Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-08 / Különkiadás, vasárnap

ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 7. Sport 23 Négy mérkőzésen is hosszabbítottak, Philadelphiában és Bostonban góllal ért véget a rájátszás NHL: Michal Handzus büntetett Wilson (balról) és Bikov külön száma a Phoenix-Detroit mérkőzésen (TASR/AP-felvétel) Hatalmas csatát vívott a phi­ladelphiai First Union Cen­terben az Atlanti-csoport második és harmadik helye­zettje, azaz a helyi Flyers és a New York Rangers. Végül a hazaiak nyertek a hosszabbí­tásban ütött Handzus-góllal, amely büntetőből született. SPORTFÓRUM Az első harmad nagy küzdelmet és meddő hazai fölényt hozott, gólt azonban nem. A második harmadban viszont már semmi­ben sem volt hiány, a nagy hazai kedvenc, Mark Recchi kezdte a gólgyártást (később az előkészítő szerepét vállalta magára a har­minckét esztendős szélső). Majd érkezett Bobby Holík, aki Matt­hew Barnaby átadása után kie­gyenlített. Úgy festett, a fiúk na­gyon belejöttek a góllövésbe, lé­vén néhány perccel később újabb gyors pengeváltásra került sor, a hazai oldalon Jeremy Roenick, a „Parkőrök“ részéről Eric Lindros lelte meg a kapuba vezető utat. A folytatásban a hálóőrök remekel­tek, más megfogalmazásban: Ro­man Cechmánek, valamint Dán Blackburn lehúzta a rolót a csat­árok előtt. Következhetett a hosz- szabbítás, amelyben hat kapurá- lövésen kívül sok minden nem történt, egészen a hatvanötödik percig... Ekkor a Rangers egyik védője, Tom Poti „levadászta“ a kilépő Michal Handzust, Kevin Pollock játékvezető pedig bün­tetőt ítélt a hazaiak javára. Han­dzus volt a végrehajtó, a szlovák center közelről nagy hidegvérrel lőtte el a korongot Blackburn mellett, így nem mindennapi kö­rülmények között nyert a győze­lemért valamivel többet dolgozó Philadelphia Flyers. Az 58. játéknap eredményei: Philadelphia Flyers-New York Ran­gers 3:2 - hosszabbítás után (0:0, 2:2, 0:0 - 1:0), gólütők: Recchi (23. - emberelőny), Roenick (36.), Handzus (65. - büntető), illetve Holík (28.), Lindros (38.); 20 000 néző. Kapura tartó lövések 35:26. Calgary Flames-Minnesota Wild 1:1 (1:1, 0:0, 0:0 - 0-0), gólütők: Niedermayer (1.), illetve Brunette (14.); 15 000 néző. Kapura tartó lövések 20:35. Tampa Bay Lightning-Edmonton Oilers 3:2 (1:0, 0:2, 2:0), gólütők: Lecavalier (17. - emberelőny), Ku- bina (44.), Fedotyenko (57.), illet­ve Comrie (22.), Carter (32. - em­berelőny); 14 000 néző. Kapura tartó lövések 21:27. Phoenix Coyotes-Detroit Red Wings 3:5 (1:2,1:2,1:1), gólütők: Nazarov (4.), Amonte (31.), Doan (54.), illet­ve McCarty (1.), Shanahan (3.), Holmström (21. - emberelőny), Maltby (40.), Lidström (60. - em­berhátrány, üres kapu); 16 000 né­ző. Kapura tartó lövések 30:24. Boston Bruins-Atlanta Thrashers 4:3 - hosszabbítás után (0:0, 3:3, 0:0 - 1:0), gólütők: G. Murray (21. és 62.), Stümpel (21.), Gill (24.), illetve Tremblay (33.), Kovalcsuk (34. és 35.); 11 000 néző. Kapura tartó lövések 40:33. St. Louis Blues-Ottawa Senators 2:2 (0:0, 