Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-30 / 279. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 30. VENDÉGKO/WMENTÁR Véradók magánya BODNÁR GYULA Ropják harci táncukat a képviselő- és polgármesterjelöltek országszerte. Egyesek látványosan, mások kevésbé, aszerint általában, kit mi hajtott a csatába, már-már elviselhetetlen belső kényszer, melyet a hely elnyerésének, illetve megtartásának lehetősége válthat ki az emberben, jól leplezett önös érdek vagy éppen a köz igazi szolgálatának vágya, bandázó hajlammal megáldott önjelölt prédikátor rábeszélése vagy egyszerű felkérés. Az élet már csak ilyen. Indulatoktól sem mentes, sok helyütt feszülnek is egymásnak erősebben és hangosabban, mint máskor, hiszen végeredményben a helyi hatalmi pozíciók megszerzéséről van szó, melyekkel sokféleképpen lehet élni, visszaélni is, mint tudjuk. Képzavarral szólva, röpködnek névtelen telefonok, levelek és röplapok ugyancsak. Egyébiránt semmi különös. Ebben a zajban-zűrben szinte alig számít hírnek, hogy az egyik pozsonyi kórházban nem halt meg egy ember, pozitívabb változatban, életben maradt. Neki még jutott a vérkészletből, az utolsó csepp. Közben természetesen nyomban riadót fújt a kórház, megint elfogyott a vér. Az időről időre érkező segélykérő kiáltásokkal együtt ez a megint azt jelenti, évek óta folyamatosan nincs elegendő vér az életmentéshez. Hihető is, ha csupán a háztartási, a munka- és autóbalesetek egyre növekvő számára gondolunk. A szakember azt mondja, korszerűsíteni kellene a véradói hálózatot, melyen egy egész - számítógépekkel ellátott - országos rendszert értsünk. Csakhogy ennek kiépítése nagyon sokba kerülne. Erre sincs pénz. Marad a régi rendszer, illetve tulajdonképpen már a régi sem. Merthogy a vöröskereszt helyi egyesületei, melyek egykor vezető szerepet vittek a véradók toborzásában, a legtöbb településen csupán formálisan léteznek, ha egyáltalán léteznek, eredeti, sokrétű funkcióik ellátását nem igényeli senki. Csoda-e hát, ha odalett az egykori szervezőkedv, lelkesedés? Amikre még számítani lehet mint toborzókra, azok a véradóklubok, orvosi rendelők, áldozatkész nővérek, és hát vannak, akik egyedül, mindentől és mindenkitől függetlenül, önként indulnak el a transzfúziós állomások felé. De azokról sem feledkezzünk meg, akik azonnal ugranak, hajön a telefon, valakinek sürgősen szüksége van az életmentő piros nedvre. Zömük kétkezi munkás, ez mindig feltűnt nekem, ám ahogy hallom, az utóbbi években mind többen adnak vért az értelmiség, az egyetemi hallgatók, diákok soraiból. Mégis kevesen vannak, együttvéve is. Különben, leegyszerűsítve a dolgot, aligha állhatna elő olyan helyzet, hogy ha élni akarsz, vigyél magaddal vért a kórházba. Talán némi javulást eredményezne, ha a fentebb említett rendszer kiépítése mellett nagyobb társadalmi elismerést kapnának az aktív önkéntes véradók, és más formákban, mint amelyek az előző rendszerből itt maradtak. Ez is álomnak tetszik azonban, amikor eleve a munkahelyekről nem akarják elengedni őket, illetve mehetnek, ha szabadságot vesznek ki. Arra a napra, amelyen vérüket ajándékozzák - másoknak. Éppen ezért - jó volt látnom a minap, csendes estén mintegy negyven véradót egy falu művelődési házának nagytermében szépen megterített asztalok