Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)

2002-12-02 / 280. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 2. Nagyszünet A fiatal ne próbálja egyedül, amatőr szinten megoldani a problémáit! Először tisztáznunk kell, mi jelenti számunkra a csodát, mi a fontos, s mi nem az A kirekesztettek Rólunk szólok, fiatalokról Dr. Tóth Péter a II. B-ben tény, hogy a kábítószer testileg- lelkileg is összetöri áldozatát. Azt is tudatosítani kell a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy a drog káros hatását minél hamarabb meg kell értetni a fiatalokkal, an­nak minden felhasználási formá­jában. Sajnos meghökkentő az is­kolások felületes tudása a függő­ség kialakulásáról. Nem szabad megengedni, hogy a gyerekekben bármilyen tévhit alakuljon ki a drogokról. (A szerző felvételei) Az előadást egy vetélkedő követte, melyben az elhangzott információk alapján kellett a résztvevő diákok­nak válaszolniuk. Mintegy folytatásként november 21-én a dohányzásellenes világnap alkalmából a gimnázium tanulói sa­ját kezűleg terveztek, illetve ragasz­tottak posztereket a dohányzás ká­ros hatásairól. A program része volt az az előadás, amit három szakor­vos tartott az említett témakörről: dr. Bastrnák Tibor, dr. Horváth La­jos és dr. Tóth Péter. Ahogy tőlük is hallhattuk, a jövő évezred ifjú nem­zedékét meg kell menteni minden ártó és önpusztító szenvedélytől. A legfontosabb azonban a megelőzés, valamint az, hogy az érintett fiatal ne próbálja egyedül, amatőr szinten megoldani a problémáit, hanem forduljon szakemberhez. S hogy a szakemberek ismertető, megelőző előadása után mi is le­hetne az üzenete a két napnak? A pedagógusoknak az, hogy a tan­anyag mellett bizony tanítani kell a diákokkal a negatív hatásokkal szembeni ellenállást, a kudarcok kezelését. A kirekesztett gyerme­kekkel foglalkozni kell! Nem utolsó sorban pedig fel kell áldozni né­hány osztályfőnöki órát a cél érde­kében! Az alapszabály azonban csakis ez lehet: értessük meg a fiatalokkal a különféle drogok káros hatását, annak minden felhasználási for­máját, hiszen csakis így nőhet az esélye annak, hogy a fiatalok ne próbálják ki! Sajnos világszerte egyre több a problémás gyermek, akiknek az oktatása, neve­lése nagy gondot okoz a pe­dagógusoknak. Hiába tesz­nek meg mindent az oktatás színvonalának emelése ér­dekében, a serdülőkori ne­hézségek ellen sokszor vaj­mi keveset tudnak tenni. FARKASNÉ BARTAKOVICS ADRIANNA Ilyen problémát okoz napjaink­ban a drogfogyasztás. Globális je­lenségről van szó, és téved, aki azt hiszi, hogy csupán a tudatlan vagy nehéz szociális helyzetben lévő szülők gyermekei eshetnek a kábítószer áldozatául. Sok fiatal azért válik drogfüggővé, mert szorongó vagy érzelmileg zakla­tott, és a negatív érzelmek elűzé­sére használják a kábítószert. Legnagyobb veszélynek az alap- és középiskolás ifjúság van kitéve. Ennek az elszomorító ténynek az apropóján tartott a Selye János Gimnáziumban előadást Klobu- sitzky György, a Budapesti Rend­őrtiszti Főiskola adjunktusa, a szemléltetőeszközök széles skálá­ját felvonultatva. Az előadás címe „Vigyázz magadra! És akkor, és ott jusson eszedbe!” A hallgatóság a város alapiskoláinak hetedikes­nyolcadikos, illetve a középisko­lák elsős-másodikos tanulóiból állt össze. Az előadó számos sta­tisztikai adattal támasztotta alá az elmondottakat, melyeket 9-17 éves fiatalok körében végeztek. Magyarországon mintegy 150 ez­ren fogyasztanak kábítószert, ugyanakkor altató- és nyugtató­függőségben mintegy 400 ezren, alkoholfüggőségben 800 ezren szenvednek, és 3 - 3,5 millióra te­hető a dohányzók száma. A hallott információk sokak előtt nem je­lentenek újdonságot. Például az a Dr. Horváth Lajos órát tart HORVÁTH ERIKA Talán egyéves lehettem, amikor megtettem az első lépteimet. Egyik napról a