Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-13 / 290. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 13. Gondolat meghonosodott, a magyarországitól eltérő szavak, kifejezések megítélése. A jogi-közigazgatási szövegek elemzése Annak eldöntéséhez, hogy mikor vehető át egy magyarországi közigazgatási-jogi szakszó vagy kifejezés, és mikor nem, első lépésként egy összevető elemzés elvégzése szükséges, mégpedig nem a lexémák, hanem a szövegek szintjén: vagyis meg kell keresnünk a kiválasztott szlovák szövegek magyar megfelelőit: például ha az építési engedélyek kiadásával kapcsolatos kifejezéseket vizsgáljuk, akkor a szlovák és a magyar vonatkozó törvényeket és rendeleteket, valamint a kapcsolódó egyéb szövegeket (kérelmek, határozatok, engedélyek stb.) kell elemeznünk és összevetnünk. Ezek elemzése és összevetése révén megállapíthatók az egymásnak megfeleltethető - vagyis a szövegen belül azonos funkciójú - szlovák, ill. magyar szavak és kifejezések, valamint az általuk megnevezett fogalmak. Ha ezeket a szlovák és magyar nyelvű szegmentumokat megvizsgáljuk, alapvetően két csoportra bonthatjuk: az első csoportba a nem jogi fogalmat megnevező szavak, kifejezések, a másodikba pedig a jogi relevanciával bíró szegmensek tartoznak. A nem jogi fogalmat megnevező szegmensek csoportját olyan szavak és kifejezések alkotják, melyeket a jogi szótárak rendszerint nem tüntetnek fel: ide sorolhatók az igei elemek (általában), továbbá bizonyos tipikus fordulatok, egy adott szövegtípushoz kapcsolódó kifejezések, formulák, sablonmondatok, valamint más, elsősorban konkrét entitást megnevező szavak (pl. kérelem, illetékbélyeg, bélyegző stb.). A második csoportot a jogi fogalmat megnevező, vagyis jogi relevanciával bíró szövegelemek, szegmensek alkotják, s valójában ezek jelentik az igazi nehézséget. Ezek esetében elsősorban azt kell vizsgálnunk, hogy a vizsgált szövegekben azonos funkciójúnak talált szegmensek rendszerszinten is azonos funkciójúak-e. A szövegi szegmensek rendszerszintű azonosítása valójában hasonló, mint a jogi interpretáció: meg kell vizsgálnunk az egymásnak megfeleltetett jogi fogalmakat, illetve az őket megnevező szavakat, kifejezéseket logikai-szemantikai szempontból, továbbá azt, milyen egyéb szövegekben fordulnak elő (ez a vizsgálat szinkron és diakron kell hogy legyen), formailag és tartalmilag milyen egyéb szavakkal, kifejezésekkel vannak kapcsolatban. Ezen a szinten mindenképpen szükséges a jogászokkal való konzultáció, illetve az, hogy az összevetést végző nyelvészek bizonyos jogi ismeretekkel is rendelkezzenek. A jogi-közigazgatási szempontból nem releváns szövegelemek esetében a Magyarországon meghonosodott formákat kellene átvennünk - bár itt is lehetnek eltérések -, ez-azonban elsősorban fordítási, és nem kodifikációs kérdés. Kodifikációs és par excellence nyelvtervezési probléma a jogilag releváns, vagyis jogi fogalmat megnevező szövegelemek magyar ekvivalenseinek a megkeresése. (Itt mind a fogalmi, mind pedig a lexikális szintet, azok kölcsönhatásait kell vizsgálni, különös tekintettel az egyes rendszerek eltérő szegmentálására a két nyelvben - erre bővebben nem térek ki.) A kodifikáció és a szlovák jogiközigazgatási szövegek magyar fordításában használandó kifejezések kiválasztása A fent vázolt mélyreható elemzések és összevetések elvégzése, a fogalmak és a megnevezések kölcsönös kapcsolatának a feltárása a feltétele annak, hogy valóban megalapozottan nyilatkozhassunk arról, milyen szót, kifejezést javasoljunk egy-egy szlovák jogi-közigaz- gatási terminus magyar megfelelőjeként. Ám a kodifikáció és a konkrét szövegek létrehozása, a fordítás kapcsán további kérdések is felmerülnek, ezek főként az alábbiak: a) A szlovákiai magyar hagyomány figyelembevétele A kodifikáció során azt is el kell döntenünk, milyen mértékben legyünk tekintettel a szlovákiai magyar hagyományra. Tény ugyanis, hogy a szlovákiai magyar terminológiai „zűrzavarában léteznek a Magyarországon használt megnevezésektől ugyan eltérő, ám egységesen használt szavak, kifejezések is, ilyenek pl. községi