Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-04 / 282. szám, szerda

Kultúra ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 4. A Böngésző nyertesei A Vasárnap 48. számában feltett kérdésre a helyes válasz: 2000-ben. E héten az 500-500 koronát Tóth Mária kőkeszi, Takács Dalibor tisza- csernyői és Liszkay Zsuzsanna somoijai olvasónk nyerte. Gratulálunk! Bemutató: A királyi borok nyomában Szepsi. A városi könyvtárban ma este 18 órától tartják a Tájak- Kultúrák-Történelem sorozat új kötetének bemutatóját. A királyi bo­rok nyomában című kiadvány népes szerzőgárdája szeretettel vár minden érdeklődőt, (juk) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: A hattyúk tava 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Antonius és Kleopátra 19 KIS SZÍNPAD: Macska a forró tetőn 19 ___________________KOMÁROM___________________ JÓK AI SZÍNHÁZ: Fiatalság, bolondság 14 MOZI POZSONY HVIEZDA: 40 nap és 40 éjszaka (am.) 18, 20.30 OBZOR: Don’s Plum Bar (am.) 18, 20 MLADOST: Bazi nagy görög lagzi (amerikai) 16,18, 20ISTROPOLIS: Télapu 2. - Veszélyben a karácsony! (am.) 16,18.15, 20.45 Szökés Budára (cseh-szl.) 17.30, 20.15 AU PARK - PALACE: A sárkány csókja (am.-fr.) 16.10, 18.20, 20.30 Télapu 2. - Veszélyben a karácsony! (am.) 16.20, 18.30 Kocka 2 (kan.) 19.40 A kárhozat útja (am.) 15.20,17.40, 20 Beszélj hozzá! (sp.) 18, 20.15 Bazi nagy görög lagzi (am.) 16.20,18.25, 20.30 Szökés Budára (cseh-szl.) 21.45 A vö­rös sárkány (am.) 17.20, 19.55 A kismenő (am.) 15.40 A Boume- rejtély (am.-cseh) 17.25,19.50 Jelek-Signs (am.) 14.50,17.10,19.20, 21.30 Jégkorszak (am.) 16, 17.55, 19.50 Kegyetlen örömök (szí.) 19.35 Különvélemény (am.) 18.05,21.05 KASSA TATRA: Don’s Plum Bar (am.) 16 Jelek - Signs (am.) 18 Mulholland Drive - A sötétség útja (am.) 20 CAPITOL: A sárkány csókja (am.-fr.) 16,18, 20 ÚSMEV: Ütközéspont (am.) 16,18, 20.30 DÉL-SZLOVÁKIA KOMÁROM - TATRA: Különvélemény (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: A kárhozat útja (am.) 17,19.30 LEVA - JUNIOR: Mérges pókok (am.) 16.30, 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A vörös sárkány (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Atomcsapda (am.-ang.) 17.30 Hangyák a gatyában 2. (ném.) 15.30, 17.45, 20 Jelek - Signs (am.) 15.45, 18, 20.15 A kárhozat útja (am.) 20 A kísérlet (ném.) 20.15 A kismenő (am.) 16.15,18.15,20.15 A szállító (ff.) 17.15, 19.45 A szmokinger (am.) 16.30, 18.30, 20.30 Tél­apu 2. - Veszélyben a karácsony! (am.) 15.30, 17.45, 20 A vörös sár­kány (am.) 15,17.30,20 XXX (am.-cseh) 14.45,17.15,19.45 AZ MKKI HÍREI Társadalmi átalakulások, nyelvi változások és a szlovákiai magyarság Pozsony. Társadalmi átalakulások, nyelvi változások és a szlovákiai ma­gyarság címmel a Magyar Köztársa­ság Kulturális Intézete és a Mer- curius Társadalomtudományi Kuta­tócsoport rendezésében holnap két­napos tudományos konferencia kez­dődik az intézet székházában. A konferencia programja: DECEMBER 5. 10.00 - Megnyitó Czimbalmosné Molnár Éva, a Ma­gyar Köztársaság Kulturális Intéze­tének igazgatója, Gyurgyík László, a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport titkára Kocsis Károly (MTA Földrajzi Kuta­tóintézet): A szlovákiai magyar­sággal kapcsolatos etnikai földrajzi kutatások az MTA FKI-ban (1984-2002) Kontra Miklós (MTA Nyelvtudomá­nyi Intézete): A magyar szocio- lingvisztika és a határon túli ma­gyarság Bárdi Nándor (Teleki László Inté­zet): Elitváltások és nemzedékváltá­sok a magyar kisebbségtörténetben Gabzdilová Sona - Sápos Aranka (SZTA Társadalomtudományi Inté­zete): A szlovákiai magyar nyelvű oktatás a számok tükrében a 90-es években Vita 14.00 - I. Szociológia és etnikum Levezető elnök: Bárdi Nándor Kocsis Aranka: A martosi