Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-23 / 18. szám, csütörtök
8 Külföld ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 23 Érdemi párbeszéd kezdődhet Bécs. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöksége úgy döntött, hogy kormányalakítási tárgyalásokat kezd az Osztrák Néppárttal (ÖVP). (A Schüssel kancellár vezette ÖVP nyerte a múlt év végén az előrehozott választásokat.) Ezt Alfréd Gusenbauer, az SPÖ elnöke jelentette be Bécs- ben tegnapra virradóra, az elnökség hat és félórás ülése után. Gusenbauer pártja feltételei között említette nagyszabású reformok véghezvitelét az egészségügyi és a nyugdíjrendszerben. Az SPÖ jelentős adóreformot is akar, és szükségesnek tartja az átfogó államreformot. (MTI) Tragédia Afrika déli részén Genf. Valóságos tragédia zajlik Afrika déli részén az éhínség és az AIDS-járvány miatt - hívták fel a világ országainak figyelmét a legfőbb nemzetközi humanitárius szervezetek Genfben kiadott nyilatkozatukban. Egyben sürgős beavatkozásra, gyors pénzsegélyre szólították fel a nemzetközi közösséget. Az éhínség a fekete kontinens déli részének hat országában - Lesotho, Malawi, Mozambik, Szváziföld, Zambia, Zimbabwe -15,4 millió embert veszélyeztet, e hat ország segélykérelmei 611 miihó dollárra rúgnak, de a nemzetközi adományozók eddig csupán 352 millió dollárt adtak. (MTI) Kemény feltételek Belgrádnak Belgrád. Washington ismét kemény feltételek elé állította Belgrádot: ha a jugoszláv hatóságok március 31-ig nem tartóztatják le és nem adják ki a hágai törvényszéknek a háborús bűncselekményekkel vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnokot és az úgynevezett vukovári trojka szökésben lévő két tagját, akkor az ország elesik az USA pénzügyi támogatásától és más segélyektől. Carla Del Ponte hágai főügyész többször állította azt, hogy a népirtással is vádolt Mladics Szerbiában bujkál, és a jugoszláv hadsereg védelmét élvezi. (MTI) Robertson az év végén távozik Brüsszel. Lord Robertson NATO-főtitkár tegnap bejelentette, hogy hivatali idejének végeztével, ez év végén távozik tisztségéből. Sajtóközleményében a főtitkár hangoztatta, hogy számos szövetséges kormánya biztatta, pályázzon egyéves hosszabbításra, ó azonban úgy érzi, elegendő ebből a nehéz, igénybe vevő megbízatásból a rendes négy év. Robertson, aki korábban brit védelmi miniszter volt, már utolsó hivatali évének kezdetén elégedetten vont mérleget főtitkári pályafutásáról. (MTI) Szakértők szerint Robertson jelentős szerepet játszott a NATO történelmi fordulatában (Képarchívum) Párizs és Berlin együttesen fellép a háború ellen - lehetővé teszik a kettős állampolgárságot mindkét ország lakosai számára Újjáélesztett francia-német tengely Charles de Gaulle és Konrad Adenauer művét kívánják folytatni (Reuters-felvétel) Párizs. Franciaország és Németország azonosan ítéli meg az iraki válságot, és azt vallja, hogy mindent meg kell tenni a háború elkerüléséért - jelentette be szerdán Jacques Chirac francia köztársasági elnök Gerhard Schröder német kancellár jelenlétében. ÖSSZEFOGLALÓ Jacques Chirac a német-francia kibékülést és együttműködést rögzítő Élysée-szerződés negyvenedik évfordulója alkalmából Párizsban megtartott rendkívüli együttes minisztertanács után, Gerhard Schröder német kancellár jelenlétében nyilatkozott. A nemzetközi sajtóértekezleten Chirac leszögezte, hogy a közösen vallott német-francia álláspont két pilléren nyugszik: az első szerint a krízishelyzettel kapcsolatos valamennyi döntést kizárólag az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatott meghozni, mégpedig a világszervezet fegyverzetellenőreinek iraki tevékenységét összefoglaló beszámoló ismeretében. A másik annak rögzítése, hogy a háború mindig a kudarc tényének beismerését jelenti, azaz a lehető legrosszabb megoldás, ezért mindent meg kell tenni e választás