Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-27 / 276. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 27. KOMMENTÁR Nyugdíjas a csúszdán PÁKOZDI GERTRÚD A kormány már jelezte: jövő év júliusától 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Átlagosan körülbelül 300 koronával. Az árak - bejelentették - már januártól nőnek. így nyilvánvaló, hogy az év első felében annyiból kell kigazdálkodniuk a nyugdíjasoknak az általános drágulás miatti többletkiadásaikat, amennyiből most kénytelenek megélni. A Dzurinda-kabinet azért nem javasol nagyobb emelést, mert - mint indokolja - a költségvetésbőltöbbre nem futja. Ha pedig a kérdésben végső szót kimondó parlament úgy határozna, az év elejétől esedékes áremelések miatt újévre tenné a jövő évi nyugdíjemelés időpontját, pénzhiány miatt az 5 százalékosnál még szerényebb mértékű lehetne csak az emelés. Annak az ígéretnek a teljesítését, hogy jövőre már vagy a létfenntartási költsége, vagy az átlagkeresetek növekedése arányában emelnék a nyugdíjakat, egyelőre elodázta a parlament. Nem lenne rá fedezet. Majdnem mindenki állítja, hogy a mostani nyugdíjrendszer rossz, és mielőbb meg kell reformálni, ha el akarjuk kerülni a társadalombiztosító fizetésképtelenné válását. Ezt már a nyugdíjasok se nagyon vitatják, hiszen a rendszerváltás óta szinte állandóan ezt duruzsolják a fülükbe. De a rossz rendszer megváltoztatásáért eddig még nem sokat tettek. Ebben a Mikulás Dzurinda vezette előző kormány sem erőltette meg magát. Az érvek ismertek: egyrészt pénz nem volt rá, de főképp a politikai akarat hiányzott. Most úgy tűnik, a reformra pénz is kerül, meg a politikai akarat se hiányzik, de nyilvánvaló, hogy a mégoly eredményes végrehajtása esetén sem profitálnak ebből a sikerből a mostani nyugdíjasok vagy a nyugdíjkorhoz közeledők. Ők még a sokat szidott, de érvényes rendszer szerint kapják járandóságukat, és az államnak ehhez kell igazodnia. Ha pedig pénzhiányra hivatkozva kénytelen elodázni a létfenntartási költségek vagy az átlagkeresetek emelkedését követő nyugdíjemelést, akkor jobban tenné, ha nem felejtene benne a költségvetési javaslatban olyan tételeket sem, amelyek például a képviselők, az államfő, a kormánytagok fizetésének 5 százalékos valorizációjával számol. Hasonló, nem éppen „az olcsóbb államot” elvhez igazodó tétel több is van a tervezetben, ezért aztán ne csodálkozzon senki, ha a parlamenti ellenzék, a szakszervezet, a nyugdíjasok szövetsége azonnal „kiszúrja” az ilyen számokat, mondván: a képviselők elsősorban magukra gondolnak. Könnyű demagógnak minősíteni az így érvelőket, de ha a kormány úgyszólván kínálja az olcsó érveket, akkor nehéz ésszerűen kivédeni. És akkor előfordulhat, hogy rohamos népszerűségvesztése miatt ismét reformlassításra kényszerül a kormány. Pedig ezt még a szociális csúszdán ülő nyugdíjasok sem szeretnék. JEGYZET Olaj folt az úton SZÁSZI ZOLTÁN (Dezső emlékére.) Csak megyek, robogok ezen a girbegurba tájon, villannak szemembe a mindig szembejövők, a rohanók, a surranó csendes luxusgépek. Rohannak, rohanok valamilyen képzelt vagy valós feladat felé, megoldani, eladni, letudni, aztán rohanás vissza. Az út mellett pedig szaporodó emléktáblák, kicsi keresztek egész erdeje van már. Olajfoltok, amelyek elkopnak egy idő után. Horpadások és festéknyomok a szalagkorlátokon, ezek is előbb- utóbb kijavítódnak. Néhány üvegcserép, hűtőbordázat ripi- tyára tört darabja bujkál még aztán évekig a fűben. Valahol a fák között pedig a riadt lelkek figyelik az utat, varjúkárogásba öltözve és megrettenve a pillanattól, amely más dimenzióba repítette őket. Meghalt egy barátom. Ostoba véletlen, pillanatnyi figyelmetlenség, egy kusza másodperc tört része vitte el őt is. Sokáig kereste magát, csinált annyi mindent, próbált poklokat és mennyországot, tanult, élt, szeretett. A krisztusi kor megél- tével megcsillapodott, felfény- lett benne a hit, megerősödött benne és megtalálta élete értelmét. Csodák és álmok közt építette ezt az új, másabb életét. Aminek egy olajfolt az úton véget vetett. Nézem az arcom a tükörben, egyidősek voltunk. Nézem a kezem. Én fogok, simogatom a gyerekeim fejét, számhoz emelem a kávét, a köszöntő poharat, az