt tudjuk, hogy igaza lett. Hiába volt tehetséges hadvezér Hannibál az ő híres hegymászó elefántjaival, hiába volt jól képzett a pun sereg, Kr. e. 146-ban már nem tudták megvédeni birodalmuk székhelyét. Négyszázezres kereskedővárost romboltak le a rómaiak, s biztos, ami biztos, be is hintették a helyét sóval, hogy ott aztán többé fel ne üsse a fejét semmiféle vegetáció. És aztán mégis... Száz évvel később Caesar, majd Augustus rendelte el és irányította a Tuniszi-öböl partján Karthágó újjáépítését. Gyönyörű metropolist emeltek, amfiteátrummal, mozaikokkal borított villákkal, iskolákkal, fürdőkkel. A közelmúlt és a ma politikusai is meglátták a tájban azt, amit egykor a föníciaiak, majd a rómaiak. (Rövid a távolság Afrika és Európa között, az öböl barátságos a hajókkal, a pálmafás tengerpart az utazókkal.) A francia gyarmati időkben De Gaulle is Karthágóban építtetett magának vízre néző rezidenciát. Ma ez a tunéziai elnök palotája. Mellette az egykori és mai előkelőségek és fontosságok kertes villáinak negyede. Az épületek alatt mindenütt az ókor emlékei. Csakhogy az időutazáshoz fel kellene számolni a mát. Ez persze lehetetlen, úgyhogy a régészeknek meg kell elégedniük az - amúgy szép számú - ásatási területtel. Ma is látható a hihetetlenül tökéletes kör, s mellette precízen téglalapot formáló hajdani pun hadi és kereskedelmi kikötő. Az amfiteátrumban rendezett nyári fesztiválra világsztárok érkeznek Tunéziába. A tengerparton pedig ott áll az egyik legizgalmasabb romegyüttes: Antonius császár termái. A többszintes épületbe - amelyből szemrevaló márványoszlopok, lágy boltívek, átjárók, némi ügyességgel megmászható széles kőfalak, domborművek maradtak fenn Négyszázezres kereskedővárost romboltak le a rómaiak- belefért volna egy mai nyolcemeletes ház. Ez volt a negyedik legnagyobb közfürdő a Római Birodalomban. Úgy tölthetett el itt akár egy egész napot a derék városlakó, hogy egy percre sem unatkozott. A ruháit a ruhatárban hagyta - hol másutt -, fűtött szobában akkli- matizálódott, meleg vizes medencében fürdött vagy a négy hideg medence egyikében. Ha kedve tartotta, kiúszhatott a nyitott medencébe is, s onnan egyenesen a Földközi-tengert bámulhatta. Nap- fürdőzhetett a teraszon (a „solari- umban”), száraz gőzfürdőben lazíthatott („laconicum”) vagy birkózhatott, tornászhatott, játszhatott egyet a „gymnasiumban”. S miközben megtárgyalta a köz- és magánügyeket, bámulhatta a fürdő környéki park fáit. Neki, aki mozaikokon örökítette meg az életét, még arra sem kellett ügyelnie, amire a mai látogatóknak, hogy csak nappal szemben szabad fényképezni. Pontosabban csak jobbra nézve - s ha történetesen a nap a jobb oldalon áll, hát pech mert ha balra irányítja a kamerát, egyenesen az elnöki palota kőkerítését és a mögüle kikandikáló elzárt világot fotografálja. Ez pedig itt is tilos. A terepruhás járőrök és a könnyen mosolygó palotaőrök rajta tartják a szemüket a kamerával kószáló látogatón. A romkert ösvényei mentén elegáns, sötét egyenruhában posztói az őrség. Mellettük gyakorta egy- egy hófehér szobortöredék, osz- lopfőmaradvány. Fekete-fehér esztétikum Karthágóban. Hófehér oszloptöredékek, oszlopfőmaradványok (Képarchívum)
