Új Szó, 2003. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2003-01-18 / 14. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. JANUÁR 18. TALLÓZÓ VENDÉGKOMMENTÁR Az élet vidám bátorsága BERECK JÓZSEF A korábban születettek jól tudják, hogy az előző rendszerben belénk neveltek egyfajta biztonságérzetet, de nem tanítottak meg bennünket arra, hogyan kell nem félni. Önmagunktól, gyöngeségeinktől és másoktól, mások gyöngeségeitől. A múlttól, a jelen kihívásaitól és a bizonytalan jövőtől. Mert a félelem egyre inkább átszövi mindennapjainkat. Egy amerikai pszichológus, aki az utóbbi négy évtizedben közölt , a gyermekek és fiatalok félelmeivel foglakozó, mintegy háromszáz tanulmányon rágta át magát, szentül meg van győződve róla, hogy egyenesen a félelem korszaka felé tartunk. Szerinte rohamosan nő a világban a különböző félelmi állapotok száma, s ebben a folyamatban a látványos természeti katasztrófák csak kis hányaddal szerepelnek. S igaza lehet, mert a pedagógiai lapban a kisiskolás gyermekek szorongásairól olvasok éppen, a tévé magazinműsorában ismert személyiségeket gyermekkori félelmeikről faggatnak, a délutáni kisfröccs mellett pedig agglegény barátom bevallja, hogy fél az egyre határozottabb nőktől, a melegüktől, az állandó jelenlétüktől... S ha nem beszélnek is róla, sokan előre rettegnek a várható öregkori kiszolgáltatottságtól, baljós előérzetekkel latolgatják, hogy lesz-e háború Irakban, lenulláz- zák-e csekély megtakarításaikat az áremelések stb. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? A szakemberek azt állítják, hogy a félelem alapjában egészséges érzelem, ami segíti a túlélést, viszont beteges zavarrá válik, ha elszakad kiváltó okától és elhatalmasodik. Kissé plasztikusabban fogalmazva: a félelem demoralizája és kiégeti a lelket, létrehozza bennünk azokat a víziókat, amelyek a létét igazolják. Hogy a félelemkeltő élmények kiváltanak-e beteges zavart, az lényegében három tényezőtől függ: az egyéni érzékenységtől, a stressztűrő képességtől és a félelmet keltő helyzet tartósságától. S a félelemkutatók szerint e három tényező tekintetében hovatovább, egyre csehebbül állunk, legyünk éppen gyermekek vagy öregek, koldusszegények vagy szupergazdagok. Az ép érzékű emberek mindenesetre úgy tartják, hogy legfontosabb a szembenézés. Mert ha közelről szemléljük félelmeink tárgyait, azok nagyobbik része nevetségessé, a maradék pedig kikerül- hetővé válik. A mindennapi életben tehát ne tekintsünk senkit - politikust, prófétát, mecénást - nagyobb jótevőnknek, mint aki visszaadja vagy fokozza bennünk az élet vidám bátorságát. JEGYZET Nagy szájak törvénye KÖVESDI KÁROLY Éppen azon méláztam elefánt- csonttomyomba zárkózva, hogy müyen undorító és valóságidegen volt a tizenkilencedik század naturalizmusa, amely csak a szegénység fertőjét és kínját kutatta az életnek nevezett virágos kertben, amikor egymás után két hír rázott meg. Az egyik arról szól, hogy Szlovákia megfogta az isten lábát; jön a Peugeot Nagyszombatba. A hét- százmillió eurós befektetés legalább hatezer munkahelyet jelent, ujjong a kormány. A másik arról szól, hogy a gázáremelés miatt bezáiják az alsósajói bányát, ami hatszáz munkanélkülit jelent. Az ujjongás ez esetben, érthetően, elmarad. Igaz, a nagy számok törvénye szerint ez baga- tell, hiszen az utóbbi az előbbinek csak egytizede, ám a Rozsnyói járásban, ahol most is harminc százalék körüli a munkanélküliség, ez kisebb katasztrófa. Ha tizenküencedik századi naturalista író lennék, biztosan feljaj- dulnék: micsoda igazságtalanság, hogy ez a francos nagytőke nem hajlandó arányosan terjeszkedni, hanem el nem ítélhető módon csak oda megy, ahol van infrastruktúra. Ha még naturalistább lennék, két dolog jutna eszembe. Az egyik, hogy a Rozsnyói járás„...mncsen számodra hely...’ KOVÁCS AGNES Megérkezett a busz. Kinyílt az ajtó, s látom, elsőként ő száll fel, lassan, óvatosan, vigyázva minden mozdulatára. „Egy nyugdíjas jegyet Kassára” - kérte. „Styrid- sat’sesf ’ - felelte a sofőr. „Tessék?” - kérdezte az öreg. Erre a vezető, ahelyett, hogy megismételte volna az összeget, kifejtette az öregnek - mellőzve minden tiszteletet -, hogy korát elnézve úgy látja, már elég ideje lett volna megtanulni az állam nyelvét, s különben is, naszlovenszkuposzlo- venszki. Pár másodperc feszült csend állt be. Az öreg ránézett a sofőrre ban előreláthatóan még száz évig nem lesz autópálya. Ezt egyébként már Ján Slota is megmondta, aki undorítónak nevezte, hogy olyan emberek is belekotyognak az autópálya-témába, akik nem értenek hozzá. A másik, hogy a nagy számok törvénye mellett létezik a szájak törvénye is, ami arról szól, hogy bizonyos mennyiségű kenyeret, húst, zöldséget, tésztafélét stb. kell az embernek a szájába raknia, hogy életben maradjon. Csakhogy ez pénzbe kerül, pénzt meg csak munkahelyen adnak a becsületes embernek. A Nagyszombat környéki lakosoknak tehát több esélyük van az életben maradásra, mint a Rozsnyó környékieknek. Mindez persze véletlenszerűen alakult így. Az objektivitás kedvéért a fentiekhez tegyük hozzá, hogy míg a francia frigyhez a Dzurinda- kormány hatmilliárd koronát ad hozományba, az alsósajói bánya egy fütyeszt kap, mert ő kicsi és nem fejlődőképes. Illetőleg, a többi kicsivel együtt megkapja a tönkremenés esélyét az energia árának emelésével. Az utcára kerülő hatszáz bányászt azért ne nagyon sajnáljuk, nem fognak unatkozni; a kormány gondoskodik róla, hogy rendszeresen bejárjanak a munkaügyi hivatalba, hogy bizonyítsák, nem végeznek fekete munkát. Bizony, undorító és életidegen tudott lenni a naturalizmus, konstatálom elégedetten. Ezért nincs rá szükség ma sem pozitívan gondolkodó világunkban. fia lehetne, talán unokája is -, de nem szólt semmit. Óvatosan megfordult, és ugyanolyan lassú mozgással és feszes tartással elhagyta a buszt, ahogy felszállt. Megrökönyödve bámultam magam elé, aztán a sofőr arcát fürkésztem. Csodálkoztam, hogy az öreg szótlanul és méltósággal tűrte a szavait, arcán nem látszott semmiféle indulat. Egyenes derékkal várta a következő buszt, ahol minden bizonnyal ugyanígy, magyarul fogja kérni a jegyet. Sokat eltűrt már életében. A fronton ordítottak rá németül is, oroszul is, és ha akkor ő visszapofázik, talán nem jön haza a Don-kanyar- ból vagy a pinszki mocsarakból. Meg győzködték őt már saját földjén idegen emberek, hogy kinek a kenyerét eszi, miközben a magot ő vetette el. Úgyhogy minek ezt a borostás arcú, ápolatlan buszsofőrt győzködni? Ha nincsen számára hely egy buszon, az még nem a világ vége.