Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-21 / 271. szám, csütörtök

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 21. KOMMENTÁR A házam a tőkém SIDÓ H ZOLTÁN Mára gyakorlatilag elszabadultak a lakásárak. A korábban sem olcsó ingatlanok ára az év elején óvatosan kúszott felfelé, majd az őszi par­lamenti választások után valósággal vágtatni kezdett. Napjainkban ott tartunk, hogy a legvonzóbb városokban, döntően Pozsonyban és Kassán alig két hónap leforgása alatt 150-300 ezer koronával drágul­tak a lakások. Az is igaz, hogy a riasztóan magas munkanélküliséggel sújtott régiókban nem történt elmozdulás, sőt esetenként még estek is az árak. Vajon milyen okokra vezethető vissza az ingatlanpiacot pezsgésben tartó változás? A tényezőket sorjában véve elsőként em­lítsük meg, Szlovákiában még a szerény tervekhez viszonyítva is ke­vés lakás épül, ami szűkíti a piacot és automatikusan felhajtja az ára­kat. Az első Dzurinda-kormány például 1998 és 2002 között összesen 56 ezer lakás felépítését vette tervbe, ennek éves lebontású ütemter­vét kezdetben ugyan teljesítette, azonban tavaly már 3800-zal adtak át kevesebbet a vártnál, s az idei 18 ezerből október végéig csupán 9200-at fejeztek be. Az ország közelgő európai uniós csadakozása szintén az alacsony árak ellen szól, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Nyugaton az ingatlanok sokkal többe kerülnek, mint nálunk. További tényező, hogy a lakások, házak megvétele jó befektetési lehetőségnek számít. A tavasszal sorra összeomlott pénzügyi társaságok, na meg a csődbejutott bankok elvették a polgárok kedvét a pénzintézetektől, ráadásul éppen napjainkban zuhannak látványosan a betétek után fi­zetett kamatok. Ez azt jelend, hogy az értékmegőrzésnek egy másik formája felé fordulnak, s ezt sokan az ingatlanbefektetésekben vélik megtalálni. Ráadásul jelenleg egy demográfiailag népes korosztály próbál önállósulni, ami még inkább növeli a keresletet a házak, laká­sok iránt. Manapság ott tartunk, hogy a jó fekvésű városokban és azok vonzáskörzetében szülte csak azok kínálnak eladásra lakhelyet, természetesen azonnali fizetés fejében, akiknek sürgősen pénzre van szükségük. Összességében tehát elmondható: az én házam már nem­csak az én váram, hanem az én tőkém is. JEGYZET Lali meg a kétmilliárd SZÁSZI ZOLTÁN Szombat délelőtt, a magyaror­szági Nógrád megye egyik határ menti falujában. A postahivatal előtt nagy a sor. Nagy a tét is, mindenki lottózni akar, jó né­hány szlovákiai tippturista is be­állt a sorba, megkísérteni a sze­rencsét, elnyerni Fortuna asszony kegyeit. „Biztos nyerek, mert megálmodtam!” - mondja egy testes asszonyság, ruha­kötőjének zsebéből előszedve a szelvényt. Mindenki izgatottan latolgatja az esélyeket, közbe itt- ott morgás, hogy ebből is csak az urak gazdagodnak meg, a fene vinné ezt a pénztelenséget. Egy középkorú, kissé szakadt, olaj és trágyafoltos ruhában toporgó emberke nem szól semmit. Vár a sorára türelmesen, kezében a vil­lanyszámla és egy szelvény, ami­ben egy kocka van kitöltve. 130 forint így az ára, durván számít­va egy korsó sört lehet érte ven­ni. Ennyit tán megér, mert mi van, ha éppen ő az, aki megnye­ri? ! „Mit veszel rajta, ha megnye­red, te Lali?” - kérdi a testes asszonyság. Emberünk kicsit hosszan gondolkodik, simogatja az arcát, majd hirtelen mosolyra derül és azt mondja: „Veszek egy szamarat. Egy szamarat, meg ha telik, akkor egy fűnyírót. Unom már a kaszát, nem búja a dere­kam. Meg elmegyek az ABC-be.” Ennyi. Válaszára fergeteges kacaj a válasz, a postás szülte remeg a visszafojtott nevetéstől, a testes asszonyság a térdét csapkodja, elhangzik egy két „de hülye sze­gény” megjegyzés is. Hirtelen el­szégyellem magam. Ennyi az Ő álma. Egy