Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-23 / 298. szám, hétfő
Karácsony Ha már tévé előtt múlatják az időt a gyerekek, legalább hason fekve nézzék a képernyőt - tanácsolja a pozsonyi rehabilitációs központ orvosnője ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 23. Harmónia a Harmonyban Peter Dvorsky operaénekes külföldi vendégszereplései során kollégái felkérésére gyakran énekelt jótékonysági hangversenyeken. Nem csoda, hogy a rendszerváltás után feleségével késztetést éreztek egy saját alapítvány létrehozására. A testi fogyatékos gyerekek megsegítésére. PÉTERFI SZONYA- A családban tapasztaltuk, menynyire fontos, hogy a beteg gyermek időben kerüljön szakorvoshoz. Azt szerettük volna, hogy úgy, mint a mi kislányunk, a lehető legtöbb gyermek megfelelő, korszerű és hatékony kezelésben részesüljön, s nyerje vissza egészségét. Azt akartuk, hogy a rehabilitációs központ ne csupán gyógyintézet legyen, hanem olyan átmeneti otthon, amelyben a kis betegek és szüleik jól éreznék magukat. Be akartuk bizonyítani, hogy a gyakorlatok ugyan fájdalmat okoznak a kicsiknek, ám a hangulatos környezet, a szeretetteljes légkör mégis örömtelivé teheti a gyógyulás folyamatát- elevenítette fel a több mint tíz évvel ezelőtti elképzeléseit az operaénekes, majd elégedetten megjegyezte: - Nem volt egyszerű, de megvalósítottuk álmunkat. A pozsonyi Harmony rehabüitációs központban elsősorban a világszerte elismert cseh származású müncheni orvosprofesszor módszerével kezelik a mozgássérült, a gyermek- agy-bénulásos, a balesetet szenvedett gyerekeket, ám gyógyulásukat segíti a villany- és lézerkezelés, a magnetoterápia, az akupunktúra, az oxigénterápia, a masszázs és a szauna, a víz alatti torna, valamint a vízgyógyászati kúrák széles skálája. - Kezdettől azon voltunk, hogy a legkorszerűbb módszerekkel kezeljük a rászorulókat - mondta Alojz Halás mérnök, a non-profit Harmony központ igazgatója. De mint minden hazai egészségügyi intézetet, az övékét sem kerülik el az anyagi gondok. Az egészségbiztosítók egyre kevesebb szolgáltatást rendelnek meg, bizonyos kezelésekért nem fizetnek. Mert való igaz, a Harmonyban nem csak alapellátásban részesítik a betegeket, a szolgáltatások 30 százaléka a többletet képezi. Viszont ennek a „luxusnak” köszönhető, hogy sok kis beteg „megússza” a tolókocsit, a maradandó károsodást. - Az egészségbiztosítóktól származó anyagiakból nem sokra mennénk, a műszervásárlás, a korszerűsítés, a szakmai továbbképzés anyagi terheit alapítványi pénzből biztosítjuk. Úgy gazdálkodunk, hogy ne kelljen a szülőktől támogatást kérnünk, miközben a kicsik mégis komplex kezelésben részesüljenek. Bizonyított tény, hogy csak így érhető el a hatékony gyógyulás - hangsúlyozta az igazgató. A lepusztult óvodából több mint 2,5 milliós költséggel átépített központ minden zugát kis rendelővé, tornateremmé alakították, s így naponta több mint 100 gyerek kezelése vált lehetővé. Mivel országos intézetként működik a Harmony, 1996-ban, szintén alapítványi pénzből, ráépítéssel a tetőtérben húsz lakó számára hét összkomfortos lakrészt alakítottak ki. A szállásért fejenként a valós költségek felét, konyhahasználattal napi 150 koronát kérnek csupán, az étkezésről a beutaltak gondoskodnak. A vidékről érkezők