Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-25 / 274. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 25. KOMMENTÁR Ezerkarú polip SZILVÁSSY JÓZSEF A csütörtöki prágai történelmi esemény méltatása elárasztotta a szlovákiai médiát. Okos okfejtéseket és közhelyeket egyaránt olvashatunk arról, hogy Szlovákia is meghívást kapott az észak-atlanti katonai szövetségbe, vagyis új elemet minderről látszólag aligha lehet találni. Ám már másnap felmerült olyan összefüggés, amelyet nem szabad méltatás nélkül hagyni. Pénteken délután a pozsonyi kormányhivatalban rendezett sajtó- tájékoztatón azt kérdezte az egyik amerikai újságíró a vendéglátó kormányfőtől és hazájának védelmi miniszterétől, hogy az országban elburjánzott korrupció vajon nem veszélyezteti-e Szlovákia felvételét a NATO-ba. Donald Rumsfeld udvariasan általános választ adott, amelynek lényege az volt, hogy a ratifikációs folyamat során szigorúan ellenőrizni fogják, vajon a meghívottak tel- jesítik-e a megszabott feltételeket. Mikulás Dzurinda viszont fején találta a szöget, amikor néhány öntömjénező mondat után arra hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákia leendő NATO-tagsága kiváló ajánlólevél a nyugati befektetők számára, akik nemcsak nálunk jórészt még új piaci szemléletet, munkaszervezést, hanem másfajta morált honosítanak meg. Példaként a kassai U. S. Steelt említette, amely kiseprűzte a korrupciót Meciar néhai holdudvarának egyik bűnbarlangjából. Ez való igaz, ezért most újra reménykedhet az úgynevezett átlagpolgár, aki már torkig van a különböző korrupcióellenes kormánysódérokkal, hiszen legfeljebb egy-két balekot csípnek el, s pellengéreznek ki a sajtóban, miközben százezrek a markukba röhögnek, és gátlástalanul szedik a sápot tovább. Akad olyan orvos és ápoló, aki - a tisztességes és áldozatkész egészségügyiek becsületét is bemocskolva - akkor is zsebre vágja a pénzt az édesanyja szenvedését legalább enyhíteni igyekvő s a fájdalomcsillapító árát megfizetni igyekvő személytől, amikor már jól tudja, hogy az illető néhány órája meghalt. És elképed az ember akkor is, amikor az egyik barátja pontosan elsorolja, mennyi a csúszópénz egy-egy engedély azonnali elintézéséért. Magyarán: a sorakozással, többhetes várakozással és a hivatalnokok packázásaival mérgezett, úgynevezett törvényes út megkerüléséért. Mindannyiunknak vagy közvetlen környezetünknek is akadnak hasonló keserű tapasztalatai, amelyek azt bizonyítják, hogy a korrupció polipja mennyire fojtogatja közéletünket. Ezért nem lehet általánosítani olyan vonatkozásban sem, hogy alacsonyak a közalkalmazottak és az egészségügyiek bevételei. Mert a bérek valóban arcpirítóan kicsik: a tisztességes hivatalnok, orvos, ápolónő alig él meg annyiból. De akadnak, és nem kevesen, akik a leghangosabban siránkoznak, miközben gátlástalanul tartják a markukat mindazért, amit kutya kötelességük lenne megtenni. Eddig egyetlen kormánystratégiának kikiáltott korrupcióellenes nekibuzdulás sem változtatott ezen az áldatlan helyzeten. Talán most, mondhatjuk jogos bizakodással, hiszen a központi hivatalok vezetőit és munkatársait már átvilágítják. Az ugyancsak elérhető közelségbe került európai uniós tagság is további tisztulást hoz közéletünkbe, éspedig minden szinten. Akadnak tamáskodók is, akik azt hajtogatják, semmi ok a lelken- dezésre, hiszen az Egyesült Államokban és minden nyugati