ételt. Az anyag és szellem egységében. Ő már csak anyag. Pedig gyerekei vannak, szeretett könyvei várják még sokáig a fellapozó kéz érintését. Orgonáján a hosszú ujjak csapta apró szellők nem fényesítik tovább a billentyűket. Kedvese haját se simítja félre többé. Törékenység. Elmozdult idő az elmozdult térben. Meghalt egy barátom, és nem tudom összerakni az asztalról lehuppant csészémet. Egy folt, törmelék, egy apró ima minden elmulasztott pillanatért. Néha meg kéne állni. Hogy beérjük magunkat. Egyedül a keserű pohár nem múlik el, az nem törik el soha. FIGYELŐ GARAMVÖLGYE A Szövetség a Közös Célokért lévai regionális irodája eddig négyezer magyarigazolvány-, továbbá harminc hozzátartozói, 75 pedagógus- és 196 diákigazolvány-kérelmet továbbított a magyarországi szerveknek. Ezt Erdélyi János, az iroda vezetője nyilatkozza a Garamvölgye legújabb számában. A Lévai járás Pohronie című szlovák hetilapjának havonta megjelenő magyar melléklete beszámol arról, hogy a Reviczky Társulás Lévai kalendárium 2003 címmel a karácsonyi könyvpiacra egy 130 oldalas kiadványt jelentet meg, amelyben bemutatkoznak a város magyar intézményei, szervezetei és a Léva vonzáskörzetébe tartozó falvak. A kalendáriumban a naptári részen kívül a város és a környék magyarságára vonatkozó számos írás olvasható, s közlik a régióból származó írók, költők, képzőművészek egy-egy alkotását is. A Garamvölgye megszólaltatja Halász Gyulát, az ötven évvel ezelőtt alakult Garam Menü Népi Együttes művészeti vezetőjét, aki az elmúlt évtizedekről, a jelenről és a tervekről nyüatkozik. Gondolnak az utánpótlásra, Kis Garam Menti Népi Együttes néven gyermekcsoportot is szeretnének létrehozni. Az együttes a jövő évre meghívást kapott egy törökországi, isztambuli nemzetközi folklórfesztiválra, amelyen nagyon szívesen részt is venne. '„Sajnos, az útiköltséget a táncosok nem tudják kifizetni, ezért szponzoroktól, alapítványoktól remélünk segítséget” - mondja Halász, (korp) TALLÓZÓ PRAVDA A forgalmazók nem várták meg a fogyasztási adó januári emelését, mert a rövid cigaretta csomagjáért már szombattól 3,50-4 koronával, a hosszabb csomagjáért pedig átlagban 1,50 koronával fizettetnek többet a dohányosokkal. „Az áremelés oka, hogy nincs elég cigaretta a piacon, hiszen a forgalmazókon kívül más vállalkozók is érdeklődni kezdtek az árusítása iránt” - nyilatkozza a lapnak Róbert Potocky, a Mediap- ress ügyvezetője. Ezt Dusán Barczi, az egyik legnagyobb szlovákiai forgalmazó ügyvezető igazgatója is megerősíti: szerinte bizonyos körök két napon belül a teljes havi szlovákiai keresletnek megfelelő készletet vásároltak fel. „Már második hete meg-megjelennek nálunk olyan ügyfelek, akiket azelőtt végképp nem ismertünk és egy- vagy kétmillió koronáért cigarettát akarnak vá- Géza, a tanító néni szerint jó lenne, ha időnként elbeszélgetnél a gyerekkel. Az e-mail címe: takacsgezuka ku- sárolni tőlünk” - mondja Milos Ma- kac axelero pont hu. (Lehoczki István rajza) cega, a Dohányáru-forgalmazók Társulásának elnöke. A ciprusi probléma megoldása nagyon nehezen képzelhető el a görög-török ellentét jelentős mérséklése nélkül Csalatkozni vagy csatlakozni? Az utóbbi hetekben előtérbe került a csaknem harminc éve megosztott földközi-tengeri sziget, Ciprus jövőjének kérdése. Ennek több oka van: az ENSZ főtitkára által nyilvánosságra hozott rendezési terv; az Európai Unió közelgő dániai csúcstalálkozója, amelyen nagy valószínűséggel Ciprust is meghívják; a török választások eredménye; az EU és a NATO közötti megállapodás az „európai haderőről”. ONDREJCSÁK RÓBERT Bár a köztudatban úgy él, hogy Ciprus jelenlegi megosztottságának legfőbb okozói a törökök, a görögök pedig csak áldozatok, valójában a probléma összetettebb. Ciprus török fennhatóság alatt volt a XVI. századtól egészen 1878-ig, amikor a balkáni konfliktust lezáró tárgyalások során Nagy-Britannia elfoglalta a szigetet, amely stratégi- aüag fontos volt a britek számára, hiszen az Indiába vezető legrövidebb, földközi-tengeri útvonal mentén fekszik. A sok évszázados török fennhatóság eredményeképpen a szigeten jelentős számú török népesség telepedett meg (a lakosság körülbelül 20 százaléka), bár az „őshonos” görögök továbbra