öt napot töltenek a központban, ennyi idő kell a gyógytorna egyes fogásainak elsajátításához. A kezelés iránt nagy az érdeklődés, 2003 áprilisáig a Harmonyban telt ház van. Dr. Monika Klenková készségesen beszélt az intézetben folyó munkáról. - Orvosként számos továbbképzésen, többek között a müncheni Kindercentrumban sajátítottam el a Vojta-módszert, a rehabilitációs nővérek csehországi és hazai kurzusokon tanulták. Azon kívül, hogy gyógytornáztatják a kis betegeket, a szüleiket megtanítják a szükséges gyakorlatokra. Mert tulajdonképpen a szülő válik gyermeke gyógytornászává, a siker kulcsa a napi legalább négyszeri tornásztatás - hangsúlyozta. Annak ellenére, hogy a központ idén ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, sok kis beteg késve kerül szakorvoshoz. Gyakran nem is a gyermekgyógyász veszi észre a rendellenességet, hanem a szülő. Mert a baba viselkedése, mozgása eltér elsőszülött, vagy akár az ismerősök csemetéjétől. Láthattuk, hallhattuk, a gyógytorna egyes fogásaira, főleg a csecsemők, sírással reagálnak. Nem is azért, mert könyökük, lábuk, válluk „tekerése”, nyomkodása fájdalmas, inkább azért, mert korlátozzák természetes mozgásukat, illetve kellemetlen testhelyzetben tartják őket. - A sikításuk, sírásuk sem lágyíthatja meg a szívünket, nem enyhülhet a nyomás sem. A szülőknek is azt hangsúlyozzuk, keménynek kell maradniuk, az engedménynek a gyerek látná a kárát - magyarázta meggyőződéssel az orvosnő, miközben benyitottunk az egyik tornaterembe. - A terhesség vége felé fertőzést kaptam, a lányom oxigénhiá- nyosan született. Inkubátorban volt ugyan, de háromhetes korában a biztonság kedvéért ellátogattunk a Harmonyba. A Vojta-módszemek köszönhetően némi késéssel, de lábra állt. A sikert két év kemény munka, napi négyszeri tomásztatás előzte meg. Követtük a rehabilitációs nővér tanácsait, hol én, hol a párom végeztette vele a nyakatekert gyakorlatokat, gyakran nemcsak a lányunk, hanem vele együtt mi is sírtunk. A játszmát még nem nyertük meg, arcizmainak merevsége lazításra szorul. Itt helyben foglalkozik vele a logopédus. Bízunk a sikerben és türelmesek vagyunk - mesélte a kislány elégedett édesanyja.- Peti farszüléssel jött a világra, miközben kézsérülést szenvedett. Az orvosok ugyan mondtak valamit, de arról elfelejtettek tájékoztatni, hogy jobb keze béna. Kéthetes volt, amikor a Harmonyban próbáltam szerencsét. Kemény volt az eltelt egy év, de fellélegezhettünk, kis kezét rendeltetésszerűen használja. Ennek ellenére játékos formában tovább gyakorolunk, kisfiam észre sem veszi hogy a golyók szedése, a labdázás nem csak szórakozás. Jelenleg hátiz- mainak erősítése miatt kell tomász- tatni, nehogy elferdüljön a gerince. Hiába ordítasz, nem menekülsz - közölte a visítozó csöppséggel. ______________________/ Já tékos vizsgálat A gerincferdülés Klenková orvosnő szerint az ülő életmód átka. Sajnos, a gyermekek zöme naphosszat ülni kényszerül, előbb az oviban, aztán a iskolában, sőt, a szülők is azt szeretnék, ha odahaza sem ugrálnának. Alig járnak a játszóterekre, inkább a tévé, számítógép előtt múlatják az időt. - Nyakunkon az ünnepek, ezért azt ajánlom a szülőknek, ha már nem tudják elparancsolni gyermekeiket a képernyő elől, kényszerítsék őket arra, hogy