Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-06 / 258. szám, szerda
Nézőtér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 6. Még van igény az emberi kézzel rajzolt alkotásokra Vesztes csávó, pókzseni csemete, néger rádiós, a borbély és persze mindenki ellensége: a kizsigerelő milliomos Mérges pókok Lilo és Stitch - a csillagkutya BEMUTATÓ ? Úgy látszik 2002 a póU kok éve. Először egy kék-piros kosztümös szuperhős mászott be a mozik vásznaira, most pedig jó néhány kellemetlenebb „fajtársa” igyekszik sokkolni a nézőket. Aki azonban a legemlékezetesebb pókfilm, az Arachnophobia-féle izgalomra és rettegésre számít, azt egy han- gyányi csalódás érheti. Ez a mozi ugyanis leginkább az 50-es, 60-as évek szörnyfilmjeinek és a közelmúlt horrorfilmjeinek a keveréke. Ez már akkor felderenghet, mikor David Arquette (mint főszereplő) először feltűnik a színen, ugyanis ő a már említett két műfaj utóbbijának nagy veteránja (Sikoly 1, 2, 3). A film nem is igazán igyekszik többnek látszani, mint ami: kellően élethű speciális effektusokkal felturbózott, menekülős, sikolto- zós másfél óra. Ettől azonban még szórakoztató is lehet. A történet eredetisége azért hagy némi kívánnivalót maga után, hisz a véledenül a folyóba kerülő, radioaktív anyagot tartalmazó hordó már az elején egy apró mosolyt, vagy fintort varázsolhat az ember arcára. Ezek mellett nem is olyan messze az adott folyótól és hordótól él egy különc ember, akinek 200- nál is több pók szaladgál a terráriu- mában. Furcsa véletlenek sorozata ez. A kötelező mozzanat ezek után, hogy a pókok kiszabadulnak, elősegítve persze különc emberünk gyors elhalálozását is. A képlet ezek után egyszerűbb mint az egyszeregy, jönnek a pókok és aki életben marad, az hatalmas sikolyok közepette igyekszik ezen - nem csekélynek tűnő - előnyét megtartani. A film a szereplők szempontjából is hozza a várható formát. Kisváros kellően flúgos alakokkal: vesztes csávó, tökös sheriffnő ütődött partnerrel, pókzseni csemete, néger rádiós, a borbély, és persze mindenki ellensége: a kizsigerelő milliomos. A kutyák és a macskák azonban ezúttal hamar elhalálöznak. A film kezdő húsz perce még sejtet némi extra izgalmat, hisz amíg a pókok nem tűnnek fel életnagyságban, csak a háttérben mozognak, sokkal többször összerezzenünk. A trükkmesterek beindulásával azonban egyenes arányban csökken a rettegés, előtérbe kerül a humor és az akció. A történet szerencsére itt már legalább felmutat valamit, mert az alkotók fantáziája elmerészkedett addig, hogy ne csak egyfajta pókot keltsenek életre, hanem ha lúd, hát legyen kövér, és több példányt is. A kinézet mellett ez persze csak a humanoidok halálozási módjának változatosságát segíti elő, azonban az „ugrópókok” elől menekülő motorosok jelenete egyike a legjobbaknak a filmben. Hozzá kell tenni, hogy a speciális effektusok tényleg erősen a léc felett maradnak. A már említett 60-as években készült filmekkel ellentétben itt a pókok tényleg nyolclábúak módjára mozognak, és bár ez a mai színvonalon teljesen természetes, mégis lenyűgöző a várost ellepő pókok látványa. Nem lennék meglepődve, ha ez a mozi egy hasonló hullám előfutára lenne. Fel kell készülni rá, hogy hamarosan akár nagyra nőtt szörnyek hada is ostromolhatja a mozikat. Erre utalhat a film egyik villanásnyijelenete is, ahol egy „Jasonféle” hokimaszkot viselő fazont - aki mellesleg láncfűrésszel irtja a népet - rövid úton földre küld egy pókocska. Talán jelzés értékű a dolog: vége a bomlott agyúak főszerepének, újra a szörnyeké a terep... Kétségtelen, hogy nem egy teljesen eredeti filmdarabbal hozott össze minket a sors, de az igazán jóra sikerült effektusok, a poénos részek, a folyamatos akció képes rá, hogy egy jobb szórakozást nyújtson a mostanában nem igazán kényeztetett horror-rajongóknak. Aki pedig nem ezekre a filmekre szavaz, az legalább elmondhatja magáról, hogy őt most sem lehetett megijeszteni. (mozinet) Mérges pókok (Eight Legged Freaks), színes, amerikai film, 99 perc, Rendezte: Ellory Elkayem, Szereplők: David Arquette, Kari Wuhrer, Doug E. Doug, Scott Terra Disney az Atlantisz fölösleges erőszakosságából okulva, most egy sokkal visszafogottabb, nyu- godtabb munkával állt elő, amely egy intergalaktikus barátság édes és megkapó történetét tárja a néző szeme elé, nélkülözve a túl sok erőszakot, illetve az eddigi munkáikban hemzsegő viccáradatot. Természetesen nem egy melodrámára kell számítani, azért idáig nem fajult a helyzet, de most sokkal jobban ügyeltek az érzelmek ábrázolására mint korábban, amikor csak - a drámaibb hatás miatt - a történet vége felé hangsúlyozták azokat. Ha úgy tetszik az eddigi rajzfilmstílusok aranyközépútja a Lilo és Stitch; se nem túl kevés se nem túl sok, és az űrmanó valószínűleg divatot teremtő (no meg persze a Disneynek dollármilliókat jelentő) marháskodásait leszámítva sokkal komolyabb is. A film talán egyetlen hibája, hogy a családi összetartás idilli gondolatait illetően zavaróan szájbarágós, bár a stúdió szinte minden alkotásának felróható a történet épp aktuális tanulságainak erőteljes sulykolása, (mn) Lilo és Stitch - a csillagkutya (Lilo & Stitch), színes, amerikai film, 85 perc, Rendezte: Chris Sanders, Dean Deblois Győr, Cinema City Center; Ipolyság; Miskolc, Cinema City Center; Hooilywood Multiplex; Nyíregyháza, Hollywood Multiplex, Pozsony, Aupark BEMUTATÓ A Walt Disney legújabb egész estés rajzfilmje egy kislány összeba- rátkozását meséli el a ^a galaxis legjobban körözött űrlényével. Lilo egy magányos hawaii lány, aki bánatában örökbe fogad egy kicsi, furcsa kutya-koala-patkány-szerű akármicsodát, aminek a Stitch (magyarul kb. nyilalló fájdalom) nevet adja. Talán Stitch lenne Lilo számára a legjobb barát, ha valójában nem egy speciális, mesterséges génmanipulációval létrehozott pusztítógép lenne, ami száműzetése elől megszökött, és véletlenül egy bizonyos Föld nevű bolygón kötött ki. A rendületlen hite és szeretete az ohanaban (hawaiiak fogalma a családra) segít a lánynak boldogsággal és emberi érzésekkel megtölteni Stitch kőszívét és azt az egy dolgot adja az űrlénynek, amit gonosz teremtői nem is terveztek bele: a képességet, hogy teljes szívvel tudjon gondoskodni valaki másról. A 3D rajzfilmek (pl.: Szörny Rt., Jégkorszak) egyre gyorsabb terjedésének ellenére még a mai napig is igény van a szimpla (?), talán már régimódinak tűnő, emberi kézzel rajzolt alkotásokra. Van ezeknek valami speciális atmoszférájuk, amit szerintem a meleg, élénk színeiknek, ügyes, gyakran egyedi ábrázolási módozataiknak köszönhetnek, annak, hogy nem érződik rajtuk valami hideg, precíz technikai bravúr, ami görcsösen túl akarná szárnyalni kortársait. — Győr, Cinema City Center; Komárom, Tatra mozi; Miskolc, Cinema City Center; Nyíregyháza, Hollywood Multiplex, Vágsellye Egy teológiai tézis szerint fölösleges azon serénykedni, hogy halálunk után a poklot jól elkerülvén a mennybe jussunk, mivel se menny, se pokol valójában nem létezik A kárhozat útja BEMUTATÓ S am Mendes az Amerikai szépséggel valami lenyűgöző stílust keltett újra életre a mozi- mamm filmekben, melyet már a filmvilág nagyiparosai réges-rég kigyomláltak: az igényes teatralitás keverését a film dimenziói adta lehetőségekkel. Ez nem meglepő, mivel Mr. Mendest Anglia legelismertebb színházi rendezői közt tartják számon, és van egy csírázó érzésem, miszerint eljön majd az idő mikor majd egy lapon emlegethetjük a filmek fénykorának klasszikus, és sajnos már elhunyt virtuózaival. Mendes semmit sem bízott a véletlenre, ezért az első filmje alkotógárdáját (kivéve a színészeket) újra összeverbuválta. Úgy vélem mindközül a legfontosabb a zseniális operatőr, Conrad L. Hall, aki ismét maradéktalanul tökéletes képi világot teremtett. Az ő segítségével Mendes megalkotta az utóbbi idők legstilizáltabb, legjobban megrendezet filmjét, amire már igen nagy szükségük volt az igényességet megkövetelő nézőknek. Tökéletes beállítások, hideg profizmus, és felkavaró atmoszféra. A legerőszakosabb részekben sem a vér dominál, hanem az operatőr diszkréten esztétikus távolságtartásának köszönhetően a fedett, áttetsző képek, páratlan ügyességű, ötletes, viszont elegáns megoldások. Ezen késporok közben az akcióra éhező nézőkkel mit sem törődve a hangeffektusokat kíméletlenül háttérbe szorították, helyettük Thomas Newman lágy szólamai festik szebbé jeleneteket. Bár a munka a dandárját a rendező végezte, mindezt derékba törte volna a színészi esetlenség, ami elmarad, mivel Tom Hanks példátlan tehetséggel játssza a zord, hűvös gyilkost és apát, aki hat hétig tartó menekülése majd bosszúhadjárata közben most először foglalkozik igazán fiával, neveli férfivá. Mellesleg a fiú (szintén Michael) a történet narrátora, az ő szemén keresztül láthatjuk ezt a kegyetlen maffiavilágot. Max Allan Collins biblikus alapú, Káin és Ábel, illetve Ábrahám és Izsák történetére asszociáló, azt a gengsztervilágba áthelyező regényének adaptációja ez. Kárhozat megváltás nélkül. Egy teológiai tézis szerint fölösleges azon serénykedni, hogy halálunk után a poklot jól elkerülvén a mennybe jussunk, mivel se menny se pokol abban a bizonyos transzcendens valójában nem létezik. Itt vannak a földön. Itt velünk. Magunk teremtjük meg őket, és csak rajtunk áll melyiket választjuk. Ők választottak. A megváltás reménye pedig hiába él, elmarad. (Mozinet) A kárhozat útja (Road To Perdition), színes, amerikai film, 116 perc, Rendezte: Sam Mendes, Szereplők: Jennifer Jason Leigh, Jude Law, Paul Newman, Tom Hanks, Daniel Craig, Stanley Tucci Győr, Cinema City Center; Hooilywood Multiplex; Nyíregyháza, Hollywood Multiplex
