Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-16 / 292. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 16. Közélet 5 Hét hét alatt 23 törvénymódosító javaslatot nyújtott be Rudolf Zajac egészségügyi miniszter Megállítani a túlköltekezést Tavaly azt nyilatkozta lapunknak, hogy miniszterként a megszorító intézkedések miatt nyomban 80 ezer ellensége lesz. Akkor az egészség- ügyi dolgozókra gondolt. Bízott viszont abban, hogy a lakosság körében 5 millió barátra lel. PÉTERFI SZONYA A szükséges egészségügyi reformot azzal kezdi, hogy a lakosságra zúdít többletterheket. Csak nem várt ezért nyíltszíni tapsot? Nem azért kötelezzük a beteget bizonyos anyagi terhek vállalására, hogy pénzhez jusson az ágazat, hanem azért, hogy korlátozzuk a felesleges kiadásokat. Hogy a lakosság nagy hányada ne az orvosnál múlassa idejét, ne kérjen és váltson ki orvosságokat, amelyeket kidob. Tavaly 37 ezer kiló (egymillió csomag) gyógyszer került a kukába, 1,1 milliárd korona értékben. A vényekért ezért vezetjük be a 20 koronás térítést, igaz, a beteg 20-20 koronát fizetni fog az alapellátást és a szakellátást nyújtó orvosoknál is. A kórházi kezeléshez (ágy- és kosztköltség) is hozzá kell járulnia majd, napi 30- 30 koronával. Nincs jobb ötletünk a túlköltekezés megállítására. A patikusok szerint nem „kóser”, hogy magánvállalkozókként az állami szférának kalapozzanak, ráadásul a receptek feldolgozásáért ők csak 2 koronát kapnak. Mivel ők hallgatják az idősek sirámait, akár le is mondanának erről a pénzről. Nekem mások az értesüléseim, a gyógyszerészek eddig ingyen dolgozták fel a vényeket. Ezentúl évi kb. 100 ezer koronát tudhatnak magukénak. Ugye elhiszi, hogy az emberek nem jó dolgukban betegednek meg, szorulnak ellátásra, gyógyszerre? Állítom, a kisnyugdíjas félelme jogos. Intézkednem kell akkor is, ha népszerűden leszek. És tegyük kezünket a szívünkre: van becsülete, súlya annak, amihez ingyen jutunk hozzá? Mondok egy példát. Tavaly év végén az egyik mobilszolgáltató cég nagy» Ha a jó orvosok elhagyják a kórházat, a betegek is el- pártolnak. \\ vonalúan bejelentette, hogy karácsony napján ingyen lehet telefonálni. Mi történt? Leesett a hálózat, mert azok is hívtak, akik addig odafigyeltek számlájuk alakulására. Már megbocsásson, a pénzhiányos ágazat reformját mégis miért az emberek megterhelésével indítja? A minisztérium és az Intézkednem kell akkor is, ha népszerűtlen leszek' (Somogyi Tibor felvétele) egészségbiztosítók miért nem fegyelmezik a túlköltekező kórházakat, orvosokat? A kérdés jogos, de mert 1998 óta nem sok történt házunk táján, gyorsan kell cselekednünk. Természetesen az államigazgatási reformra is szükség van, sürgősen le kell építeni a túlburjánzott hivatali apparátusokat, véghez kell vinni a közigazgatási reformot, a teljes decentralizációt és sorolhatnám. Ugyanis ezen lépések nélkül szó sincs reformról, hanem ismét csak a nadrágszíjak ösz- szehúzásáról. Épp ezt sérelmezik most az egészségügyi dolgozók, akiknek garantált bérük a felére csökken. A közalkalmazotti törvény értelmében. Évekig az egyenlősdi miatt siránkoztak, most pedig, amikor megteremtettük annak a lehetőségét, hogy tudásuk, szakértelmük alapján kapják a megérdemelt jutalmat, tiltakoznak. A jó orvosok fizetése legyen magasabb mint a gyengén teljesítőké, mi ebben