Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-02 / 280. szám, hétfő
2002. december 2., hétfő 17. oldal Peter Kovácik az Eb mezőnyébe vezényelte a szlovák válogatottat, de ő már az olimpiai éremről álmodozik Szlovákia legjobb vízi szlalomosai és vadvízi versenyzői Hatszor meghajolt az ellenfél Borovicková (jobbról) a jugoszlávok ellen is bizonyított. (TAS R-fel vétel) Hochschornerék elsősége SITA-JELENTÉS Sikercsapattá érett a szlovák női kosárlabda-válogatott. A jövő évi, görögországi Európa-bajnokság talán legnehezebb selejtező csoportjában hat mérkőzésen lépett pályára, és hat vereséget mért ellenfeleire. Peter Kovácik vezetőedző megkönnyebbülten vonhatott mérleget együttesének diadalútjáról. J. MÉSZÁROS KÁROLY Úgy történt, ahogy ígérte a selejtező elején: megnyerték valame- nyi mérkőzésüket. Mi nehezítette a leginkább a dolgukat? Nincs nagyon mire panaszkodnom. Egyetlen akadályt a játékosok klubokból való elengedése jelentett. Ezzel kapcsolatban is a kassai kiválaszottaim legutóbbi távolmaradása jutott az eszembe. Valóban nehezen találok nehézségeket, mert a szövetség minden kívánságunkat teljesített. Rendelkezésünkre bocsátotta a szükséges anyagiakat, bárhova utazhattunk. Emellett a legfontosabbnak tartom, hogy a játékosok akartak játszani a válogatottban, meghallgatták tanácsainkat, elvégezték az edzésmunkát. A három novemberi mérkőzésen elsősorban remek védekezésének köszönheti a csapat győzelmeit. Önről ismert, hogy a védőmunka megszállottja. Úgy érzi, hogy a veretlen menetelés edzői elképzeléseinek a sikerét is jelenti? Mindenképpen. Hiszen olyan játékosok voltak a keretemben, akik szívesebben dobálták a kosarakat, kevesebbet törődve a védekezéssel. Őket fölöttébb nehéz meggyőzni arról, hogy a labdaszerzés a legfontosabb. Am a korszerű kosárlabda erről szól, erre épül a sikeres támadásbefejezés, az önbizalomszerzés. Amikor a Bogojeviccsel és Man- diccsal kiálló Jugoszlávia az utolsó negyedben csak két pontot dob ellenünk, az már arról árulkodik, hogy a csapat azonosult a játékfelfogásunkkal, s ezt a jövőben csak New York. Megállás nélkül, naponta zajlik a kanadai-amerikai jégkorongliga és a férfi kosárlabda-bajnokság, nincs hiány váratlan eredményekben. NHL A hétvégi mérkőzéseken jól ment a játék a szlovák hokisoknak, összesen 15 gólt lőttek, és hat alkalommal adtak gólpasszt. Az első helyen kell említeni Pavol Demitrát, aki három góllal járult hozzá csapata, az St. Louis 7:2-es győzelméhez a Calgary elleni meccsen. A szlovák korongozó rendkívül eredményes a „Lángok” ellen, 21 mérkőzésen 10 gól és 11 gólpassz a mérlege. Egyébként Demitra harmadik mesterhármasát érte el az NHL-ben. Ismét hallatott magáról Marian Hossa is, a Washington ellen belőtte 13. gólját. Az utóbbi 12 meccsen mindig a hálóba talált. Még egy hír az NHL-ből: a Calgary ismét magához rendelte Szuper Leventét. A kapus azért kapott meghívót, mert a csapat katasztrofális formában van, az utóbbi 11 mérkőzéséből csak egyet nyert meg, gólkülönbsége 12:36. Ráadásul a két hálóőr, Roman Turek és Jamie McLennan sem remekel. EREDMÉNYEK, PÉNTEK: Philafejleszteni kell. Van azonban egy hatalmas álmom: érmet szeretnék hozni a válogatottal az olimpiáról. Látja, micsoda merészség! Még