országban is szinte naponta törnek a felszínre korrupciós botrányok. Ami tény. Miként az is, hogy ott sokkal hamarabb lep- leződnek le a tisztességtelen haszonszerzők. És pardon nélkül lakat alá kerülnek. Nemcsak a kis halak, de a cápák is. Remélhetően belátható időn belül legalább erre a szintre eljut Szlovákia is. Figyelemre méltó zseb TÓTH MIHÁLY A korrupció elleni harc újraszervezői az élet minden területére ígérik kiterjeszteni ezt a nemes küzdelmet. Állítom, hogy 50-70 ezernél nem több zseb tartalmának fürkészése lenne csak indokolt. Az élet egyik területe például a kétkezi munkát vállalók működésének szférája. Bizonyítható, hogy nem Kis Péter géplakatos vitte romlásba az országot, mert kissé enyves volt a keze, és a privatizáció beindítása táján hazavitt egy 60 százalékra leírt racsnikészletet. A kispétereknek a korrupciógyanúsok halmazából való kiemelésével legalább egymillióval csökkenthető azok száma, akikre Vladimír Palkó belügyminiszter munkatársainak érdemes kiterjesztenie a figyelmét. Vajon hány egészségügyi nővér és beosztott kórházi orvos működhet az 5,5 millió lakosú Szlovákiában? Becslésem szerint néhány tízezer. Tekintélyes szám, de a korrupciós lehetőségeket figyelembe véve úgyszólván elhanyagolható. Ugyanis kis hazánkban ma korrupción nem azt értjük, hogy Hanna nővérke a gondjára bízott id. Kovács Jánostól az urológián elfogad 100 korona hálapénzt. Nem is azt, hogy érdemei elismeréséül dr. Kovácsházy Elemérnek hálás paciense pirulva átad egy hízott kacsát. Tehát az egészségügy is hozzájárul, mondjuk, százezerrel a korrupciógyanúsok számának csökkentéséhez. És van ebben az országban több mint egymillió nyugdíjas. Közülük legalább 600 ezren havonta „korrumpálják” a postást. Egy tízessel, netán annak a duplájával. Tömeges jelenségről van szó, de azért lássuk be, hogy nem miatta jutottunk anyagi csődbe és morális fertőbe. Van még néhány, talán tucatnyi ilyen tétel, amelynek az 5,5 millióból való leszámítása után marad egy szám, amely becslésem szerint a 100 ezret se éri el. Távol áll tőlem, hogy itt becslésen alapuló sanda statisztikával bárki ellen hangulatot próbálnék kelteni. Mindössze arra figyelmeztetném mindazokat, akiknek politikusként, jogszolgáltatóként vagy bűnüldözőként bármi köze is van a korrupció elleni küzdelemhez, mindazokat, akik köpik a markukat, hogy „majd a mi csapatunk!”, hogy a befolyással való visszaélés lehetősége szempontjából egy kis és egy nagy csoportra osztható a lakosság. Azokra, akiknek van lehetőségük visszaélni a befolyásukkal és akiknek erre nincs vagy csak elhanyagolható mértékben van módjuk. A bűnüldözők most az élet minden területére ígérik a korrupció- ellenes harc kiterjesztését. Ennél nagyobb hibát akarva se lehetne elkövetni. A rendőr, a miniszter, a bíró mindig is hajlamos volt teljesítményének statisztika általi kozmetikázására. Ad absurdum elképzelhető, hogy ha ebben az országban 5,5 millió zsebet figyelnek, nemsokára majd arról írnak az újságok, hogy valamely ápolónő bűnös módon elsikkasztott fél tucat ágytálat, és hogy majd szenzációként tálalja a sajtó, hogy ágytálsikkasztás terén 99,9 százalékos felderítettséget értünk el. TALLÓZÓ VVELT AM SO N NTAG A német hírszerzés (BND) legújabb elemzésében attól tart, hogy terroristák a jövőben kevésbé vagy egyáltalán nem őrzött, de sokak által látogatott turistalátványosságoknál akarnak merényleteket elkövetni, mivel