Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-18 / 294. szám, szerda
Nézőtér ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 18. James Bond ezúttal Észak-Koreában kontárkodik bele egy gyémánt-fegyver csereüzletbe Halj meg máskor! BEMUTATÓ A 007-es ismét világkörüli útra indul: az Észak-Korea- Hong Kong-Kuba- London - Izland- Észak- Korea útvonalon haladva védi meg a világot a pusztulástól és az aktuális világuralmi hatalomra törő diktátortól. Közben Madonna énekel és Halle Berry fürdőruhában pózol. Az akciójelenetek közül az előzetesben is bemutatott északi jeges rally viszi a pálmát az ügynök kalandos utazása során. James Bond ezúttal Észak-Koreá- ban kontárkodik bele egy gyémánt-fegyver csereüzletbe. Bár a buli egy látványos üldözéses akcióban meghiúsul - sok ezer dollárt költenek el a kellő hatás elérésének érdekében (sok-sok robbanás), de azért a hatvanas évekből visszaköszönő makettek és rávetí- tés néhol mosolyogtató Bond fogságba esik, persze csak egy rövid időre. Kiszabadulva - ismét vicces: átúszik Hong-Kongba - üldözőbe veszi az általa halottnak vélt rosszfiút, aki tömegpusztító fegyvert akar gyártani, hogy uralja a világot. Sokak számára a hagyományokkal leginkább szakító ötlet Madonna felkérése volt a címdal el- éneklésére. Kétségtelen, hogy a popikon Die Another Day című dala a XXI. század pop-techno stílusában íródott, ami a legkevésbé sem egyezik a konzervatív brit ügynök világával. Magával a számmal végső soron nincs is baj, sokkal inkább zavaró, hogy a főcím alatt szóló számban Madonna tulajdonképpen arcot ölt - a tűzből formálódó alakja és arca egyértelműen meghatározza a művésznőt -, ami teljesen elüt az eddigi koncepciótól (hát szép lett volna, ha mondjuk Tina Turner szteppel a sorok között...) és itt is inkább félrevezető, semmint újszerű. A színészek közül Brosnan talán most nyújtja a legmeggyőzőbb alakítását, Judi Dench pedig igazolja, hogy a megújult James Bond (azaz a Pierce Brosnan korszak) nélküle fabatkát sem érne. John Cleese egypercese a mozi üde színfoltja, míg Halle Berry ezúttal nem mutatja meg bájait, és tehetségét sem, de visszafogott alakítása is megüti a korábbi női szereplők színvonalát (ráadásul sohasem volt ennyire öntudatos egyetlen Bond lány sem, még ha két perccel találkozásuk után máris ágyba kerülnek). A probléma azzal van, hogy ez a mozi tulajdonképpen nem James Bond film. Az általam az xXx kapcsán már korábban jósolt vonulat elérte a 007-est. Pedig a forgatókönyvírók a Világ nem elég után már a második Bond mozit írták, de a kettő között legalábbis egy Grand Canyon méretű szakadék tátong. Minden sárm eltűnt Bondból, és a történet a nyers, színtiszta akció szintjére süllyedt le. Persze ennek valahol megvan az előnye, elvégre unatkozni tényleg nem nagyon lehet, de az értelem és az ügynökre jellemző rafi- náltság teljesen múlt idő - mintha már az is gondot okozott volna, hogy az egyes akciójelenteket és színhelyeket milyen dramaturgia kösse össze. Lehet persze azt mondani, hogy a jó öreg Bond igen régimódi volt már, ideje volt egy kis fazonigazításnak, de a változás olyan jellegű, mintha a 007- est Vin Diesel játszaná. Éppen csak az egyik legnagyobb erény, a hagyomány hiányzik az alkotásból. így pedig a mozi az xXx által diktált színvonalat és fordulatszámot igyekszik követni és überelni, és sajnos azt kell mondanom, hogy bizonyos pillanatokban még azt a fzintet sem sikerül elérni. Ráadásul nem tesz jót a filmnek az Ál/Arc-ból kölcsönzött ötlet sem (arc csere). így hiába az egzotikus tájakon és a különleges helyszíneken zajló akciók (különösen látványos az izlandi jelenetsor a jégen korcsolyázó autókkal), a néző csak bámul maga elé meredten és várja Bondot, mármint az igazi James Bondot, hiába. Hogy ez az elhibázott forgatókönyvnek, a rendezőválasztásnak, a szereplőválasztásnak (Berry), a zeneválasztásnak (Madonna) köszönhető, nem tudni, de gyanítom, hogy az összes tényező együttesen váltja ki az ellenállást a James Bond rajongókból. Ez a falat most nagyon keserű lesz... (mozinet) Halj meg máskor (Die Another Day), színes, amerikai film 132 perc, Rendezte: Lee Tamahori, Szereplők: Halle Berry, Pierce Brosnan, John Cleese, Judi Dench, Madonna, Michael Madsen, Rick Yune, Rosamund Pike, Samantha Bond, Toby Stephens Győr, Cinema City; Miskolc Hollywood Multiplex, Cinema City; Nyíregyháza, Hollywood Multiplex Az egyre inkább önmagát ismétlő stúdió teljesen átlagos alkotást készített a többre érdemes alapanyagból - a szokásos „fordulatok" untatják a nézőket A kincses bolygó BEMUTATÓ A mikor Robert Louis Stevenson megírta klasszikus regényét, nem valószí- nű, hogy ilyen rajzfilm-adaptáció gondolata felmerült benne. Bár jelen sorok írója nem olvasta a vélhetően remek Stevenson művet, azért kételkedik benne, hogy ezen alkotás valóban sorról sorra követné a mester történetét (már csak azért sem, mert egy kiváló alapanyagon valószínűleg nem dolgozik egyszerre hat forgatókönyvíró, mint esetünkben). Mint minden stúdiónak, a Disneynek is a fél szeme a konkurenciát lesi, sőt, az utóbbi idők buktái, az ellenfelek hangos sikerei miatt lassan már mindkettő szemmel a másik sikerének titkát kutatja. Az pedig tényleg nagy kincs, mert akinél a nézők kegyei, annál a hatalom. Ez pedig az elmúlt években egyre inkább a DreamWorksnél van (utoljára például a Shrekkel). A projekt sikerét ezért a kormány- rúdnál kívánták bebiztosítani, így a rendezésre Ron Clementset és John Muskert kérték fel. Kettejüknek ez mindössze az ötödik munkája - kü- lön-külön nem is dolgoztak -, azonban a tandem utolsó három filmje a Disney legnagyobb világsikerei voltak. Az Oroszlánkirályt leszámítva A kis hableány (1989), az Aladdin (1992) és a Herkules (1997) voltak a 90-es évek legmeghatározóbb és legeredetibb alkotásai. Nos, ebbe a tényleg egyedülálló sorozatba nem illeszkedik A kincses bolygó. Hiába minden eredetiség (?), a rajzfilmben csak feltűnik egy olyan karakter, amely nagyon a Shrek Szamarára hajaz (csak itt robot); a humorvilág - vagyis a filmes poénok - úgyszintén az Ogre moziból lehet ismerős (ott Mátrix és Gladiátor, itt Szombat esd láz, bár megjegyzem, mindkettő vicces). Az egykori erényekből a hírhedt rendezőpáros nem sokat tartott meg, a profizmust leszámítva. Az pedig mindig is jellemezte a Hatalmas Egeret, azaz nem ebben lehet újat, nagyot, mást csinálni az animáció világában Disneyéknél. Az egyre inkább önmagát ismétlő és önmagát kereső stúdió teljesen áda- gos alkotást készített a többre érdemes alapanyagból. A szájbarágós mondanivaló mellett (a szeretet, a család egysége mindenek előtt), megint á szokásos „fordulatok” untatják a nézőket: az álmodozó kissrác kincskeresésre indul, de a kaland hamar teherré válik számára. Rengeteg munkát kap rosszarcú mogorva főnökétől, aki persze megszereti a fiút, és hiába ő a rossz, a szeretet hatására pálfordulása semmiképp sem meglepő. A durva, ijesztő gonoszokban persze nincsenek érzelmek, ők elnyerik méltó büntetésüket. A fiú pedig viszontagságos expedíció után teljesíti minden álmát, és anyja legnagyobb büszkeségére sztár lesz. Új nevek, új helyszínek, régi karakterek, régi poénok, régi történetek... A takaros grafikák, szép képek, lágy dallamok semmivel sem nyújtanak többet egy hétvégi 20 perces tucat epizódnál. Sőt, megkockáztatom, hogy ennél még a Kacsamesék vagy Csipet csapat opusai is szórakoztatóbbak, de mindenképpen ödete- sebbek voltak. A megfáradt Egér a Pán Péter - Visszatérés Sohaország- ba és a Lilo és Stich - A csillagkutya után tovább keresi elveszett identitását... (mozinet) A kincses bolygó (Treasure Planet), színes, amerikai film, 88 perc, Rendezte: John Musker, Ron Clements Győr, Cinema City; Miskolc Hollywood Multiplex, Cinema City; Nyíregyháza, Hollywood Multiplex, Pozsony Pólus, Aupark