az Európa-bajnokság fölött is átszárnyaltam, annyira magával ragadott a nagy kihívás. Legnagyobb edzői sikeremre még várok. Amíg végképp nem dőlt el az Ebszereplés sorsa, a honi sporttársadalom és a média is folyton azt bo- gozgatta, hogy milyen körülmények között nem juthat ki a csapat a kontinensviadalra. Mennyire zavarta önt az akkoriban tapasztalható bizalmatlanság? Edzőként egyáltalán nem idegesített, mert bíztam abban, hogy adott szavunkat teljesítjük, vagyis hat győzelemmel zárjuk a sorozatot. Sajnálom, hogy ilyenek az emberek. Pedig a csapat jól játszott, lehetett nézni a produkcióját, új arcokkal gazdagodott, és mégis. delphia-Toronto 0:3 (0:0, 0:2, 0:1), g.: Berg, Antropov, Renberg. Minnesota-Colorado 2:2 (1:1,0:1, 1:0 - 0:0), Park, Laaksonen, ill. Forsberg, V. Nedorost. Bos- ton-Montreal 4:2 (1:1, 0:0, 3:1), G. Murray, Stümpel, Grosek, J. Hornton, ill. Zednik 2. Anahe- im-Los Angeles 2:2 (1:1,0:0,1:1 — 0:0), Hävelid, Carney, ill. Smolins- ki, Belanger. NY Islanders-Colum- bus 2:4 (0:3, 2:1, 0:0), Blake, Ja- sin, ill. Whitney 2, Cassels, Nash. Washington-Ottawa 2:6 (0:2, 0:1, 2:3), Nylander, Sutherbi, ill. Neil, Alfredsson, Hossa, Spezza, Havlát, Alfredsson. Carolina-Detroit 6:4 (0:2, 3:1, 3:1), Hlavác 3, Tanabe, O Neill, Kapanen, ill. Hull 2, Maltby, Zetterberg. Buffalo-Pitts- burgh 1:4 (0:0, 0:2, 1:2), Barnes, ill. Kovaljov 2, Hrdina, Nieminen. Tampa Bay-Vancouver 3:5 (2:1, 0:2, 1:2), Richards, St. Louis 2, ill. Näslund, Baron, Malik, D. Sedin, Linden. St. Louis-Calgary 7:2 (2:1, 4:1, 1:0), Demitra 3, Stilmann 2, Laflamme, Weight, ill. Johansson, Drury. Nashville-New Jersey 1:2 (1:1, 0:1, 0:0), Országh, ill. Gomez, Pandolfo. Dallas-NY Rangers 3:3 (1:1, 2:2, 0:0 - 0:0), Morrow 2. Arnott, ill. Poti 2, McCarthy. SZOMBAT: Montreal-Philadelphia 1:2 (0:0, 1:1, 0:0 - 0:0), Mintha rosszakaróink volnának, olyanok, akik'a kákán is csomót keresnek. Mindez hidegen hagyott, a játékosok is jókat kacagtak rajta. Bennünket a tekintélyteremtő siker vágy vitt előre. Kikaphattunk volna Lettországban, de mi erről hallani sem akartunk. Győzelmünk híre bejárta Európát, és selejtezőbeli szereplésünk után akarva-akaratlanul a kontinensviadal három-négy esélyese közé sorakoztunk. És mi erre törekedtünk. Ha a franciaországi Eb után elfogyott a tekintélyünk, most visszaszereztük. Kialakult az Európa-bajnokság tizenkét tagú mezőnye. Mit szól a várható ellenfelekhez? Vaskos meglepetésnek tartom Izrael és Belgium továbbjutását. Velük senki sem számolt. Ez azt jelzi, hogy a kontinensviadal már nem az erősek és gyengék csatározása, McCay, ill. Handzus, Williams. Ot- tawa-NY Islanders 4:2 (0:1, 1:0, 3:1), Hossa 2, White, Havlát, ill. Aucoin, Hamrlík. Columbus-Caro- lina 2:4 (0:1, 1:2, 1:1), Davidson, Vyborny, ill. Boulerice, Cole 2, Francis. Toronto-Buffalo 3:1 (1:1, 1:0, 1:0), Svehla, Sundin, Mogil- nij, ill. Brown. Pittsburgh-Boston 2:3 (0:1, 1:1, 1:1), Ference, Hrdina, ill. Thornton 2, Szamszonov. Florida-Vancouver 2:5 (1:3, 0:1, 1:1), Bednár, Nilson, ill. Morrison, Cooke, Näslund, Bertuzzi, Salo. Nashville-Dallas 5:2 (2:1, 3:1, 0:0), Delmore, Walker, Fiddler, Országh, Hartnell, ill. Guerin, Young. St. Louis-New Jersey 4:5 (2:1, 1:1, 1:2 - 0:1), Drake, Cajá- nek 2, Stillman, Demitra, ill. Gomez, Stevenson, Gionta, Nieder- mayer, Friesen. Edmonton-Colorado 1:0 (0:0, 1:0, 0:0), Cleary. Los Angeles-Chicago 4:1 (0:0, 4:1, 0:0), Rasmussen, Cammaler- ri, Armstrong, Belanger, ill. Cal- der. San Jose-Phoenix 2:3 (1:0, 1:2, 0:1), Damphouss, Thornton, ill. Amonte, Quint, Radivojevic. NBA Tűzriadó szakította félbe a Dallas- Chicago mérkőzést. A sziréna röviddel a nagyszünet előtt szólalt hanem a pillanatnyi forma és a jó felkészülés ötvöződése lesz. Ismert, hogy a görögországi mezőnyből az első három európai válogatott utazhat 2004-ben újra Görögországba, de akkor már az olimpiára. Mire lenne feltétlenül szükségük a következő hónapokban ahhoz, hogy az Eb-dobogón landoljanak védencei? Elsősorban ugyanolyan felkészülési feltételekre vágyunk, mint amilyenekben a selejtező során volt részünk. Rendkívül fontosnak tartom, hogy új arcokkal töltsük fel a keretet, hogy ezáltal is gazdagodjon a válogatott tudásának eszköztára. És nem hagyhatom ki azt az óhajomat, hogy kiszemeltjeim egészségesek legyenek, jól felkészülten érkezzenek klubjukból, mert erkölcsi-akarati tulajdonságaikban aligha akad kivetni való. meg. A közönség egy része elhagyta a stadiont, amikor a helyi tűzoltóparancsnok közölte: az épület biztonságos, folytatódhat a találkozó. A közjáték nem zavarta meg a hazaiakat, akik magabiztosan szerezték meg tizenötödik győzelmüket. Washingtonban a legendás Jordan 16 pontja kevésnek bizonyult, a minimális különbséggel nyerő Philadelphia ellen, a vendégek legjobbja ezúttal is Iverson (35 pont) volt. EREDMÉNYEK, PÉNTEK: Atlan- ta-Miami 100:94 - hosszabbítás után, Cleveland-Philadelphia 99:106, Boston-Toronto 95:98, Detroit-Milwaukee 96:91, Indiana-Washington 100:84, Memp- his-LA Lakers 106:112 - hosszabbítás után, Denver-Golden State 82:92, Phoenix-San Antonio 94:87, Utah-Minnesota 95:77, Sacramento-LA Clippers 107:94, Seattle-Houston 72:83. SZOMBAT: Washington-Philadelphia 94:95, Dallas-Chicago 103:90, New York-New Orleans 92:86 - hosszabbítás után, Orlando-Atlanta 117:92, Miami-Cleve- land 85:79, San Antonio-Utah 107:85, Milwaukee-Detroit 109:86, Portland-New Jersey 86:93, Golden State-Phoenix 100:90. (SITA/MTI) Dolny Kubín. Ünnepélyes keretek között értékelték ki Szlovákia idei legjobb vízi szlalomosait és vadvízi versenyzőit. A legjobb kajak-kenus cím az olimpiai bajnok Pavol és Peter Hochschorneré lett. A kenus testvérpár a hazai bajnokságon kívül amit csak lehetett, megnyert az idén. Európa- és világbajnok lett a C2-es hajók versenyében, Eb-címet szerzett a kisérő rajok viadalában, s ugyancsak első lett a Világ Nagyszombat. Szombaton a nagyszombati színházban ünnepélyesen kihirdették Az év atlétája ankét eredményeit. Immár egymás után harmadszor a súlylökő Milan Haborák (Dukla B. Bystrica) lett az atlétakirály. Ő az első, aki kétszer tudott ismételni. Előtte Igor Kollár és Igor Kovác kétszer-kétszer volt első. A 29 éves Haborák az újságírók, edzők, vezetők szavazatai alapján 280 pontot szerzett, biztosan előzte meg a kalapácsvető Charfreitagot. Milan Haborák pályafutásának talán a legjobb idényét hagyta maga Pozsony. A várban megnyitották a Hírességek Csarnokát, amelyben a sportág legkiválóbb tíz szlovák hokisa kapott helyet: Vladimír Dzu- rilla, Jozef Golonka, Peter Sfastny, Ján Starsí, Stan Mikita, Václav Ne- domansky, George Gross, Ladislav Tróják, Michal Polóni, Ladislav Horsky. Ez az első olyan intézmény Európában, amely emléket állít a híres korongozóknak. Az expozíció december 1-jétől tart nyitva a nagyközönségnek, egészen a jövő évi világbajnokságig. Mikulás Dzurinda kormányfő, valamint Kanada és Hollandia nagykövete jelenlétében ünnepélyesen beiktatták a hírességek csarnokába a fentebb említett egyéniségeket. Minden egyes tagot külön-kü- lön bemutattak a jelenlévőknek. Elsőként az első szlovák világbajnok, Ladislav Tróják nevét említették, egykori játékostársa, Augustin Bubník méltatta a néhai koron- gozót. Stan Mikitára Milan Cupka újságíró emlékezett, a kiváló hokis helyett testvére vette át a trófeát, Stan elfoglaltsága miatt nem jöheKupában. Második helyre a kétszeres olimpai érmes JViichal Martikánt rangsorolták. Ő 2002-ben világbajnok lett a Cl-esek között, és Eb-elsőként végzett a dunacsúni Eb 3xCl-es számában. Az ankét harmadik helyére Elena Káliská kajakos került. Neki az Eb-n ment a versenyzés: Kl-ben arany, a 3xKl-ben ezüstérmet szerzett. Szlovákia legjobb vadvízi kajak-kenusai az idén is Vladimír Vala és Ja- roslav Slúcik, akik az olaszországi Valseslében is vb-címet nyertek. tőjében a harmadik helyen végzett, a katonasportolók világbajnokságán bronzérmet szerzett, a dobók nem hivatalos téli Európa-bajnokságán a 4. helyet szerezte meg, májusban pedig 20,82 m-es teljesítménnyel megjavította a szlovák csúcsot. Az ankét eredményei: 1. Milan Haborák (súlylökő, Dukla B. Bystrica) 280 pont, 2. Libor Charfreitag (kalapácsvető, Slávia Trnava) 217, 3. Miroslav Konopka (kalapácsvető, Slávia Bratislava) 151 pont. Az ifjúságiak között a futónő, Lucia Kloco- vá vitte el a pálmát. A legjobb edzőnek Jozef Hanusovskyt nyilvánították, ő a dobóatléták trénere. tett az ünnepségre. Jozef Golonka pályafutását Gabo Zelenay méltatta. Dárius Rusnák, az 1985-ös világbajnok csapat kapitánya a megboldogult Vladimír Dzurillára emlékezett, Václav Nedomansky ugyan Morvaországban született, de legszebb éveit a Slovanban töltötte. „Negyven év után ismét visszatértem Bratislavába, s nagyon örülök, hogy a szlovákok magukénak tekintenek” - mondta az egykori híres középcsatár. Nagy érdemeket szerzett a szlovák hoki népszerűsítésében Ján Starsí, őt az egykori játékostársa, Karel Gut mutatta be a közönségnek. Nagy taps köszöntötte az élő legendát, Peter Sfastnyt, aki köszönő beszédében négy dolgot említett, ami végigkísérte egész életében: Isten, család, haza és jégkorong. A hírességek csarnokába került egy olyan ember is, aki aktívan sohasem hokizott, de a jégkorongról írott cikkei alapján az egész világ ismeri. George Grossról van szó, aki a következőket mondta: „Vén szamár létemre nagy megtiszteltetés, hogy a hokihősök társaságába kerültem.” Megható pillanatok: Peter ít'astny a Hírességek Csarnokában (CTK/AP-felvétel) TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK Kihirdették Az év atlétája ankét eredményeit Haborák harmadszor SITA-JELENTÉS mögött: a párizsi Grand Prix dönJégkorong: Pozsonyban megnyílt a Hírességek Csarnoka Európában az első SITA-JELENTÉS