Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-23 / 298. szám, hétfő
Békés karácsonyi ünnepeket kívánunk! MAGYAR KOALÍCIÓ PÄRTJA STRANA MAÖARSKEJ KOALÍCIE UI SZÓ SZLOVÁKIÁI MAGYAR NAPILAP Kölcsönt adunk, ha az pénz dolga Vannak dolgok amelyeket nem lehet kölcsönözni és vannak amelyeket igen Hímé Bővebb információt nyújtunk a 0905 199 036-os tel. számon 2002. december 23., hétfő www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) 55. évfolyam, 298. szám A SZERETET Karácsonya KONCSOL LÁSZLÓ A Karácsony, ahogy mondani szoktuk, a szeretet ünnepe, de a szót, hogy szeretet, ilyenkor többnyire kis kezdőbetűvel képzeljük magunk elé, s ajándékot veszünk egymásnak. Nagy, sok pénzen vett fa, sok drága dísz és villanygyertya, fényár a szobában, muzsika, csengettyűk, sokfogásos estebéd, ujjongó apróságok, ragyogó kamaszszemek, mert az új számítógép a fa közelében várakozik, a kisebbekre első maroktelefonjuk számos gombszeme mosolyog... Ilyen a keresztyén világban élő mai családok Karácsonya. Jön a templom, az esti isten- tisztelet, az éjféli mise, majd az első és ritkábban a második nap szertartásai - és kész. A fákat előbb-utóbb leszedjük és kidobjuk, díszeiket elrakjuk, s folytatjuk az életet, ahol az ünnepeket előtt abbamaradt. A vallásos emberek a frissen világra hozott kisdedet szokták ilyenkor ünnepelni, nekik erről beszél a Karácsony. A Szent Család meghitt háromságáról valamelyik zsúfolt betlehemi vendégfogadó istállójában, ahol a hivatalos ügyben eljáró ácsmesternek és várandó hitvesének a tulajdonos helyet szorított. Mindazok a dolgok, amik a betlehemi születés körül zajlottak, a csillag, a pásztorok és a bölcsek, az arany, a tömjén és a mirha, a jászol és a barmok valóban meghatnak bennünket, s olyanformán érzünk, hogy minden szeretettel várt csecsemő születésekor, legalább bennünk, szülőkben-nagyszülőkben nagyon mélyen ugyanaz játszódik le. Minden kisdeddel az élet győz az elmúláson, a jövő a múlton, s ezt ünnepelnünk kell, de úgy, hogy közben a világegyetem is velünk ujjong. Közben mégis érezzük, hogy a mi emberi születésünk nem az a születés, gyermekünk vagy unokánk pedig nem az a kisded. O más volt. Isten volt, aki az Atya akaratából testté lett, s elvégezvén földi küldetését visszaistenült. Mi azért születünk, hogy éljünk, és természetes úton vegyünk búcsút testünktől. Ha nem így sikerül, vértanúságunk nincs a sejtjeinkbe kódolva. O viszont, a betlehemi kisded eleve azért vált csonttá, hússá, vérré és idegekké, mint mi, hogy az Ókor egyik leggyalázatosabb kivégző eszközén, egy primitív fakereszten adja vissza lelkét az Atyának. A legtisztább, legéteribb, legtartalmasabb küldetést, amelynek nem volt, nem is lesz párja a világ- történelemben. Amit tehát Karácsonykor ünnepelünk, az nem csak a születés, hanem egy egész Isten-sors drámai küldetése. Állomásairól megemlékezünk, de nem árt, ha az egész krisztusi életművet, amelyért az isteni gyermek közénk jött, a születés ünnepén is egészben látjuk. Tudnunk kellene, hogy ha nem haláláért és mennybemeneteléért meg a Szendéiket, az isteni sugallatot látványosan kitöltő Pünkösdért, akkor szellemi hagyatékáért, amely az Evangéliumokban és az apostoli levelekben maradt ránk, szüntelenül gondolnunk kell a most ünnepelt gyermekre. Ez az, amiért nemcsak a hívők, hanem a szkeptikusok és az Őt tagadók is nyugodtan ünnepelhetik Európában, mely három vallás, a görögrómai, a zsidó és gyermeke, a keresztyén konfesszió humuszából kevert talajban gyökerezik, s ez a három volt az oktatója és nevelője. Az első az élet és az ember, a másik Isten és a Törvény ismeretére oktatja, a harmadik a cselekvő szeretette neveli az emberiséget. Az ember persze mindig méltatlan volt tökéletes nevelőjére, ahogy egy rossz osztály sem érdemli meg kiváló tanárait. Tudását és csodatevő hatalmát Krisztus az ő tulajdon isteni erőforrásából s az Atyával volt folyamatos benső kapcsolatából merítette. Egy mértékig ezt mi is megtehetjük, kérhetünk Istentől sugallatokat, s minél fogékonyabbak vagyunk rájuk, annál igazabbul szólhatunk és cselekedhetünk embertársainkért. Krisztus testet öltött, s végigjárta az emberélet stációit. Született, tanult, dolgozott, evett-ivott, élt családban, társaságban, barátkozott, próbálta a pusztai magányt, böjtölt, megélte a kísértéseket, élt emigrációban, üldözték és ünnepelték, gyűlölték és rajongtak érte, megismerte a bűnök forrását és természetét, s mivel megismerte, meg is bocsátotta őket. O tiszta maradt, mert isten volt, de tudta, hogy az ember képtelen megállni a kísértések zuhatagában. „Az vesse rá az első követ...” - ez az emberiség történetének egyik legmegrendítőbb mondata. Lehet, hogy Krisztus azért öltött emberi alakot, hogy ezt a pár szót a házasságtörő asszony megkövezésére egybeverődött férficsapatnak kimondja. „íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit... "Megismerte, magára vette és istepként megbocsátotta őket. Ez a gyermek Isten ajándéka. Ő a csupa nagybetűs AJÁNDÉK és a csupa nagybetűs SZERETET. Tökéletes ajándék, aki minta minden ember előtt. Megmutatja, ki lehetnél, és ki vagy; magadat minden pillanatban hozzámérheted. ítéletet mond mindarról, ami az elmúlt kétezer évben történt, amit a magát keresztyénnek valló, forma szerint Őt követő világban az emberek egy része ellen, nem ritkán, nagyon is gyakran az Ő nevében is elkövettek. Milliók éppen ezért fordulnak el Tőle, a mintától, az eszménytől, a nagyszerű, lángeszű, isteni nevelőtől, mint a nevelhetet- len, rossz osztály a tanárától, pedig nem a mintát, az igaz képünket mutató tükröt kellene összetörnünk, hanem arcunkat kellene lelkünk és elménk, ösztöneink és érzelmeink megtisztításával torzról igazra formálnunk. Ünnepeljük hát a szeretetet, de közben Karácsonyunk forrására, a Krisztusban testet öltött, nagybetűs SZERETETRE is gondoljunk. Örömteli ünnepet,kedves olvasóink!
