Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-28 / 277. szám, csütörtök

22 Sport - hirdetés ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 28. Urblík József visszatért szülővárosába, Ipolyságra, ahol klubot vezet, edzősködik és lövi a gólokat Holnap diákcsapatok sakkversenye Nagymegyeren Félév a felemelkedés jegyében Együtt a csapat. Álló sorban (balról) Fógel Ferenc gyúró, Gabriel Wurczel, Alexander Kronka, Urblík József, And- ruska Csaba, Urblík Norbert, Tóth Péter, Petrás István. Guggolnak: Styahula Tamás, Máté Marian, Bartal Béla, Tóth Károly, Nagy Vilmos, Ivan Kovács, Seres Imre, Lackovsky László. A keret tagjai még: Csomó Tihamér (ka­pus), Sztudva László, Smiknya Lajos, Mihalovics Ervin és Zsóka Patrik (mezőnyjátékosok). (Archívum) Emlékeznek még Urblík Jó­zsefre, a kilencvenes évek egyik gólerős I. ligás csatárá­ra? A Bardejov-FC Kosice- Bardejov-Hradec Králové-Ri- mavská Sobota-Prievidza él­vonalbeli pályát végigjárva tavaly egy évre egy alacso­nyabb osztálybeli osztrák csa­pathoz szegődött. J. MÉSZÁROS KÁROLY Idén nyáron visszatért szülőváro­sába, Ipolyságra. A három eszten­deje a járási bajnokságban vergődő helyi FK Slovanba. Hármas szerep­körbe: játékosnak, edzőnek és klubvezetőnek. Miért szánja rá magát egy kiváló csatár, hogy öt osztállyal lejjebbre ereszkedjen a labdarúgás sűrűjé­be? „Láttam, milyen borúlátó han­gulat uralkodik a csapat körül, mi­csoda alacsony szinten játszottak a fiúk. Ez az állapot találkozott min­denkori vágyammal, ami nem volt más, minthogy egyszer végre ha­zajönni, befejezve á játékosélet vándorlásait. Lehetőséget kaptam a várostól a vállalkozásra, s nyá­ron - egy-két segítővel - átvettem a klubot, amely már a tengődés és a kimúlás határán táncolt. Ha nem teszem meg, talán el sem indulnak a bajnokságban. Szétesőfélben volt a társaság.” Nem maradt tétlenkedni való ide­jük, néhány hét alatt kellett összerázni a tízezer lakosú határ­város csapatát, hogy rajtra készen várhassák az őszi idény kezdetét. „Kényszerhelyzetben és gyorsan cselekedtünk, így fordult elő, hogy szinte egy személyben ma­radt rám a klubvezetés és az edzői munka. Segítőim már akad­nak, s fokozatosan bővítjük majd a vezetőséget is.” Hazatelepülése nyáron a többi já­tékost is visszatartotta. Öccse, Norbert is hazament, így a kilátás­talan helyzet miatt távozni ké­szülők is meggondolták magukat, s maradtak. Urblíkék az edzéseken elhitették a fiúkkal, hogy mind­nyájan tudnak focizni, s mint az őszi bajnoki szereplésük bizonyí­totta: egyre jobban belelendült a csapat. Az idény végén hatpontos előnnyel vezeti a lévai járási baj­nokságot, egyszer sem kapott ki, s a 15 fordulós menetelésből tizen­hármat megnyert. Legnagyobb el­lenlábasa, a nagysallói együttes otthonából is elhozta a pontokat, igaz, bíróverés után a zöld asztal­nál ítélték neki. Legnagyobb gól­gyárosai az Urblík fivérek: Józsi 22-szer, Norbi 16-ször zörgette meg az ellenfelek hálóját. „Lokál- patrióták alkotják a csapatot. Akik maradtak, többnyire csak ságiak. Fűti őket a bizonyítási vágy, látni az edzéseken, mennyire szívükön viselik az eredményességünket. Ezzel a játékosállománnyal az V. ligában a helyünk, ezért tavasszal a feljutás a célunk. Biztos vagyok benne, hogy abban a bajnokság­ban sem játszanánk alárendelt szerepet. Persze, minden a le­hetőségeinken, s azon múlik majd, milyen lesz a támogatottságunk a városban.” Egyelőre az ipolysági néző újra visszatalált a pályára. Még az ide­genbeli mérkőzésekre is szép szá­mú közönség kíséri el a csapatot. Korábban száz-százötvenen jár­tak a hazai meccsekre, ősszel öt­száz alá nem süllyedt egyik hazai bajnoki látogatottsága sem. „Szó­rakoztatjuk az embereket, akik örülnek, hogy újra közkedvelt lett városunkban a foci” - sorolja munkájuk első gyümölcseit Urb­lík József. Nem bánta meg, hogy játékosként, edzőként és ve­zetőként egyszerre lépett az ipolysági futball színterére: „Én akartam itt futballozni, nem erőltetett senki. ízlik még a játék, megy is, így nincs okom nem foly­tatni. Ráadásul itt nevelkedtem, klubomnak visszaadhatom azt, amit egykor belém neveltek. Edzőként eddig nem volt nehéz dolgom, mert az eredmények ma­gukért beszélnek. Nehezebb lesz majd, ha megcsappannak a sike­rek. Vezetőként vár rám talán a legtöbb teendő. Stadionunk ugyanis katasztrofális állapotban van. Minden úgy maradt, mint ifista koromban volt. Mintha az­óta senki sem nyúlt volna hozzá semmihez - sajnálkozott egy ki­csit, de gondolatban már a meg­oldás lépésein járt az esze - Ősszel sikerült az épület tetőzetét és a fűtést rendbe hozni, télen a belső munkálatok várnak ránk.” Nyártól kezében az ipolysági lab­darúgás jelene és jövője. További felemelkedése is. A profi boksz fenegyereke nagyon jól érzi magát Tyson: Megjavultam! MTI-INFORMÁCIÓ New York. Mike Tyson, a profi boksz hírhedt fenegyereke azt ígé­ri, hogy a jövőben a kötelek között nyújtott (sport)teljesítményével, s nem botrányaival hívja fel magára a figyelmet. „Most nagyon jól érzem magam, boldog vagyok. Elegem van abból, hogy mindig butaságokat csinálok. Az utóbbi hónapokban óriási válto­záson mentem keresztül, rendbe jött a magánéletem, megjavultam” - mondta a február 22-re tervezett, Clifford Etienne elleni, memphisi csatája sajtótájékoztatóján az ame­rikai öklöző. A hajdan világelső júniusban kiüté­ses vereséget szenvedett a brit Lennox Lewistól, s azóta egyetlen mérkőzést sem vívott. Eddigi mérlege: ötvenhárom meccs, negyvenkilenc győzelem, négy vereség. Következő ellenfele huszonnégy győzelem mellett egy-egy döntetlennel, illetve ve­reséggel rendelkezik. Mike Tyson ugyanott, a memphisi Pyramid Arénában kapott ki Lewistól, ahol legközelebb újra ringbe száll. MTI-HÍR Ankara. Áprilisban vagy májusban kezdődik a törökországi Forma-l­és pálya építése, miután Hermann Tilke főtervező elfogadta a kijelölt helyszínt. A német szakember teg­nap tartott helyszíni szemlét Isz­tambul keleti részén a szövetség el­nökével, Mumtaz Tahinciogluval. „Örülök annak, hogy dimbes-dom- bos terep ad majd otthont a pályá­nak. A pilóták és a szurkolók is elé­gedettek lesznek azzal, hogy a la­pos, gyors szakaszokat emelkedők követik” - mondta Tilke. A német mérnök fantáziáját dicséri a malaj­ziai Sepangban lévő Forma-l-es létesítmény: a Kuala Lumpur mel­letti versenypálya a legkorszerűb­bek közé tartozik a világon. A törö­kök szerint hamarosan megkötik a 2005-től érvényes szerződést Ber­nié Ecclestone-nal, az autósport elitkategóriájának első számú ve­zetőjével. A törökországi futam öt­lete szerves része a hosszú évek óta megszokott versenynaptár radiká­lis megváltoztatásának. A tervek szerint 2004-ben a kínai Sanghaj, ületve Bahrein is felkerül a Forma- 1 térképére. Hagyományalapítás ÚJ SZÓ-ELŐZETES Nagymegyer. Csallóközi meghívá­sos sakkviadal lesz holnap a város­ban, öttagú diákcsapatok részvételé­vel. Először rendeznek ilyen ver­senyt Nagymegyeren, s mint Szabó Vendel főszervező elárulta: hagyo­mányalapításnak leszünk tanúi. „Régóta foglalkozunk gyerekekkel. Nincs más célunk, mint újabb játék- lehetőséget nyújtani nekik. Azért vá­lasztottuk a csapatversenyt, mert rit­kábban rendezik, mint az egyéni vi­adalokat, viszont vonzóbb, érdeke­sebb a résztvevők számára. Itt egy- egy egyéni vereség is hozhat sikert, ha a többiek jól helytállnak. Annyit már most elárulhatok: jövőre is lesz folytatása a versenynek.” Pénteken 11 órakor a helyi művelődési házban hat csapat ül asztalhoz: Dunaszerdahely, Alistól, Bős, Dióspatony, Komárom és Nagymegyer. Vajon melyik lesz az első győztes? (jmk) Jégkorong Extraliga, 28. forduló: jól ment az esélyeseknek Nincs változás az élen ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Minden a papírforma sze­rint alakult az élvonalbeli hokibaj­nokság legutóbbi játéknapján. Az Extraliga négy kimagaslóan legjobb együttese biztosan nyert, s elhúzott a középmezőnytől. Az éllovas tren- cséniek és a bajnok Slovan hazai jé­gen aratott biztos győzelmet: a ka­tonák a szívós szakolcaiak felett dia­dalmaskodtak (4:2), a kékek pedig a liptószentmiklósiakat iskolázták le (5:1). Idegenben magabiztosan hokizott a kassai és a zólyomi gár­da, a kelet-szlovákiaiak Poprádon (5:1), a Zvolen pedig az újonc iglói- ak otthonában nyert (5:2). Már he­tek óta kirobbanó formában van Lubomír Kölnik, a zólyomiak ruti­nos csatára, aki kedden kora este kétszer talált a sereghajtó hálójába. 1. Trencín 28 16 1 7 0 4 100:50 57 2. Kosice 28 16 1 4 0 7 86:61 54 3. Slovan 28 15 1 5 2 5 89:61 52 4. Zvolen 28 15 1 4 0 8 96:65 51 5. Skalica 28 13 0 1 014 73:65 40 6. Martin 28 13 0 0 1 14 70:65 39 7. Poprad 28 8 2 4 2 12 70:94 32 8. Mikulás 28 8 1 5 2 12 71:100 31 9. Zilina 28 8 0 2 1 17 70:85 26 10. Sp.N.V. 28 2 1 4 021 46:125 12 A csapat neve után a következő számok találhatók: mérkőzések száma, rendes játékidőben aratott győzelmek (3 pont), hosszabbítás­ban kiharcolt győzelmek (2 pont), döntetlenek (1 pont), hosszabbí­tásban elszenvedett vereségek (0 pont), rendes játékidőben elveszí­tett meccsek (0 pont), gólarány, pontszám. A holnapi, 29. forduló műsora - 17.00: Trencín-Zilina (játékvezető: Ország - az eddigi eredmények 3:5, 9:2, 3:0), Skalica-Slovan (Beniac- 2:5, 0:1, 2:3), L. Mikulás-Poprad (Jonák - 1:1, 2:3 hosszabbítás után, 5:2), Kosice-Sp. N. Vés (Ja- kubec - 8:2,0:3,3:1), Zvolen-Mar- tin (D. Konc - 2:1 hosszabbítás után, 4:1, 2:5). (zsi) A trencséni Miroslav Kovácik (felül) a szakolcai Boris Flamíkkal csatázik a palánk mellett (TASR-felvétel) Komárno, Eötvösa 3062 Nitra, Farská 9 www.cps.sk tel.: 035 / 772 69 01 tel.: 037 / 741 50 01 A Cseh Biztosító - Szlovákia életbiztosítása egyszerre több kedvezményt kínál: 1 A Cseh Biztosító - Szlovákia életbiztosítása védelmet nyújt élete nehéz időszakában (súlyos betegség, baleset, elhalálozás, rokkantság). 2 Váratlan helyzetben a Cseh Biztosító - Szlovákiánál már a szerződéskötést követő naptól biztosítva van pénzügyileg. 3 A Cseh Biztosító - Szlovákiánál elhelyezett pénze előnyösen kamato­zik, és a biztosítási idő lejárta után a hozadékrészesedéssel együtt fizetik vissza. 4 A Cseh Biztosító - Szlovákia a biztosítási díj rendszeres és megfelelő összegű befizetése esetén jelentős engedményeket ad, amelyek elérhetik a 21 %-ot is. 5 Csak a Cseh Biztosító - Szlovákia kínál olyan életbiztosítást, amelyhez YES* hitelkártyát kaphat. 6 A YES hitelkártyával, amelyet díjtalanul állítunk ki Önnek, pénzt vehet ki a számlájáról. A kiállítás pillanatától a számlán 15 000 Sk áll rendelkezésére, amelyet akkor használ fel, amikor éppen szüksége van rá. 7 A Cseh Biztosító - Szlovákia | a Cseh Biztosító hagyományaira | és minőségi szolgáltatásaira épít í 827-ben alapították, és Csehországban több mint 4 millió életbiztosítást vezet. A Cseh Biztosító í u Közép- és Kelet-Európa erős és S tapasztalt biztosítója. ™ "ö> Tájékozódjon szaktanácsadóinknál, akik olyan biztosítási szerződésterve- J, zetet készítenek, amely megfelel az f Ön elképzeléseinek és lehetőségeinek. ^ cn * CESKÁ POISfOVNA - SLOVENSKO a különbség a biztosításban van UP 725 Tavasztól kezdik építeni a török Forma-1-es pályát Szerződéskötés előtt

Next

/
Thumbnails
Contents