Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2003-01-20 / 15. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 20. ÖSZIDŐ Sanyi bácsi múzeumát közelről és távolabbról is látogatják. Iskolások, néprajzosok, érdeklődők Kincsesház Takács Sándorék háza Alsószeliben kívülről nem sok­ban különbözik a többi háztól. Sem a régi gazdaház végig az udvar hosszában, sem az új, ablakaival az utcára fordulva többlépcsősen megemelve az épületet, amelyben már min­den modern, a kor követelmé­nyeinek megfelelő. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET Belül azonban akár a szekrények aj­taját tárja ki Tercsi néni, akár a sze­nes pincéből lett múzeumba kalau­zol le Sándor bácsi, igazi kincseket láthat az ember. Amíg fényképész kollégám a pincé­ben veszti sorra e kis helyre össze­zsúfolt régi tárgyakat, addig Tercsi néni a szekrényből emelgeti ki óva­tosan az érett sárga vásznakat, a ha­bos fehér, finom csipkeszegélyű térí­tők, kisebb-nagyobb hímzett abro­szok halmait. Mind-mind mesteri kézzel végtelen türelemmel, és mér­hetetlen szorgalommal készült kézi­munka. Csak maga elé dünnyögi közben, ez itt a kacskaringós, ez itt a tulipános... Aztán közelebbről szemügyre vesz- szük az 1845-ben készült faragott bölcsőt és hallgatjuk a házigazda magyarázatait. Van itt huszárzabla, csuklós zabla, gereben, tiloló, mo­tolla, rokka, gyékényből, fűzfavesz- szőből fonott szakajtók, kosarak. Köpülő, faragott vajtartó, szalmahú­zó „vonyogó“. A rámáscsizma Alsó­határról került a házi múzeumba. Sándor bácsi a sajátját a Csemadok felsőszeli táncosainak ajándékozta. Mindketten betöltötték már a 80. esztendőt. De a kétszáz rózsatő a házkörül az utcán, a hatalmas ud­var, a két ház körül állandóan ad tennivalót. Ők azonban nemcsak a falakon, kerítésen belüli dolgokra fi­gyelnek. Világjáró emberek. A leg­utóbbi évekig utazgattak, a több mint húsz távoli országból érdekes élményekkel, emléktárgyakkal tér­tek meg. Ma már csak a megyeri ter­málfürdőig mennek. Gyermektele­nek. De számtalan unokahúg, ke­resztgyerek, fiatal rokon veszi őket körül. Mindegyikőjük otthonát dí­szíti néhány Tercsi nénitől kapott ké­zimunka. Sanyi bácsi múzeumát kö­zelről és távolabbról és látgatják. Is­kolások, néprajzosok, érdekélődők. Ma már sajnálja a régebben össze­darabolt eltüzelt, veszendőbement eszközöket. Ezeket, amelyeket 10-12 éve gyűjt már nem adná sem­mi pénzért. Majd a Csemadoknak. Ha lesz tájház vagy falumúzeum... Ők így adják tovább őseik életük ér­tékeit, s így maradnak meg - bizo­nyára nagyon távoli időkig a falube­liek, ismerősök, rokonok a követke­ző nemzedékek szívben. Boroskancsó Lénárt Sándor nevével az 1800-as évekből és mákos pogá­csa, Tercsi néni sütötte Megtalálható itt minden, ami az egykori földműves élethez kellett (Könözsi Péter felvételei) Ezt a bölcsőt 1845-ben faragták Ez már a modernebb térítők közül való. Bizony még elvezethetne egy ké­zimunkakört a háziasszony Amit Sándor bácsi a kezében tart az a csorokla, fordított ék alakú fadarab vaspánttal szegélyezve. Madzaggal kellett a cipőre, csizmára erősíteni, hogy a jégen jól csússzon. Ebből lett a korcsolya? Már hónapok óta szenvedünk az elvonási tünetektől KIHEZ FORDULJUNK? Sír a telefon...? JEGYZET Már hónapok óta szenvedünk az el­vonási tünetektől. Mert ennyi volt a fényűzés szerény nyugdíjas éle­tünkben. Hogy felhívtuk - rendsze­res időközökben - a barátnőnket. De különféle fondorlatos módon kezdtek leszoktatni a telefonálásról bennünket. Bevezették a telefonké­szülék fenntartásáért számlázott il­letéket. Ekkortájt kecsegtettek a „hétvégén olcsóbb“, meg az „este hét után féláron“ programmal. Az­tán jött - mind derült égből a vil­lámcsapás a cég újabb „gazdálkodj okosan“ húzása, a „másodperc“ ta­rifa. És az egetverő telefonszámla. E mindig jobbat ígérgető, s mindig többe kerülő hónapok alatt vívód­tunk, mint Hamlet. Kikapcsoltatni vagy meghagyni? A család melegen ajánlotta a számtalan mobiltelefon egyikét. Címtároló memóriával, SMS-lehetőséggel. Teljesen ingyen. És ha lemerül? És ha nincs kéznél a szemüveg, amikor tárcsázni (mit, tárcsázni, pötyögtetni) kell? Hárí­tottam, mint anyám egykor a mosó­gépet. Maradt a régi, jól bevált „stabil“ vonal. Mert ismét jött a kis- csomag, nagycsomag-program. Vá­laszthattam, mint a hiszékeny gye­rek, hogy a pöttyös, vagy a csíkos bögréből issza-e a kakaót, amit kü­lönben utál. És mint az alkoholista a pohárért, nyújtogatom a kezem a telefon felé. Végül erőt veszek ma­gamon, nem tárcsázok! Csak kerül­getem, lesem, hátha valaki, hátha mégis... De nem. A vonal túlsó vé­gén is kivárnak, ott is takarékos­kodni kell. Aztán haditanácsot tartunk a pia­con.- Hajói vagyok, hármat csengetek. Ha rosszul, ötöt. De fel ne vedd! Azóta csenget a telefon, de mi ki­szúrtunk vele. Nem vesszük fel - hallgatunk. A csengetésből is ért­jük egymást. Tud jobbat valaki? (erzs) Amerikai vízum intézése ügyében Felesleges Pozsonyba utaznia. Az emlékezetes szeptember 11-i terror- támadást követően a fokozott biztonság érdekében az USA konzulátu­sa leegyszerűsítette a vízum kérelmezésének módját. Szlovákiában összesen 300 postán (a főváros, a nagyobb városok központi postáin) cirka negyven koronáért beszerezhető minden, a vízumkérelem be­nyújtásához szükséges formanyomtatvány, és egy lista, amely az ösz- szes útmutatást tartalmazza. Az okmánybélyeget árusító, illetve cso­magküldést intéző részlegen érdeklődjék. Szlovákul „tlacivá k ziadosti o americké vízum”. Szlovákul kell kitölteni. A csomagban van a befizetendő összeghez szükséges pénzesutalvány, valamint két spe­ciális boríték. Az egyikben a vízumhoz szükséges okmányokat kell le­adni az instrukciók szerint (a kitöltött formanyomtatvány, útlevélkép, az utolsó útlevél, illetve vízum, a meghívólevél, a tulajdonlap, va- gyonbizonylat, a befizetett pénzesutalvány szelvénye stb.) - A lezárat­lanul átadott borítékot biztosítani kell. Ennek az összege is fel van tüntetve az említett utasításokon. Az országszerte 300 postán leadha­tó vízumigényléseket a konzulátus gyűjti be, és 2-4 héten belül elinté­zi. Ha mindent rendben talál, a kiutazni akaró az általa megcímzett borítékban a hozzá legközelebb eső postán az értesítést követően át­veheti a vízumot. A konzulátust csak akkor s azoknak kell felkeresni­ük, akiknek a benyújtott okmányai körül valami nem volt rendben, il­letve ha kiutazásuk célja, oka nem világos. Őket megadott időpontban beszélgetésre hívják a konzulátusra. Erről is értesítik az illetőt 2-4 hé­ten belül. • (hme) VITA Valaki mondja meg! Tisztelt H. Mészáros Erzsébet! Amikor barátnőjéhez írott rossz­kedvű levelét elolvastam, olyan nevetőgörcs tört ki rajtam, mint a Móricz Zsigmond Hét krajcár­jában az asszonyon. Hát azért nem olyan setét a hely­zet, hogy még setétebb ne lehes­sen. Tessék 25-ösökre cserélni a villanykörtéket mindenütt. Keve­sebb villanyáramot fogyaszta­nak, alig-aligvüágítanak, ami­nek az az