az amerikai és izraeli-zsidó objektumokat szigorúan őrzik. A BND - közölte a vasárnapi lap - attól tart, hogy az al-Kaida szervezet új stratégiát dolgoz ki, s hogy Németországot is a célpontok közé sorolja. A német hírszerzés szerint Oszama bin Laden szervezete a jövőben egyre inkább magányos merénylőkre épít. „Fenyegetést jelentenek a töbSé-kevésbé autonóm kiscsoportok, az, hogy gyakrabban bíznak meg a merénylet végrehajtásával társult szervezetet, amelyet logisztikailag és pénzügyileg az al- Kaida támogat. Először említik nyíltan Németországot. Ez feltehetően annak a jele, hogy operatív szinten kibővítik az ellenségkategóriát, mivel amerikai célpontok Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza) egyre nehezebben találhatók el” olvasható a BND elemzésében. Szlovákia-NATO: a kis országok is megtalálhatják helyüket, és megbecsült tagjai lehetnek a szövetségnek Kihívások a meghívás nyomán Szlovákia NATO-ba való meghívása előtt és után rengeteg szó esett a tagság pozitív következményeiről és a ratifikációs folyamat lezárulásáról, valamint a tagság lehetséges időpontjáról. ONDREJCSÁK RÓBERT Tekintsük most át, milyen következményekkel és kihívásokkal is jár a meghívó az olyan kis országok számára, mint Szlovákia. Legelőször is: noha a meghívás még nem jelent automatikusan tagságot - bár nagyjából másfél év múlva remélhetőleg ahhoz vezet -, tudatosítani kell, hogy már minden, a szövetség által elfogadott koncepció és dokumentum Szlovákiát is érinti. A jelenleg elfogadott feladatok megvalósulása - és főleg hatása - ugyanis többségében már arra az időszakra esik, amikor Szlovákia NATO-tag lesz. Éppen ezért szükség van a Prágában meghozott döntések elemzésére és értékelésére, illetve az első eredmények felhasználására a csatlakozási tárgyalások során (amelyek már decemberben megkezdődnek). Ezeken a tárgyalásokon körvonalazódhat, hogy milyen szerepet fog játszani a jövőben Szlovákia a NATO-n belül, és ennek megfelelően milyen nevet vív ki magának. Az egyik legnagyobb kihívást a szövetség gyorsbevetésű alakulatainak létrehozása és a nagyobb mértékű specializáció jelenti. Figyelembe véve Szlovákia behatárolt gazdasági, demográfiai és katonai lehetőségeit, nyilvánvaló, hogy a szlovák hadsereg nem lesz képes ezekbe az egységekbe komoly harcoló alakulatokat felajánlani. Hasonlóan más, hasonló méretű kis országhoz a mi esélyünk is a specializált egységekben rejlik. A szövetség fő célkitűzésének, a kollektív védelem - és Prága után már egyértelmű, hogy a kollektív biztonság - szavatolásának egy nagyon hatékony formája lehet (ne), ha a tagországok megosztanák egymás között a feladatokat, így elkerülnék - vagy legalább mérsékelnék - a védelmi költségvetések alacsony hatékonyságú felhasználását. Jelenleg az európai tagországok közül a hadműveletek szinte minden fajtáját talán csak Nagy-Britannia és Franciaország képes végrehajtani, a többiek szinte évek óta változatlan mennyiségű forrásból (itt nemcsak anyagi, hanem más jellegű forrásokra is gondolni kell) kísérlik meg az egyre szélesebb skálájú feladatokat lefedni. A mai körülmények között és haditechnikai árak mellett lehetetlen, hogy például egy Belgium vagy Szlovákia nagyságú ország megpróbáljon olyan szárazföldi csapatokat és légierőt fenntartani, amely a szó hagyományos értelmében képes megvédeni az ország területét és légterét - ráadásul mivel nem fenyeget