Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-26 / 275. szám, kedd
13 ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 26. Nagyszünet Jó lenne pár kötetlen találkozó, ahol közelebbről megismerkedhetnénk egymással, megbeszélhetnénk a gondjainkat A felsőoktatás személytelensége Két hónappal ezelőtt lettem a Szlovák Műszaki Egyetem diákja. Egyetemista lettem, aminek mindenki nagyon örült a környezetemben, főképp a szüleim. NÉZŐPONT Mindenki, aki beadja a jelentkezési ívét valamilyen főiskolára vagy egyetemre, van valamilyen elvárása, kívánsága, elképzelése az egyetemi oktatást illetően. Milyen elvárásokkal mentem az egyetemre? Mi hiányzik ahhoz, hogy az elvárásaim és elképzeléseim igazakká váljanak? Be kell vallanom, hogy az egyetemen nem vagyok teljesen új fiú. Mielőtt elhatároztam, hogy a Szlovák Műszaki Egyetemen szeretném folytatni a tanulmányaimat, teológiát tanultam. Tehát már van tapasztalatom az egyetemi élettel. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy a teológián kicsit más a hangulat és a diákélet, mint más klasszikus felsőfokú intézményekben. Ez azért van, mert a papok már az egyetem alatt felkészülnek hivatásukra, az ezzel járó ájtatos életformára. Hogy igazából mi hiányzik nekem a felsőoktatásból? Főleg a diák és tanár nem formális kapcsolata. Nem mondom, hogy nincsenek kezdeményezések a baráti kapcsolatokra, de sajnos kevés van belőlük. Tudatosítom, hogy az egyetemen sok diák tanul, így mindenkivel nem lehet jóban a tanár sem. Egy tanár sem lehet jóban minden diákkal, de legalább próbálkozzon meg azokban kicsit meglátni az embert, akikkel naponta foglalkozik. Természetesen a jó kapcsolat építése nem csak a tanár feladata. A kezdeményezés a diákoktól kell, hogy kiinduljon. Véleményem szerint a tanulásnak is sokkal szívesebben nekifognánk, ha motiválna a tanár személyisége, életstílusa, ha megfogható példakép lenne, nem csak egy óraadó tanár, aki teljesen elhatárolódik a diákoktól. Jó lenne pár kötetlen találkozó, ahol közelebbről megismerkedhetnénk egymással, megbeszélhetnénk a gondjainkat, ötleteinket. Az iskolában nekem az ilyen személyes jellegű tanár-diák kapcsolat hiányzik. Valószínűleg nem változna semmi csupán azzal, hogy írok a problémámról, és semmit nem tennék annak érdekében, hogy más legyen a helyzet. Nagyon örülök annak, hogy a Nagyszünet most már naponta megjelenik, tetszik ez a rovat, mert sokat foglalkoznak a diákok gondjaival. Jó az is, hogy nem felülnézetből vádaskodnak, kioktatnak. Látszik, hogy partnerként kezel, fiatalos, dinamikus ez az oldal. Köszönjük. Szeretném, ha reagálnátok ti, egyetemisták, főiskolások, vagy akár középiskolások az írásomra, hogy megismerhessük egymás véleményét, (anonymus) Sok fiatal számára komoly lelki problémát jelent, ha sok kis pötty csúfítja el az arcát Segítség, pattanás! ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Serdülőkorban a pattanás nem az ápolatlanság vagy a tisztálkodás hiányának a jele, hanem a kor természetes velejárója. Sok fiatal számára mégis komoly lelki problémát jelent, ha sok kis pötty csúfítja el az arcát. Megfelelő készítmények és rendszeres bőrápolás révén a pattanások általában néhány hét alatt eltűnnek, kezelés hiányában azonban a pattanásból szőrtü- szőgyulladás, akne alakulhat ki, ami évekig is eltarthat. A serdülőkori hormonális változások hatására a bőr is kizökken addigi egyensúlyából. A legtöbb fiatal bőre korántsem olyan hibátlan, mint ahogy azt a reklámokban látható fiatal lányok és fiúk külseje sugallja. Néha évekig is küszködnek a pattanásokkal, amelyek a 20. év táján kezdenek ritkulni, és csak 25 év felett tűnnek el végleg. Kivételes esetben még később is előfordulhatnak. A pubertáskori fokozott hím nemihormon-képző- dés nyomán (néha a lányoknál is) növekedésnek indulnak a bőrben lévő faggyúmirigyek, és több fagy- gyút termelnek. Sok fiatal azon veszi észre magát, hogy egyszer csak zsírossá vált az arcbőre és a haja. Mi történik, ha elzáródnak a faggyúmirigyek? A fokozott faggyútermeléssel egy- időben gyakran az is előfordul, hogy a szokásosnál több szarusejt képződik a bőrben, és a szaruréteg nem válik le teljesen a bőr felszínéről. A faggyúmirigyek kijárata ilyenkor elzáródik, és fehéres vagy sötét pontok jelennek meg az orr és a száj körül, a homlokon, sőt a hát felső részén is, úgy, hogy a kivágott ruhából kilátszanak. Ezeket hívjuk mitesszernek, és sötét színük miatt a bőr piszkosnak látszik. Öröklött hajlam Bizonyos baktériumok, melyek rendes körülmények között a bőr felszínén élnek, kitűnő táptalajra lelnek a mitesszerben, és gyorsan elszaporodnak benne. A kórokozókban lévő enzimek felszakítják a faggyút, és így abból gyulladáskeltő anyagok szabadulnak fel. Ha elhanyagoljuk, a mitesszer begyullad. Megnő, pirossá és gennyessé válik, pattanás lesz belőle. Bár elszaporodásukhoz a szaruréteg leválási zavarai is hozzájárulnak, a pattanásos bőrre való hajlam általában öröklött. A gondos bőrápolás azonban sokat javíthat a külsőn, esetenként el is tüntetheti a pattanásokat. Olyan készítményeket kell tehát használni, melyek gátolják a faggyúképződést, elősegítik a szaruréteg leválását, és akadályozzák a kórokozók elszaporodását a faggyúmirigyekben. Miért nem jó a szappan? Reggel és este meleg vízzel mossuk meg az arcot és a nyakat, hogy a faggyút feloldjuk. Mivel a szappan tulajdonképpen fokozza a mitesszerképződést, használjunk helyette zsíros bőrre való testápolót vagy lemosókrémet. Ezek általában bőrkímélő, enyhén savas hatásúak, és • antibakteriális vagy gyulladásgátló anyagokat is tartalmaznak. Alaposan mossuk le a krémet, és végül öblítsük le hideg vízzel a megtisztított bőrfelületet. A gondos bőrápolás sokat javíthat a külsőn, esetenként el is tüntetheti a pattanásokat (Képarchívum) Hetente két-három alkalommal bőrradírral vagy arcpakolással vessük alá bőrünket egy alapos tisztítókúrának, amelyik feloldja a felső bőrsejteket. Az eltömődött pórusok ezáltal kinyílnak és a faggyúmirigyek ki tudnak ürülni. A kúra előtt célszerű kamillás gőzben vagy egy meleg vizes borogatással kicsit felpuhítani az arcbőrt. A kamilla egyben gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatású is. Használjuk bátran, csak jót tehet, (o, Galenus, he) NYELVSULI Leute von Welt - Klatsch und Tratsch Caroline von Monaco, Prinzessin und Präsidentin der Kinderhilfsorganisation Amadé, hat den amerikanischen Streitkräften Rücksichtslosigkeit vorgeworfen. In einem handgeschriebenen Brief forderte die 45-Jährige den US-Präsidenten George W. Bush auf, von der Armee auf den Philippinen verursachte Umweltschäden zu beheben. Die Streitkräfte hätten den Inselstaat bei ihrem Rückzug 1991 verlassen, ohne verseuchte Gewässer und Böden zu säubern, heißt es im Schreiben der Prinzessin. „Schwangere Frauen, die dieser Verseuchung ausgesetzt waren, gebären bis heute Kinder mit schweren Behinderungen“, wirft sie den USA vor. Geantwortet habe Bush bisher nicht. Alain Delon, französischer Filmstar, muss zusehen, wie seine langjährige Freundin einen anderen heiratet. Schon zwei Monate nach ihrer Trennung vom alternden Frauenschwarm schmiedet die 34-jährige Rosalie van, Breemen Heiratspläne mit dem schwerreichen Brillenverkäufer Alain Afflelou. Laut französischen Medien wollen die ehemalige Miss Holland und der 54-jährige Multimillionär am 12. Dezember in Paris vor den Altar schreiten. Delon und Rosalie van Breemen hatten sich im September nach 15 Jahren getrennt. Sie haben zwei Kinder. Robbie Williams, britischer Popstar, ist in den USA scheinbar weniger bekannt, als er gedacht hat. Sogar Kollegin Christina Aguilera kann mit seinem Gesicht nicht viel anfangen. „Ich traf sie in einem Club in Los Angeles, tippte an ihre Schulter, und sie schaute mich an, als ich sagte: „Hallo du“ und meinte: „Ja“. Ich sagte weiter: „Robbie“ und sie „Robbie weiter?“ - „Williams“, berichtete der 28-Jährige einer englischen Zeitung. Es sei schrecklich gewesen, und er fühle sich sehr klein. (DW) Es sei schrecklich gewesen, und er fühle sich sehr klein (Internetfotó) SZÓTÁR • Caroline von Monaco, Präsidentin der Kinderhilfsorganisation Amadé, hat den a. Streitkräften Rücksichtslosigkeit vorgeworfen - Caroline Monacóból az Amadé gyermekjótékonysági szervezet elnöke, az amerikai katonai egységek szemére vetette a kíméletlenségüket • forderte den US-Präsidenten auf, von der Armee verursachte Umweltschäden zu beheben - felkérte az Egyesült Államok elnökét, hogy távolítsa el a hadsereg által okozott környezeti károkat • schwangere Frauen, die dieser Verseuchung ausgesetzt waren, gebären bis heute Kinder mit schweren Behinderungen - azok a terhes asszonyok, akik ki voltak téve ennek a szennyeződésnek, a mai napig komolyan sérült gyerekeket szülnek • Laut französischen Medien wollen die ehemalige Miss Holland und der 54-jährige Multimülionär am 12. Dezember in Paris vor den Altar schreiten. - A francia sajtó szerint a volt holland szépségkirálynő és az 54 éves többszörös milliomos december 12-én akar az oltár elé járulni • Es sei schrecklich gewesen, und er fühle sich sehr klein. - Szörnyű volt, és nagyon kicsinek érezte magát „Ha szemben ülnek a képernyővel, akkor a bal alsó sarokban. Ja persze, miért is ülnének a TV háta mögött, szóval a bal alsó sarokban" — mondta Palik László Szemfüles lábak VICCLAP A sportriporter különleges emberfajta. Abban mindenképp, hogy közvetítések alkalmával képesek olyasmiket mondani, ami senki másnak nem jutna eszébe. A néző/hallgató néha nem tudja, most sírjon vagy nevessen... Az alábbiakban ezekből az aranyköpésekből adunk közre egy csokorra- valót. Belemártja a vízbe, mint német turista a virslit a mustárba a Balaton- parton. (Hajdú B. István) Letolta a nadrágját, és ez nem volt valami szép látvány. (Gundel Takács Gábor a román kapusról) És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a középső fehér, az alsót pedig nem látom. (Knézy Jenő az olimpiai megnyitón) Első perc, még mindig nincs gól! (Vitray Tamás) Darabos a fiú, mint a dorogi brikett. (Knézy Jenő egy fekete bőrű focistáról) Tipikus svéd kapus: beáll a kapuba s véd. (Hajdú B. István) Hrutka, jó lövés, bedobás! (Krézy Jenő) Az ellenfél pedig egyszerűen nem tud eljutni a Porto kapujáig. Pontosabban el tud, csak labda nélkül. (Vitár Róbert) Fantasztikus milyen gyors: 2 méter hátrányból 5 méter alatt 3 méter (Internetfotó) A Pókember foci közben előnyt szerez. (Knézy Jenő) Mező kirúgja a labdát a róla elnevezett mezőnybe. (Vass István Zoltán) A labdába bele tudott érni egy szemfüles belga láb... (Deák Horváth Péter) Tilli egyéni csúcsa 661 cm. (Gulyás László a 60 m-es síkfutás döntőjében) Hogy tud egy nő ilyen okosan futni? (Gyulai István) A fekete mezes kubai vízilabdázó... (Gulyás László) A norvégok az utolsó pillanatban továbbjutottak, és mégis kiestek. (Knézy Jenő) Az angolok szokás szerint meglepően agresszívan kezdtek. (Hajdú B. István) Eddie Irvine-t látjuk, akinek az agya kinn van a sisakján. (Palik László) Nagyon jól sikerült a startja, már befogta a mögötte indulót. (Gulyás László) Mindkét csapat állóháborúvá merevedik. (Knézy Jenő) Haginak fiatalabb, egészségesebb éveiben megvolt a lehetősége arra, hogy nagy futballista legyen. (Knézy Jenő) Elszállt Anderson lába, most hozzák vissza a stadionba. (Knézy Jenő) Hátulról, ahogy a férje szokta. (Vitár Róbert egy orosz röplabdás házaspár hölgytagjáról.) Ha szemben ülnek a képernyővel, akkor a bal alsó sarokban. Ja persze, miért is ülnének a TV háta mögött, szóval a bal alsó sarokban. (Palik László) De nagy gólt lőttél, Preisinger! Mondhatnám, ez a Bélák napja, de hát ő nem is Béla, hanem Sándor. (Siklós Erik) 1- . - - - yy^^gmgKeoai.UUü—L—1 „Tudatosítom, hogy az egyetemen sok diák tanul, így mindenkivel nem lehet jóban a tanár sem" (Internetfotó)