fekve, fejüket alátámasztva nézzék. Ügyeljenek arra is, hogy gyakran változtassák testhelyzetüket - javasolta. A szakorvos pontosan tudja mit, miért mond: egyre több egészséges óvodásnál, kisiskolásnál súlyos gerincferdülést diagnosztizál. A Harmony dolgozói számára természetes többletfeladat a továbbképzés, (a gyógytornászok fejenkénti kb. 200 ezer koronás költséget alapítványi pénzből fedezték), de miközben élvezik az elért sikereket, tapasztalataikat, tudásukat szeretnék átadni a kórházakban dolgozó társaiknak. - Jó volna, ha az ország (Somogyi Tibor felvételei) minden kórházának rehabilitációs osztályán a rászorulókat a Vojta- módszerrel kezelnék, megelőzve állapotuk romlását, a súlyos szövődmények kialakulását. Sajnos, annak ellenére, hogy a főorvosok elengedik őket, a tanfolyam megszakításokkal 8 hétig tart, előfordul, hogy a fiatalok megfutamodnak. Nincs bennük akarat. Számomra érthetetlen, hogy míg Kelet- és Közép Szlovákiából rengetegen vállalják az út fáradalmait, Dél-Szlovákiá- ból alig van jelentkező. Bár a duna- szerdahelyi kórház rehabilitációs orvosnője két nővért is bejelentett a továbbképző kurzusra, feladták. Pedig a régióban is sok a segítségre szoruló egészségkárosodott csecsemő. Az orvosnő készségéről tanúskodik az is, hogy a néhány hetes újszülötteket azonnal megvizsgálja és késedelem nélkül előírja a szükséges kezelést. - Minél korábban kezdjük el a kis beteg gyógytornásztatását, vetjük be a korszerű kúrákat, műszére- ket, annál nagyobb a gyógyulási esélye. Ennél fontosabb feladatatunk aligha lehet. És szebb sem. A medencében nem csak úszni, tornászni is kell Vietnamban holdújévkor élő halat tesznek az oltár elé, melyet azután szabadon engednek - ezzel próbálják kiengesztelni a szellemeket December végétől január végéig ünnepelnek az örmények LAJOS P. JÁNOS „Mi tulajdonképpen december végétől január végéig ünnepeljük a • karácsonyt - mondja Mery Sarkisian. - Itt, Szlovákiában a Gergely- naptár szerint ünnepük a karácsonyt, tehát szenteste december 24-ére esik, Örményországban viszont a Julián-naptár szerint, ott a karácsony január 6-án kezdődik.” Mery nyolc éve él Szlovákiában, itt végezte el az egyetemet, angolt tanít magántanulóknak és nyelviskolában. Másik beszélgetőtársam, Karine Sarkisian szintén pedagógus, egy pozsonyi művészeti alapiskolában tanítja zongorázni a gyerekeket. Habár nevük azonos, mégsem rokonok. „Ez olyan gyakori név nálunk, mint itt a Kovács” - mondják. Az örmények hívő keresztények, ezen a hosszú szocialista, szovjetorosz évtizedek sem tudtak változtatni. „Hazánk az első keresztény állam a világon, tavaly ünnepeltük a kereszténység felvételének 1700. évfordulóját. Krisztus után 301-ben vette fel a keresztséget Örményország királya. Az örmény apostoü egyház már korábban is létezett, jelenleg is ez a legjelentősebb egyház nálunk” - büszkélkedik Karine. Az országnak alig 10 százaléka katoü- kus, a lakosság többi része a nemzeti egyház tagja, amely máig független maradt a római pápától. A történelmi tradícióknak megfelelőek az örmény egyház rítusai is: „A templomaink komorabbak, mint a szlovákiai katolikus templomok, a rítusok is szigorúbbak - állítja Karine. - A karácsony sokkal inkább a lélek ünnepe, mélyebben éljük át, mint a szlovákiai lakosok