Új Szó, 2002. december (55. évfolyam, 280-302. szám)
2002-12-07 / 285. szám, szombat
12 Családi kör MINDENNAPI KENYERÜNK Az első év első hónapjában ÉDES ÁRPÁD Ige.: „Ezékiás huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben... Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett az őse, Dávid. Uralkodása első évének első hónapjában kinyittatta az Úr háza ajtóit, és kijavíttatta azokat.” (Krónikák második könyve 29,1-3) Visszatekintve a Krónikák könyvének olvasása során azt látjuk, hogy a könyv lejegyzői nem egyforma terjedelmet szenteltek az egyes királyoknak. Néhányukat rövid pár vers alatt lerendeztek, másoknak meg hosszú fejezeteket szenteltek, ezzel is jelezve fontosságukat. Ezékiás király még ezek között is jelentős, hiszen élettörténetének sok része: harcai és kudarcai is háromszor szerepelnek az Ószövetség könyveiben (emellett még a 2 Kir 18-20, és az Ezsaiás 36-39-ben). Ahhoz, hogy megérthessük jelentőségét és üzenetét, próbáljuk előbb megérteni a kort, amelyben élt. Észrevehetjük a hasonlatosságokat akár napjainkkal is. Nem volt már tül fiatal, mikor uralkodni kezdett, hiszen elődei tizenhat, sőt hétévesen is ültek Dávid trónján. De semmiképpen nem volt hiábavaló az a várakozás, ami uralkodását megelőzte. Az ifjú Ezékiás életében bizonnyal nagy tusák voltak, látva édesapja, Áház kudarcait és bukásait. Az elődök élete követendő, de hibáik intő példák is lehetnek számunkra, legalábbis Ezékiás számára minden bizonnyal az volt. Láthatta az apja alól lassan, de biztosan fogyó királyságot, s azt a hűtlenséget, amit atyáik Istene iránt tanúsított. Az van Áházról följegyezve, hogy „támogatta az erkölcstelenséget Júdában, és nagyon hűtlenné lett az Úrhoz.” (2 Krón 28,19) Mert a damaszkuszi oltár mintájára oltárt készíttetett Jeruzsálemben is, s azon ő maga áldozott, az Úr templomát pedig becsukatta. Milyen szomorú, hogy azoktól várt segítséget, akik végül is vesztét okozták! Aki pedig a megtört nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet sem oltja ki: az élő Urat, atyái Istenét nem találta meg. S Ezékiás azt is láthatta, hogy apja, még a halálban sem talált nyugalmat, hiszen nem ősei mellé, a királyok temetőjébe vitték. Ott volt a fiatal király előtt az északi országrész, Izrael intő példája is, akik konokul kitartottak hűtlenségükben, nem vették szívükre Ézsaiás próféta intéseit, s Isten Asszíria királyának kezébe adta őket. Milyen döbbenetes, hogy az ember már akkor is az Istent okolta azért, amiről éppen ő maga tehetett! De Ezékiás biztosan emlékezett a próféta hívására is, amikor így szólt: „Jákob háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!” (Ézs 2,5) S amikor királlyá lett apja után, az volt az első számára, hogy visszatérjen atyái Istenéhez, s kinyissa az Úr házának ajtóit. A megnyíló szívvel, s a kinyíló ajtókkal együtt járt a bűnbánat, a megtisztuló élet, a megtisztuló közélet. S mert Istennel járt, ez meglátszott az életén is. Példájából a legfontosabb tanulság számunkra, hogy azonnal, halogatás nélkül fordult vissza Dávid örökségéhez, ősei Istenéhez. Mert a „majd” a „soha” szülőanyja. Az advent kezdetével itt van az egyházi új évünk első hónapja! De vajon számunkra mi van telőben? Az utolsó hónap, az utolsó lehetőség, s mi sürgősen, sokszor ész nélkül a pénztárcánkat nyito- gatjuk csupán a mai kor katedrálisaivá váló szupermarketekben? Damaszkusz, a „kelet gyöngyszeme”, a kereskedelem fellegvára is volt. Minden kor a legnagyobbat saját istenének építi! S azt látjuk, hogy csak úgy sorjáznak, mint