is nagy többségben maradtak. A két nép együttélésével évszázadokig nem volt semmi probléma a Török Birodalmon belül (a mai Görögország is csak a XIX. század folyamán szakadt el folyamatosan a törököktől), sőt a görögök saját területeiken kívül a birodalom szinte minden nagyobb városában éltek és kereskedtek. A törés a görögök XIX. századi szabadságmozgalma (a kölcsönös kegyetlenkedések) és végleg pedig az első világháborút követő területrendezések következtében állt be. Az első világháborút követően nagyszámú törököt telepítettek ki Görögországból, de hasonlóan szinte a teljes görög népességet kiűzték Törökországból. Abban az időben szűnt meg végleg a több évezredes hagyományokra visszatekintő görög népesség és településrendszer Kis-Ázsia égei-ten- geri partvidékén. Ezek az események annyira megkeserítették a görögök és a törökök viszonyát, hogy máig nem normalizálódtak a kapcsolataik (sőt, egyes vélemények szerint a XX. század második felében csak a két ország NATO-tagsá- ga és a hidegháborús helyzet mentette meg őket a kölcsönös háborúskodástól). Mindez persze visszatükröződött a Ciprus körüli helyzetben is, és még inkább megnehezített minden próbálkozást a megbékélésre. Miután a britek kivonultak Ciprusról, megkezdődött a máig tartó vita a sziget jövőjéről. Az ország stabilitása a függetlenség elnyerését követően nagyon ingatag volt, elsősorban a helyi törökök és görögök között folyó vita következtében, amely az egyes népek hatalomban való részaránya miatt folyt. Nem sokkal a sziget függetlenedését követően Görögországban egy katonai junta jutott hatalomra, amely döntő szerepet játszott a helyzet további romlásában. Ciprust Görögországhoz akarták csatolni, ezért megbuktatták Makari- osz érseket, az ország első emberét, aki a ciprusi függetlenség jelképe volt. Csakhogy Ciprus Görögországhoz való csatolása természetesen elfogadhatatlan volt Törökország számára, amely felelősnek érezte magát a ciprusi törökökért, továbbá stratégiai érdekeit is sértette volna egy ilyen lépés. Ebben a helyzetben a török hadsereg 1974- ben partra szállt Cipruson, és elfoglalta a sziget területének harmadát (azokra a hangokra, amelyek bírálták az elfoglalt terület nagyságát, mondván: Ciprus lakosságának csak kevesebb mint negyede török, azt válaszolták, hogy a ciprusi török népesség a mezőgazdaságból él, ezért szüksége van a nagyobb területre). Az elfoglalt területekre fokozatosan telepesek kerültek Anatóliából, mivel így akarták növelni a törökök részarányát (ezért is bírálták Ankarát, mondván: a betelepített törökök nem képesek azonosulni a hagyományos ciprusi multikulturalitással). Kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, amelyet viszont senki sem ismert el, kivéve természetesen Ankarát. Az említett események következtében Ciprus gyakorlatilag kettészakadt: egy északi, török részre, amely azonban valójában „bábállam”, az észak-ciprusi török vezetés Ankara „meghosszabbított keze” a szigeten, valamint egy déli részre, amelynek kormánya formálisan egész Ciprust irányítja, valójában viszont csak a görögök lakta területekre terjed ki hatalma. Az északi és a déli részt elválasztó demarkációs vonalat ENSZ-csapatok ellenőrzik (köztük szlovákiai katonák is). Az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat is a „ciprusi” kormány vezette le az egész sziget nevében. Csakhogy Brüsszel eddigi kijelentései alapján nem igazán rajong azért, hogy Ciprus megosztottan kerüljön be az EU-ba, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy bár elméletileg az egész szigetet felveszik, valójában a török megszállás miatt csak a déli A két ország megegye- zése-beleegyezése nélkül nincs rendezés. rész esetében valósul meg a tagság. További probléma, hogy Törökország kijelentette: ha Ciprus a jelenlegi formában lesz EU-tag, Ankara annektálni fogja a sziget déli részét. A megoldást nehezítik az Athén és Ankara közötti ellentétek is, mivel gyakorlatilag a két ország megegyezése-beleegyezése nélkül nem lehet rendezés - a ciprusi görög, illetve török közösségben érvényesülő ankarai és athéni befolyás miatt (igaz, ez a befolyás sokkal inkább érzékelhető a törökök esetében). A két rivális ország vitája már európai méretűre növekedett, mivel megoldatlansága már évek óta akadályozza az Európai Unió és a NATO közötti megállapodás megkötését, amely lehetővé tenné, hogy az EU a jövőben felhasználja az Észak-atlanti Szövetség infrastruktúráját saját katonai akcióihoz. Törökország attól tart, hogy ha az Európai Unió képes lesz saját hadműveleteket végrehajtani, a török befolyás a balkáni térség jövőjére meggyengül, mivel Ankara nem EU-tag (és sokáig még nem is lesz, ha egyáltalán felveszik), ezért nem tud beleszólni a potenciális akciók tervezésébe és irányításába. Ezért a NATO-n belül blokkolja az EU-val kötendő megállapodást, amely ilyen irányba vezetne. A megoldás az lehetne, ha az EU bizonyos török érdekeket is érintő kérdésekben kötelezné magát az Ankarával folytatandó konzultációkra (ne feledjük, Törökország többé-kevésbé regionális hatalomnak számít saját „stratégiai környezetében” és az USA erőteljes támogatását is élvezi). A problémáról szóló tárgyalásokon, amelyeken az amerikaiakon és a törökökön kívül a britek és a franciák vettek részt, tulajdonképpen megszületett egy javaslat, amely szerint Törökország bizonyos formában konzultálási jogot kap a Balkánt, az Égei-tengert és Ciprust érintő akciók esetében. Ezt a megoldást viszont Görögország tartja túlzott engedménynek, így a megoldás továbbra is várat magára. A ciprusi probléma megoldása viszont nehezen képzelhető el a görög-török ellentét jelentős mérséklése nélkül. Az ENSZ által nyilvánosságra hozott ciprusi rendezési terv, amely leginkább egy konföderációra hasonlít, egyelőre - teljesen váratlanul - mindkét fél számára elfogadhatónak tűnik, sőt a görögök már el is fogadták. A törökök legnagyobb kifogása - egyelőre - a tervben megszabott határidőkkel kapcsolatos, amelyeket megtarthatatlannak tekintenek. Valószínű, hogy az Európai Unió koppenhágai csúcstalálkozójáig - december 12-éig - nem sikerül tető alá hozni a megállapodást, viszont az elkövetkező időben mindenképp meg kell egyeznie a két félnek, hiszen már ismeretes az EU- csatlakozás előzetes időpontja is: 2004. május 1. Az Amerikai Egyesült Államok vélhetően támogatná az elképzelést, ha a négy állam F-16-osokat állítana hadrendjébe Közös visegrádi légierő: Gripenek nélkül? SZILÁGYI BÉLA A cseh-szlovák-magyar(-lengyel) közös légvédelem ügye hatással lehet a Gripen vadászgépek bérlésére is. A prágai NATO-csúcstalálkozón Juhász Ferenc magyar honvédelmi miniszter által felvetett ötlet megvalósításának több feltétele is van. Ezek közül a két legfontosabb, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és ezen belül az USA ne gördítsen akadályt az együttműködés elé, illetve a részt vevő országok azonos eszközökkel - mindenekelőtt azonos vadászgépekkel - rendelkezzenek. Az Amerikai Egyesült Államok vélhetően támogatná az elképzelést, ha a négy állam F-16-osokat állítana hadrendjébe. Vagyis vagy szerződést kellene bontani a svédekkel, vagy a Gripenek mellett amerikai vadászgépeket is bérelni. Simicskó István, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnöke szerint a Fidesz elhamarkodottnak tartja az elképzelést, és elvárja a minisztertől, hogy mihamarább számoljon be terveiről a szakbizottság előtt. Tisztázza, hogy érintheti-e ez a magyar-svéd vadászgépbérleti szerződést. Szentesi György haditechnikai szakértő szerint a közös légvédelem ügye nem érintheti a bérleti szerződést. Előbb tisztázni kellene például, hogy a NATO egyesített légvédelmi rendszere mellett hogyan oldható meg ez az együttműködés. Az biztosra vehető - ismerve Csehország és Szlovákia gazdasági lehetőségeit -, hogy mindkét állam erejét meghaladja a korszerű vadászgépek megvásárlása. Prága saját gyártmányú L-159-es könnyű, többfeladatú vadászgépeket rendszeresít hadseregében. Pozsonynak valamivel több mint egy tucat MiG-29-ese van, de jelentős korszerűsítést igényelnek. Szentesi szerint egyébként egyik országnak sincs szüksége új harci repülőgépekre, hiszen a NATO európai erőinél 3050 harcászati vadászrepülőgép áll szolgálatban. Deák Ferenc, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központjának tudományos igazgatója szerint nem irreális a közös légvédelem ügye. Ez ugyanis jelentős költségmegtakarítással járna.
