Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-23 / 298. szám, hétfő

2002. december 23., hétfő 6. évfolyam, 50. szám ISMERT EMBEREK ÉS A SZÁMÍTÓGÉP - POPEY Néha felmegyek a világhálóra „Sajnos nem nagyon értek a számítógépekhez, pedig már nagyon vágyom arra, hogy egyszer én is úgy tudjak dol­gozni egyes programokkal, vagy barangolni a világhá­lón, mint kortársaim nagy része. Bevallom, ez eddig ki­maradt az életemből, és na­gyon érzem ennek hiányát - de egyszer úgyis megtanu­lom. Mindezek ellenére néha a haveroknál szoktam netezni, akkor a kedvenc ol­dalaimra látogatok el. Na­gyon szeretem az extrém portálokat, a tánccal foglal­kozó site-okat, és az erotikus oldalakat. A Big Brothert is megnéztem a neten, és ne­kem az volt az érzésem, hogy semmivel sem adott többet a világháló verzió, mint a té­vés adás. És ha már a neten voltam, akkor nem hagytam ki a különböző - a Nagy Tesóval foglalkozó - fórumo­kat sem, ezek tetszettek bár az igazat megvallva ke­resgéltem rólam keményebb, szúrósabb véleményeket, de nem találtam. Ennyire jó nem lehetek...” (szíj Popey, a szegedi cukrászfiú a Big Brotherből (Fotó: Interaktív) Á'legaktívabb a Klez.H volt - 4,9 millió példányt csíptek fülön a víruskereső szoftverek Nőtt az e-mail vírusok száma NETVILAG E gy vírusvédelmi szolgáltatásokat üzemeltető cég fel­mérése szerint idén jelentősen nőtt az e- mail vírusok száma, körülbelül minden kétszázadik el­küldött üzenet kártékony tarta­lommal bírt. A brit MessageLabs nyilatkozata szerint az idei évben (december második hetéig) a cég rendszerén keresztülhaladó minden 215 elkül­dött e-mailből egy vírusos volt, míg 2001-ben csupán közel 400 üze­netből volt egy levél fertőzött. A vállalat felmérései alapján a legak­tívabb vírus a Klez.H volt, amely­ből összesen 4,9 millió példányt csíptek fülön a cég víruskereső szoftverei a MessageLabs nagyvál­lalati ügyfeleinek érkező e- mailekből. A második helyen a Yaha.E áll, amelynek 1,1 millió pél­dánya akadt fent a szűrőn, a dobo­gó harmadik helyét pedig a Bugbear.A foglalhatja el több mint 842 ezer példánnyal. Noha a legaktívabb vírusnak a Klez bizonyult, a legdurvább kitörése a Bugbear nevű féregnek volt, amely októberben robbanásszerűen ter­jedt a világhálón, s ekkor 87 üze­netből egy e-mail tartalmazta, míg a Klezt terjedésének csúcsán csak a cég által vizsgált levelek esetén 169-ből egy üzenetben volt megta­lálható. A MessageLabs szakértője a vírusok nagymértékű terjedését azzal indokolta, hogy számtalan otthoni internetező nem rendelke­zik elégséges védelemmel a víru­sok és férgek ellen. A vállalat rá­adásul az ünnepi szezonban a víru­sok terjedésének további növeke­dését prognosztizálja, (origo) Az apró méretek, a szokásos szolgáltatáskínálatok és a divat telefonja T600: Kis aranyos MOBILTESZT N em mindennapi élmény kézbe ven­ni a Sony Ericsson T600-as készülé- két, mivel az apró­ság a világ egyik legkisebb és legkönnyebb mobiltele­fonja. A fantasztikus fizikai paramé­tereket divatos külsővel ötvözte a gyártó. A Sony Ericsson T600-as tulajdon­képpen nem arathat akkora megle­petést, mint amekkora mérete és sú­lya alapján elvárható lenne, ugyanis a készülék szigorúan véve nem telje­sen új modell-. A példa nélküli fizikai paramétereket már az elődnek szá­mító T66-OS esetében is megcsodál­hattuk. Az említett idősebb testvér még az Ericsson színeiben szerepelt, míg az utód már a közös cég, a Sony Ericsson terméke. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a készülék kül­seje az új imázshoz igazodik, kissé furcsa azonban, hogy a belső tulaj­donságok szinte változadanok. Két család vonásai A Sony Ericsson T600-as fizimiská­ján mindkét szülő, vagyis az Ericsson és a Sony vonásai egyaránt felfedezhetők. A svéd cég modelljei­re jellemző puritán, egyszerű forma­világ a T600-as esetében is tetten ér­hető. A korábban jellemző szögletes forma azonban már a múlté: az élek és sarkok kellően lekerekítettek. A másik szülőre, a japán Sonyra legin­kább a funkcióbillentyűk jellegzetes elrendezése és az előlap ezüst szín­világa emlékeztet. Teljesen új elem a T600-as hátulján, az akkumulátort takaró műanyag fedélen található háromdimenziós Sony Ericsson lógó. A billentyűzet igényes kivitelű, sze­rencsére az apró gombokat a jó ki­alakításnak köszönhetően könnyű kezelni. A funkcióbillentyűk cso­portja Ericssonos minta alapján ké­szült: bal és jobb oldalon a „Yes” és a „No”, alattuk a jobbra illetve balra mutató nyilak, közöttük pedig a „C” gomb kapott helyet. Még egy to­vábbi gombbal is kiegészült a bil­lentyű csoport. Középen, a kijelző alatt található az úgynevezett „Op­ció” billentyű, mellyel a menüben személyre szab­ható gyors elérésű menü varázsolható a kijelzőre egyetlen gombnyomással.. Ismerős belső A menüben a nyilak bármelyi­kének megnyomásával léphe­tünk be, majd az utóbbi időszak Ericsson-készülékeinek tulajdo­nosai számára jól megszokott kép tárul elénk. A felső sorban a menüpontokat jelölő apró iko­nok sorakoznak, közé­pen pedig egy animált graft kai és a menü­pont neve lát­ható. A menü első böngészé­sekor kellemes meglepetés­ként tapasztal­tuk, hogy a menü műkö­dése a T66- ashoz képest gyorsabb lett, így nem kell minden egyes gomb­nyomás után 1-2 másod­percet vára­kozni. Kis méret, kis tudás? A Sony Ericsson TöOO-os kis méretére rá­cáfolva vi­szonylag nívós szolgáltatásokat kí­nál, de a teljes képhez az is hozzátar­tozik, hogy jó néhány extra hiányzik a menüből. A telefonkönyv ádagos paraméterekkel rendelkezik. A SIM- kártya mellett a készülékben továb­bi 250 számot és nevet rögzíthe­tünk, egyéb információk (pl.: továb­bi telefonszámok, cím stb.) tárolásá­ra nincs lehetőség. Az extrák között összetettebb műve­letek elvégzésére alkalmas számoló­gép, naptár, visszaszámláló, stopper és több játék szerepel. A nap­tár esetében érdemes megje­gyezni, hogy a kijelző viszony­lag kis mérete ellenére havi és heti megjelenítést tudunk hasz­nálni, sőt ez utóbbi akár a teen­dők napi lebontására is alkalmaz­ható. A játékok menüpont alatt öt unaloműző közül lehet választani. A szöveges üzenetek terén igen jól teljesít a Sony Ericsson T600-as. Küldhetünk csoportos SMS-t, és több üzenet összefűzésére is van le­hetőség. A készülék EMS kompatíbi­lis. A telefon memóriájában szá­mos apró grafika kö­zött csemegézhe­tünk, és saját alko- | tásokat is készíthe­tünk a beépített