elkerüléséért. Schröder német kancellár kedden este először zárta ki nyíltan és nagy nyüvánosság előtt, hogy Németország igennel szavazna az BT-ben egy esetleges hald háborúra, ha sor kerülne ilyen szavazásra. „Németország nem szavaz meg a Biztonsági Tanácsban háborút legitimizáló határozatot” - fogalmazott a kancellár. Schröder először vallott színt abban a kérdésben, hogy Berlin miként is foglalna állást az ENSZ 15 tagú testületében, ha az 1441-es határozaton kívül újabb határozat elfogadására kerülne sor. Schröder most azt bizonygatta, hogy nincs még egy ország, amely annyira kivenné részét a béke biztosításából, mint a németek. Berlin jelenleg kétmilliárd eurót költ nemzetközi missziókra, s szerinte annak, aki ennyire elkötelezi magát, jogában áll partnereinek azt mondani: „Rossz úton jártok.” Hírügynökségek példa nélkülinek minősítették a két kormány és a két parlament együttes ülését, azt, hogy az Élysée-szerződés negyvenedik évfordulója alkalmából tegnap kiadott nyilatkozatot a francia és a német törvényhozás több mint küenc- száz képviselőjének jelenlétében olvasták fel, a versailles-i királyi palota nagy tanácskozótermében. Chirac és Schröder szerint ez történelmi lépés azon az úton, amelyre Charles de Gaulle tábornok és Konrad Adenauer NSZK-kancellár vállalkozott, amikor 1963. január 22-én, ádáz háborúskodások után a béke megteremtéséről döntött. A tegnapi deklaráció felsorolja a biztonság- és külpolitikai, menekült- ügyi együttműködés főbb elemeit, tovább bővítve a két legstabilabb európai ország kétoldalú viszonyának aspektusait. Megállapítja, Németország és Franciaország jövőjét nem lehet elválasztani a kibővített és megerősödött Európai Unióban sem. Párizs és Berlin ezért felszólítja európai partnereit, hogy csatlakozzanak „az Európa jövőjéről alkotott közös víziójukhoz”. Megerősítették: intenzíven készülnek az EU bővítésére, s ennek kapcsán külön kiemelték Romániát és Bulgáriát. Kötelezettséget vállaltak arra, hogy támogatni fogják a nyelvi pluralizmus érvényesülését az európai intézményekben, ugyanakkor mindent megtesznek a német és francia nyelv használatának erősítéséért. A német és a francia kormány az együttműködés erősítése érdekébem megegyezett abban, hogy az egyik kormány bármely tagja részt vehet a másik ország kormányának ülésén, ha azt a tárgyalt programpontok lehetővé teszik. Felszólították minisztereiket, hogy a törvényelőkészítés során egyeztessenek a partnerország illetékes tárcavezetőjével. A dokumentum lehetővé teszi a kettős állampolgárság bevezetését mindkét ország lakosai számára. A nyüatko- zat január 22-ét francia-német nappá nyilvánította. (MTI, TASR) Orosz vezérkari értesülések a Szaddám elleni katonai akció végrehajtásáról Támadás február második felében? MTI-HÍREK Moszkva/Washington. Az orosz hadsereg vezérkarának információi szerint az Egyesült Államok és szövetségesei február második felében indítják meg a katonai műveletet Irak ellen. Az orosz katonai vezetés egyik névtelenül nyilatkozó magas rangú képviselője azt közölte tegnap az Interfax hírügynökséggel, hogy Irakra egyszerre mérnek majd csapásokat a levegőből, a tengerről, valamint a szárazföldről, és a háború előreláthatóan egy hónapon belül befejeződik. Moszkva úgy tudja, hogy a hadműveletek rögtön elkezdődnek, amint 150 ezer amerikai és szövetséges katona lesz a Perzsaöböl térségében (számuk most 100 ezerre tehető.) Az orosz katonai vezető úgy vélekedett, hogy a háború valódi célja az olaj fölötti ellenőrzés megszerzése. Alexander Vershbow, az USA moszkvai nagykövete azt mondta a Komszomolszkaja Pravdának, hogy Washington értelemszerűen kizártnak tartja az orosz részvételt az Irak elleni akcióban, de támogatást, vagy legalábbis politikai megértést vár Moszkvától. A diplomata ismételten felvetette azt az amerikai ajánlatot, hogy Oroszország - „helyes hozzáállás” esetén - részt vehet az iraki gazdaság, elsősorban az energiaszektor helyreállításában. A ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. A státustörvényre szükség van, s az abban biztosított kedvezményeket akár az uniós hatóságokkal szemben is meg kell védeni- jelentette ki a Népszabadságnak Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint a magyar kormány által a jogszabály módosítására kidolgozott hét alapelv egyike elfogadhatatlan az erdélyi magyarság számára. Markó Béla hangsúlyozta: a hét alapelv közül csak a hetedik - azaz, hogy a jogszabály hatálya az EU- tagállamok polgáraira nem teljed ki- veszélyes, s a szövetség ezzel nem ért egyet. „Nem kerülhet bele a törvénybe olyan kitétel, miszerint az diplomata egyébként nem bízik Szaddám Husszein önkéntes távozásában, és legszívesebben egy lakatlan szigeten jelölné ki a diktátor új lakhelyét. Az orosz vezetés az iraki gazdasági befolyás jövője mellett amiatt is aggódik, hogy a háború milyen hatást gyakorol a kőolaj világpiaci árára. Ha beigazolódnak azok a prognózisok, hogy egy sikeres iraki akció után Oroszország legfontosabb exportcikkének ára a hordónkénti 15 dolláros ár alá zuhan, az komoly csapást jelentene az Egyidejű csapások a levegőből, a tengerről, valamint a szárazföldről. utóbbi években sikeresen fejlődő, de még törékeny orosz gazdaságra. Különösen aggasztó Moszkva számára, hogy Oroszországnak idén több mint 17 milliárd dolláros külső adósságrészletet kell visszafizetnie. Az amerikai nagykövet cáfolta azt is, hogy Moszkva túlságosan sok egyoldalú engedményt tesz Washingtonnak. Felhívta a figyelmet: Afganisztánban, a tálib rezsim szétzúzásával például Amerika Oroszországot is mentesítette az iszlám szélsőségesek nyomása alól a közép-ázsiai FÁK-tagországok határán. George Bush amerikai elnök korábEU-ba történő belépéskor az illető ország esetében ez a törvény érvényét veszíti. Ezt nem lehet elfogadni” - szögezte le. A politikus hangsúlyozta: érvényüket veszíthetik bizonyos rendelkezések, de a munka- vállalás és a szociális kérdések, amelyekkel kapcsolatosan az EU valóban nem fogad el semmifajta diszkriminációt, már megoldódtak. Azzal az EU-állásponttal kapcsolatban, miszerint nem lehet személyre szólóan pénzt juttatni annak, akinek a gyermeke egy bizonyos iskolába jár, mert akkor mindenkinek kell juttatni, akinek a gyermeke bármilyen iskolába jár, a szövetségi elnök leszögezte: „Ha az Európai Unió ennyire vigyáz az oktatási ban is hangoztatott álláspontját megismételve hangsúlyozta: „Sok időnk volt annak megállapítására, hogy Irak jelenleg a múlt régi trükkjeit alkalmazza. Mennyi időre van még szükségünk, hogy lássuk, egyértelmű, hogy nem szerel le?” Megkérdezték tőle, csalódott-e Francia- ország miatt, amely jelezte: meg fogja akadályozza a Biztonsági Tanácsban az Irak elleni háború jóváhagyását. Bush szerint fontos, hogy mindenki megértse: Szaddám Húszéin kezében van a világ néhány leghalálosabb fegyvere, és súlyos fenyegetést jelent Amerikára, Amerika barátaira és szövetségeseire nézve. A világ összefogott, köztük Franciaország is, hogy Szaddám Hu- szeint felszólítsa a leszerelésre, ő azonban ennek nem tesz eleget. Mintha valami rossz filmet vetítenének újra, Szaddám Húszéin húzza az időt, s bújócskát játszik az ENSZ ellenőreivel. Megismételte, hogy Iraknak így vagy úgy meg kell válnia fegyvereitől, s ha erre nem hajlandó, akkor az USA egy koalíció élén rá fogja kényszeríteni. Arra a kérdésre, hogy kik alkotják ezt a koalíciót, s köztük van-e Franciaország és Németország, az elnök a BT Irakról elfogadott 1441. számú határozatának példájára utalt: a bölcsek azt jósolták, hogy senki sem áll majd az USA mellé, a határozatot azután mégis egyhangúlag fogadták el. diszkriminációra, intézkedjék, hogy a mi gyermekeink, akik magyarul tanulnak, ne járjanak a románul tanuló gyerekeknél egy órával többet