eső után a gomba nőnek a mai kor „damaszkuszi oltárai”. Az emberek meg csak úgy tolongnak, hogy áldozhassanak ezeken az oltárokon. Odaadva nekik az ezüst-, az arany- s a gyémántvasárnapot is. De adventihői négy van, ezért az utolsón a legdrágábbat, a gyémántnál is értékesebbet, a lelkedet kéri el! Ha a reklámok fénye teljesen elnyomja az adventi gyertyáink világát, ne csodálkozzunk, hogy a damaszkuszi oltárt találjuk a karácsonyfa alatt a betlehemi jászolbölcső helyett! Az első év első hónapja fogy. Nyissuk meg a templomot, a mi szíveinket, hogy ilyen élő kövekkel teljenek meg a mi földi templomaink is! Mert érkezik az Új Király! Vajon lesz-e számára hely, hogy nekünk is valami újat, megújítót, örökkévalót hozzon? Vagy jönnek az ezüst-, az arany-, a gyémánt-, ...vasárnapok? A szerző református lelkész H I ^tfdudék a fa alatt p----------------------------—j.~ Mi az az MMS? a., multimédiás üzenet ! b., francia sajt ! I--------------------------Já tékszabályok a 16. oldalon ÚJ SZÓ 2002. DECEMBER 7. Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk CSALÁDI KÖR Mikulás, a Jézuska érkezését nem kizárólag a legkisebbek várják türelmetlenül. Noha a felnőttek főleg a pihenésnek, az együttlét- nek örülnek leginkább, akárcsak szeretteik, a különféle nyalánkságot sem vetik meg. Az édesség, a csokoládé már több mint száz éve klasszikusnak számító ajándék, ám az első világháború előtt a hagyományos ünnepi díszek még szigorúan eltértek egymástól. Mikulást követően a virgácsok, az ördögök helyett az üzletek kirakataiban papírbetlehemek, angyalhaj, fenyőág utalt a szeretet közelgő ünnepére, az édességgyártók is másféle karácsonyi finomságot kínáltak. A „karácsonyi csokoládét” 1892-ben Adolf Glaser csokoládégyáros forgalmazta elsőnek, nagy sikerrel, hiszen minden darabját tetszetős szecessziós csomagolópapírban kínálta. Az Orion csokoládégyár elődje, a Marsner cég 1897-től gyártott édességet, de 1905-ben piacra került az első vaníliacsoki, amelynek csomagolópapírján már a szentképekhez hasonló, karácsonyfát tartó angyalka volt. Az első világháború alatt nyersanyaghiány miatt szünetelt a termelés, 1915-ben a cégvezetés tudatta a vásárlókkal, beszünteti a karácsonyfára való hal, rák, kifli, dió formájú csokoládéfüggők gyártását. 1918-ban visszatért a hagyományos karácsonyi termékekhez, ám ezek eleinte nem csokoládéból, hanem füge-, dió- és mogyorókeverékből készültek. Jóknak a Mikulás, rosszaknak az ördög Az egyik legenda szerint Miklós püspök Törökországban élt, s úgy tett jót az emberekkel, hogy közben láthatatlan maradt. Püspöki palástjának színét az emberi képzelet pirosra va- rázsolt a , később sapkát, ugyancsak pirosat, adtak a fejére. Van egy olyan babona is, hogy a Mikulás a kéményen keresztül jut be a lakásba, s vagy a csillogóra tisztított csizmába, vagy zokniba csempészi az ajándékot. A rosszalkodókat az ördög is meglátogatja, édesség helyett krumplit, széndarabot, hagymát rak a csizmába. Karácsonyi ajándékok Az ókori Rómában az új esztendő alkalmából a keresztény misszionáriusok osztogattak ajándékokat, s ez a hagyomány, némi módosítással, máig megmaradt. Ahol a Jézuska osztogat, ott a gyerekek december 24- ét várják türelmetlenül, ahol pedig a Santa Claus ereszkedik le a kéményen, és kötött harisnyába rejti az ajándékait, a december 25-ei reggelt. Ki hozza az ajándékot? Amerikában és Kanadában: Santa Claus. Angliában: Father Christmas Brazíliában és Peruban: Papa Noel Dániában: Sinter Klaas Finnországban: Joulu Pukki ák. Franciaor'B. j. szagban: Pere Noel Hollandiában: Kerstman Japánban: Jizo Kínában: Shengdan Laoren Marokkóban: Black Peter Németországban: Christindl Norvégiában: Julenissen Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale Oroszországban: Gyed Moroz Spanyolországban: Papa Noel Svédországban: Jultomten Karácsonyfa A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, a 17. században terjedt el. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. O azonban már Jézus születésének tiszteletére állította a fát, és számtalan kis gyertyát gyújtott rajta. Az első, történelmileg is megalapozott adat 1605-ből származik. Egy stras- bourgi polgár jegyzetei arról árulkodnak, hogy városában elterjedt a fenyőfaállítás. A fákat gyümölcsökkel, papírkivágásokkal, aranyláncokkal és édességekkel díszítették. Nálunk csupán a XIX. század második felétől lett népszerű, először a jómódú nemesi családoknál, majd mind szélesebb körben, mára már minden családban. A díszítés is sokat változott az idők folyamán. A kis gyertyák a karácsonyfa ágain az új fény eljövetelét szimbolizálták, és utat mutattak a háromkirályoknak a kis Jézus megtalálásához. Régebben a fa- és textildíszeket, és ha volt cukor, akkor a szaloncukrot is házilag készítették. A fa csúcsára angyalkát, vagy csillagot tettek, és piros almát, diót akasztottak az ágakra. Ezen szokásokból sokat megőriztünk azzal a különbséggel, hogy saját magunk már csak a legritkább esetben készítjük díszeinket. A karácsonyfa ágaira gyertya helyett izzósort csíp- tetünk és a szaloncukrot díszeket a hatalmas kínálatból választhatjuk ki. Mégis fontos, hogy a válogatáskor ne ragadtassuk el magunkat túlságosan, hisz egy karácsonyfa nem attól szép, hogy minél több dolog van rajta. Ne feledjük az „ünnepelt” a fa, mi pedig csak egy kicsit segítünk, hogy még pompásabban ragyogjon. Szaloncukor Ezt a karácsonyi finomságot a magyaroknak köszönheti a nagyvilág, és az igazi szaloncukrokat talán mindig is Magyarországon fogják készíteni. Története nem is olyan régre nyúlik vissza. Az 1800-as évek végétől kezdtek itt-ott szaloncukrot készíteni (Jókai például szalonczukkedli- nek nevezte) igazán divatossá pedig a századfordulón vált. Eleinte gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, mézesbábokat, papírból kivágott ékességeket, süteményeket aggattak a karácsonyfára, majd színes papírba csomagolt édességet, a mai szaloncukor elődjét. A 20. század elejére az ipari termelés is beindult, erre kifejlesztett gépekkel csomagolták és roj- tozták a többféle ízben kapható csokik sztaniolpapír- ját. A híres fővárosi cukrászdák nem engedhették meg maguknak, hogy ne legyen egy saját titkos szaloncukorreceptjük, nem beszélve a rengeteg családi receptúráról. így a hőskorban is legalább annyiféle szaloncukrot lehetett kapni, mint manapság. A világháborúk idején visszaszorult a gyári szaloncukor-termelés, inkább minden család magának készített kis díszeket, ha éppen volt miből. Az ötvenes évektől kezdve újra nagyban jelent meg a szaloncukor, ám - mint annyi minden más - uniformizálva. Rózsaszín, halványsárga belű konzum, később zselés - ezekre a gyerekkori ízekre valahol mindenki emlékszik még. A szaloncukor-választékot is utolérték a fogyasztói társadalom igényei, mákostól kezdve répásig mindenféle kapható már. (erf) Édes Jézuska-várás Egész évben erre vágyom DR. FARKAS BEÁTA Egész évben vágyom arra a bensőséges, nyugodt hangulatra, amely a karácsonyt körüllengi. Számomra ez az év legkedvesebb ünnepe. Együtt a család, meglátogatjuk szüleinket, és a karácsonyfa-díszítés, sütés, főzés közben több idő jut a beszélgetésre, anekdotázásra, az ünnephez kötődő hagyományok felidézésére. Az adventi koszorú készítése jelenti számomra az ünnepre való készülődés kezdetét. Nemcsak otthon, hanem a rendelőmben is van mindig egy koszorú, amely nemcsak díszként szolgál, hanem a rohanó hétköznapokba belefásult emberek számára az ünnep közeledtét hivatott jelképezni. Karácsonykor úgy érzem, mintha kicsit megállna az idő, vagy legalábbis lelassulna, és gyakran elgondolkodom a tapasztalt társadalmijelenségeken, a sokasodó civilizációs betegségek okain és okozatán, egyre frusztráltabb társadalmunkban a türelem, az önuralom, a tolerancia és az empátia hiányán. Szerintem az emberi kapcsolatok javulása csak akkor lehetséges, ha a fogyasztó társadalom művileg kialakított értékrendje felett a józan ész, a humanitás és a jóakart kerekedik felül. Kissé elszomorító a fogyasztói társadalom térhódítása már a karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban is. Az, hogy a családok kirándulni nem a természetbe, hanem a bevásárló- központok forgatagába járnak. Remélem, hogy ez a reklámok által sugallt viselkedésforma nem mérgezi meg teljesen gyermekeink lelkét, s hogy a jövőben a karácsony nem csak a karácsonyi ajándékot jelenti majd nekik. Természetesen a családot karácsonykor sem lehet jóllakatni a társadalom dolgai feletti merengéssel, és mivel nagyon szeretek sütni-főzni, ezért általában ilyenkor gondolkodni is habverés vagy diódarálás közben szoktam. Mivel szüleim is, mi is Muzslán lakunk, a karácsonyi menüt általában édesanyámmal együtt tervezzük és készítjük. A hagyományos karácsonyi süteményeken kívül, mint például a medvetalp vagy a mézes krémes, általában új, érdekes finomságokkal is igyekszem gazdagítani a karácsonyi asztalt. Prágai egyetemi éveim alatt cseh barátnőimtől több teasütemény-recep- tet tanultam meg, amelyek alapján már egy héttel az ünnepek előtt el szoktam ezeket készíteni. Mivel az egész család szereti, karácsonyra általában csak mutatóba marad. A karácsonyfát nagy műgonddal Péter fiam díszíti, az ajándékok Ádám-Éva napján reggelre kerülnek a fa alá. Böjtkor savanyú lencselevest, halat és bejglit tálalok. Nagykarácsony napján az ünnepi asztalról nem hiányozhat a gesztenyés pulyka, a francia fatörzs, valamint édesanyám specialitása, a pekingi narancsos kacsa sem. Mivel férjem családja részben Mátyusföldről, részben a Csallóközből származik, édesanyja révén nálunk az ottani szokások is gazdagítják az ünnepet. Ádám- Evakor például mindig nagy sikere van az általa készített aszaltszilvás bablevesnek. A karácsonyi hangulat természetesen akkor teljes, ha kinn hull a hó, remélem hát, az idén igazi fehér karácsonyunk lesz. Ezúton kívánok a Családi Kör olvasóinak nagyon békés és boldog ünnepeket. A szeretet, a család, a megbékélés ünnepe TÓTHNÉ DR. MÉSZÁROS ERZSÉBET A karácsony számomra a szerete- tet, a megbékélést, a meghittséget, a család ünnepét jelenti. Nagyon szívesen emlékszem vissza gyermekkorom karácsonyaira: az „égigérő” karácsonyfákra, anyukám otthon készített szaloncukorjára, a hóborította utcákra és az esti lámpák fényében csillogó hópihékre. Míg kisebbek voltunk húgommal és öcsémmel, apuka szánkózás ürügyével vitt el minket otthonról, anyuka ezalatt a fát díszítette. Kíváncsian vártuk az ajándékokat, hiszen szüléinknek mindig sikerült kifürkészniük legtitkosabb vágyainkat is. Annak ellenére, hogy apukám körzeti orvosként dolgozott, és gyakran előfordult, hogy ÜNNEPVÁRÓ CSALÁDI KÖRBEN