előnye, hogy nem látni, hogy piszkos az ablak, az ajtó, a padló, az ágynemű, a fehérne­mű. Divatba kell hozni a kasztíli- ai sárgát, a piszkos fehéret, a ba­tikolt foltosat. És rögtön meg le­het takarítani az ablakmosót, a mosóport, a padlómosót. Az edénymosogató helyett tessék körömmel vakargatni a lekoz- mált edény alját. Egyidőben di­vat volt a gyűrött anyag, ezt a di­vatot is vissza kell hozni, mert a vasaló falja a villanyáramot. Mel­lőzni lehet a jégszekrényt is. Egy nyugdíjasnak kitelik az idejéből, hogy naponta kétszer menjen vá­sárolni. Amit megvesz reggel, délben megeszi. A vacsorára szánt olcsó parizert estefelé veszi meg, addig is az üzlet hűtője fa­gyasztja. Ha netán mégis volna valami maradék, tegye kislábas- ba és rakja az ablakpárkányra, ha van erkélye, akkor oda. Ami a friss zöldségféléket illeti: naponta vegye meg, de ne a reg­geli órákban, hanem estefelé, amikor a piaci kofák már sietnek haza és olcsóbban adnak min­dent. Ha kissé hervadt a saláta meg a petrezselyem zöldje, a ka­por sem olyan illatos, locsolja fel vízzel, esetleg állítsa vizeskan­csóba, másnap reggelre magához tér. Hogy elment belőlük a vita­min és az aroma fele? Na és? Egy nyugdíjas már úgyis csak 50 szá­zalékos polgár, neki legyen jó a másnapos is. A gyümölcsökből sem kell primőr árut fogyasztani. Negyedpénzen meg lehet venni a hozzánk hasonló szegény kis­kerttulajdonostól a hullott almát, a repedt szilvát az érés és rotha­dás határán levő, igen aromatikusan illatozó őszibarac­kot. Dinnyét csak augusztusban fogyasszunk, miután belepisilt Lőrinc, akkor már jóval olcsóbb és még olykor édes is. Az illúzi­ónk megmarad. Az első lecsót csak augusztus végén, szeptem­ber elején kell fogyasztani, ami­kor a paradicsom meg a nyomo­rodon: paprika már a kutyának sem kell, de a nyugdíjasnak most az igazi. A szőlő, a narancs, a cit­rom úgyis savanyú. A banán ak­kor jó, amikor feketére fagyott a héja, piacra dobják kilóját 10 ko­ronáért. Azonnal fogyasztandó, mert ma még szép sárga a belse­je, de holnapra már csak disznó­eledel lehetne. De a nyugdíjas egye meg ma, neki nagyon jó vi­tamin és kalóriadús táplálék. Van ideje holnap újfent bóklászni a piacon és sikerélményre szert tenni, hogy megint olcsón vásá­rolt, spórolt pár koronát. A húsfé­lék közül ajánlatos a disznósajt. Ez egy fantasztikus egyveleg. Egyszerre van benne máj, szív, bőr, szalonna, vese, víz, zsír és fűszerek orgiája és a főzésére sem kell gázt, vizet pocsékolni, nem kell lábast mosogatni. Lehet csak úgy kézbe venni, foggal marcangolni, kenyeret harapva hozzá. De ha már flancolni aka­runk, tegyük meisseni porcelán tányérra, ezüst kanálkával te­gyünk melléje egy kis mustárt, netán szeletelt vöröshagymát és használjuk az ezüst étkészletből a kést és a villát. Addig használ­juk, amíg megvan. Ugyanis nincs messze az az idő, amikor ettől a luxuscikktől is meg kell válnunk, ha ki akaijuk fizetni a lakbérhát­ralékunkat, netán javíttatni kell a budit, esetleg a parkettet. Mert az nagyon drága. A mester álta­lában felszámít 200 koronát az útra hozzánk, további 200 koro­nát tőlünk elmenőben, aztán a munkadíj minimum 300 korona egy órára. De meg kell fizetni azt a 25 korona 60 fillért is, amibe az a mütyür került, amit kicserélt valahol valaminkben. Müyen szerencsés az a nyugdíjas, akinek nincsen autója. Rögtön a takarékossági listára írhatja a benzin, az olaj, a szerviz, a matri­ca árát. Mindjárt Krőzusnak érezheti magát. Móricz is