mindennap az iskolába. Ez sokkal súlyosabb, mint bármilyen pénzkérdés.” Markó szerint ez esetben az EU-nak megoldást kellene találnia a határon túli magyaroktatás hátrányos helyzetének megszüntetésére és a tankönyvhiányra. Az RMDSZ elnöke úgy véli: az oktatási támogatások nem ellentétesek semmilyen európai elvvel. Markó Béla szerint az RMDSZ-nek nem felelne meg olyan megoldás, hogy személyek helyett intézmények kapják az . oktatási támogatást TASR-HÍR Brüsszel. Az Észak-atlanti Szövetség elhalasztotta az USA-nak nyújtandó segítségről szóló döntést - közölték tegnap brüsszeli diplomáciai források. Washington az eseüeges Irak elleni háborúhoz kért segítséget a NATO-tól. Az idézett forrás szerint MTI-JELENTÉS Szöul. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) még ezen a héten összeül, hogy megvitassa az észak-koreai nukleáris program felújítása miatt kialakult válságot. Ezt tegnap közölte Szöulban John Bolton leszerelési és nemzetközi biztonsági kérdésekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár. Az IAEA valószínűleg dönt arról is, hogy az ENSZ BT elé viszi az ügyet. Az amerikai politikus szerint a hét végéig körvonalazódni látszik egy olyan konszenzus, hogy az IAEA hozzon egy harmadik határozatot is, és az észak-koreai atomprogram ügyét a BT elé utalja. Bolton az AP ismertetése szerint kijelentette: arra számít, hogy Oroszország támoAzért sem, mert ez 2002-ben Romániában már működött, 1700 család már meg is kapta a tavalyi támogatást. „A családok nagyon várják ezeket az összegeket. És amint az oktatási támogatásra jogosultak körét kibővítették egygyerekes családokra is, megnőtt a magyarigazolványt igénylők száma” - vélte Markó. Az elmúlt esztendőben a vártnál jóval kevesebben - összesen 345 706-en - kértek magyarigazolványt Romániában, azaz a romániai magyarság 24,1 százaléka. A kérelmezők közel negyede kiskorú volt. Végül hozzátette: a státustörvény előírásait akár az uniós hatóságokkal szemben is meg keli védeni. (NSZ) a nagyköveti szintű tanácskozáson rendkívül heves viták zajlottak. Az USA a múlt héten kérte a támogatást és közvetett segítséget a hadművelethez, vagyis belépést akar a szövetséges államok légterébe, a katonai támaszpontokra és kikötőkbe, s AWACS felderítő repülőgépeket is igényelt tőlük. gatja a BT szerepvállalását, és a kínai tisztségviselők sem ellenzik, hogy a kérdés a testület elé kerüljön. Diplomaták szerint azonban Kína, hasonlóan Oroszországhoz, azon a nézeten van, hogy még túl korai a BT elé vinni az ügyet, és több időt kellene hagyni a diplomáciának. Bolton szerint az nem kétséges, hogy a BT további két állandó tagja, Franciaország és Nagy-Britannia egyetért a tervvel. Colin Powell amerikai külügyminiszter előzőleg felhívta a figyelmet arra, hogy az IAEA kötelessége tájékoztatást nyújtani a BT-ben az atomsorompó-egyezményt sértő észak-koreai magatartásról. Ez a lépés megnyitná az utat a nemzetközi szankciók foganatosítása előtt Észak-Koreával szemben. Húsz halott, sok sérült Földrengés Mexikóban Mexikóváros. A Mexikó csendesóceáni partján lévő Colima szövetségi állam kormányzója, Fernando Moreno Pena televíziós nyilatkozatában közölte: legkevesebb húszán vesztették életüket a kedd éjszakai, rendkívül heves, a Richter-skála szerinti 7,6-os erejű földrengésben. A kormányzó beszámolt arról is, hogy jelentős károk keletkeztek számos épületben, különösen a szövetségi állam köz- igazgatási székhelyén. Colima kicsiny szövetségi állam Mexikóvárostól 550 kilométerre nyugatra. Lakosai főként a mezőgazdaságból élnek. (MTI) Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az oktatási támogatások nem ellentétesek semmilyen európai elvvel Megvédeni a státustörvényt az EU-val szemben is Várhatóan a BT elé kerül az észak-koreai atomprogram Phenj an nyomás alatt Heves viták Washington megsegítésének ügyében Nem döntött a NATO