a rossz? A magán és a non-profit kórházakban sincs szó garantált bérekről, a munkáltató és az alkalmazott megállapodik a fizetés nagyságában. Ha ez ott életképes, miért ne működhetne az állami egészségügyi intézetekben? Azért, mert a kórházvezetés eddig is szubjektív elbírálás alapján, magyarul pofa szerint osztogatta a jutalmakat, s félő, hogy ezentúl ezt teszi a bérkerettel. Az alulfizetett orvosoknak merniük kell hallatni szavukat, saját érdekükben pedig akár kellemetlen kérdésekkel is ostromolni a vezetőséget. A főnökségnek tudatosítania kell, ha a jó orvosok elhagyják a kórházat, a betegek is elpártolnak. Ha pedig nem lesz elegendő beteg, a biztosítótól kevesebb pénzt kapnak, s megszűnhet az intézmény. Egyre viszont figyelmeztettem az igazgatókat: az ápolónők bérét rendezzék tisztességesen. Hiszen egy túlfoglalkoztatott kórházban - sok ilyenről tudok - 30 orvos hiányát senki sem veszi észre, ám 30 ápolónő nélkül „meghal” az intézmény. Szeretnénk, ha az új bérezési feltételek 2003 márciusától, legkésőbb áprilisától lépnének érvénybe. Nagy a csend a kórházak, gyógyszertárak adósságainak rendezése körül. Az idei költségvetés számol ezekkel a kiadásokkal. Tudomásunkra jutott viszont, hogy egyes intézetek adósságai megugrottak. Az igazgatók suba alatt aránytalanul nagy raktár- készleteket spájzolnak be, holott mi alaposan átvilágítjuk a június 1-től december 31-ig felhalmozott adósságok minden egyes tételét. És csak a valós költségeket térítjük meg az új esztendő első két hónapjában. Annak ellenére, hogy Szlovákiában vészesen kevés gyermek születik, azt tervezi, hogy rövidesen a biztosítók részben sem járulnak hozzá a művi megtermékenyítés költségeihez. Tudatosítja, hogy emiatt nem születhet meg 450 kívánt gyerek? Annyira szegény az ágazat, hogy nem képes vállalni az évi 100 millió koronás kiadást? Jelenleg erre nincs anyagi fedezet. A pénzt a súlyos betegségek kezelésére kell fordítani. Ne haljanak meg a daganatos és a szívbetegek, legyen keret a szervátültetésekre, a krónikus betegségekben szenvedők - például vese- és cukorbaj - ellátására. Kérdezem én: fogászat vagy életmentés? Ugyanis 2004-től a fogászati szakellátás is módosul, az alap- biztosításból - jelenleg 3 milliárd korona - nem téríthető a mostani teljedelem. A gyerekeknél - 18 éves korig - hangsúlyt kap a megelőzés, a felnőtteknél csak a fájdalmas esetek orvoslását térítik majd a biztosítók. A hospitalizáció időtartama is lerövidülhet, épp elkészítettük az egynapos sebészeti kezelések jegyzékét: 150 beavatkozás végezhető el ambulánsán. Nem elégszem meg a válaszával, főleg azért nem, mert urológus- andrológus létére tudnia kell, hogy a meddőség súlyos betegség. Az érintett éppúgy meg akar gyógyulni, mint a rákos beteg. Ez igaz, a megállapítás jogos. Keressük is a megoldást, a helyzet rendezése nem hárulhat csak az egészségügyre, tárgyalunk a szociális tárcával. A családok védelmében, ide sorolható a családtervezés is, törekedni fogunk az úgynevezett szociális gyógyászati csomag létrehozására. Ám a reform elképzelhetetlen a három egészségügyi törvény gyors módosítása, s a készülő új egészségbiztosítási törvény elfogadása nélkül. Többször hangsúlyozta, hogy nem a kiskórházak, hanem a nagyok a pénznyelők, a biztosítók ennek ellenére lényegesen kevesebbet fizetnek a vidéki kórház\\ Épp elkészítettük r az egynapos sebészeti kezelések y* jegyzékét. >> ban kezelt betegek gyógyításáért. Holott az ellátás minősége összevethető a nagyvárosi kórházban nyújtott szolgáltatásokkal. A biztosítók nemcsak a kezelés minőségét szavatolják, hanem a gyógyítás költségeit is felügyelik. Nem kizárt, hogy pozsonyi ügyfeleik epeműtétjére mondjuk Ipolyságon kerül sor. Már tárgyalunk a biztosítókkal arról, hogy igazságosabban, figyelembe véve a minőséget, a nagyvárosiak kárára emeljék meg a vidéki kórházaknak juttatott anyagiakat. Az Ön édesanyja az ország első nőgyógyász-docense, elismert szaktekintély. Hogyan értékeli miniszter fia kemény lépéseit? Nyolcvankét évesen nehezen viseli a rám zúduló szitkokat. Neki sem tudok mást mondani, csak azt: korlátozottak a lehetőségeink, életszükséglet az anyagiak lehető legjobb felhasználása. Elégedetlen Meciarral a HZDS jelenlegi alelnöke Ivan Miklós cáfolja a szakszervezetek számításait Tkác új pártot és Nem „drasztikus” frakciót alapítana a jövő évi büdzsé ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Vojtech Tkác, a HZDS alelnöke új párt alapítását fontolgatja, de még arra is kísérletet tesz, hogy menessze a HZDS jelenlegi vezetését. „Ennek a vezetésnek már nincs joga a HZDS élén állni” - mondta az alelnök. Az „utolsó csepp a pohárban” az volt, hogy Vladimír Meciar elnök betegségére hivatkozva szombaton nem tartották meg a párt országos tanácsának ülését, és rendkívüli közgyűlést sem hajlandók összehívni. „A HZDS kezd szektajelleget ölteni. Megsértették a kollektív döntéshozatal elvét és az alapszabályt is” - állítja Tkác. Elismerte, a HZDS egy ember pártja. A jövő év kezdetén a HZDS- frakció valamennyi tagjától megérdeklődi, hogyan viszonyulnának egy új párt és egy új parlamenti frakció létrehozásához. Egyelőre nem bocsátkozott becslésekbe, hányán követik majd, de „sejti”. Úgy érzi, elképzelését a párttagság nagy része is támogatná, amely nemcsak a helyhatósági választások eredményei miatt elégedetlen, hanem azért is, mert a regioális pártapparátus nem kap pénzt. Rudolf Ziak alelnök reméli, hogy senki sem „veri szét” a HZDS-t, éppen ezért egy új párt alapítását korainak tartaná. Az országos tanács ülését az elnökség törölte, de a szavazáskor Ziak szerint Meciar jelen sem volt. Az alelnök azt sem érti, hogy egyesek miért vonják kétségbe azt a korábbi döntést, hogy a párt küldöttgyűlését csak nyáron hívják össze, (sita, tasr) TASR-HÍR Pozsony. Ivan Miklós elutasítja a szakszervezeti konföderáció (KOZ) számításait arról, milyen hatással lesznek a lakosságra a kormány megszorító intézkedései. A pénzügyminiszter a Szlovák Rádió Szombati párbeszéd című műsorában nyilatkozott ebben az értelemben. Szerinte a KOZ félrevezeti az embereket. Elismeri ugyan, hogy a visegrádi országok közül Szlovákiában a legalacsonyabbak a bérek, de azokat a V4-eken belüli legalacsonyabb árszint ellensúlyozza. Az elfogadott jövő évi költségvetés - szerinte - stabilizálja a gazdaságot és csökkenti a munkanélküliek arányát. Miklós ezzel a KOZ alelnöke, Eugen Skultéty kijelentéseire reagált, aki szerint a költségvetés „társadalomellenes” és „drasztikus”. Míg az 1999-es büdzsé megszorító intézkedései következtében a reálbérek 4,8 százalékkal csökkentek, Miklós a jövő évi költségvetéstől a reálbérek körülbelül fél százalékos emelkedését várja. A legmagasabb, két százalékos növekedésre a kormány alelnöke szerint a közszféra számíthat. Mivel azonban idén a gazdasági ágazatokban és a közszférában is jelentősen emelkedtek a reálbérek (az utóbbiban körülbelül 12 százalékkal), Miklós elfogadhatónak tartja az 56 milliárd koronás hiánnyal és 800 milliós megtakarítással számoló jövő évi költségvetést. A deficittel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy az nem haladja meg a bruttó hazai össztermék (GDP) 4,92 százalékának megfelelő összeget; tavaly ugyanez az arány 7,7 százalék volt. RÖVIDEN Ruskóék garanciát követelnek Pozsony. Az Új Polgári Szövetség (ANO) garanciát követel a Kereszténydemokrata Mozgalomtól, hogy többé nem fordul elő a múlt hetihez hasonló eset. A kereszténydemokraták nem szavazták meg a parlamentben a közalkalmazotti törvényt, mert nem kaptak helyet a villamos művek vezető testületéiben, s ezzel az egész jövő évi költségvetést veszélye sodorták. Robert Nemcsics (ANO) gazdasági miniszter bejelentette, kész lemondani, ha a KDH bebizonyítja, hogy politikai szempontok alapján jelölt embereket a vezetésbe. (TASR) Szlovák küldöttség a NATO-központban Pozsony. Ivan Korcok külügyi államtitkár vezetésével és Rastislav Kácer védelmi államtitkár részvételével ma szlovák küldöttség tárgyal a NATO brüsszeli központjában a csatalkozás egyes részletkérdéseiről. Ma egyebek mellett az információk biztonságáról és a NATO nemzetközi dokumentumaihoz való hozzáférésről tanácskoznak a felek. (SITA) Várják a pápát az Európai Parlamentbe Vatikán/Pozsony. II. János Pál pápa ismét meghívást kapott a strasbourgi Európai Parlamentbe (EP). A meghívást az EP kereszténydemokrata-konzervatív frakciójának elnöke, Hans-Gert Pottering tolmácsolta, hangsúlyozva, hogy a szentatyának rendkívüli szerepe van az európai integrációs folyamatban. (SITA) Drágább lesz az uniformis Pozsony. Egy-egy rendőr, vasúti rendőr, illetve fegyőr egyenruhája jövőre 1300 koronával lesz drágább. Ez azt jelenti, hogy egy-egy uniformis a kiegészítőkkel együtt 25 580 koronába fog kerülni. A legdrágább az ing - több mint 2400 korona. A legolcsóbb, 30 koronás zokniból hat pár jár. (SITA) Tisztújító MSZP-kongresszus Budapest. Az MSZP országos választmánya 2003. március 29-30-ra hívta össze a párt tisztújító kongresszusát. A kongresszus feladatai közé tartozik a tisztújítás mellett a kormányzati munka tapasztalatainak megvitatása, a tartalmi, szervezeti működés korszerűsítése, valamint a következő kongresszusig tartó időszak politikai irányelveinek meghatározása. Kovács László pártelnök szerint az MSZP ezt követően, 2004 őszén sorra kerülő kongresszusán már olyan elnökséget kell felállítani, amelyik alkalmas lesz arra, hogy a megújult pártot a 2006-os választáson sikeresen szerepeltesse. (MTI) Monica felizgatta a kedélyeket Róma. Monica Lewinsky nem jelenhetett meg tegnap délután az olasz állami televízió (RAI) képernyőjén, de a hétfő esti politikai beszélgető műsorban részt vehet. így döntött a RAI vezetése, úgy ítélve meg, hogy az olasz családok nem örülnének a Fehér Ház egykori botrányát kirobbantó gyakornok meginterjúvolásának. Monica két műsorban is szerepelt volna Itáliában, amin a szülők társadalmi szervezete is felháborodott, de még a képviselőház elnöke, Pier Ferdinando