másikra történt ez a kis csa­ládi csoda. Térdeim tele voltak kék­zöld foltokkal, de azért elindultam felfedezni kicsi világomat. Szerette­im először csodálkoztak, s feltették a kérdést: nem korai ez még? Büszkén tettem meg az első pár sete-suta lé­pést, de tudtam, minden apró moz­dulatomat vigyázó szemek figyelik. Biztonságban éreztem magam. Akkor még nem sejtettem, hgy egy­szer majd nemcsak lépkedni, de a saját lábamon megállni is meg kell tanulnom. Ugyanúgy nem sejtet­tem, ahogy a többi járni tanuló egy­éves kisgyerek sem sejti. Felnőttünk. Mi vagyunk a fiatalok. A legkülönfélébb jelzőkkel illetnek minket, melyek között akad jószándékú, kedves, de gyalázkodó is. Még lelkesek vagyunk, de gyak­ran nem értenek, elítélnek bennün­ket. Fiatalok vagyunk, ez kétségtelen. Egy kicsit úgy hangzik ez, mint a bo­csánatkérés, de ez a két szó tele van várakozással és kíváncsisággal is. Fiatalok vagyunk. Itt vagyunk. Ne­künk nem szorítotok picit egy talpalattnyi földet magatok között? Ti, akik már több tíz éve ésszel ural­játok a lépteiteket? Hiszen talpon maradtatok valahogy. Haggyatok egy kis helyet nekünk is, hogy ránk is süthessen a Nap. Ugye láttátok már Jan Saudek fotó­it? A fény és árnyék különös játékai. „Gyere, reggel! Gyere, és hozd el ne­kem a gyémántgyűrűt! Hozd el a herceget - hírnevet és gazdagságot - hisz többet én már nem is akarok...” A fényképen egy pajkos kislány fél­rehúzza a függönyt, és kinéz az abla­kon. Mi jelenti számunkra a csodát? „Gyere, reggel! Gyere, és hozd el nekem a gyémántgyűrűt! Hozd el a herceget - hírnevet és gazdagságot - hisz többet én már nem is akarok..." (Képarchívum) akinek a boldogságot a mély és pozi­tív emberi kapcsolat, a családi biz­tonság vagy akár egy távoli országba való kiruccanás jelenti. Lehetnek olyan dolgok, amit pénzen nem vásárolhatunk meg, de olyanok is, amiket megvehetünk. Az előbbi­eknek értékük van, az utóbbiaknak áruk. Érték vagy ár? Az ár tulajdonképpen pénzben kife­jezett érték. Vagy csak annak az illú­ziója? Azt mondják, amit meg lehet fizetni, az olcsó. Akkor hát mi jelenti majd nekünk a gyémántgyűrűt? Rólunk szólok, fiatalokról. Ezt a kér­dést mindenkinek magának kell fel­tennie és megválaszolnia. Ugyan­úgy, ahogy azt is el kell majd dönte­nünk, melyik utat választjuk, milyen eszközöket használunk céljaink el­éréséhez, s milyen játékszabályokat tartunk be, vagy játszunk ki. Elsősorban azt kell megtanulnunk, hogy minden körülmények között vállaljuk magunkért, döntéseinkért, tetteinkért és tévedéseinkért a fele­lősséget. Ha ez már megy, másodszor is meg­tanultunk állni a saját lábunkon, és önállóan dönteni. Az első lépéseink még bizonytala­nok, félénkek lesznek, párszor majd beleremeg a térdünk, mint akkor ré­gen, egyéves korunkban. Tuti, hogy szerzünk most is pár kék foltot, hiszen a terep, amin elindu­lunk kiszámíthatatlan , és tele van buktatókkal. Várjuk azt a bizonyos reggelt, hogy megtaláljuk az önálló, boldog élet receptjét, és a helyünket ebben a vi­lágban. Biztos, hogy rengeteget csa­lódunk majd, de pár eszményt talán még időben sikerül magunknak megmentenünk. Mert ha százszor is ellöknek, akkor is fel kell állnunk, és tovább kell mennünk. Hiszen fiata­lok vagyunk. Ez a kislány mi vagyunk. A reggel ta­lán valahol a mi jövőképünk, remé­nyeink, illúzióink, elvárásaink. Igen, tele vagyunk elvárásokkal és álmokkal, de lassan ráeszmélünk ar­ra, hogy nem elég kitekinteni az ab­lakból, és várni a csodát. Először tisztáznunk kell, mi jelenti szá­munkra a csodát, azt a bizonyos gyé­mántgyűrűt, mi a fontos, s mi nem az. A kérdés egyszerűnek tűnik, de vá­laszolni rá már kicsit bonyolultabb. Ezek a dolgok lelki és anyagi lénye- gűek. Mindannyian mások vagyunk, mindenkinek más a fontos. Van, (Képarchívum) ZENESAROK Gitáros egy másik dimenzióból: 