1:1, 1:1 - 0:0), gólütők: We­ight (32.), Mellanby (44.), illetve Phillips (37.), Hossa (59.); 18 000 néző. Kapura tartó lövések 29:32. Los Angeles Kings-Nashville Pre­dators 2:3 (0:2, 0:0, 2:1), gólütők: Cammalleri (41.), Schneider (55.), illetve Hall (3.), Walker (18.), Del- more (46.); 16 000 néző. Kapura tartó lövések 21:19. Szieben László: Ha a gyanú bebizonyosodna, akár rögtönítélő bizottságot is összehívnánk Komoly vizsgálat indult a bundaügyben NEMZETI SPORT Budapest. Mint pénteki számunk­ban már megírtuk - az elmúlt hét végi Sopron-Kispest és Video- ton-Békéscsaba mérkőzések tipp- mixgyanúsak voltak, úgyhogy a Honvéd vezetői igencsak gondter­heltek. „Még ha feltételeznénk is, hogy megbeszélt eredmények születtek, akkor sem biztos, hogy mind a négy csapat benne volt a bundában- mondta Gál László klubigazgató.- így pedig a felvetés valószínűleg rossz hírét kelti valakiknek, még­hozzá jogtalanul. Hogyan tudok ezek után tárgyalni egy szponzor­ral? Hiszen simán mondhatja, hogy tippmixre nem ad pénzt... Hogy ilyen esetek többé ne fordul­hassanak elő, az ellen tenni kelle­ne. Mert a Kispest a nevét adja a tippmixhez és a totóhoz, de jól nem jöhet ki belőle. Egy fülért sem kapunk ugyanis a szereplésért, leg­feljebb az efféle nem kifejezetten pozitív szituációkban kerülünk az újságokba. Kérdem: én mint klub- igazgató letilthatom a Honvédőt a szerencsejátékokból? Mert ha igen, megtenném, hogy a jövőben ne kerüljünk ilyen helyzetbe.” Hogy lesz-e vizsgálat a négy, hírbe hozott klubon belül? Őszintén: ki­derülne valami? Aligha. És koránt­sem biztos, hogy csak a felsorolt egyesületek lehetnek sárosak, hi­szen bármelyik csapat kiegészítheti a büdzséjét némi tippmixpénzzel, a lebukás veszélye ugyanis minimá­lis. Elvégre senki nem ellenőrizheti, hogy a játékosok vagy mondjuk a játékvezetők müyen atyafiukat bíz­zák meg egy szlovákiai vagy auszt­riai kiruccanással - és itt jegyezzük meg: nemcsak a szlovák, hanem az osztrák irodák is befagyasztották a két mérkőzésre a fogadást... Szieben László, a liga igazgatója nem is tétlenkedett - komoly lépé­sek várhatók. „Ha a gyanú bebizo­nyosodna, akár rögtönítélő bírósá­got is összehívnánk, mert nem le­het összekeverni a magán előme­netelt a kötelező szolgáltatói maga­tartással - jelzi jogásznyelven az igazgató, hogy statáriálisan hajíta­nák ki a bundázó játékosokat vagy csapatokat az első osztályból. ­Persze amíg mindez be nem bizo­nyosodik, addig csupán pletykáról van szó. Ám ha az ember sok helyről hallja ugyanazt a pletykát, akkor illik utánajárnia. Márpedig most éppen ez történt.” Hogy mégis miként kezd a liga a kutakodásnak, az bizony titok. „Ha én belügyminisztériumi szóvivő lennék, akkor azt felelném: ezen információk kiadása veszélyeztet­né a felderítés sikerét” - mondta Szieben. A honvédosok kérdésére pedig azt a feleletet adta az igazga­tó, hogy nem a liga dönt arról, mi­lyen meccsek kerülnek a totó és a tippmix étlapjára, így nem tudhat­ja, milyen hatása lenne annak, ha Gál László nem akarna több Kis­pest-meccset látni a szelvényeken. A NIKÉ 49. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA VASÁRNAP, DECEMBER 8. Belga labdarúgó­bajnokság: 1046. Gent-Mechelen 1,35-4,0-7,1-0- 2,55; 1047. Mons -Beerschot 2,0­3,0-3,35-1,25- 1,55; 1048. Lierse-St. Truiden 2,1­3.0- 3,2-1,3-1,5; 1049. Genk-St. Lie­ge 1,7-3,4-4,0-1,15-1,8. Angol I. labdarúgó-divízió: 1054. Tottenham-West Bromwich 1,55- 3,5-5,0-1,1-2,0. Olasz futball-liga: 1056. Brescia-Ju- ventus 4,3-3,2-1,7-1,8-1,15; 1057. Modena-Como 1,7-3,0-4,75-1,15- 1,8; 1058. Parma-Reggina 1,45-3,6­6.1- 1,1-2,25; 1059. Perugia-Piacen- za 1,8-3,0-4,1-1,2-1,7; 1060. AC To- rino-Atalanta 2,15-3,0-3,05-1,3- 1,45; 1061. Udinese-Empoli 1,95­3,0-3,5-1,25-1,55; 1062. Chievo- Bologna 2,0-3,0-3,35-1,25-1,55. Spanyol futball-liga: 1071. Malaga- Vfflarreal 1,85-3,2-3,6-1,2-1,65; 1072. Arhl. Bilbao-Osasuna 1,7-3,2- 4,3-1,15-1,8; 1073. Celta Vigo:CD Alaves 1,55-3,6-4,8-1,1-2,0; 1074. Espanyol. Barc:-Betis Sevüla 2,75­2.9- 2,4-1,35-1,3; 1075. Atl. Mad- rid-Valladolid 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8; 1076. Maüorca-Real Madrid 2,9­2.9- 2,3-1,4-1,3. Spanyol II. labdarúgóliga: 1077. Getafe-Elche 2,3-2,7-3,0-1,3-1,4; 1078. Murcia-Ejido 2,2-2,7-3,2- 1,25-1,45; 1079. Levante-Sala- manca 1,85-2,8-4,3-1,15-1,65; 1080. Compostela-Gijon 2,1-2,7- 3,45-1,25-1,5; 1081. Real Zarago- za-Numancia 1,55-3,2-5,7-1,1- 2,0; 1082. R. Ferrol-Leganes 1,75­2.9- 4,4-1,15-1,75; 1083. Cordo- ba-Las Palmas 2,4-2,7-2,95-1,35­1,35; 1084. Almeria-Badajoz 2,2- 2,8-3,2-1,25-1,45. Portugál futball-bajnokság: 1085. Varzim-Nac Funchal 1,85-3,2-3,6­1,2-1,65; 1086. Moreirense-Acad. Coimbra 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5; 1087. Pacos Ferreira-V. Setubal 2,0-3,0­3.35- 1,25-1,55; 1088. Sp. Braga-U. Leiria 1,8-3,2-3,8-1,2-1,7; Boavista P.-Maritimo 1,55-3,6-4,8-1,1-2,0; 1090. Santa Clara-FC Porto 4,7-3,4- 1,6-1,9-1,1. Török focibajnokság: 1097. Göztepe -Malatyaspor 2,3-3,0-2,8-1,3-1,4; 1098. Samsun-Genderbirligi 2,95- 3,0-2,2-1,45-1,3; 1099. Ankaaragu- cü-Gaziantep 2,5-3,0-2,6-1,35-1,35; 1100. Bursaspor-Adana 2,0-3,0­3.35- 1,25-1,55; 1101. Galatasaray- esiktas 1,95-3,0-3,5-1,25-1,55. Tipp az első félidőre: 1102. Galata- saray-Besiktas 2,5-1,9-4,0-1,15- 1,35. Tipp a második félidőre: 1103. Gala­tasaray-Besiktas 2,4-2,0-4,0-1,15­I, 35. Góltotó: 1107. Galatasaray-Besik- tas (1:0) 6,5; 1108. Galatasa- ray-Besiktas (2:0) 7,0; 1109. Gala- tasaray-Besiktas (2:1) 7,0; 1110. Galatasaray-Besiktas (3:1) 12; 1111. Galatasaray-Besiktas (0:1) 8,5; 1112. Galatasaray-Besiktas II, 0; 1113. Galatasaray-Besiktas 6,0; 1114. Galtasaray-Besiktas 12; 1115. Galatasaray-Besiktas (más eredmény) 3,0. Labdarúgó Francia Kupa: 1133. St. Etienne-Le Havre 2,65-2,8-2,65­1.35- 1,35; 1134. Monaco-Áuxerre 2,25-2,9-2,95-1,3-1,4; 1135. Paris St. G.