meg­mondta, „gyalogolni jó“. Egy ki­sebb vagyont takarítunk meg, ha nem utazunk buszon. Hogy ko­pik a cipőnk, és a kínai piacon vett olcsó lábbelitől, mivel ke­mény és műanyag, bütykösödik a lábunk, fáj a sarkunk? Este tes­sék enyhén almaecetes vagy csak sima sós vízben áztatni. Nem kell rögtön a patikába rohanni drága, nyugati kenőcsökért és zselékért. És olyan kedves fiatalemberek a revizorok a buszon, meg kell pró­bálni bliccelni, csak nem fognak 1000 koronára büntetni egy ma­gunkfajta ráncos anyókát. Tessék megtanulni sírni, jajgatni, pa­naszkodni, nincs az az épeszű, normális férfi, aki ne menekülne messze előlünk! Egyébként is ha panaszkodunk, még öreg, hason­ló kiscipőben járó kor- és sorstár­sainkat is elveszíthetjük. Mert a síró, örökösen panaszkodó em­bereket senki sem szereti. Ehhez tartsuk magunkat. Mert mi min­dent kibírunk. Mi, a mostani nyugdíjasok. Amikor mi fiatalok voltunk, akkor ért véget valami­kor a háború. Aztán volt a jegy­rendszer, a szoci építése, a nagy egyenlőség, az áruhiány, banán és narancs csak karácsony táján volt, pulcsit, mosóport és kávét venni Pestre jártunk. Túléltük. A mi generációnk olyan remek, olyan edzett, hogy juszt is elvisel­jük és Makarenkót idézve „Nem nyafogunk!“ És okosak vagyunk, kreatívak, mint eddig mindig. A mi nemzedékünk még tud hor­golni, kötni, varrni, varrogatni, kivarmi. Mi még tudunk mesél­ni, gyerekeket szelídíteni, kelt kalácsot sütni, uborkát, káposz­tát savanyítani. Lehetőleg ne idegeskedjünk, mert csak ártunk magunknak ve­le. Elvégre elérkeztünk a bölcses­ség korába, amikor az ember mindent megért és megbocsát, különösen, ha úgysincsenek esé­lyei a dolgok megváltoztatására. Talán történik valami csoda, lesz egy gazdag, bő termést hozó szép nyár, olcsó lesz a piac. És ta­lán alábbhagy a fiatalabbakban a kapzsiság, az élősködési vágy, az öregek kizsigerelése. Lehet, hogy elveszítjük a gyerekünk, az új ér­tékrendben nevelődő unokánk kegyeit, de tiszteletét elnyerhet­jük még. Mindegy hogy ki, csak valaki szeressen bennünket. Nyugi-nyugi, mi okosak, tisztes­ségesek, jók, bölcsek vagyunk, túl fogjuk élni ezt is, mint koráb­ban annyi mást! A maguk Mariska nénije Megszorítások Naponta olvassuk az újságban, hogy a gazdasági helyzet javítása érdekében megszorításolö-a van szükség. A gyógykezelés során a betegnek fizetnie kell, a közleke­désben, emelik az utazási díja­kat. Az élelmiszerek, a tüzelő, a villany, a gáz, az építkezési anya­gok ára is emelkedik. Vélemé­nyem szerint, ha kivizsgálnák és megbüntetnék a milliárdok elsik­kasztok, s köteleznék őket, adják vissza, amit összeraboltak, nem lenne szükség a megszorítások­ra, az egyre szegényedő rétegek még nagyobb nyomorba dönté­sére. A Z. K. néven véleményét közlő fiatalnak üzenem, én is nyugdí­jas vagyok, a lányaim, az unoká­im velem együtt „túrják a földet“, hogy meg tudjunk élni. írod, hogy szüleid, nagyszüleid nagy házat építettek. Azért is túrni kel­lett a földet és görnyedni. írod, hogy nem sajnálod az öregeket. Arra nem gondolsz, hogy egyszer te is megöregszel? Ajánlom, ha valamire vinni akarod az élet­ben, akkor tanulj meg izzadni is, ne válogass annyit a munkalehe­tőségek között. És ne becsüld le a földművelő embert. A költő azt írta: A parasztság az erő, az élet. / Elveszett a nemzet, ha ez sem­mivé lett. / De ha ez marad csak a többi nélkül / Nemzetünk ak­kor is felépül. Egy 84 éves nyugdíjas

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents