Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-22 / 17. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 22. Kultúra - hirdetés [J Bátran merítsünk abból a bőséges kínálatból, ami ma (is) rendelkezésünkre áll, és nekünk, rólunk szól A magyar kultúra napjára Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt, 1881, olaj Január 22. A magyar kultúra napja. Ünnepe. Nem tudom, miért, de nekem a január nem igazán tűnik ünnepélyes hónapnak. Borongós, hideg, mint most is éppen. Én meg úgy érzem, hogy ennek a napnak valami szikrázóbb, ragyogóbb, jobb kedvű hónapban lenne a helye. MISLAY EDIT De talán még sincs igazam. Hiszen jelentős esemény fűződik január 22-éhez: Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. És talán éppen fordítva kell lennie: a magyar kultúra ünnepe adhat különleges hangulatot ennek a (holnapnak. S ha még jobban belegondolok, igenis, még egy borongós januári napon is lehet nagyon-na- gyon ünnepi a hangulatunk, ha eltűnődünk azon, tulajdonképpen micsoda óriási kincsesbányát takar ez a szó: magyar kultúra. Nem, semmiképpen sem akarok most leltárt készíteni, mert azt hiszem, lehetetlen vállalkozás lenne. Zene, irodalom, színház, film, képzőművészet. Ez a huszonnégy óra, amely már jó ideje minden évben a magyar kultúráé, nem lenne elég talán arra sem, hogy a művészetek egyes területeinek jeles személyiségeit, nagy alkotóit a régmúlttól napjainkig felsoroljuk. Valószínűnek tartom azonban, hogy valamennyiünknek megvan a maga személyes magyarkultúra-névsora. Én legalábbis nagyon remélem, hogy ebből a hatalmas szellemi tárházból, amely évszázadok óta szinte napról napra gyarapszik, lelkes kutatókként búvárkodunk, és megtaláljuk benne azt az alkotást, értéket, ami valami miatt, ott legbelül, megszólít bennünket. Könyvek, amelyeket többször is szívesen veszünk le a polcról, vagy ha nem a sajátunk, nehéz szívvel viszünk vissza a könyvtárba, vagy adjuk vissza annak a jótét léleknek, aki kölcsönözte nekünk, mert úgy érezzük, rossz megválni tőle. Festmények, szobrok, amelyekről megragadják a tekintetünket. Zenedarabok, amelyeket hallgatva újra és újra kellemes borzongás fut végig rajtunk. Színházi előadások, színészi alakítások, amelyekre évek múlva is emlékezünk. Filmkockák, amelyek újra és újra végigperegnek lelki szemünk előtt. Szavak, hangok, színek, formák - a mi szavaink, hangjaink, színeink és formáink. Amiért pedig külön szerencsésnek érezhetjük magunkat, az az, hogy olyan korban élünk, amikor a pillanat művészete, az előadóművészet sem tűnik el nyomtalanul. Televízió-, rádiófelvételek, filmtekercsek, videokazetták, lemezek, cédák őrzik meg számunkra azokat a művészeket, akiket személyesen esetleg nem lenne módunk látni- hallani. De legalább így, közvetett módon ajándékoznak meg bennünket feledhetetlen élményekkel. Persze vannak olyan dolgok, amelyek számunkra már visszavonhatatlanul eltűntek az idő süllyesztőjében. Soha nem tudhatjuk meg például, hogyan adta elő históriás énekeit Tinódi Lantos Sebestyén, vagy hogy milyen színészi játékkal kápráztatta el a közönséget Déryné hajdanán a kassai színház színpadán... És itt is folytathatnám a sort, de fölösleges keseregni azon, ami nincs. Bátran merítsünk abból a bőséges kínálatból, ami ma (is) rendelkezésünkre áll, és nekünk, rólunk szól, bennünket tesz gazdagabbá. Hogy mivel ünnepeljünk ma? Bármivel, amivel kedvünk tartja. Válogasson mindenki kedve szerint a maga „magyarkultúra-névsorából”. Töltse, ha nem is egész napot, de legalább az estét valamelyik kedvencével. Esetleg bővítse a névsort, és ajándékozza meg magát egy idáig számára ismeretien művel, művésszel. Végül is azonban: miért is kellene csupán egyetlen napra korlátozni a kultúránk adta élményeinket? Mi gátol(hat) bennünket abban, hogy nap mint nap, vagy legalábbis a lehető leggyakrabban ünnepi perceket, órákat szerezzen nekünk? Mert igaz ugyan, hogy a kultúránk nyújtotta szellemi élmények nélkül is lehet élni..-. De érdemes? TOLLVONÁS „...emez a vad jelen” TALLÓSI BÉLA A magyar kultúra napján nem illik ünneprontónak lenni, a közönség és a kultúra terjesztőinek kifogásolható viszonyulásával, vagyis a rosszal előhozakodni, s olyasféle statisztikákra felépíteni az ünnepi írást, amelyet egy filmes havilap közöl arról, milyen kevés klasszikus filmet adnak ki DVD-n, s milyen kicsi a filmművészet remekeit hordozó DVD-k iránti kereslet. Nem illik ennek az okait boncolgatni, eljutva a televíziók felelősségéig, s keserű szájízzel kimondani, hogy vajmi keveset közvetítenek a magyar kultúrából a magyar nyelven megszólaló televíziók - tisztelet a kivételnek, és itt alighanem csak a Duna Televízióra gondolhatok. Nem illik most odadörgölni valakik orra alá, hogy felnövekvő nemzedékeket fosztunk meg a magyar irodalom klasszikus alkotásainak mozgóképes élvezetétől. Félő, az újabb generációknak nem lesz olyan vizuális emlékezetük, amelybe a mai kortárs magyar irodalom filmes változata úgy ivódhat be, mint előző nemzedékekébe a megúnhatatlan Tüskevár, a Kincskereső kisködmön, a Fekete város, az Egri csillagok vagy nemegy Jókai-regény tévéfilmes adaptációja. Nem illik abba belemélyedni, mit ad ehelyett a mai televíziózás: az általunk leginkább figyelt, életünkben legintenzívebben jelen levő média milyen értékeket, eszményeket, követési mintákat közvetít. A kereskedelmi televíziók képernyőin alig-alig jelennek meg a magyar kultúra valódi értékei, a nézőkért való viaskodás- ban pedig a királyi, a közszolgálati televízió műsoraiból szép lassan eltűnnek a premierekre és a kulturális élet egyéb jelentős eseményeire figyelő nagyobb lélegzetű magazinok. Az anyagi vonzatokat, aztán már végképp nem illik ilyenkor firtatni. Kutakodni azután, mennyi jut a kultúrára. Mennyit költ az állam az alkotást támogatására. Mennyi jut a polgárnak, hogy folytonos áremelkedésekkel terhelő időkben ne csak az anyagi, hanem a szellemi javakra is gondoljon, s költsön rá. Nem illik ilyenkor hangsúlyozni azt az évek óta szajkózott közhelyet, hogy márpedig a 'kultúrába, a művelődésbe érdemes invesztálni, mert a szellemi tőke megtérül. Az illetlenségekből hosszú lajstromot lehetne összeállítani, de inkább ünnepeljük, szeressük a magyar kultúrát legalább ezen az egy napon - a magyar kultúra karácsonyán, a magyar múzsa születésének ünnepén. Mert feledve a fentebb felsorakoztatott illetlenségeket, úgy gondolom, ha a nemzet színházának remekbe szabott nyitóelőadása, az Ember tragédiája megdobogtatja még a nemzet szívét, talán még tudunk örülni szellemi örökségünknek, tudjuk ünnepelni nagyjainkat. Ünnepelni azt, hogy egy ilyen kis nemzet Európa szívéből legekkel tud hozzájárulni az egyetemes kultúrához. Ünnepelni azt, hogy világelsőségeket mondhatunk a magunkénak: van Oscar-díjas rendezőnk - Szabó István, Fassbinder-díjas rendezőnk - Pálfi György, Euró- pa-filmdíjas rendezőnk - Gyarmati Lívia, Nobel-díjas írónk- Kertész Imre. Van mit ünnepelnünk hát, még akkor is, ha „ez volt a múlt, emez”, amelyben csupa illetlenségjut eszébe az embernek a magyar kultúra napján, „a vad jelen”. Két hitel praktikus kombinációjában mindenre talál megoldást, ami csak a lakással összefügg. • SPOROhypo hitel - jelzáloghitel állami hozzájárulással • SPOROkomfort - fogyasztói hitel A mi hiteleinkkel gyorsan és nagyon előnyös feltételekkel jut pénzhez, amelyet mindarra költhet, ami a lakással összefügg. A hitelnyújtáskor minden egyes ügyfelünkkel egyénileg foglalkozunk, így tekintetbe tudjuk venni szükségleteit és reális lehetőségeit. Takarékoskodjon idejével és pénzével, s lakjon kényelmesebben! www.sisp.sk sporotel 0850 111 888