többsége.” Az ajándékozást is elválasztották a karácsonytól, bár ez részben az ország szocialista múltjának köszönhető. „Az ajándékot a télapó - Ded Moroz- hozza a Gergely-naptár szerinti újévkor. Ekkorra díszítjük fel a karácsonyfát is, mely egészen a Julián- naptár szerinti újévig áll, ami január 15-én van.” Elsősorban a gyerekek és a frissen házasodott asszonyok kapnak ajándékot - ez utóbbiakat a férj szülei ajándékozzák meg- a két örmény lány szerint - nagyon gazdagon. „Nálunk általában sokkal nagyobb értékű ajándékot szokás adni, mint Szlovákiában. Gyakori, hogy műszaki cikkeket vagy ruhafélét kapnak ajándékba az ifjú asszonyok, de az igazi ajándék az ékszer - magyarázza Mery. - Az új év tiszteletére a gyerekeket tetőtől-talpig új ruhába öltöztetik. Ez az ünnep a rokonlátogatásoknak van fenntartva, szemben a karácsonnyal, melyet minden család egyedül, otthon ünnepel. Az sokkal bensőségesebb, családiasabb hangulatban zajlik.” Örményországban azonban a család is mást jelent, mint a mi vidékünkön. Ők az unokatestvéreket, a nagybácsikat-nagy- néniket is a családhoz tartozónak vallják, nem beszélve a nagy- és dédszülőkről. Sokkal szorosabb a kapcsolat a generációk között, mint Szlovákiában. Ez köszönhető annak is, hogy általában több generáció él együtt, de ha a fiatalok a családalapítás után külön lakásba költöznek is, a kapcsolatuk a szüleikkel akkor is szoros marad. „Hát még ha megszületik az első unoka; az anyuka szinte a gyermek minden lépéséről tájékoztatja a nagyszülőket, akkor is, ha nem laknak egy helyen” - meséli Karine. A karácsonyi ételek is mások, mint nálunk. Habár az örmény katolikusok tartják magukat a nálunk elfogadott halételhez, a legtöbben továbbra is a hagyományos örmény ételt eszik karácsonykor. Ez mazsolával ízesített rizsből áll, melyhez omlettet készítenek és enyhén megpirított örmény kenyérrel tálalják. A vacsora elmaradhatatlan tartozéka a vörösbor. A misék szinte reggeltől estig zajlanak; a templomok közül a modernebbek is a 12-13. században épültek, de nem ritka a negyedik századból származó épület sem. Mindketten állítják, hogy a legnagyobb különbség a két ország között az emberi kapcsolatokban keresendő. „Nálunk a nagyvárosokban is elképzelhetetlen, hogy a szomszédok ne ismerjék egymást, az esküvők és a temetések ott is az utcán zajlanak, temperamentumunk leginkább a déli országok lakóinak, az olaszoknak, a spanyoloknak vagy a görögöknek a vér- mérsékletéhez hasonlítható” - teszik hozzá. Örményország lakóinak száma mintegy 3,5 millió fő, de legalább ennyien élnek a határokon kívül, a szomszédos országokban és szétszóródva az egész világban. Az első nagy emigrációs hullám 1915-ben kezdődött, az oszmán birodalom által végrehajtott népirtás után. Szlovákiában ezer főre tehető az örmény kisebbségiek száma, ők általában^ már a szocialista korszakban vagy nem sokkal utána érkeztek hozzánk. Mery és Karine még nem döntött: maradnak Szlovákiában vagy tovább mennek. Egyelőre csak az biztos, hogy Örményországba egy ideig még nem költöznek haza. e e o Huonggal egy pozsonyi kávéházban találkoztam. Vietnamból érkezett Szlovákiába közvetlenül az 1989-es forradalom előtt. A Csehszlovákia és Vietnam közötti egyezménynek köszönhetően kapott ösztöndíjat, újságírói szakot