egyke. Születéskorlátozás egy kisalföldi fa­luban a 18-20. században Gyurgyík László: Asszimüációs fo­lyamatok a szlovákiai magyarság körében Csámpay Ottó: Az 1945^49 közötti magyar iskolaköteles korosztály tár­sadalmi mobüitása Lampl Zsuzsanna: A magyar és szlo­vák fiatalok nemzeti identitása és más csoportokhoz való viszonya Vita 16.00 - II. Történetírás Levezető elnök: Bárdi Nándor Vadkerty Katalin: Tervek a nemzeti­ségi kérdés rendezésére Csehszlová­kiában az 1938-1948-as években Popély Árpád: A lakosságcsere és a reszlovakizáció területi vetülete és etnikai következményei Kiss József: A szlovákiai magyar ki­sebbség 1948 utáni történetével fog­lalkozó kutatások elméleti és mód­szertani problémái DECEMBER 6. 10.00 - Nyelvtudomány Levezető elnök: Szabómihály Gizel­la Sándor Anna: A társadalmi és föld­rajzi tényezők szerepe a Nyitra- vidéki tájszóállomány alakításában Lanstyák István: A magyar értelme­ző kéziszótár és az ún. nyelvhelyes­ség Menyhárt József: Egyház és nyelv - A katolikus egyház nyelvpolitikája Szlovákiában Simon Szabolcs: Sport és nyelv. A sport szó történetéhez a magyar nyelvben Vancsó Ildikó: Attitűdök a párkányi magyar tanárok nyelvhasználatá­ban Bergendi Mónika: Névismeret és névhasználat a szlovákiai magyar középiskolában Misad Katalin: A nagybetűsítés a szlovákiai magyar írásgyakorlat­ban A pozsonyiak fergeteges sikere: Budapesten vendégszerepeit a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulata Színházi Monarchiát teremtettek Szlovák „színpadi behozatal­nak” tapsolt hosszasan va­sárnap este a Vígszínház kö­zönsége. A pozsonyi Nemzeti Össztáncának (rendező: Martin Huba, író: Martin Porubjak, koreográfia: Libor Vaculík) 55. előadása költö­zött Budapestre, hogy a cseh és a lengyel nézők után a magyarokat is meghódítsa. SZABÓ G. LÁSZLÓ Sajátos szakmai „párbajnak” tekin­tette a pozsonyi társulat a Vígszín­ház meghívását. 1995-ben ugyanis a vígszínházi Össztánc (rendező: Marton László, író: Békés Pál, kore­ográfia: Imre Zoltán) vendégszere­peit hatalmas sikerrel a pozsonyi Nemzetiben. A szlovák előadás lét­rehozásának gondolatát Eszenyi Enikő vetette fel, aki maga is része­se a magyar Össztánc immár tíz éve tartó sikersorozatának. Az „ős-Össztánc” azonban Párizs­ban született 1981-ben a Theatre du Compagnol színpadán, és nyomban el is indított egy szokat­lan láncreakciót. Az előadás magyar „importőre” Bé­kés Pál lett. „Három évvel a bemutató után, 1984-ben A női partőrség szeme láttára című színdarabomat tűzte műsorára a Theatre du Compag­Helena Krajciová remek „magán- száma"(Jana Nemcoková felvételei) nol. Kitűnő színészek játszották nagy sikerrel. Két hétig voltam ve­lük, és sok vörösbort megittunk. Ezenközben kiderült, hogy ez a zse­niális színházi együttes Ettore Scola A bál című, általam is rajong­va szeretett film alapját szolgáltat­ta. Az alap alatt az értendő, hogy a Theatre du Compagnol előadását látta az olasz rendező Párizsban, és ő is annyira megszerette, hogy az eredeti francia csapat háromne­gyed részét be is vitte a filmbe. A többi szereplő olasz volt, hiszen a film Olaszországban készült. Miu­tán azonban még több vörösbort megittunk, megnéztem a francia előadás videofelvételét, ami sokkal terjedelmesebb és egészen más ka­rakterű produkció volt, mint a film. És miközben Jean-Claude Penche- nat, az előadás rendezője a bará­tom lett, eszembe jutott, hogy elké­rem tőle a jogokat. Ezen ő alaposan meglepődött, és azonnal visszakér­dezett, hogy milyen jogokra gondo­lok? Tudniillik az, amit ők vittek történésben az előadásba, a ma­gyar néző számára nem lett volna elég. Sorra vettük ugyanis, hogy mit tudnánk átültetni belőle a mi produkciónkba. És arra a megálla­pításra jutottunk, hogy semmit. Mert ahol ők nyertek, ott mi mindig veszítettünk. Á 20. századi francia és magyar történelemben nincse­nek is közös pontok. Hacsak nem számítom a Magyarországra bevo­nult szenegáli lövészeket, akik 1919 táján őrizték Szeged városát. Jean- Claude barátom ezek után nagyon kedves jogajánlatot tett, ami annyi­ból állt, hogy »Felhatalmazom Monsieur Békést, írjon meg egy da­rabot, amelyben zene és tánc van.« Ezen aztán jót nevettem, s miután hazajöttem, Radnóti Zsuzsa közve­títésével előadtam az ödetet Mar­ton Lászlónak, aki röviden csak annyit mondott: »Ez az!« Tudniillik a Vígszínház éppen akkor egy sá­torban kezdte meg évadját az átépí­tés okán. Ez lett tehát a nyitóelő­adása. Ötven mininovellát írtam a magyar történelemből úgy, hogy azok szöveg nélkül, pusztán moz­gással is előadhatóak és érthetőek legyenek. Ebből az ötven történet­ből került be aztán az előadásba ti­zennyolc, és ezt láthatták annak idején Pozsonyban is. Egy nagyon tehetséges lengyel rendező pedig februárban Varsóban kezdi el pró­bálni a darabot, természetesen a lengyelországi eseményekre épít­ve.” A pozsonyi előadásról Szegedi Eri­ka, a magyar Össztánc egyik sze­replője, továbbá Garas Dezső és Gryllus Dorka is elragadtatással be­szélt. Pozsonyi kollégáik játéka, tánc- és énektudása mindannyiu- kat elkápráztatta. Békés Pál szerint a szlovák verzió Emília Vásáryová nosztalgikus keringője az összhatást tekintve különbözik a magyartól. Derűsebb és humoro­sabb, mint a budapesti előadás. „Lehetséges, hogy ez a két nemzet élethez való hozzáállásából fakad. De így is magával ragadó, nekem kimondottan tetszett. Nem állí­tom, hogy mély és kimerítő, amit én Szlovákiáról tudok, de azt mondtam magamban, három do­logra nagyon kíváncsi leszek, ho­gyan fogják megmutatni a darab­ban. Az első 1968 volt, amit paza­rul megoldottak. A második Cseh­szlovákia szétválása. Ezt is reme­kül ábrázolták. A harmadik, és ezt vártam talán a legnagyobb izga­lommal: a Felvidék visszacsatolá­sa. Nyilván végiggondolt oka volt, hogy ezt miért ugorták át az alko­tók. Egészében véve így is sodró és hangulatos, maradandó értékű előadást láthattunk.” Az „alaphangot”, akárcsak Po­zsonyban, Budapesten is Ladislav Chudík adta meg, ahogy a Carlton Szálló bölcs, sokat látott főpincére­ként kirakta a hamutálakat a tánc­terem asztalaira. Arcán ott ült mindaz, amit a múltból átmentett a jelenbe, finom gesztusaival nem­csak a saját életét mutatta fel, kom­mentálni tudta a Monarchia szét­esését, a háborús eseményeket, a zsidóüldözést, a szocializmus létre­jöttét, hatvannyolcat, az oroszok bejövetelét, a normalizálódás idő­szakát, a rendszerváltást és az azt követő eseményeket, majd Cseh­szlovákia kettészakadását és a je­lent. Az előadás egyik megható je­lenetében a Yesterdayt hallgatja mozdulatlanul, de ahogy egy hely­ben áll, és perceken át a múltra koncentrálva néz maga elé, ez most a magyar közönséget is elragadtat­ta. De a többi színésznek is megvolt a maga nagyjelenete. Emília Vá­sáryová és Robert Roth érzéki tánc­kettőse alatt valósággal felizzott a levegő. Kamila Magálová a szét­szórtságot „ragozta” nagy adag hu­morral fűszerezve. Vlado Kobielsky szovjet katonatisztje minden moz­dulatával a „nagyhatalmat” érzé­keltette. Helena Krajciová hunyor­gó mazsorettje a groteszk báj élő szobra. Tomás Mastalír ifjú hadi­rokkantja, a féllábú katona egy döbbenetes erejű balladát hozott a színpadra. Kanócz Zsuzsa a szerel­mét sirató lány szerepében, Jan Gallovic féltékeny szeretőként, Gabriela Dzúriková a két férfi közt vergődő nő alakjában, Juraj Slezácek a magány elől menekülő, ősz hajú úr bőrébe bújva adták szí­nészetük legjavát. Ivana Kuxová és Ondrej Kovaf a zsidók elhurcolását mutatták meg fergeteges sztepp­táncukkal. Mély, elfojtott csend után hatalmas tombolás tört fel a nézőtéren, a műkorcsolya világbaj­nokság láttán (ahol a „pálmát” is­mét Helena Krajciová vitte el) a hu­mor, a Csehország és Szlovákia kö­zött kijelölt határ láttán pedig a megrendülés hulláma csapott át a nézők fölött. Nagy este volt a vasárnapi a Víg­színház falai között. Marton László, a Vígszínház igazgatója szlovákul, Dusán Jamrich, a Szlovák Nemzeti Színház főigazgatója magyarul szólt a két társulat művészeihez. Az Európai Unió küszöbén állva ők már megteremtették a maguk szín­házi Monarchiáját. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének Tizenöt mai magyar szobrász című kiállítása a Pálffy-palotában Ütköztetett formák Előtérben az anyag átlényegülésén alapuló szoborkompozíció a Városi Galéria alagsori kiállító-helyiségében (Pavol Funtál felvétele) TALLÓSI BÉLA A Tizenöt mai magyar szobrász cí­mű kiállítás a kortárs magyar szob­rászat utolsó másfél évtizedének al­kotásaiból nyújt válogatást temati­kus csoportosításban. Ahogy a kiállí­tás kurátora, N. Mészáros Júlia, a győri Városi Művészeti Múzeum igazgatója elmondta, azért a kilenc­venes éveket választotta bemutatás­ra, mert ahhoz, hogy megértsük, miért olyan a mai művészet, ami­lyen, a közvetlen előzményét kell látnunk. „A pozsonyi Városi Galériá­ban adva volt a tér, amely meghatá­rozta, hány művet lehet bemutatni. Döntenem kellett, melyik az az idő­szak, amelyikre valamüyen rálátást tudok mutatni. Ezért úgy határoz­tam, hogy nem az installációművé­szeket vagy az intermediális művé­szeket, hanem az ő munkájukat köz­vetlenül megelőző műveket muta­tom be, amelyek sokféleségükkel rendkívül izgalmasak.” A Pálffy-palota alagsori négy termé­ben négy téma szerint vannak elhe­lyezve a szobrok, mégpedig olyan elv alapján, hogy a művek ne ismé­teljék egymást, hanem mindegyik annak a témának valami különleges nézőszögből láttatott verziója le­gyen. „Az első terembe olyan művé­szek munkáit helyeztük el - mondja N. Mészáros Júlia -, akiket az orga­nikus forma érdekel, illetve azzal próbálnak valamit kifejezni. Ebben a témában Várnagy Ildikó, Koncz András egy-egy alkotását lehet látni, valamint Kőrösényi Tamásét, aki ka­tonai terepszínű és fátyoljátékszerű növényi formát használ, amellyel a mai világról azt mondja ki, hogy csu­pán illúzió az egész harmonikus összhang, amely a világot jellemzi az ember vágyaiban.” A következő teremben Haász István, Megyik János és Friedrich Ferenc szerkesztett terei és térformái a Ma­gyarországon nagyon elevenen élő geometrikus hagyományokat mu­tatják. A harmadik teremben a lágy anyagok dialektikus kapcsolataira láthatunk példákat. Olyan művé­szek munkái vannak itt, akik számá­ra az anyag rendkívül fontos: a szo­borépítést redukálják két vagy há­romféle anyagra, amelyeket ütköz­tetnek. S a szoborban aztán a formák, alakzatok, tárgyak teljesen más jelentést kapnak, mint amit va­lójában sugallnak. Ilyenek például Deli Ágnes munkái: vasabroncsok­kal átfogott ágyszerű alakzat, továb­bá egy ólomedény, amely egy szi­vaccsal töltött geometrikus textilfor­mába van belehelyezve. „A negyedik teremben olyan művé­szek vannak, akik ipari anyagokkal, ipari technológiával dolgoznak, mégis valami egészen transzcen­dens dolog születik a kezük nyomán - mondja N. Mészáros Júlia. - Ők az emberiség életét mozgató törvény­szerűségeket kutatják és próbálják megfogalmazni egyszerű eszközök­kel és elemi ütköztetéssel, mint a megmunkálatlan és megmunkált fe­lület, vagy a durván megmunkált és finoman megmunkált felület. Ez az eljárás korábban is megvolt a művé­szetben, csak a mai alkotók más­képp kezelik az anyagot, ezért képe­sek másabb tartalmakat kifejezni, mint korábban.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents