Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-26 / 275. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 26. Riport hirdetés A piramis alatt hamarabb kikel a vetőburgonya, az alatta tárolt élelmiszer hosszabb ideig friss marad, sőt megtelik energiával, sokkal jobb lesz az íze Nagy piramis alatt a hét kicsi hatását a természetre, az emberi szervezetre. Nem foglalkoznak vele. Bár aki egyszer kipróbálja, megbizonyosodik a kozmikus erőről. Csak hát odahaza senki sem próféta - közlik nyugodtan, majd bizakodva hozzáfűzik: ami késik, nem múlik. Búcsúzásnál megajándékoznak egy mennye­zetpiramissal. Nyomban elhatá­rozom, nem az ágyam, hanem szerkesztőségi asztalom fölé he­(Somogyi Tibor felvételei) lyezem. Ugyanis, állítólag javul tőle a teljesítőképességem, meg­szűnik a hátfájásom és a szemem sem lesz fáradt. Sőt, a kozmikus erőből kijut a körülöttem levők­nek is, béke és harmónia vesz majd körül valamennyiünket. Hogy az észak-déli irányt betart­hassam és a piramis hegye a fe­jem fölött legyen, hiszen nekem arccal észak felé kell ülnöm, már csak iránytűre van szükségem. A múlt kincse, a jövő forrása piramis erői akkor működnek a leghatásosabban, ha a piramis csú­csa alatt, az észak-déli irány szerint fekve, esetve ülve helyezkedtek el benne. A hetényi Gál Lajos és öcs- cse, Balázs hat éve készít piramiso­kat. - Eredeti szakmám asztalos, de éreztem, hogy pályát kell módo­sítanom. Pénzt és időt nem kímél­ve elvégeztem hat masszőrtanfo- lyamot, nemcsak a hagyományos masszírozásra, hanem a nyirok­masszázsra, az akupresszúrára, a moxa-kezelésre, a köpölyözésre is van képesítésem. A továbbképzé­sen találkoztam azzal az emberrel, aki a piramisenergia gyógyító ha­tására hívta fel a figyelmemet. Az illető saját számításokat végzett, az ő ösztönzésére készítettem el az első piramist. Természetes anyag­ból, fenyőfából, csavar, szög nél­kül. A Kheopsz-piramis méreteiből indultunk ki, de mivel északabbra vagyunk, megváltoztattuk az él­szöget. A kétméteres piramist Lip- tószentjánosban állítottuk fel, és nagyon kedvező visszajelzéseket kaptunk az alatta relaxálóktól. A sikeren felbuzdulva, megtartva a paramétereket, nekiláttunk kisebb piramisok készítéséhez, s csak ar­ra figyelmeztettük az társasüdülő üzemeltetőit, hogy a kis piramiso­kat észak-dél irányban tegyék az asztalokra. A vendégek érezték a térből sugárzó harmóniát, meg­nyugodtak, közérzetük is javult. Az eltelt évek alatt több száz pira­mist rendeltek nálunk, ezeket Kö­zép- és Kelet-Szlovákia ezoterikus boltjaiban árusítják - magyarázta Gál Lajos, mialatt bemutatta, a pi­ramis felállításához nem kell sza­kértelem. Elkészítéséhez azonban igen - jegyezte meg öccse, Gál Ba­lázs. Csak a pontosan megszer­kesztett piramis alatt áramlik és fokozódik a kozmikus energia, akár hisszük, akár nem - célzott arra a megjegyzésemre, hogy nem nagyon tudom elhinni az egészet, bármennyire kimutatható is az erőtér. A testvérek elmondták, minden piramis, amelyet ők készí­tettek, egyedi darab, nemcsak ön- magukon tesztelik, hanem sza­kértő által is, s felhasználásuk sok­rétű. - A piramis alatt hamarabb kikel a vetőburgonya, az alatta tá­rolt élelmiszer hosszabb ideig friss marad, sőt, megtelik energiával, jobb lesz az íze. Ha a piramis alatt tárolt öntözővízzel locsoljuk a nö­vényeket, gyorsabban növeked­nek. És a piramis titokzatos ereje, tartósító, konzerváló hatása is köz­ismert. Mégis, az emberek leggyakrabban a gyógyhatású rela- xáció végett ülnek, fekszenek alá. A gyógyhatást a csakra piramisok erősítik, a hét kis piramist a fejtől kezdve a hét csakraközpont alá (vagy rá) kell helyezni. Ennél az el­járásnál a színek is fontosak, a pi­ros, a narancs, a natúr, a zöld, a kék, a sötétkék és a lila piramis másképp hat. Rózsaszínűt is készí­tünk, a szeretethiányban, dep­resszióban szenvedők megsegíté­sére - magyarázta Gál Lajos. A mennyezetre erősíthető piramis is felkeltette az érdeklődésemet. - Iránytű kell a betájolásához, ha szerencsés esetben az ágy fölé ke­rül, nem kell tartani az álmatlan­ságtól, vekker nélkül nincs ébre­dés - állították a testvérek. - Sejt­jük, mit akar megkérdezni - néz­tek rám a testvérek szinte egyszer­re -, a férfi-nő kapcsolatát, igaz? - Eszembe sem jutott - hárítottam el a gyanút, de ba már megpendítet­ték a témát, kíváncsivá tettek. A magyarázat evidens: mivel a pira­mis segíti a lelki egymásra hango- lódást és a kozmikus erő szeretetet közvetít... Amikor rákérdeztem, környeze­tük hogyan viszonyul a piramisel­mélethez, nevetve mesélték, hogy többen csodabogaraknak tartják őket. - Tájainkon nem sokan is­merik a piramisok titkát, kedvező A piramisok a föld legna­gyobb titkai közé tartoznak. Könnyen lehet, hogy amit az ókor embere tudott, azt nap­jaink tudósai még csak ku­tatják. Egyelőre nincs válasz arra, milyen célt szolgáltak a piramisok, milyen ismeretek alapján tervezték és építet­ték őket. PÉTERFI SZONYA Léteznek viszont szabadalmak, amelyek a piramisok eddig felis­mert energiáit hasznosítják. Közis­mert a cseh Karel Drbal mérnök kálváriája, akinek évtizedek kel­lettek ahhoz, hogy bebizonyítsa: a Kheopsz-piramis modellel élesít- hetők a borotvák és a borotvapen­gék. „A piramisnak mint rezoná­tornak csak a rugalmas deformáci­ót kellett az eredeti (vagy csaknem eredeti) állapotra gyorsítania, s a gyorsulás, amely normális esetben 15-30 nap, a piramis alatt 24 órá­ra csökkent. Ez a titka a piramis rezonánsüreg-tevékenységnek a borotvapenge esetében - olvasha­tó Max Toth és Greg Nielsen Gyó­gyító piramis című könyvében. Evek óta halljuk, a piramisalakzat­ban megmagyarázhatatlan vagy is­meretlen energia létezik. A British Múzeumban őrzött Ani Papirusza a Nagy Piramissal kapcsolatban foglalkozik a halállal és az újjászü­letéssel; az is kiolvasható belőle, hogy az emberek lelkében szunnyadó Isten felébred a piramis erejétől, ha úgy tetszik, energiájá­tól. Bármennyire hihetetlen is ez az elmélet, sokan tapasztalták, hogy a meditációs célokra használt házi készítésű piramis képes sti­mulálni vagy fokozni a pszichés erőket. A kísérleti személyek sok­kal gyorsabban merültek más tu­datállapotba, mint egyébként szoktak. Úgy tapasztalták, hogy a Nagyon fontos az észak-déli irány betartása ÚJ LEHETŐSÉG: ha az utasítások alapján kitölti a szelvényt, hirdetését megjelentetjük az ÚJ SZÓ-ban A szelvény kitöltésénél nem kell kiír­nia az eladok, veszek ... szavakat, mert ez egyértelműen kitűnik a ro­vatmegjelölésből. Pénzt takant meg! Érthetetlen, valamint a társa­dalmi etikának ellentmondó hirde­téseket nem közlünk. Hirdetését a legközelebbi kiadásban jelentetjük meg. A hirdetés tartalmáért nem vállalunk felelősséget. ROVATOK □ Munkát - keres □ Munkát - kínál □ Vétel □ Eladás □ Egyéb □ Értesítések (köszön­tők, gyászjelentések stb.) □ Bérlet □ Háztáji Szelvény soros hirdetésre NYOMTATOTT BETŰKKEL TÖLTSE KI / A SZAVAK KÖZÖTT HAGYJON KI SZÓKÖZÖKET! □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□DO □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□DD □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□a □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□a □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□a Vezetéknév(cég neve) |_ J __I__Ilii___L J___I__I__I__I__I__I__I__L J__I__I__I Ki töltés: Minden négyzet mindig egy-egy betűnek, írásjelnek vagy szóköznek felel meg. A hirdetés kifizetése: A hirdetés árát abban a sorban jelölje meg, amelyik sorban a hirdetés befejeződik. Ha keretben vagy fényképpel szeretné megjelentetni a hirdetést, ezt jelölje meg és számolja az árhoz. A hirdetés teljes árát A típusú postai utalvánon küldje a Petit Press Rt. számlájára, számlaszám: 2621043328/1100, Tatrabanka. A kitöltött szel­vényt teljes névvel és címmel ellátva küldje el címünkre: Petit Press a.s., Námestie SNP 30,814 64 Bratislava. Ne felejtse el mellékelni a befizetést igazoló bizonylatot. A hirdetést feladók címét nem adjuk ki. keresztnév |_ JL_J__L I I I J__1__I__L J__I__I__L J__I__I ut ca, házszám j__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__|__| Po stai irányító sz., település □□□ □□ J__I__I__I__I__I___I__I__I__I__I__L J___I__I__I sz emélyi szám □□□□□□0DDDD i i i i i j___i___i___i Cé gjegyzékszám |__|_ Ad ónyilvántartási szám i [ i i i i i i i i i i i a térítés módja: postai utalvánnyal Q készpénzzel □ banki átutalással □ LAKOSSÁGI VÁLLALATI Az árakat adóval együtt tüntetjük fel. □ 40 Sk □ 75 Sk □ 80 Sk □ 150 Sk □ 120 Sk □ 225 Sk □ 160 Sk G 300Sk □ 200 Sk □ 375 Sk □ 240 Sk □ 450Sk □ 280 Sk □ 525 Sk □ 320 Sk □ 600 Sk □ 360 Sk □ 675 Sk □ 400 Sk □ 750 Sk □ □ 61,50 Sk 98,40 Sk A JELIGÉS HIRDETÉS FELARA □ 24,60 Sk A teljes ár adóval együtt Sk A hirdetéseket személyesen az ÚJ SZÓ hirdetőirodájában vesszük fel: Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava, illetve a 02/592 33 295-es faxszámon, ha mellékeli a befizetést igazoló bizonylatot.

Next

/
Thumbnails
Contents