Casini is úgy nyilatkozott: a közszolgálati televíziónak ,jó példával elöljáró” személyeket kellene bemutatnia. (MTI) Az államfő a kedvezménytörvényről és a költségvetésről Schuster elégtétele ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Rudolf Schuster szerint a kedvezménytörvény kérdésében Szlovákia elvi álláspontja megfelelő. Úgy véli, hiba volt, hogy a jogszabályt a „rólunk, nélkülünk” elv jegyében fogadták el. Az államfő ebben az értelemben a Szlovák televízió Öt perc múlva tizenkettő című műsorában nyilatkozott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kérdésben mindkét fél számára kölcsönösen elfogadható megoldást kell találni, ami azonban nem jelentheti a szlovák fél esetleges meghátrálását. Schuster elvi támogatásáról biztosította a kormány megszorító intézkedéseit, s azt is leszögezte, hogy aláírja az elfogadott költségvetési törvényt. Külön üdvözölte, hogy az intézkedéseket a kormány megbízatási ideje elején foganatosította, egyedül attól tart, hogy „túl gyors és széles körű” lépésekről van szó. Szeretné, ha a háromoldalú érdek- egyeztetésben az érintett felek újra tárgyalóasztalhoz ülnének. A kórházi kezelése során elszenvedett egészségkárosodásával kapcsolatban Schuster megismételte: ha kárpótlást kap az őt betegsége idején kezelő két pozsonyi kórháztól, a pénzt az egészségügynek ajánlja fel, de nem a két kórháznak. Hangsúlyozta azt is, számára az erkölcsi elégtétel a fontos, mert őt és az ország lakosságát is érdekli, hogy valójában mi is történt a kezelésekor. Utalt arra is, hogy a sajtó egy része már a másfél év múlva esedékes elnökválasztás miatt támadja, (kor) Kassán ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia Új hallgatói ösztöndíjak MTI-HÍR Kassa. Nem fogadott el új szervezeti és működési szabályzatot (SZMSZ) a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szombati kassai ülésén. Bár eredetileg napirenden szerepelt a MIK SZMSZ-ének módosítása, a tag- szervezetek nem kívánták megvitatni a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium által összeállított tervezetet, mivel azt csupán két nappal a tanácskozás előtt kapták kézhez, s így nem véleményezhették azt szervezeti, illetve régiós szinten. A résztvevők hosszabb vita után megegyeztek abban: a tervezettel kapcsolatos javaslatokat január 15-éig juttatják el a minisztériumhoz, s azt az egyeztetési folyamatot követően egy rendkívüli MIK-ülésen fogadják el. Az új SZMSZ-tervezet bemutatásakor Mesterházy Attila, a tárca politikai államtitkára elmondta: miniszteri utasítással jogi hátteret kívánnak adni az eddig csupán egy politikai szándéknyilatkozat alapján működő konferenciának. Hozzátette: szeretnék a konferencián keresztül több új területre bevonni a határon túli magyar szervezeteket. Zilahi László, az oktatási tárca főosztályvezetője a határon túli magyar oktatás perspektíváiról beszélt. Elmondta: az előző évek 400 millió forintos előirányzataihoz képest jövőre 1,365 milliárd forint jut majd a határon túli magyar oktatás támogatására, s 15 millió forint a határon túli ifjúsági szervezetek segítésére. Jövőre szociális és szülőföldi hallgatói ösztöndíjak bevezetését is tervezik. Portik Piroska osztályvezető jelezte: a kulturális tárca 2003-ban mintegy 600 millió forintot szán a határon túli magyar kultúra támogatására.