-Nantes 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8. Angol FA Kupa: 1136. Harrogate- Bristol City 4,7-3,4-1,6-1,9-1,1; 1137. Oxford-Swindon 2,6-3,0-2,5­1.35- ,35. RÖVIDEN Japánban nem kell az „Állat" Tokió. A Verdy Tokio nem hosszabbította meg az,Állat” becenévre hallgató brazil Edmundo január 1-jénlejáró szerződését. A csatár tavaly októberben szerződött a japán profi labdarúgóligába. Sajtó- értesülések szerint a 31 éves Edmundo a következő szezonra való­színűleg visszatér egykori csapatába, a Palmeirasba, amely két hete kiesett az élvonalból. (MTI) Díszpolgár angol futballista Southampton. A városa díszpolgárává választotta Matthew Le Tis- sier-t, a Premier League-ben szereplő helyi labdarúgócsapat május­ban visszavonult játékosát. A 34 éves válogatott csatár, aki soroza­tos sérülései miatt kényszerült befejezni pályafutását, a mai Bir­mingham City elleni bajnoki mérkőzés előtt veszi majd át az elisme­rést tanúsító oklevelet. Le Tissier, annak ellenére, hogy az egyik leg­tehetségesebb futballistának tartották, csak nyolcszor szerepelhe­tett az angol nemzeti együttesben. (MTI) Megtámadta Petrovickyt, eltiltották Toronto. Az észak-amerikai profi jégkorongliga végrehajtó bizott­sága egy mérkőzésre eltiltotta Jody Shelley-t, a Columbus Blue Jac­kets csatárát, aki a keddi, New York Rangers elleni meccs második harmadában a kispadról berohant a jégre és megtámadta Ronald Petrovickyt, az hazaiak szlovák hokisát. A 26 éves játékost nem súj­tották pénzbüntetéssel. (MTI) JÉGKORONG EXTRALIGA Pozsony. Tegnap a 32. fordulót rendezték a hokibajnokságban:. Nyertek az élcsapatok, így a táblázat első felében nem történtek változá­sok. EREDMÉNYEK: Sp. N. Ves- Trencín 2:3 (2:0,0:2,0:1), Jets 2, U- letve Sesejs, Zlocha, Kovácík. ZUi- na-Kosice 0:7 (0:2, 0:1, 0:4), Sabol 2, Kroták 2, Holecko, Skovira, Krisn­án. Poprad-Slovan 3:4 (1:0, 2:1, 0:3), Véreik, Kollár, Palovcík, illetve Lipiansky, Junas 2, Rataj. Martin- Skalica 4:0 (0:0, 2:0, 2:0), Krisák, Simurda, Palbv, Pokrivcák. Zvo- len-Mikulás 9:1 (1:0, 5:0, 3:1), Ma- jesky 2, Klouda, Weissmann, János 2, Paciga, Skuta, Körinek. ♦ Vasárnap játsszák a 33. forduló mérkőzéseit: Poprad-Zilina, Slo- van-Sp. N. Vés, Trencín-Martin, Skalica-Zvolen, Lipt. Mikulás- Kosice. Megkezdődött a női kézilabda Európa-bajnokság Magabiztos magyar siker MTI-JELENTÉS Aarhus. Győzelemmel kezdte sze­replését a dániai női kézilabda Eu- rópa-bajnokságon a címvédő ma­gyar válogatott: Mocsai Lajos szö­vetségi kapitány együttese a fehér­oroszokat verte 11 góllal. MAGYARORSZÁG-FEHÉROROSZ- ORSZÁG 34:23 (16:22). Magyar- ország összeállítása (a név után a dobott gólok száma): Sugár-Ba- logh 5, Németh 8, Tóth 1, Farkas 8/3, Siti 1, Kirsner 6. Cserék: Pá­dár, Pigniczki 1, Mehlmann, Kul­csár 2/1, Görbicz 1, Szrnka 1. Idegesen kezdett mindkét csapat, sok volt a rossz indítás, a pontatlan átadás, az előkészítetlen lövés. Em­berelőnyben sikerült ugyan elhúz­ni a magyar válogatottnak 7:4-re, de zonos létszám mellett ismét szo­ros lett az állás. Aztán már szerve­zettebb támadások következtek, és ez az eredményen is meglátszott. A magyar csapat az első negyedórát leszámítva minden tekintetben fe­lülmúlta riválisát. A D-csoport