mellett, akiket ünnepélyes külsőségek között fogadott és köszöntött az önkormányzat. Nem először. JEGYZET Döbrögi bosszúja KÖVESDI KÁROLY Ráz a trolibusz, zötyögteti a népet lefelé a dombról. Minden a szokásos, csak a hátsó traktusban nézegetnek sandán egy embert az utasok, aki furcsán, féloldalasán ülve pislog fölfelé; fél fenéken, jobbra könyökölve bitorol három ülést. A tekintetek kereszttüzében magyarázkodik, ne nehezteljenek rá, a kórházból jön, valami alsó fertályi műtéten esett át, nem tud rendesen ülni. A nép kvitteli, nem morog, csak hüledezik: miért nem viszik mentővel haza? Válasz nincs, csak valami motyogásféle. Meg aztán mindenki tudja. Szegény az eklézsia. Valószínűleg ugyanaz motoszkál a fejekben: januártól lesz ez még cifrább is. A munkaadó befizeti az adókat, a polgár is befizeti az adókat, aztán, ha kórházba kerül, ismét megfizettetik vele a kosztkvártélyt az ispotályban. Vagyis háromszor fizet - egyet kap. Mert nyakunkon a szlovák Bokros-csomag. Úgymond. A Zajac-féle takarékossági csomag lényege, hogy kiiktassák a csúszópénzt és a korrupciót. S ennek legüdvö- sebb módja, hogy megfordítsák a népmesét: nem Ludas Matyi veri vissza háromszor Döbrögi uramat, hanem ismét Döbrögi páhol- ja el Ludas Mátyás alfelét. E bájos mesében csak az a bökkenő, hogy a rendszerváltás után a mindenféle privatizációkkal kiforgatott zsebek mára üresen lötyögnek, legfeljebb kenyér- és dohánymorzsa pereg belőlük, s amikor a szakszervezetek tiltakozni mernek és kompenzációt emlegetnek, azonnal röpködni kezdenek a hiányzó milliárdokról szóló költségvetési szövegek. E szövegeknek minimum két olvasatuk van: az egyik a kormányé, a másik a Ludas Mátyásoké, akiknek kezd már elegük lenni belőle, hogy minden „reform” az ő üres zsebükre pályázik. Zötyög a troli tovább, vélhetően az uniós Európa felé, fedélzetén egy csomó népmesehőssel, köztük a furcsán könyöklő pasassal. Az új mesék íróinak azért még mindig lehet tippet adni: menjenek el Ausztráliába, és tanulmányozzanak egy különös állatot. Kengurunak hívják, és hatalmas zsebe van. FIGYELŐ Polgári célpontok A The Guardian brit lap arra hívja fel a figyelmet, hogy a fontos nyugati érdekek, a nagykövetségek, a katonai létesítmények biztonságának a megszigorításával az al- Kaida egyetlen lehetősége a védtelen, „puha”, polgári célpontok elleni támadás. A baloldali napilap elemzője emlékeztet, hogy a csütörtöki kenyai turista célpont elleni támadás volt a harmadik április óta. Az al-Kaidának mindhárom akcióval sikerült teljesíteni a bin Laden által megfogalmazott hármas célt: izraelieket és nyugatiak megölni, és gazdasági károkat okozni a muzulmán világ azon részein, ahol szívesen látják őket. Alap idézi bin Laden minapi üzenetét, amelyben a szervezet vezetője arra figyelmezteti a nyugati államokat, hogy „Isten fiataljai olyan dolgokra készülnek, amelyek terrorral fogják eltölteni szíveteket, gazdasági életeteket fogja célba venni.” A lapban közlekedési szakértők rámutatnak: az izraeli gép elleni rakétatámadás kísérletével a légitársaságok vezetőinek rémálma vált valóra, mivel egy ilyen támadás ellen szinte lehetetlen a védekezés. Korszerűen: - És vigasztalódjatok, mert bizony mondom, nem a milliomosok képezik Jézus megszólított célcsoportját! (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ PRAVDA „Nem zárható ki, hogy az A típusú vírus okozta náthalázjárvány a jövő év elején Európát is eléri” - állítja a lapban Ivan Rovny országos tiszti főorvos. Szakemberek szerint a mostani időszakra készített oltóanyagok a Madagaszkárról kiinduló járvány vírusára is tartalmaznak ellenanyagot. Az Afrika partjaihoz közeli szigetországban több mint hétszáz ember halt meg a járvány során. Az oltás 70-90 százalékos védettséget jelent, az ellenanyagok a szervezetben két héten belül „lépnek működésbe”. Míg azonban tavaly Szlovákiában több mint 460 ezren oltatták be magukat, idén csak feleannyian. A szakemberek szerint a fertőződés valószínűsége most jóval nagyobb, már csak azért is, mert 2001-ben viszonylag kevesen szenvedtek a náthaláztól. Az utolsó nagyobb járvány 1995-ben „söpört végig” az országon, de az országban tavaly is több mint kétmillió embert gyötörtek légúti betegségek - főként éppen a náthaláz. HÉTVÉG(R)E Kellene vagy húsz év nyugalom- Segítség, ellopták a péni- szemet! - kiáltanak fel egy agyament népszokás okán a benini utcákon, hogy aztán a segítőkész járókelők bűnbak gyanánt találomra lefogjanak valakit, meztelenre vetkőztessék, leöntsék benzinnel és meggyűjtsák. A babona szerint ugyanis akár egy kézfogással is eltulajdonítható a férfiak legbecsesebb szerve. Ekkora marhaságért persze nem kell Afrikába menni. JUHÁSZ LÁSZLÓ- Segítség, ellopták a státustörvényemet! - kiált fel az egyszeri szlovákiai magyar is, mert nem érti, mi történik a magyar kedvezménytörvény körül. Nem érti, csak érzi, hogy itt most vele jól ki lett cseszerintve. Már megint őt nézik hülyének: ígérnek valamit, kenik a mézet a madzagra, vastagon ragad rá a sok-sok ígéret, miután pedig elhúzták előtte, eltűnik a méz a madzagról. S ki tudja, talán már madzag sem sokáig lesz.- Ez igen! - csettintettem elismerően, mikor megismertem Mikulás Dzurinda álláspontját a stá- tustörvényről. A kormányfő újfent védelmébe vette az alkotmányosságot. Most már bevallhatom, másként indult a kézmozdulat: a középső ujjamat eredetileg nem csettintésre akartam használni, hanem fel akartam tartani, nyílegyenesen a kormányhivatal felé. Aztán persze meggondoltam magam, volt nekem gyerekszobám, meg elvből nem akarok paraszt lenni. Hála istennek Dzurindának is vannak elvei, azt mondja, a magyar kedvezménytörvény „alapvetően és elvből elfogadhatatlan” számunkra. Hogy a királyi többes kit takar, azt nem részletezte, de szerintem az önök és az én nevemben is beszélt. Attól én már eleve viszketni kezdek, ha valaki helyettem fogalmazza meg a véleményemet (Veled vagyunk, Viktor!), és csak hosszas utánajárással, újságolvasással és tévénézéssel tudom kideríteni, mit is gondolok én, a mezei választópolgár mondjuk a státustörvényről. Bár ezen sem csodálkozhatom, hiszen bölcs kormányfőnk azt is tudja, mit tudhat Csáky Pál. A miniszterelnök-helyettesnek ugyanis - Dzurinda szerint - „nem lehetnek olyan információi”, hogy az EU képviselői számára elfogadható lesz a módosított törvény. Ezt tehát Csáky nem tudhatja kormányfői engedély nélkül. Én meg azt nem tudom, mi baja Dzurindának a kedvezménytör- vénnyel. Hajói emlékszem, a legfőbb két kifogása mára okafo- gyottá vált: a tájékoztató irodákkal és az oktatási támogatásokkal már aligha lehet gond a módosított javaslatban. Akkor meg mi a bibi? Az, hogy kevés szó esik a külföldi szlovákoknak kedvezményeket biztosító jogszabályról? Az, hogy senki sem firtatja, milyen polgári szervezetek kaptak Amerikából ropogós dollárhegyeket a parlamenti választások előtt? Azt, hogy a sokszor ragozott polgári elvek és a még többször emlegetett antidiszkriminá- ció megvalósításánál már megint másodrendű állampolgároknak Ezt tehát Csáky Pál nem tudhatja kormányfői engedély nélkül. érezhetjük magunkat? De inkább abbahagyom, hiszen én sem kérdeztem meg Dzurindát, mit tudhatok és mit nem. Azt viszont tudom, hogy Rudolf Schuster ezen a héten sem okozott csalódást, menetrendszerű pontossággal megérkezett a soron következő elnöki hülyeség. Államfőnk - aki egyébként köszöni szépen, per pillanat jó egészségnek örvend - kitalálta, hogy milyen jól jönne neki így karácsony előtt mondjuk 450 ezer korona. Méghozzá fájdalomdíj gyanánt, hiszen a két évvel ezelőtti betegeskedése és félrekezelése folytán neki megítéltetett kilencezerrel ő be nem éri. Ennyi járna hivatalosan, legalábbis ä pozsonyi Dérer Kórház szakértői szerint, akik nyilván ehhez sem értenek. Elnökünk gondolt tehát egy merészet, és most szeretne majd félmilliót kifacsarni elfakadt vastagbeléből. Nekem meg a rossz májam lépett működésbe, és elkezdtem számolgatni. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter szerint a kórházakban napi hatvan koronából per kopf ki lehet hozni egy átlagos beteg elhelyezését. Ebben már benne van a tiszta (?) ágynemű és a leveske is. Na már most, 450 ezer osztva hatvannal, az ugye 7500 nap, vagyis húsz és fél év. Azt javasolnám, hogy Rudolf Schuster természetbeni juttatásként ne pénzt kapjon a kórháztól, hanem lakhatási lehetőséget, valamelyik kórteremben, húsz és fél évig. Törvényeket kórházi ágyban is aláírhat, ebben már gyakorlata van, kaphatna egy tévéstábot és egy játékvonatot is. Csak még annyit kérnék, hogy a kacsája tartalmát ne a mi fejünkre borítsa naponta. köztünk Sergej Kozlík szelleme. Pénzügyminiszterként annak idején ő találta ki, hogy az állam a hozzá tartozó biztosítottak esetében még a minimálbér után sem fizeti be a kötelező társadalombiztosítást. A gyermekek, a szülési szabadságon lévők, a munkanélküliek természetesen ugyanúgy betegek, mint bárki más, vagyis az ő költségeiket is a többieknek kell előteremteniük. Ha nem fizetnénk, bennünket simán lecsuknának, az államnak elég a parlamenti szavazógép. A jövő évi költségvetés alapján az állam a nyugdíjjárulékot már majdnem a minimálbér után fogja fizetni, az egészség- biztosítást viszont továbbra is nevetségesen alacsony kivetési alapból számolják ki. Vagyis Kozlík ötlete vígan tovább él. Márpedig aki ilyenben csal, az iránt nehéz bizalommal lenni egyéb területeken. Talán még egy évig kivárhatunk, hiszen olyan véleménnyel is találkozunk, hogy ha majd az egészségügy nem pazarolja az oda juttatott pénzt, akkor a magukat az állam gazdáinak érzők is esetleg hajlandók lesznek eleget tenni a kötelezettségeiknek. Ebből pedig az is következik, hogy ha már nem kell tovább eltartanunk az állam biztosítottjait, akkor esetleg számunkra is csökkenthetik a kötelező elvonásokat. HETI GAZDA(G)SÁG A cél előtt a szalagot nézzük TUBA LAJOS Remeg a léc, Mikulás Dzurinda a héten nagyon vékony jégre tévedt. Lassan két hónapja emésztgetjük a tényt, hogy januártól újabb bőrt húznak le rólunk. Ettől majd egyszer jobb lesz, vigasztaljuk magunkat. Ä cechet mi fizetjük kedves politikusok, tessék tehát a mi kívánságunk szerint énekelni - várhatjuk el teljes joggal tőlük. Márpedig aki 78 parlamenti szavazattal akarja felforgatni az országot, az ne lépjen félre, hanem csak a feladattal törődjön. Nem várhatja el tőlünk senki, hogy miközben kiforgat a vagyonúnkból, szótlanul figyeljük a duhajkodását. A jelenlegi Dzurin- da-kurzus akár Ficóék kormányba emeléséig is elvezethet, akkor pedig a januári áldozatvállalásunk egy fikarcnyit sem ér. Kedd estig még olyan időszak van, amikor az adóinkból tartott politikusi luxuskocsik szívesen állnak meg falusi kultúrhá- zak előtt. Ha tehát belebotlanánk valamelyik szlovák kormánypolitikusba, emlékeztessük rá, hogy apróságokért nem érdemes kockáztatni a szebb jövőt. Pedig lett volna, ami emlékeztesse őket, hogy még nem nagyon érezhetik magukat magas lovon. Elég volt egy rekordnagyságú külkereskedelmi hiány és a büszke korona újra fejest ugrott a mélybe. Figyelmeztetve politikusékat: korán kezdték hitegetni magukat, hogy már egyenesben vannak. Ahhoz azért egy kicsit többet kellene dolgozni. Egyébként pedig örülhettek is volna. Az Európai Unió kompromisszumos javaslatként egész sor engedményt jelentett be, így a fennmaradó három hét alatt éppen le is zárhatnánk a tárgyalásokat. Csak halkan jegyezzük meg, Szlovákia esetében egyre több nyugati ország kezd gyanakodni, hogy a menyHa nem fizetnénk társadalombiztosítást, minket simán lecsuknának. asszony azért nem teljesen szeplőtlen, így valóban nem kellene felesleges virtuskodással felhívni magunkra a figyelmet. A szeplősség itt a gazdaság erejét jelenti, ületve azoknak a fogadalmaknak a valóságtartalmát, amelyeket a csatlakozási tárgyalások hevében ejtettek el a nevünkben. Örülhetünk a vidék- fejlesztés címén megítélt nagyobb pénznek is és kíváncsian várjuk, hogy az MKP irányítása alatt az elkövetkező két évben ebből mennyit nyel el a nagyüzemi mezőgazdaság. Eddig még nem nagyon győztek meg bennünket arról, hogy ezentúl másoknak több jut belőle. Történtek azért itthon is említésre méltó pozitívumok. Az igazságügyi minisztérium jövőre minden járás- bíróságon bevezeti az ún. bírósági menedzsmentet. Ez okos dolog, s hogy eddig miért nem került rá sor, azzal Ján Carnogurskynak kell elszámolnia. A közlekedési miniszter pedig leállíttatta a vasutak felhőkarcolójának építését. Ezt jó hallani, eddig inkább csak azt láthattuk, a közpénzeket nagyban faló állami cégek felettébb luxus dolgokat engednek meg maguknak. Lehet, hogy ezek nem világrengető dolgok, de ha hetente legalább egy ilyennel találkozunk, azonnal jobb a közérzetünk. A héten egyébként megkezdődött a jövő évi állami költségvetés vitája. Ez az első anyag, amellyel az új hatalom az előző parlamenti ülésen elfogadott szörnyűségek után végre kedvező irányba befolyásolhatja az életünket. December első két hetében majd azt vizsgáljuk, ennek az elvárásunknak mennyire felelt meg. Az már nyilvánvaló, hogy finoman szólva nem akartak mindent egyszerre megoldani. így azután bizonyos formában továbbra is jelen lesz