hivatal, útadó, alapiskola stb. A sajátos szlovákiai szavak, kifejezések terminusként való használatát alaposan át kell gondolnunk, elsősorban is azt kell tudatosítanunk, hogy a jogi-közigazgatási fogalmaknak a sajtóban is használt magyar megnevezése nem tudatos kodifikáció következménye. Ezért elsősorban is nem a sajtó által használt, a magyarországitól eltérő megnevezések kodifikálását kell megfontolnunk, hanem azokét, melyek hivatalos kontextusban általános hasz- nálatúak, ilyenek például az iskolai iratokban előforduló szavak, kifejezések, pl. a „magaviselet” a magyarországi „magatartás” helyett; intézménynevek (az intézményt megnevező táblán), pl. „községi hivatal, városi hivatal” a „polgár- mesteri hivatal” helyett; stb. ezek esetében a kodifikáció során talán ajánlatos volna mindkét változatot (községi hivatal és polgármesteri hivatal) egyenrangúnak, tehát hivatalosnak minősíteni. Egyéb esetekben a szlovákiai magyar szó a köznyelvi stílusminősítést kapná, tehát pl. a „gépjárműadó” szót hivatalosnak, az „útadó”-t köznyelvinek minősítenénk, s ezek a szópárok úgy viszonyulnának egymáshoz, mint például a hivatalos* „kérelem, bélyegző, illetékbélyeg” és a nem hivatalos, köznyelvi „kérvény, pecsét, okmánybélyeg”. b) A más utódállamokban használt magyar megnevezések figyelembevétele A jogi-közigazgatási szaknyelv nagyfokú különfejlődését megelőzendő, a kodifikációkor a többi utódállamban használatos szakterminológiát is meg kellene vizsgálnunk. Valamely szónak különböző hivatalos jelentésekben való használata zavaró, erre példa „község” szavunk. Szlovákiában az ún. települési önkormányzatok kapcsán alapvető problémát jelent az „obec” szó magyar megfelelője. A szlovákban e szónak két jelentése van: 1. alapvető területi közigazgatási egység, önálló jogállású település (mely lehet falu vagy város); 2. falu. Ez a kettősség jelenik meg például ezekben a kifejezésekben: „zákon o obecnom zriadení” (1. jelentés), de „obecny úrad: mestsky úrad; Zdruzenie miest a obcí Slovenska” (2. jelentés). Mivel azonban az „obec” szó 2., köznyelvijelentése a gyakoribb, a szlovákiai magyar sajtóban az első jelentésében használt „obec” szó megfelelőjeként is a „község” szerepel. A magyarországi helyzetet megvizsgálva megállapítható, hogy bár Magyarországon is a község a legkisebb, önálló közigazgatási egység, a magyar és a szlovák közigazgatási szervezet azonban eltérő: Szlovákiában „obec - okres - kraj - stát”, Magyarországon „község - város - megyei jogú város - főváros - megye - állam”. A két rendszerben tehát az „obec” és a „község” státusa eltérő. Magyar- országon „község”-en a községi jogállású települést értik, a várost és a falut összefogó név a „település”, így a „helyi önkormányzatok” kapcsán is „település”-ről beszélnek. A helyzetet bonyolítja, hogy a magyar nyelvterületen a „község” szónak (jogi-hivatalos terminusként) még egy harmadik értelme is van: a vajdasági magyarok így nevezik a több települést összefogó nagyobb közigazgatási egységet. A fogalmi zűrzavart elkerülendő, ajánlatos volna, ha az első jelentésében szereplő „obec” megfelelőjeként a „település” szót, illetve a „települési/helyi önkormányzat” kifejezést használnánk, illetve kodifikálnánk. c) A formai-szerkezeti kérdésekről A kodifikáció során arra kell törekednünk, hogy az egyes megnevezések, terminusok formai felépítésükben a magyar szakszavak szerkezeti szabályait kövessék. E tekintetben egyértelmű, hogy a szlovákiai magyar jogi-közigazgatási terminusokat a magyar nyelv szabályai szerint kell létrehoznunk, tehát a többszavas kifejezés nem tartalmazhat hátravetett jelzőt, a jelzős szerkezetek csak balra bővítettek lehetnek. A terminusoknál rendszerint ez a szabály meg is tartható, bizonyos esetekben - főképp az intézményneveknél - azonban ez nem vagy csak nehezen megoldható. A szlovák és a magyar nyelv eltérő tipológiai sajátosságainak egyik következménye a névszói szerkezetekben a meghatározó (alárendelt) és a meghatározott (fölérendelt) tag szórendjében mutatkozó eltérés, melyet például szakkifejezésekben, intézménynevekben, címekben, beosztások