klasszikus katonai ellenfél, teljesen felesleges is. Jó kérdés, hogy minek törekedtek például a csehek Gripenek beszerzésére, mikor a szövetségben százával vannak hasonló rendeltetésű repülőgépek, és azok sincsenek kihasználva. Ráadásul a cseh légtér kitűnően megvédhető például Németország felől - német vagy amerikai repülőkkel (ezt egyébként kiválóan demonstrálta a prágai csúcs, amely alatt éppen ez történt). A probléma egyik legfontosabb gyökere a gondolkodásmódban rejlik. A történelem során az állam egyik legfontosabb feladata mindig is területének védelme volt, s ehhez megpróbálta a maximálisan elérhető és természetesen a források szempontjából megengedhető nagyságú haderőt fenntartani. Ennek egyik legkirívóbb példája a hazai légtér feletti ellenőrzés iránti igény, amely egyébként is a szuverenitás egyik fontos jelképe. Erről lemondani, illetve egy másik ország kezébe helyezni - a csehek esetében a történelmi okok miatt is mély érzelmeket válthat ki, ha a cseh légteret német vadászgépek ellenőriznék - igen heves vitát válthat ki. Pedig éppen ez lenne a kollektív védelem leghatékonyabb formája. Persze ez azt is jelentené, hogy a tagországok többsége lemondana arról, hogy gyakorlatilag képes legyen magát megvédeni a szó hagyományos értelmében, és az egész szövetség védelméhez kellene hozzájárulnia speciális feladatokkal (viszont a szó hagyományos értelmében vett védelem amúgy is csak a hagyományos szűkén vett katonai fenyegetések ellen véd, amilyenek jelenleg nem is léteznek Európában). Ezért „cserébe” viszont sokkal nagyobb valódi biztonságot érhet el, hiszen szükség esetén az egész szervezet mögötte állna. Egy ilyen ideális esetben a nagyobb tagországoké lenne a jelentősebb létszámú szárazföldi harcoló alakulatok, a légierő és a harcoló haditengerészeti egységek fenntartásának feladata, a „kisebbek” pedig speciális feladatok lefedésére vállalkoznának. A tengerrel rendelkező országok esetében ide „Cserébe” viszont sokkal nagyobb valódi biztonságot érhet el. tartozhatna például az aknamentesítés vagy az ellátó hajók hadrendben tartása, a Szlovákiához hasonló szárazföldi tagországok a biológiai, vegyi és nukleáris fegyverekkel szembeni védelemre, az utászalakulatokra vagy más, logisztikai feladatot ellátó egységekre összpontosíthatnának. Természetesen ez egy ideális állapot, amely teljes egészében valószínűleg soha nem valósul meg, azonban a fejlődés mindenképp erre mutat. Ezzel kapcsolatban példaértékű lehet Csehország, amely az utóbbi időben két figyelemre méltó kezdeményezést is tett ezen a téren és a szövetségen belül a specializáció egyik legnagyobb szószólója (ez egyben bizonyíték arra is, hogy egy tagország kis méretei ellenére is kerülhet exponált szerepbe, ha pozitív és jövőbe mutató kezdeményezései vannak). Az utóbbi időben Prága a NATO-n belül a vegyi, biológiai és nukleáris fegyverek elleni védelem „specialistája” lett, amihez kétségkívül hozzájárultak az ezen a téren meglevő cseh hagyományok és tapasztalatok is. Emiatt Prága - enyhe túlzással - szinte mintaországnak számít a hasonló méretű szövetségesek számára (persze azért ebben az esetben is csak egy szűk területről van szó, a cseh fegyveres erők egészében véve egyáltalán nem állnak jobban, mint az európai szövetségeseik többsége). Azon kívül, hogy Csehország ilyen irányú lépései fontosak már csak a specializáció miatt is, ráadásul a csehek éppen egy olyan területet „választottak”, amelynek jelentősége nagymértékben megnőtt az elmúlt évben. A másik jövőbemutató kezdeményezés az a cseh indítvány, amely javasolja Szlovákiának közös légvédelem kiépítését. Tény, hogy a kezdeményezés igen merész, azonban annál nagyobb haszna lehet, ha megvalósul. Ráadásul nemcsak a megtakarítással járó anyagi haszonról van szó, hanem az egész terv multiplikációs hatásairól is. Ha ugyanis megvalósul, megmutathatja, hogy a szűk specializációnak és a szoros együttműködésnek van valódi esélye még egy olyan kényes kérdésben is, mint a légvédelem - ráadásul Közép-Európában, ahol ez a történelmi tapasztalatok miatt fokozottan érzékeny terület. A NATO- ban mély változások kezdődtek meg, amelyek érintik a szövetség jellegét, küldetését, funkcióját. A fentiekből látható, hogy ebben a folyamatban a kis országok is megtalálhatják a helyüket, s ez biztosítja számukra, hogy elismert és megbecsült tagjai legyenek a szövetségnek. Nagyon lényeges ugyanis, hogy egy szövetség akkor igazán erős, ha minden tagja - így a „kicsik” is - hajlandóak a maguk lehetőségeihez mérten hozzájárulni a „közöshöz”, és nem csak passzív élvezői a biztonságnak. Iszlámábád állítólag segítette Phenjan nukleáris programját; Pervez Musarraf ezért rakétaalkatrészekhez jutott Pakisztán, Észak-Korea: titkos cserebere? ÖSSZEFOGLALÓ Pakisztán segítette Észak-Koreát nukleáris programjának megvalósításában, cserébe pedig rakétatechnológiához jutott, amely megerősítette Iszlámábádot Indiával szemben -jelentette a The New York Times című amerikai lap internetes honlapján. Az amerikai lap washingtoni hivatalos személyeket és szakértőket név nélkül idézve azt hangoztatta, hogy Észak-Korea és Pakisztán kapcsolatai .jelenleg sokkal mélyebbeknek és veszélyesebbnek tűnnek, mint azt az Egyesült Államok és ázsiai szövetségesei először feltételezték”. A The New York Times szerint a tranzakciók keretében - amelyek szálait még bogozzák a titkosszolgálatok - az észak-koreaiak rakétaalkatrészeket bocsátottak Pervez Musarraf tábornok, pakisztáni államfő rendelkezésére; azért volt szüksége rájuk, hogy egy olyan nukleáris arzenált építsen ki, amely képes elérni India minden stratégiai jelentőségű pontját. „E tökéletes érdekházasságban” Pakisztán ellátta Észak-Ko- reát számos olyan tervdokumentációval, amelyek az atomprogram keretében elengedhetetlen urándúsításhoz használatos gázcentrifugák és más berendezések építéséhez szükségesek. A lap emlékeztetett arra, Észak-Korea maga ismerte el, hogy a korábbi megállapodások ellenére nem hagyott fel nukleáris programjának megvalósításával. Az idézett szakértők szerint Pakisztán tovább folytatta „sötét üzel- meit” Észak-Koreával, még azt követően is, hogy az Egyesült Államok oldalára állt a tálib rendszer és az al-Kaida terrorszervezet elleni küzdelemben Afganisztánban. A The New York Times megítélése szerint miközben Washington óriási nyomást gyakorol Phenjanra, nyilvánosan sohasem merült fel Pakisztán szerepvállalása az északkoreai atomprogram megvalósításában, mégpedig azért, mert a Pakisztánnal való együttműködés sorsdöntő az al-Kaida elleni harcban. Pakisztán hevesen cáfolta a The New York Times állítását. „Egy szó sem igaz az egészből. Nem tudom, honnan szerzi információit a lap, de az biztos, hogy ideje lenne felülvizsgálnia a hírforrásait” - mondta Rashid Quereshi elnöki szóvivő. (m)
