Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-31 / 302. szám, kedd

14 Rejtvénysziget ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 31. Karácsonyi óriáslabirintus Alul: Középen: " Fent: Csak átlósan szabad haladni, csak a fekete négyzetekre lehet lépni és csak egy fehér négyzetet lehet átugorni. Fenyőről-fenyőre szabad csak lépni, átlósan nem szabad haladni, üres kockát átugorni nem lehet. A labirintus szabályai szerint haladjatok. Nos, ki jut el a fenyőfához? TÉL, KARÁCSONY, HÓ Ezzel a három fogalommal függenek majd össze éwégi kérdése­ink, melyek, megfejtéséhez sok sikert és kellemes szórakozást kívánunk. 1. December neve fordításban tizedik hónapot jelent. Ez csak úgy érthető, ha tudjuk, hogy a régi rómaiak, akiktől hónapjaink ne­vei erednek, az évet március hónappal kezdték. A március neve Mars isten nevétől ered. Minek az istene volt Mars? 2. Tipikus téli tevékenység tájainkon több évszázada a disznóölés. „Disznó” szavunk török jövevényszó, még a honfoglalás előtti időkből. Régebben szinte verseny folyt a falusi gazdák között, ki tudja hízóját nagyobbra hizlalni. Ma már változtak a táplálkozá­si szokások, a kisebb de húsosabb sertés a kapósabb. Kisebb az érdeklődés a disznózsír iránt, az orvostudomány egészségtelen­nek tartja. Mely vallások tiltják a disznóhús fogyasztását? 3. A karácsonyi ételek között egyre jobban terjednek a pulykahús­ból készítettek. Honnan került ez a madár Európába? 4. Az ajándékhozó Jézuska és Mikulás „szaktársa” a Télapó. A mai családok évvégi költségvetését a sok ajándék bizony alaposan megterheli. Őseink nem voltak ilyen pazarlóak. Mit gondolnak, mivel ajándékozták meg egymást az emberek a középkorban? 5. A tél nincsen hóviharok nélkül. A leggonoszabbaknak neveik is vannak. Hol fúj a purga és a burán? 6. Esik-e hó Afrikában? 7. A téli sportok kedvelői alig várják a téli olimpiákat. Az idén is volt egy, a mormonok szent városában, Utah államban. Vagyis hol? 8. Jézus szülei a Biblia szerint egy, a római császár által elrendelt népszámlálás miatt jöttek Betlehembe, ahol a kisded meg is szü­letett. Ez az év a keresztény időszámítás kezdete. „Anno Domini...” - írták a régi krónikások - vagyis az „Úr... esztende­jében. Ki volt akkor a római császár? 9. Petőfi Sándor - mint ismeretes - télen született. A telekkel azon­ban nem volt szerencséje, sokat fázott, fagyoskodott. Erről meg­emlékezett „Egy telem Debrecenben” című versében is. Szobájá­ban olyan hideg volt, hogy elgémberedett ujjait - hogy verset tudjon írni, - külön kellett melengetnie. Hogyan? 10. Télen eszünkbe jutnak a sarkvidékek. Sokáig megközelíthetetle- nek voltak a Föld lakói számára. Ki érte el először az Északi- és a Déli-sarkot? 11. Régen sok szegény ember kereseti forrása volt a favágás mellett a jégvágás is. Mire kellettek a folyók és tavak jégtakarójából ki­vágott nagy jégtáblák? 12. „Téli utazás a vörös postakocsin” - ismert magyar regény címe ez. Melyik írónk indította ilyen útra hőseit? 13. A világ hidegebb tájain még ma is fontos közlekedési eszköz a kutyaszán. Mi a szibériai szánvontató kutyák neve? 14. Melyik királyunkat választották közfelkiáltással a Duna jegén ki­rállyá? 15. A cseh történelem egyik szomorú alakja a „téli király”, azaz Pfalzi Frigyes, aki csupán egy télen ült a cseh trónon 1618-ban. Mi vetett véget uralkodásának? 16. Téli csemege a sült tök. Milyen betegségek ellen jó a fogyasztá­sa? 17. Ki volt az a norvég sarkkufató, aki hajóját, a Framot jégbe fa­gyasztva sodródott végig az Északi Jeges-tengeren? 18. A harmincas években a legendás Papanyin vezetésével szovjet sarkkutatók is telepítettek kutatóállomást úszó jégtáblára. Mi volt ennek az állomásnak a neve? 19. Mi a kormányozható sportszánkó neve? 20. Melyik német költő műve a „Németország - Téli rege”? Készítette: Lukács Zsigmond Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves olvasónak a Rejtvénysziget! AZ ELŐZŐ SZÁAA MEGFEJTÉSEI 1.oldal- Emlékszel azokra a szép időkre, amikor így tévéztünk esténként?- Te is hallottad, hogy jön a mama? 2-3.oldal: A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filo­zófusok minden tudománya. Kell ahhoz bizonyos neme az áídott ostobaságnak, hogy az ember a pénzzel bánni tudjon. Jókai Mór 4.oldal: Összekötősdi: Füles Kevert állatok: vipera, farkas, muflon, bölény, nyuszt, sólyom Plusz egy poén: - Akkor ki vigyáz az üzletre?! MAI SZÁMUNKBÓL ■aXuauwiiQ^ aupn tpuupH 0Z q°H 61 ('I -zsnljod ŰXUJ3A3ZS) l - qiBS ppzsg gi uasuEN-jofjpuj •/X -e.iTefeq eímzsoad e S3 pqlcrsEA b úouióXS y '91 mesa (Bioq B[jg) iXSaqpqaj sbjzsba bjbuibzs y 'SÍ 'ueq-ggK JSeAjejm ipeAunpi Pl mjfEq £i BjnÁoApnjg mzi qqSeASafe tt;>[B[qeiSafejpjpjoq aqqa - talapja opuB[iuor sbui sa je^ojeji ze ^bjjojjbj uaqjpuuaASaf E uop asapafoajp Auanpzsojnq y TI "ipuosp p arra uaspunury ppoy upQ b ‘XtEag jraqoy loqres ppzsg zy oi 'asjiSapuipj jrejTn ASoq ‘eqo^jetu jBÍBdid oSg (> 'snuEiAEPO srosnSny g 'UEq -VSA ze ‘uaqXjp aqeq jps 'L 'Eüúoq pjE^Ejpq st jbuuo jpASaq p>| -Újé qqESESBiuSaj e juiuiejea ‘uaqpASaq Egujy-pQ sa uaqSasASaq zsepy zy 'uaSi g uEqSEzsjozsojo S uo>[Aa(n XSba jo>(Xuos3eje>[ |EAptp uiazs JEd XSba [baeuije >psa jozsqqojSag p 'loqpqjamy -g *se||ea uEpauiEqotu e sa ppisz y z 'auajsi ruoqeq y g :>josEp(oSaiv lítiTryi^-íYfflíG / AZ ÚJ SZÓ M A mellékletet szerkeszti: Forgács Péter Levélcím: Rejtvénysziget, Petit Press Rt., Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Thumbnails
Contents