60 éves lenne Jimi Hendrix „Az első gitáros, aki majd bluest játszik a Marson” (Internet) ÖSSZEFOGLALÓ A Seattle-i félig fekete, félig indi­án, balkezes őstehetség egyszerű­en fittyet hányt a rock, a blues, a soul és a dzsessz minden addigi szabályára, viszont iskolát nem teremthetett, mert annyira saját belső hangjai irányították, hogy követni őt legfeljebb saját rein­karnációi tudták volna. „Az első gitáros, aki majd bluest játszik a Marson”. „A tűzimádó Vudu-gyermek”. Másoknak „a borneói vadember”, esetleg a „rock and roll-nigger”. Ilyen és hasonló jelzőkkel illették már éle­tében Jimi Hendrixet, akit aligha lehet néhány szóval jellemezni. Életműve harminckét évvel halá­la után még mindig egyedülálló, a játéka utánozhatatlan, mintha egy másik dimenzióból jött volna. O találta meg az összeköttetést a kozmikus hangokkal, ő volt az, aki állandóan forgó kaleidoszkó­pot csinált a körülötte megszólaló zenék morzsáiból, és ő használta ki először tökéletesen a stúdiók, az új technikai vívmányok adta lehetőségeket, anélkül, hogy egy pillanatra is a gépek rabszolgájá­vá vált volna. Sajátos „énekbeszéde”, megdöb­bentő hangsorai, a sémák széttö­résére tett kísérletei annyira új- szerűek voltak, hogy még három és fél évtizeddel később sem vál­tak túlhaladottakká. Az Electric Ladyland 80 percét ma sem lehet borzongás nélkül végighallgatni, de a woodstocki fesztiválon be­mutatott amerikai himnusz-vál­tozata, a Rainbow Bridge című filmben előadott New Rising Sun című dal szomorúan szép üveg­hangjai, vagy a Band Of Gypsys albumon feldübörgő Machine Gun kataklizmája is méltán teszi őt a modern zene Prométheu­szává. Sajnos hamar belerokkant saját géniuszába, és a túlhajszolt­ság, az önpusztítás 28 évesen sír­ba vitte. Hendrix örökségét húsz éven át fosztogatták különböző producerek. Volt miből, hiszen Jimi rengeteg koncertet adott, számtalan buliba beugrott egy kis örömzenélésre, akadtak jócskán rádiófelvételei, és nem került út­jába olyan stúdió, ahol ne hagyott volna valami zenei nyomot maga után. Előkerültek olyan próbálko­zásai, amelyeket lakásban, né­hány barátjával csak maguk szó­rakoztatására adtak elő. Ezekből mind lemez lett. Még olyan kiadványok is szület­tek, amelyeknél Hendrix alapjai­hoz szerződtettek olyan stúdióze­nészeket, akiknek soha semmi kö­zük nem volt a gitároshoz. És ter­mészetesen mindenki megírta ró­la emlékiratait, aki akár csak egy­szer is találkozott vele. A család végül - az apa, A1 Hendrix vezeté­sével - pereskedések sorával a 90-es évek elején kezdte kezébe venni a hagyatékot, és összeállí­tani azokat a lemezeket, amely tükrözték Hendrix szellemét, el­képzeléseit. 1995-ben alakult meg a Dagger Records, amely ugyanilyen szellemben próbálja meg felkutatni Jiminek azokat a felvételeit, amelyek még mindig újabb oldalairól mutatják be kor­látlan fantáziáját. Ilyen lemez volt a Morning Symphony, rajta egy 28 perces variációval, ame­lyen csak Jimi és Buddy Miles do­bos játszik, vagy a legújabb, a Baggy’s Rehearsal Sessions, ame­lyet egy New York-i stúdióban vett fel Jimi a Band Of Gypsysszel, amelyből egyetlen fe­kete triójának stúdióalbuma lehe­tett volna, ha nem vesznek idő előtt össze. Az örökséget gondozó alapítvány, az Experience Hendrix és az MCA Records közös kiadásában jelent meg a napokban Blue Wild Angel címmel CD, bakelit és DVD- változatban Hendrix utolsó nagy koncertje, az 1970. augusztus 30- án tartott Wight-szigeti fellépése. Az utóbbi években Seattle városa is lerótta adósságát leghíresebb szülöttjével szemben: itt működik az alapítvány központja, és itt nyílt meg 2000-ben a Hendrix- múzeum, sőt, azóta már mell­szobrát is leleplezték abban a kö­zépiskolában, ahonnan a 13 éves Jimit kirúgták, mert molesztálta egyik tanárnőjét, (mti, he)

Next

/
Thumbnails
Contents