- Apjuk, most egyél jó sokat, mert ha fizetni kell a kórházi ellátásért, akkor kénytelen leszek kivenni téged, s otthon sem jut sok pénz kajára... (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E A nagy vonatrablás N YEZ AVISZ! MAJA. GAZ ETA Dimitri K. Simes, az amerikai Nixon Intézet elnöke az orosz lapnak elmondta, az Egyesült Államok kész figyelembe venni' Oroszország iraki gazdasági érdekeit Szaddám Husszein iraki elnök megbuktatása után, ha Moszkva is megértést tanúsít a várható amerikai katonai akció iránt. Simes cáfolta, hogy az Egyesült Államokat a kőolaj világpiaci árának leszorítása motiválná Irakkal kapcsolatban. Szavai szerint egy ilyen folyamat komoly károkat okozna - a George W. Bush elnökhöz közel álló - amerikai olajcégeknek, és az USA gazdaságának is. „Oroszország számára komoly nehézségeket, Alaszkának viszont tragédiát okozna a hordónként 18 dollár alatti olajár - mondta. Nehézségekkel nézne szembe a Washington politikáját leginkább támogató Nagy-Britannia is. Egyes információk szerint Szaddám fontolgatja, hogy katonai veresége esetén felgyújtja az iraki olajku- takat, ami jelentős drágulást eredményezne a világpiacon. Vannak történelmileg súlyosan elhibázott elképzelések, melyekről ezt a múló idő végül előbb-utóbb bebizonyítja. Csak várni kell, türelemmel. HOLOP ZSOLT Bő százötven év kellett hozzá, hogy bizonyítást nyeljen, ilyen téveszme volt a Száz vasutat, ezeret! elgondolás is, mely szerint a vasutak lennének a földnek erei és bennök áradna a műveltség. Csakis egy költőnek juthatott eszébe olyan badarság, hogy egy sínpár lenne a földnek ere, és még áradna is benne valami. Szerencsére az illetékesek ma már kellő realizmussal, sőt iróniával szemlélik az efféle túlhaladott gondolatokat, vagy inkább romantikus álmokat. Persze sokan vannak, főként vaskalapos, maradi utasok és egyszerű vasutasok, akik nem hódolnak be egykönnyen az új eszméknek, és ragaszkodnának hozzá, hogy járjon a vonat, amelyen el lehet jutni munkába vagy oskolába, a már említett műveltség végett. így gondoltam én is, meg így gondolta a kalondai bak- ter meg a csatai forgalmista és még sokan mások. Nagyon sokan. Ám kiderült, tiltakozni az ellen, hogy NE jöjjön a vonat, olyasmi, mintha az általános felmelegedés, vagy a globalizáció ellen tiltakoznánk. Meddő és megmosolyognivaló, s mint ilyet, figyelemre sem kell méltatni. Es mégis, ennek dacára a tiltakozók közt volt néhány nagyon fontos ember, akik tiltakozásukat egy bátor tartózkodással fejezték ki a kormányban, amikor szavazásra került sor. Az igazság persze az, hogy a kormány már tavaly év végén megpecsételte a vonalak sorsát, amikor megállapította a vasút idei költség- vetését. A vasút kiszámolta, hogy a pénzből mire futja, mire nem, mit kell megszüntetni, és az eredményt visszaküldte a kormánynak. És az valóban furcsa lenne, tiltakozni valami ellen, amit mi terveztünk el - tartózkodjunk ettől. Akkor inkább már tüntessünk tényleg a globalizáció miatt. Hanem azért azt megkockáztatnám, hogy azok között, akik különböző szinteken és hivatalokban eldöntötték, hogy nem kell vonat, szép számmal van, aki nem lenne üyen nagyon fontos ember, ha annak idején nem szállhatott volna föl a vonatra, a már említett művelődés végett. Vasút mellé most már születni kell. Másrészt azt meg tudtuk, hogy a vasút nem személyszállításra, hanem szétválásra, osztódásra, vonatvásárlásra, gödörásásra és székház- építésre specializálódik. Végül is alig rontja egy ország imázsát, ha vasúthálózatának húsz százalékán megszünteti a személyforgalmat, hiszen még így is jobban állunk, mint Ukrajna vagy akár Románia. És ott kell spórolni, ahol célszerű. A nemutazóközönség megnyugtatására még közölnöm kell a hivatalos megfogalmazást, mely szerint a kormány nem arról döntött, hogy nem fognak járni a vonatok, hanem csupán tudomásul vette a vasúti személyi közlekedés transzformációját. Sőt azt hiszem, transzformációs csomagját. Amikor ezt szerdán tudomásul vette, nos épp aznap a parlamentben parázs vita alakult ki az utazásról, ami helyénvaló, hiszen egy parlament azért van, hogy parázs vita alakuljon ki benne. Persze nem a regionális vonalakról, ez fejlesztés terhe mellett nem hangozhat el a Big Bakterházban. Külföldi szolgálati útjaikról vitatkoztak dühödten a honatyák. Például nem lehet ezután szolgálati útra kelni, legyen az bármilyen fontos és kívánatos, ha idehaza éppen ülésezik a törvényhozás. Vonatkozik ez az Európa Parlament üléseire, a NATO parlamenti közgyűléseire és mindennemű eu- roatlanti csatlakozási szemináriumokra. Röviden: nem fog senki munkaidőben fel-alá rohangálni Európában és a világban. (Nyilván a szűk kormánypárti többség miatt.) A parlament elnöke és alelnökei a A korlátozások csökkentik a képviselők kiküldetéstudatát. „business dass”-on, a képviselők és más törvényszolgák csak az „economy” osztályon utazhatnak (de az is klassz). Tehát természetesen igénybe vehetnek repülőgépet, első osztályon vonatozhatnak, és ha úti céljuk 400 kilométernél távolabbra esik, hálókocsira is jogosultak. Ha tengerre szállnának, csak első osztályú kabint bérelhetnek, semmi luxuslakosztály. Ezenkívül igénybevehetnek szolgálati gépkocsit, és saját kocsijukkal is szolgálati útra indulhatnak, költségeik meg lesznek térítve. De vigyázat! A saját kocsi csak akkor jöhet szóba, ha levegőben és vízen nem tudják megközelíteni a célállomást, és szárazföldön is csak azzal. Szállásköltségeiket napi 200 euró vagy 200 dollár erejéig téríti a parlament. Kapnak diétát és mellé költőpénzt, a házelnök és alelnökök esetében ez utóbbi az előbbi 150 százaléka lehet, a többielmekbe kell érniük 100 százalékkal. És hogy miért kellett ezen vitázni? Mert az új relációk némileg gyengébbek az eddigieknél. Csak találgatom, müye- nek lehettek eddig. Egy dühös honleány, kinek félje éppen börtönkoszton él, javasolta, ne rontsuk ilyesmivel az ország imázsát, hiszen ott kell spórolni, ahol az célszerű, nem ezeken az utakon. Valamint hogy a külföldi szolgálati utakra nem mint kirándulásokra kell tekinteni, mert minden egyes úttal nagy szolgálatot tesznek a hazának az ilyen utakra indulók, viszont a bizonyos mértékű korlátozások csökkentik a képviselők kiküldetéstudatát. Egy dühös kormánypárti honatya pedig azt javasolta, törvény biztosítsa; a képviselők számára a szolgálati biciklit. Javaslatát elvetették. Olcsó és esztelen lenne a két dolog, a „csupán jóváhagyás” és a „parázs vita” közt párhuzamot vonni, e célból egymás mögé tenni a kettőt. Csupán arról van szó, hogy az egy napon történő dolgokat kénytelen egyszerre tudomásul venni az ember. Hogyan lehetne párhuzamot vonni két teljesen külön álló és külön életet élő világ között, amelyek nem érintkeznek, nincsenek kapcsolódási, ha úgy tetszik, csatlakozási pontjaik? A párhuzamosok legalább a végtelenben találkoznak. Mint ahogy az üres sínpárok is a horizonton. HETI GAZDA(G)SÁG Kit érdekel, hogy 80 százalék lett a 25-ből? TUBA LAJOS Örvendezzünk! Nagyszombatban épül az új autógyár. Ez ritka jó hír, már csak azért is, mert ez az első, igazán nagy zöldmezős beruházása az országnak. A pozsonyi Volkswagen vagy akár az esztergomi Suzuki példája bizonyítja, hogy az autógyárak munkásaikat tűrhetően megfizetik, a hozzájuk kapcsolódó bedolgozó hálózatok pedig hamisítatlan gazdaságfejlesztési impulzusok. Most már csak azért izguljunk, hogy a nagy terv megvalósítása ne csúsz- szon el valamilyen banánhéjon. Az államigazgatás - legalábbis a kormány - egyelőre nagyon igyekszik. Kár, hogy ez csak az ilyen kaliberű projektumok esetében van így, hasonló rugalmasságot a vállalkozások úgy általában is megérdemelnének. Egyébként pedig, ha a nagy- szombati ipari park esetében ilyen valóban dicséretre méltó gyorsasággal lehetett reagálni, nem is beszélve a 6,5 milliárd koronás állami befektetésről, akkor felmerül a kérdés, miért topog egy helyben az alig 30 millió koronás támogatást igénylő bősi ipari park ügye? Talán nem akad, aki ebben az ügyben fent nyi- togassa az ajtókat? Bár a parlamenti képviselőket és más közpénzből fizetett politikusokat nyüván kifárasztotta, hogy tavaly ősszel két kampány keretében is a nép közé kellett járniuk, azért egyéb fárasztó témákat is a figyelmükbe ajánlhatunk. Nehezen, de megemésztettük a közüzemi szolgáltatások árának emelését. Igen ám, csak éppen kiderült, hogy amit 25 százalékos villanyáram-emelésnek mondtak, az sokak számára 80 százalék. Ez pedig már nagyon durva dolog, mondhatnánk, politikai botrány. Sok választó nyilván jó néven venné, ha arról hallana, hogy ez kedvenc politikusainak is szemet szúrt. És mivel a Nyugat-Szlovákiában ily módon sújtott 16 ezer háztartás közül jócskán van dél-szlovákiai, esetleg a mi választott politikusaink is véleményt mondhatnának az ügyben. Vagy legalább megnyugtathatnák az érintetteket, hogy ez az emelés volt a végső. No, meg támogathatnák az elképzelést, hogy az árszabályozó hivatal hozza szépen nyilvánosságra, mi alapján számolja a tarifákat és mekkora hasznot biztosít az energetikai cégeknek. A héten egy sor új információ látott napvilágot a szociális minisztérium idei terveiről. Míg korábban ez a reszort nem tartozott az igazán közlékeny hivatalok közé, a kormány- váltás óta nagyot változott a helyzet. Nem vagyunk hozzászokva, hogy ennyi mindenről ilyen korán értesüljünk, így kapkodjuk a fejünket. A héten megtudtuk, hogy a nyugdíjreform eltérhet az eddig hallottól, a családi pótlékok adó- kedvezménnyé alakulhatnak át és tovább változnak a szociális segélyezés szabályai. Mindegyik téma ezer új kérdést vet fel, amelyre még az illetékesek sem tudnak válaszolni, bár emiatt nem szeretnénk lebeszélni őket a korai tájékoztatás jó szokásáról. Még egy fontos információ: a betegsegéllyel is azt tervezik, hogy csak a napi kereset 55 százaléka lenne, ami szintén nagy változást jelentene a mostani állapotokhoz képest. Bár a hét híre az új autógyár, ne feledkezzünk el arról a bejelentésről sem, hogy a vállalatok társasági adó címén tavaly több milliárd koronával többet fizettek be a tervezettnél. Jól emlékszünk még az 1999-ben a kormányon belül kitört vitára, amikor a baloldali Schmög- nerová nem akarta 40 százalék alá engedni a társasági adót, a jobboldali Miklós pedig 20 százalékot szeretett volna. Az idő az utóbbit igazolta, aki ennek fényében most már nyugodtan előveheti egykori tervét. A szakértők szerint egyébként a cégek adózási kedve akkor javul, ha már a bevételek eltitkolásának költségei magasabbak a megtakarításnál. így tehát újabb területen tértünk át a bevált útra, aminek meg is lett a gyümölcse. Miklosék 2003-ra nagy adóreformot terveznek, kíváncsian várjuk a részleteket.