képszerkesztő se­gítségével. A T600- ast nem az üzleti felhasználóknak tervezték, ezért a tervezők nem fek­tettek hangsúlyt az i ! adatátviteli szol­gáltatásokra. A ké­szüléket nem készí­tették fel GPRS adatátvitelre, és más eszközzel sem ; infravörös, sem Bluetooth-úton nem képes kapcso­latot teremteni. Van benne viszont WAP- böngésző, bár ez ön­magában nem nagy fegyvertény, hiszen manapság a mobil Internet-elérés - ka­tegóriától függedenül - gyakorlatilag köte­lező szolgáltatás. Vélemény A Sony Ericsson T600-as megítélé­sét az apró méret, a pihekönnyű súly valamint a divatos külső egy­értelművé teszi. A nagyszerű fizi­kai paraméterek mellett még az előforduló hiányosságok is köny- nyen megbocsáthatok. Ez a telefon tudja a helyét. A kicsi, könnyű és divatos készülékre vágyó hölgyek jobb telefont nem is találhatnának maguknak, (te) WEBAJANLÓ MWVW Vr-.S. ” s-> "ss- '"s. .'swvs"—rs"< ‘Hamúüésia H JOBBÍ T e L F € L 6 J I Troccs Chot-to-QQ PusszoocsRcncíi Játék Ismerkedés Mutasd meg! CybeKlub SzexGvsde _P~:___II__Mások BcflMttfthaaia fowfe» Orv!« ProyonKsénld Hi rdessen ón is pajzán hirdetéssel! __* a mi m/s-ßs vosmern ä: Mű sorvezető lesz Priocx Gábor? Egy Piínci Gábor által vezetett kulturális műsor indításáról tárgyal a Magyar Televízió - éltes ölt a Népszabadság. Az MTV illetékesei «ífofcák, hogy tervbe van véve a műsor. A műsor egyesek szerint az eltűnt milliárdokból készül. De lehet, hogy egy spéci éB-t látunk? "Tecsik Márta“ visszatért! * Nagy Sándor, a kancellária területfejlesztésért felelős politikai államtitkára maga választotta ki a Hattyúházat és a kancellárián már az Ingatlanbérlés “lepapírozása* előtt nyílt titok volt, begy hova .“költözik a politikus hivatala. Ha minden igaz * /randa Anjou kis vra,Hódéi mondták: - $oha nem tanulnak semmiböH-Fontos) Olvasd el! 02 nmmzm jcuiitj Vesxel egy házibulira 3 láda sört, * igazolnék kell magad, s ha még 5 üveg rövidet is eéget kell alaprtanod1/?ogy milyen hQlyék ülhetnék egy minisztériumban a rendeletalkotók szabijában'. Majd a fekete kereskedik a kis keres kede Imi árréssel növelt boltban ~~ veszik az aJkolsok, ért csak egy idióta gondozatja. Úgy látszik a 4 át pihenés nem vitt előnyükre! HföhdörJQ Zsebre bírságoló rendőröket fogott Salgó László. Kiderült, hegy olyan autóval intézkedtek gyorshajtás miatt, amelyikben nem (s volt sebességmérő készülék. Forrt»»? Olvasd «I) Lexikon!! További Mozitemiek : ASHOIE CUO EROTIKA MJL.O SZEX-MOZI MUFF c s b m *p o n í KONYHAMESTER TI Diós bejgli A vlzbSI és a cukorból - a citromhéjjal és a szegfűszeggel - főzz keverd el benne a diönyi vajat, s dobd ki belőle a szegfűszeget hozzá a mazsolát, ontsd rá a forró szirupot, dolgozd össze a m baracklekvárt is) és hagyd kihűlni. Az élesztőt a tejel és a 3 evőkanálnyi cukorral futtasd fel. Az át össze az elmorzsolt margarinnal, az elfiabart tojásokkal, egy cs élesztős tejel. A tésztát (pihentetni nem kell) oszd 4 egyenlő ré cipókat nyújtsd téglalap alakúra (kb. A/4-es méretűre), A kihűlt (és ugyancsak ki adagolt) tölteléket kend egyenletesen (Arra vigyázz, hogy a lap egyik hosszanti oldalán maradjon sza amennyivel a tekercset majd le tudod ragasztani.) A rövidebb vissza a tésztát, majd - a szabadon hagyottal szemközti oldalrc A bejgliket fektesd tepsibe (ne túl szorosan, mert nőni fog!), ke elhabart tojással, majd egy órára tedd hideg helyre. Mielőtt a s helyen szúrd át teljesen a tekercseket, hogy a képződő gőzök szét A sütői melegítsd 200 Celsius fokra, tedd bele a bejglit, s (ezt tartva) 35-40 perc alatt süsd meg. A szeletelés előtt hagyd telje TolóaU. Gazda: txotn&xori. Kapcsolatfeh/éUl.U lH8t«yfáni«h.hu »1 ímHI L«P$7p.írile j Ahtigy u htmgwint hullom, repülnif< Mstlőv infovonai 06 40 21 ■ . ;j/ 2002. december 2< 12.20 13:17 Eltévedtek a rövidlátó futók 12.20 13:11 Téli bajok 12.20 12:21 Csokoládédómping: mire számítsunk? 12.20 11:04 Ma született Úri Geller 12.19 16:37 Paul McCartney: bűvészkedés a szerzőségi elsőbbséggel 12.19 16:20 Winona Ryder: újra talpon 12.19 16:13 Catherine 2eta Jones: tervbe vett lemez 12.19 15:31 A nap receptje: Szaloncukor készítése 12.19 15:07 Trükkök a partipocak ellen 12.19 14:43 Sting karácsonyi bevásárlásai Kultúra A2 ünnep fénye Kozmetika Fodrászat Termékek Kérdezi-fetelek Szimbólum és lakásdekoráció, ajándék vagy asztaldísz, a meleg és a fény forrása - az advent kezdetétől egyre több helyen találkozunk a t, •? gyertyákkal, szinte minden I»l színben, formában és méretben. A sejtes felületű mézgyertya, a gúla formájú ''márványgyertyák", a lámpába helyezhető, néha vízen is Osztatható teamécsesek elárasztják a karácsonyt vásárok asztalait, és itt-ott —s már gyertyaöntésre is be tehet fizetni a piM ÍMíÉíM sátrakban. » A napkeleti bölcsek rejtélye Máté evangéliumában olvasható a napkeleti bölcsek története, akik egy fényes csillagot követve Jeruzsálembe igyekeztek, hogy köszöntsék az újszülött Messiást, és átadják neki ajándékaikat. Az evangélista azonban nem közöl részleteket a három utazó származási helyéről, és az sem szerepel az írásokban, hogy ők Edzés Étrend Termékek Kcrdezr-Fclolek Sting kar I Sting és igazán szí és minder azzal k bevásárlás egy hat< kevesebbé feldíszítése véletlenre, I virágkötő a kidekorá méregdrága karácsonyfa volt vásárlási listájának legdrágább Halle Berr^ Halle Berry és férje, utolsó pró hogy megi és az házassági Hawaii-on ( keretén Lm ceremóniát majd meg ceremóniatermében, ahol cs rokonok lesznek jelen. A 34 http://www.amnezia.hu/ http://cukrasz.lap.hu http://www.holgyforum.hu Amnézia - a többit elfelejtheted! - járóban csak annyit, hogy nagyon- hirdeti a portál szlogenje. Nos, a tar- nagyon szex- és bulvárközpontú, talomról inkább nem szólok, azt Van rajta orrszőrcsipeszprogram is. mindenkinek az ízlésére bízom. Elöl- Értékelés: ★★★ Ezen az oldalon találtam ezt a re­ceptet. így karácsony előtt nagyon jól jöhet. Ez itt a diós bejgli recept­je, aki nem tudja, az keresse fel a sütéssel kapcsolatos gyűjtőoldalt. Megtudható az is, hogyan készül a marcipán. Sok a halott link. Értékelés:* *★ Most egy jó receptekkel teli oldalt a nők szeretnek főzni, ennél jobban szerettem volna ajánlani, de nem ta- csak lelkizni. Az oldal jó. Jön a főnök láltam minőségi oldalt. Egyszer csak - egy vicces link. Keressétek fel! rábukkantam erre a női oldalra. No, ' Értékelés:***

Next

/
Thumbnails
Contents