végzett, jelenleg a doktorátusi munkáját írja. Félje szlovák, Huong szerint azonban már szinte „vietnamibb” nála is. A kultúrák közti különbség talán ennek köszönhetően sosem okozott gondot a családjukban. „Vietnamban a buddhizmus a legelteijedtebb, habár a szocialista rendszer miatt nálunk is visszaszorult a vallás. Az emberek többsége ma ateistának vallja magát” - mondja Huong. A Szlovákiában élő vietnamiak sem nem keresztények, sem nem buddhisták. Habár a legfontosabb ünnepük a lunáris naptár alapján ünnepelt újév, azok, akiknek már itt születtek a gyermekeik, a karácsonyt is ünnepelik. „Fontosabb azonban számunkra az ünnep külső megjelenési formája, az ajándékozás, a karácsonyfa-állítás, mint a vallási élmény. A karácsony egyszerűen alkalom a pihenésre, a családi együttlét- re” - véü. A vietnamiak többsége azonban pénzt keresni jött Szlovákiába, a legtöbben kereskedelemből élnek, ezért számukra a karácsonynak pénzügyi dimenziója is van. „Általában közvetlenül karácsony előtt megy a legjobban az üzlet, amíg lehetőség van, amíg a piacok nyitva tartanak, addig minden vietnami dolgozik - állítja Huong. - Keményen dolgoznak, a megkeresett pénz nagy részét hazaküldik a családjuknak.” Habár Vietnam gazdasági eredményei az utóbbi időben jónak mondhatók, az emberek többsége továbbra is szegénységben él. „A legnehezebben a munkához való európai hozzáállást szoktam meg. Vietnamban szinte ismereüen a szabadság, az emberek megállás nélkül dolgoznak, a nagyon rossz éghajlati körülmények miatt mégis nagy a szegénység. A kezdeti időszakban karácsonykor, de más ünnepnapokon is lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nem csinálok semmit.” Karácsonyi étkezési szokásaik hasonlóak az európaiakéhoz, de nem vallási indokból. „Egyszerűen szeretjük a halételt, és ez az az időszak, amikor a pontynak a legfinomabb a húsa.” A hal fontos szerepet játszik a holdújévi szokásokban is. „Minden vietnami család lakásában van családi szentély, oltár, aminek hasonló szerepe van a kultúránkban, mint a feszületnek a katolikus családokban. Az oltár előtt imádkozunk elhunyt szerelteinkhez, tartjuk velük a kapcsolatot, imádkozunk az Istenhez. Illatos füstölőket gyújtunk, és az oltár elmaradhatatlan része egy virágokkal teli tálka. Holdújévkor élő halat teszünk az oltár elé, melyet azután szabadon engedünk. Ezzel próbáljuk kiengesztelni a szellemeket, kéijük, hogy bocsássák meg az előző évben elkövetett bűneinket és azt, hogy legyenek elnézőek az új évben” - meséli Huong. 1995-ben volt otthon utoljára. „Szüleim már tudomásul vették, hogy itt mentem férjhez, valószínű, hogy sosem költözök haza.” Legjobban neki is a családi összetartás hiányzik Szlovákiában. „Nálunk el- képzelheteden, hogy a gyermekek ne gondoskodjanak idős szüléikről, a szülőkkel való törődés nem csak afféle szófordulat, a gyerekek valóban lelki és anyagi támaszaik idősödő szüleiknek. A családon belüli fegyelem is jóval szigorúbb, mint Szlovákiában: elképzelheteüen például, hogy a fiatalabb testvér tiszteletlenül viselkedjen idősebb testvérével” - állítja. Egy vietnami szokást mindenképpen meg akar őrizni itt, Szlovákiában is: ez a mindennapi, közös családi vacsora, amikor valamennyien együtt vannak, és megbeszélhetik a napi történéseket.