megnevezésében stb. is megfigyelhetünk. A magyar nyelv esetében a meghatározó - meghatározott szórend a tipikus, a két tag szerkezetileg összetett szót, minőségjelzős szerkezetet, ritkábban jelöletlen birtokos szerkezetet alkot (pl. Cukormúzeum, Eötvös Loránd Tudomány- egyetem, Állami Privatizációs Vállalat). A szlovákban ezzel szemben a meghatározó - meghatározott szórendű minőségjelzős szókapcsolatok mellett igen gyakori (bizonyos esetekben szinte kizárólagos) az a szórend, amikor a meghatározott (a fölérendelt tag) megelőzi a meghatározót, vagyis az alárendelt tagot. Az ilyen kifejezések szintaktikailag birtokos jelzős szerkezetek (pl. Univerzita Mateja Béla) vagy ún. hátravetett jelzős szerkezetek (pl. Institút pre verej- né otázky). E kifejezések magyar megfelelőit - például intézménynevek esetében - sokszor szó szerinti fordítással hozzuk létre, a magyar megfelelők a fenti alapelvvel összhangban szerkezetileg összetett szavak vagy minőségjelzős szókapcsolatok kellene hogy legyenek, ez azonban nem mindig valósítható meg. A kérdés nem csupán elméleti, a művelődési minisztérium kisebbségi osztálya ugyanis azzal fordult irodánkhoz, hogy javasoljunk megfelelő magyar megnevezést a szlovákiai magyar kisebbség kultúráját bemutató, most alapított múzeumnak. A múzeum szlovák neve így hangzik: Múzeum kultúry Mad’a- rov na Slovensku. Irodánkat azért kérték fel, mert a minisztériumból származó tájékoztatás szerint az illetékesek a „szó szerinti” fordítást szorgalmazzák: Szlovákiai Magyarok Kultúrájának Múzeuma. Ebben az esetben a legjobb megoldás - formailag mindenképp - a Szlovákiai Magyar Múzeum lett volna, az illetékesek azonban állítólag ragaszkodtak ahhoz, hogy a megnevezés tükrözze a múzeum rendeltetését. Mivel a kultúra szót jelentésváltozás nélkül nem lehet melléknévvé alakítani, ezért csak az alábbi megoldások közül lehetett választani: melléknévi igeneves formával: Szlovákiai Magyar Kultúrát Bemutató Múzeum, jelöletlen birtokos szerkezettel: Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeum. Akárcsak a fenti esetben, egyik megoldást sem tartottuk jónak, ezért az egyik birtokos szerkezet átalakítása révén egy rövidebb megoldást javasoltunk: Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. A javasolt Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma névforma a magyar megnevezéstípusok szempontjából atipikus, s nem elsősorban azért, mert birtokos jelzős szerkezetet tartalmaz, hiszen ilyenek Magyarországon is előfordulnak. A magyar- országi megnevezések azonban rendszerint valódi birtokviszonyt fejeznek ki, pl. Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeuma, míg a fenti szlovákiai magyar intézmény- nevekben a birtokos szerkezet más szemantikai kapcsolatot takar. Ez a megoldás egyébként bizonyos külföldi intézmények magyarra fordított nevére jellemző, pl. Modern Művészetek Múzeuma, meg kell azonban jegyezni, hogy egy-két esetben ugyan, de magyarországi intézmény neve is lehet ilyen szerkezetű, pl. Mezőgazdasági Gépek Múzeuma, MTA Politikai Tudományok Intézete. d) A jogrendszerek eltérő ütemű változása A terminussal szembeni egyik „elvárás” a (formai) állandósság, illetve a hagyományosság, tehát az a követelmény, hogy egy fogalom megnevezését lehetőleg ne változtassuk meg, mert az nehezíti a megértést, az adott fogalom azonosítását. Ennek ellenére a jogiközigazgatási terminusok, nyelv is változik. Szlovákiában bizonyos változásoknak sajátos okai vannak: az államnyelvtörvény 3.§ (3) bekezdése értelmében a jogszabályokat államnyelven kell sZövégezni és publikálni, a 11. § (4) bek. szerint államnyelvnek ez esetben a szlovák nyelv kodifikált változata számít. A szlovák jogi nyelvre nagy hatással volt a cseh nyelv, ezért a jelenleg hatályos törvényekben számos, standard nyelvi elemnek nem minősülő bohemizmus található, pl. „doporucif” (helyesen: „odporucií”), ,jednatel’“ (cakatel’“), „odsta- vec” („odsek”), „vcetne” („vcíta- ne”) stb. Ha tehát komolyan vesszük az államnyelvtörvény idézett rendelkezését, minden olyan törvényt módosítani kell, melyben ezek a szavak előfordulnak. Az ilyen módosításokat természetesen a magyar fordításkor nem kell követnünk, de nem követhetünk olyan változásokat sem, mint például a tűzoltóságról rendelkező új törvényben a korábbi „poziarnik” felváltása „hasic”-csal, hiszen a magyarban csak egy szavunk - tűzoltó - van e foglalkozás megnevezésére. Van az-nban számos olyan terminológiai változás mind a magyar, mind a szlovák nyelvben, melyek esetében el kell döntenünk, indokolt-e figyelembevételük, illetve milyen időponttól kezdve vesszük figyelembe őket. A terminológiai változások követésének kérdése természetesen elsősorban szlovák-magyar viszonylatban vetődik fel, ha azonban alapelvként a magyarországi terminológiához történő igazodást fogalmaztuk meg, a magyarországi változások követésével kapcsolatban is állást kell foglalnunk. Gyakorlati szempontból indokoltnak tűnik, hogy kodifikáláskor a jelenlegi helyzetet tekintsük kiindulópontnak, s a későbbi módosítások kapcsán döntsük el, mennyiben vesszük figyelembe őket. Á tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy leginkább nem a par excellence jogi fogalmak megnevezése változik, hanem a köz- igazgatással, főként az állami intézményrendszerrel összefüggő fogalmaké, ilyenek pl. az intézményeknek és szervezeti egységeiknek, a beosztásoknak, a különböző állami támogatásoknak, az adó- és elvonásfajtáknak stb. az elnevezése. Ezek esetében természetesen a szlovákiai változásokhoz való igazodás a fontos; a szlovákiai és a magyarországi rendszer egyes elemeinek azonosítása a magyarországi elem nevének a szótárakban, szószedetekben való feltüntetése révén megoldható. A kodifikált elemek használata a fordítás során Amint említettük, a kodifikáció egyik célja az egységes terminológi- ájú fordítások elkészítésének a támogatása. Ha azonban mindig következetesen követnénk a szlovák forrásnyelvi szöveg szakszóhasználatát, a fordított szöveg bizonyos esetekben eltérne az azonos témájú és funkciójú magyarországi szövegekétől. A jog, jogi rendszer fogalmát leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a jog egy adott társadalmon belüli magatartásformákat, az emberek közötti viszonyokat szabályozza. Az egyén a viszony jellege szerint különböző szerepet tölthet be pl. „adós, kötelezett, alperes, sértett, ügyfél, bíró” - s ez a megnevezésben is kifejezésre jut. A két nyelvben ez a differenciális eltérő mértékű és mélységű lehet. Szintén bonyolult kérdésről lévén szó, csak egy példát említek: ugyanazt az „ügyfeP’-et (vagyis a jogügyletekben, eljárásokban szereplő, érintett személyt) különböző szövegkörnyezetben más-más módon lehet megnevezni. Például az építmény használatbavételi engedélyének kiadása előtt helyszíni ellenőrzést tart a hatóság, s ennek eredményét a használatbavételi engedélyben is rögzíti, így megállapíthatja, hogy az építmény kivitelezésében hiányosságok mutatkoznak, s ezt az építtető meddig köteles megszüntetni. A magyar engedélyben az „építtető”-t itt „engedményesének nevezik (Az engedményest kötelezem arra, hogy a feltárt hiányosságokat .... időpontig szüntesse meg). A szlovákban viszont nincs olyan szó, mely megfelelne az „engedmé- nyes”-nek. Hasonlóképp a gondnokság alá helyezett személyt a magyar jogi nyelv bizonyos szövegkörnyezetben „gondnokolténak nevezi. Az ilyen esetekben tehát azt is meg kell vizsgálni, hogy a szlovák megnevezéstől függetlenül nem a speciálisabb (és rövidebb) magyar szót kellene-e az adott szövegkörnyezetben használni. Befejezés Tanulmányomban a címben vázolt témakörnek csak néhány aspektusát érintettem, ebből is látható azonban, hogy a jogi-közigazgatási szakszókincs egységesítése - egyrészt az egyes utódállamokon, esetünkben Szlovákián belül, illetve az egyes utódállamok és Magyarország között - hosszadalmas, bonyolult, sok szakember bekapcsolását igénylő s valójában lezáratlan folyamat lesz. Első lépésként azonban szükségesnek látszik - a tanulmányban is vázolt elemzések elvégzésével párhuzamosan - egy olyan egységes kritériumrendszer kidolgozása ha ilyen egyáltalán lehetséges, melyet aztán a kodifikációs folyamat során követhetünk. Szkukálek Lajos festménye