másik mérkőzésén: Csehország-Szlovénia 25:20 (14:10 További eredmények: Oroszor- szág-Németország 25:22, Romá- nia-Ausztria 27:21, Franciaor- szág-Hollandia 25:24. A HÉTVÉGE MŰSORA, SZOMBAT - A-csoport: Svédország-Románia, Ausztria-Jugoszlávia; B-csoport: Dá- nia-Franciaország, Hollandia-Uk- rajna; C-csoport: Németország-Nor- végia, Spanyolország-Oroszország; D-csoport: Éehéroroszország-Cseh- ország , Szlovénia- Magyarország (16.30). VASÁRNAP-A-csoport: Ro- mánia-Jugoszlávia , Ausztria-Svéd- ország; B-csoport: Ukrajna-Francia- ország , Dánia-Hollandia (20.45); C-csoport: Németország-Spanyolor- szág, Oroszország-Norvégia; D-cso- port: Fehéroroszország-Szlovénia, Magyarország-Csehország (16.30). EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK ♦ Tegnap befejeződött a labdarúgó NB I őszi idénye, lejátszották a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzést: Kispest-Ferencváros 1:2 (0:0), góllövők: Hercegfalvi (65.), ületve Lipcsei (61.), Kriston (64.). A zöld­fehérek lettek az őszi bajnokok, jobb gólaránnyal megelőzték az MTK-t. ♦ A Panioniosz labdarúgócsapatá­nak klubvezetése úgy döntött, hogy a gyenge szereplés miatt 40 száza­lékkal csökkenti a játékosok fizeté­sét. Az együttes két szlovákiai ide­genlégiósa, Pinte Attila és Marcel Horky ezzel nem értett egyet, s ki­zárták őket a keretből. ♦ A Spanyolországban edzőtábo­rozó magyar olimpiai (U21) labda­rúgó-válogatott második mérkőzé­sén 2:l-re legyőzte a harmadosztá­lyú Badalona együttesét. ♦ Hernan Crespo, az Internazionale labdarúgója szerint idén három játé­kost kellene Aranylabdával jutal­mazni. Az argentin csatár a Real klasszisainak, a brazil Ronaldónak és Roberto Carlosnak, illetve a spa­nyol Raúlnak adná az egyik legna­gyobb elismeréssel járó díjat. ♦ Az ukrán bajnok és kupagyőztes Sahtyor Donyeck labdarúgócsapa­tához szerződik Predrag Pazin. A 20-szoros bolgár válogatott védő, aki idén Kínában, a Beijing Guoan együttesében szerepelt, három év­re kötelezi el magát új klubjához. A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA A TIPOS BINGO 49. játékhetének nyerőszámai és a nyereménylista. NÉGY SAROK: 26, 33, 11, 22, 58, 17, 45, 21, 2, 43, 48, 71,14, 37, 69, 49, 42, 31, 52, 32, 7, 30, 29, 40. NYEREMÉNY: 3927 korona (96 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 15,36,38,59,72,55,66, 27. NYEREMÉNY: 4284 korona (22 nyertes). TIPOS BINGO: 51, 62, 1, 4, 64, 23, 47, 57, 24, 25, 46, 3, 54, 53, 65,9,18, 70,34,8,20,61. Négy szerencsés tippelőnek sikerült kitöl­tenie ezekből a számokból a 25-ös játékmezőt, nyereményük - egyen­ként: 94 249 korona. A következő, 50. fogadóhétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 3 348 672 korona. SZERENCSÉS SOR: 5 (31 639 nyertes). AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 4827, 2769, 3373, 4842,9374,2354. ♦ A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 2, 4, 6, 9, 13, 20, 24, 28, 32, 34, 43, 46, 47, 55, 57, 64, 73, 74, 75, 77. (TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents