Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-06 / 258. szám, szerda
Q Közélet ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 6. Negyvenéves jubileum Perbenyik. Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli a per- benyiki Középfokú Mezőgazda- sági Szaktanintézet. Az évfordulóra az iskola diákjai esztrád- műsorral készülnek, amelyet november 8-án mutatnak be a királyhelmeci művelődési központban, ahol fellép a Merlin tánccsoport is. Az évfordulóra meghívott vendégek - a környékbeli polgármesterek, kulturális intézetek vezetői, az iskolaügyi minisztérium képviselői, a környező iskolák igazgatói és a sajtó képviselői - a műsor után megtekinthetik az iskola épületét, az egykori Mai- láth-kastélyt, ahol a diákok termékbemutatóval váljak őket. A bemutató keretében megnyitják Nagy Zoltán kiállítását. Lesz díjugratás is, hiszen az iskolának ménese is van. (LeDe) Infarktust kapott a bátkai igazgató Bátka. Valószínűleg szívinfarktus okozta október 31-én a helyi alapiskola tegnap eltemetett igazgatójának, Ján K.-nak a halálát. A pedagógust a gyerekek az iskola udvarán figyelmeztették, hogy talán valaki az épületben tartózkodik. Az igazgató bement, s később holtan bukkantak rá. A nyomozók boncolást rendeltek el. Mivel az orvos fejsérüléseket is megállapított, a rendőrség ismeretlen tettes ellen testi sértés vádjával eljárást indított. (TASR) Kétmilliós „napibér" Zsolna. Három géppisztollyal felfegyverkezett álarcos férfi kétmillió koronát rabolt el a Jednota negyven régióbeli üzletének napi bevételét szállító két alkalmazottól. A két férfi éppen indulni akart az egyik üzlettől, amikor a sofőrre fegyvert fogtak, kiszállásra kényszerítették és megkötözték, majd a zsákmánnyal kereket oldottak. A rendőrség egyelőre a nyomukra sem bukkant. (SITA) Álrendőr szolgált Pozsonyban Pozsony. Rendőrnek adta ki magát egy 29 éves jókai fiatalember, és a pozsonyi Safárik téren hétfőn este „szolgálatot” is teljesített. Egy 18 éves fiatalembert igazoltatott, majd'egy mobütelefont és egy hordozható CD-lejátszót „vont be” tőle. A fiúnak gyanús lett a dolog, azonnal riasztotta az igazi rendőröket, akik álkollégájukat a közeli Bezruc utcában fülön is csípték. (SITA) Forgalomkorlátozás a kikötői hídon Pozsony. Tegnaptól vasárnap 16 óráig részleges forgalom- korlátozást vezettek be a kikötői híd Ligetfalu felé vezető baloldali sávjában. A sávot a szalagkorlát felújítása miatt száz méteren leszűkítették, de a két másik sávon továbbra is zavartalan a forgalom. A rendőrség elővigyázatosságra inti a sofőröket. (TASR) A Tátrában jó idényt remélnek Magas-Tátra. A város a tavalyihoz hasonló jó bevételt vár a közelgő tátrai téli turistaidénytől. A téli sportolási lehetőségek szempontjából a magastátrai idegenforgalom történetében a 2001/2002-es idény volt az egyik leghosszabb, s ezért legkedvezőbb is: november közepén kezdődött és április végéig tartott. A város évente 350-400 ezer koronával támogatja a járulékos idegenforgalmi szolgáltatásokat. (SITA) Az alulmaradt jelölt függetlenként indul Pártszakadás fenyeget az ógyallai MKP-ban? Hatékony úttörők. Pozsony belvárosának több útját felújítják, ha valaki rossz időben, rossz helyen parkol, nehezen tudja elhagyni a terepet. (Somogyi Tibor felvétele) Kassa 1918 és 1989 között címmel nyílt magyar szervezeteket bemutató kiállítás Egykori civilek a pályán Kassa. 1918-tól 1945-ig Kassán több mint 300 egyesület működött. Az első köztársaság alatt a városban hat magyar napilap jelent meg. A magyar egyesületeket összefogó központ a Fő utca egyik legszebb épületében, a Forgách palotában székelt. JUHÁSZ KATALIN Ilyen és ehhez hasonló, ma már mesébe illő adatokat tudhat meg, aki ellátogat a Magyar Közösségi Házban rendezett kiállításra. A Kassai Polgári Klub az 1918-1989 között a városban működő magyar szervezetekről gyűjtött össze minden hozzáférhető dokumentációs anyagot, fotókat, régi újságcikkeket, azzal a nem titkolt céllal, hogy képet nyújtsanak a ma emberének a múlt század sikeres civil kezdeményezéseiről. A Csala Kornélia által szerkesztett gazdag kiállítás címében a jelSZÁSZI ZOLTÁN Losonc. A Szövetség a Közös Célokért losonci kirendeltségén megerősödött az érdeklődés a diákigazolványok és a pedagógusigazolványok iránt. Október végéig 188 diák és 104 pedagógus nyújtotta be a kérelmet. Az iroda dolgozóinak az a tapasztalata, hogy néhány hónapja kicsit lelassult az ügyintézés, aminek okát a magyarországi hivatalok túlterheltségével magyaráztak. A legtöbb igénylés Fülek környékéről érkezett, de elindult az érdeklődés a Nagykürtösi járás egyházi iskoláiban is. „November tizenkilencedikén lesz egyéves a szövetség. Ez az egy év bizonyítja azt, hogy amit válGAÁL LÁSZLÓ Vezekény. Nem megszokott dolog, hogy egy aránylag kis településen a falu híres szülötteiről nevezzenek el utcákat. A Galántától nem messze fekvő, 1117 lelket számláló Veze- kényen ilyen névadásról döntöttek. Ma az utcákat olyan névtáblák jelölik, mint Simon utca, vagy Ritter György kapitány utca. Tonckó Miklós polgármestertől megtudtuk, a Simon utcát arról a Simon családról nevezték el, amely egykor téglagyárat működtetett Vezekényen, ennek zett időszak csupán tájékozódási alapul szolgál. Az első önkéntes alapon létrejött kezdeményezés, a Kassai Polgári Társaskör ugyanis már 1867-ben megalakult, és a városközpont legrégebbi műemléképületében, a Lőcsei Házban talált otthonra. A lapkiadás mellett egykor magyar könyvkiadót is működtetett Kassán a Kazinczy Társaság. Az sportélet szintén rendkívül élénk volt, 1938 előtt húsz sportegyesület működött Kassán, ezek főleg nemzetiségi, ideológiai vagy szakmai alapon szerveződtek. A Katolikus Legényegylet alosztályai közül a legnagyobb elismerést a színjátszó csoport aratta, ám a turistaegylet emlékét is sok korabeli fénykép őrzi. A kiállítás látogatói azt is megtudhatják, hogy a helyi Csemadok 1950-ben, meglehetős érdektelenség közepette alakult, ám a kezdeti nehézségek után ez a kulturális szervezet is felvirágzott. Kassa társadalmi és kulturális életének második vüágháború utáni aranykorát a Batsányi kör jelaltunk, azt becsületesen teljesítjük. Máig sok még az emberekben a félelemérzet, sok a hamis információ a magyarigazolványokról. Ezt a képet meg kell változtatni. A visszajelzések alapján inkább érzelmi alapon döntenek az emberek, amikor a magyar igazolványt kiváltják. Sajnos van már negatív tapasztalatunk is. A közelmúltban egy idős férfi panaszolta, hogy Magyarországon szeretett volna igénybe venni az utazási kedvezményt, de a busz vezetője megszégyenítette az utazó- közönség előtt és a teljes jegyárat számlázta neki. Úgy látszik, néhány tájékozatlan ember kisstílűén félredob egy, a magyar parlament által elfogadott törvényt és belegázol egy a családnak az egykori házában működik ma az óvoda. Ritter György kapitány azzal vívta ki a vezekényiek megbecsülését, hogy a török időkben a falu védelmezője volt. Az utcanevekről a képviselő- testület döntött, de előbb a lakosok véleményét is kikérték. A megnevezésekre tett javaslatokat az üzletekben és más közterületeken kiragasztott tájékoztatón hozták a lakosok tudomására, akik véleményezhették a javaslatot. Az egykori Kovács utca lakói ki is használták a lehetőséget, nem tetszett nekik a jalentette, ám 1961-től az Új Nemzedék irodalmi színpad és esztrád- csoport is rendszeresen járta környéket előadásaival. A Glóbusz bábegyüttes, a Pinceszínpad vagy a Csermely kórus neve ma már nem csak Kassán számít fogalomnak. A kiállítást megnyitó Gágyor Péter rendező e szervezetek kulturális jelentősége mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a szocializmus idején minden önkéntes alapon létrejött csoportosulás illegális jelleggel bírt, a hatalom csak a központilag létrehozott szervezetek tevékenységét nézte jó szemmel. A kisebbségi kultúra művelése ezért egyfajta lázadásnak számított. Az évekig Kassán rendező Gágyor hangsúlyozta, manapság újra kell teremtenünk a civil kezdeményezéseket, mert ezek nélkül nem tudunk védekezni a kereskedelmi televíziók „agyporszívózása” ellen. A kiállítás létrejöttét a Polgári Tevékenységeket Támogató Alapítvány (NPOA) és a Kárpátok Alapítvány (CF) támogatta. idős ember leikébe. Sajnos; nem tudjuk pontosan az illető kilétét, éppen ezért arra biztatjuk a magyarigazolványok tulajdonosait, igenis kérjék a jogos kedvezményt” - nyilatkozta Molnár Zsuzsa, a losonci kirendeltség vezetője. Információink szerint az eset sajnos nem egyedi. Losonci különlegesség az is, hogy a magyarigazolvány kérelmezését intéző iroda egyfajta kulturális-koordináló szerepet is szeretne betölteni. Információs és fel- világosító tevékenységének Molnár Zsuzsa szerint biztos hogy volt kihatása a legutóbbi parlamenti választásokra is, amikor is Losonc történelemben először nyert helyi szinten az MKP. vasolt névváltoztatás, és petícióban követelték, az utcájukat Csendes utcának nevezzék el. Kérésüket el is fogadták, így „Csendesült el” Vezekényen a Kovács utca. Tonckó polgármester szerint nem csak az utcanevek jelzik, hogy az utóbbi időszakban változott a falu, bár van még azért tennivaló. A szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító kiépítése is a távlati tervek között szerepel. Ez úgy lenne gazdaságos, ha a szomszédos Tallós községgel közös beruházásban valósítanák meg. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ógyalla. A decemberi önkormányzati választásokon a városban hatan indulnak a polgármesteri poszt elnyeréséért. Közülük ketten is tagjai az MKP-nak, egyikük, Basternák László, a párt színeiben, míg Slepecká Eleonóra független jelöltként indul. A jelöltállító tagsági gyűlésen ugyanis a jelenlévő 45 tag közül 28-an Basternák Lászlónak szavaztak bizalmat, míg ellenjelöltje 17 szavazatot kapott. Az MKP helyi szervezetének tagjai közül többen kifogásolják a szavazáson alulmaradt jelölt indulását függetlenként, annál is inkább, mivel szerintük már a párton belüli jelölése sem volt teljesen etikus. Slepecká ugyanis csupán szeptember elején lépett át a komáromi alapszervezetből az ógyallaiba, majd miután nem kapott elegendő szavazatot sem polgármesteri sem képviselői jelöléséhez, újra kérte az átlépését a komáromi alapszervezetbe. Erre viszont már nem került sor. „Nem az a probléma, hogy Slepecká Eleonóra meg szeretné mérettetni magát a polgármester-választáson, hanem a módszer ellen van kifogásunk - mondta Basternák László, aki az MKP ógyallai alapszervezetének elnöke is egyben. - Ha rögtön függetlenként indult volna, az tiszta sor. De ő először a pártot akarta felhasználni jelölésére. Az alapszervezeten belül a volt elnökünk köré csoportosuló, főleg idősebb tagokból álló klikk lobbizott az érdekében. És teszi ezt továbbra is, most már a lakosság körében, saját pártjuk jelöltje ellen agitálva, ami rossz fényt vet az MKP-ra és ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Gúta. Tegnap délután megtalálták annak a 15 éves kamocsai fiúnak a holttestét, aki még október 25-én tűnt el Gútánál a Kis-Dunában. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a szerencsétlenül járt fiú egy rendőri igazoltatás és üldözés után ugrott a Kis-Duna holtágába egy másik társával együtt, hogy elmeneküljön a rendőrök elől. Mint később kiderült, azért nem álltak meg a közúti igazoltatásnál, ÚJ SZÓ-HÍR Királyhelmec. Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a királyhelmeci Ezoterika Klub. Az 1992-ben alakult csoportosulás UFO-klubként indult, öt évvel később bővítették érdeklődéskörüket. „Személyesen találkoztunk az ismeretlen tárggyal, így Szimko Misi barátommal érdeklődni kezdtünk az ufó-téma iránt. Rengeteg ilyen témájú könyvet elolvastunk, majd eldöntöttük, hogy a nyilvánosság elé lépünk. Akkoriban idehaza még nem készült nyilvántartás a hasonló érdeklődésű emberekről. Magyar- ország felé fordultunk, ahol felfutóban volt az ufó-témakör. Felvettünk a kapcsolatot több közismert személlyel, akik azóta is rendszeres résztvevői rendezvényeinknek” - vázolta tevékenységüket Karosi Gyula, a klub vezetője. Az évek során előadóként megfordult Királyhelmecen a New York-i néhai Reviczky Kálmán ufókutató, Hargitai Károly író, Puszdemoralizálja a tagságot is” - mondta Basternák. Emiatt Ógyal- lán a párszakadás veszélye is fennáll, a kérdéssel a választások után mindenképpen foglalkozni szeretnének. Slepecká Eleonóra kérdésünkre elmondta: az ógyallai alapszervezet néhány tagja már tavaly felvetette neki, hogy jelöltesse magát a 2002-es helyhatósági választásokon. Mivel munkahelye és mintegy három éve tartós lakhelye is Ógyallához köti, már régen át szeretett volna lépni ebbe az alapszervezetbe. A végső impulzust a jelöltetése adta. Miután a jelöltállító taggyűlésen alulmaradt Basternák Lászlóval szemben, a tagok közül többen arra kérték, induljon függetlenként. „Ezt nem akartam vállalni, de miután ösz- szegyűjtötték a nevemben a szükséges támogató aláírásokat, nem utasíthattam vissza azokat az embereket, akik bíznak bennem, és alkalmasnak tartanak erre a funkcióra - mondta Slepecká. - Sajnálom, hogy így alakult, mert nem akartam ellentétet szítani. Úgy gondolom viszont, hogy képes vagyok megszólítani a magyar és a szlovák nemzetiségű választópolgárokat egyaránt, és nagyobb eséllyel tudom felvenni a küzdelmet a jelenlegi polgármesterrel, mint Basternák László.” A komáromi alapszervezetbe való visszalépésével kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit árult el, hogy nem ő indítványozta azt. Basternák Lászlóhoz hasonlóan viszont Slepecká Eleonóra is úgy gondolja, hogy az MKP ógyallai alapszervezetében kialakult helyzetet a választások után mindenképpen orvosolni kell. (vkm) mert lopott kocsival közlekedtek. A 25 éves J. A.-nak - aki egyébként már ezt megelőzően is összetűzésbe került a törvénnyel - még időben sikerült kiúsznia a partra, ahol szinte összefagyva találtak rá a rendőrök. Társát búvárok bevonásával azóta is keresték, mígnem tegnap ráakadtak a holttestére. Amint azt a rendőrség illetékesétől megtudtuk, egyik családtagja azonosította a fiút, arról azonban nem nyilatkozott, hogy a vízben, vagy a parton akadtak-e rá a holttestre. (vkm) tai Sándor az UFO Magazin fő- szerkesztője, Kisfaludy György fizikus, Lőrincz L. László író, tavaszra Müller Pétert várják. A klub megalakulásának szentelt jubileumi délutánon Szimko Mihály összefoglalta az ufoklub megalakulásának történetét, majd Strauch Irén természet- gyógyász az évezredes gyógyító technikákról beszélt, s gyakorlatban is bemutatta az egyik gyógymódot. Szivolics Vilmos reiki- mester a japán iskola tanaiba nyújtott betekintést, Czető Attila pedig a reinkarnációról szólt. Adatokkal és az útvonalak követésével illusztrált előadás volt az elveszett frigyládáról és a Grál legendáról Petrik Zoltán tolmácsolásában, ezután Jurcsák Zoltán az élet misztikájáról elmélkedett. A délutánt Szegedy László „Ismeretlen erők” és hatásaik mindennapjainkra című előadása zárta, melynek racionális, gyakorlati megközelítése visszarántotta a misztikumból a földi valóságba a jelenlevőket, (déva) Losoncon megvannak az első keserű tapasztalatok a magyarigazolvánnyal Erősödik az érdeklődés Vezekényen a falu nagy szülötteiről nevezték el az utcákat, de tettek kivételeket is Csendes lett a Kovács utca Meghalt a rendőrök elől elmenekült kamocsai fiú Megtalálták a tizenöt éves ifjú holttestét Egy klub, amely az ufókkal és az ezoterikával is foglalkozik Keresztmetszetet adtak az elmúlt tíz évből