szamár, meg egy fűnyíró, mert már nem bírja a ka­szát a dereka. Egy ember ezen a világon, akinek ilyen tiszta, kéz­zelfogható és egyszerű álmai vannak. Ha én nyerem meg, Is­ten bizony, megkeresem a Lalit, veszek neki két csacsit fogatostul, meg olyan fűnyírót, ami fütty­szóra működik, mint a posta előtt várakozó lompos kiskutya, amelyik a Lalihoz tartozik. Olyan ez, mint a mesében. Mikor a bol­dogtalan gazdag embernek azt a tanácsot adják, keressen egy bol­dog embert és vegye fel annak az ingét. Mikor megtalálja, kiderül, hogy a boldog ember olyan sze­gény, hogy még inge sincs. De szeretni tud, álmai vannak és dolgozik, amiben örömét leli. FIGYELŐ A romló kapcsolat megmentése A prágai NATO-csúcs igazi célja az, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei megerősít­sék a közös védelemre tett foga­dalmaikat - írta a Financial Ti­mes. Vagyis nem a szervezet kibővítése, amelyet ahhoz a hely­zethez hasonlítottak, amikor egy házaspár azért vállal még egy gyereket, hogy megmentse rom­ló kapcsolatát. Mindkettő az élet­képességjele, de egyúttal a való­di problémák megkerülése - fűzi hozzá kontinentális kiadásának szerkesztőségi cikkében a brit üz­leti lap. Úgy véli ugyanis, hogy az utóbbi hónapokra a transzadanti megosztottság minden eddiginél mélyebbé vált. Az Egyesült Álla­mok elleni tavaly szeptemberi terrortámadások után az európai szövetségesek szolidaritásukról biztosították Washingtont, fel­ajánlva neki, hogy alkalmazhatja a NATO-szerződésnek a közös védelemre vonatkozó cikkét. Az amerikai válasz azonban a lénye­get tekintve elutasító volt, és Washington inkább „néhány vá­logatott barátjának” a segítségé­re támaszkodva indította meg az afganisztáni hadműveleteket. Európában sokan nemcsak azt vették zokon, hogy az amerikai­ak nem tartottak igényt rájuk az afganisztáni vállalkozásban, amelyhez hajlandók lettek volna csatíakozni. Hanem azt is, hogy nyomást gyakoroltak rájuk Irak ügyében, ahol viszont nem vol­tak és továbbra sem lennének hajlandók részt venni egy ameri­kai katonai akcióban. Európa az Egyesült Államok erőszakoskodó fellépései miatt panaszkodott, az amerikaiakat viszont a Bush-kor- mányzat különutas politikája mi­atti európai siránkozás ingerelte, amelyet a legkülönfélébb ügyek­ben hallhattak a rakétavéde­lemtől kezdve a kiotói jegyzőkönyvön és a Nemzetközi Büntetőbíróságon keresztül Ira­kig. Mindamellett az utóbbi időben már sikerült rendbe tenni néhány dolgot - jegyzi meg a lap, amely ebből a szempontból azt tartja a legfontosabbnak, hogy az Egyesült Államok immár'az ENSZ-en keresztül folytatja kam­pányát Szaddám Húszéin ellen. Emellett az afganisztáni béke- fenntartás feladatait is NATO-or- szágok vették át. TALLÓZÓ SME Müan Sútovec irodalomtudós elmél­kedését közli a lap. „Az EU és talán a NATO iránti fenntartások nélküli vágy a szlovákiai magyarok szemé­ben jobban látható, mint sok szlová­kéban” - írja. Ez nem azért van, mert a magyar kisebbség európaibb, ha­nem mert Szlovákia kimaradása az európai közösségből „akadályt te­remtene a szociális-politikai és kul­turális-történelmi hazájuk közöt. Ha majd észrevesszük, hogy európai­nak lenni nem csak méznyalás, a jaj­veszékelésnek pontos címzettje lesz: a magyarok, ők tuszkoltak be ben­nünket Európába! Kérdés, hogy ez a mértéken felül nagy hatalmi csomag (az MKP által vezetett tárcák— a szerk. megj.) egy napon nem esik-e a kedves magyar koalíció lábára. Igaz, Csáky Pál úr úgy gondolja, hogy az eurókkal teli csomag mégiscsak illa­tosabb, mint a roma problémakör. A hivatalos NATO-programban ez áll: Búcsú Václav Haveltől, nem pedig Václav Havel búcsúja XY-tól Világpolitikai nagyüzem Néhány napon át Prágára fi­gyel a világ. George Bush amerikai elnök és néhány száz fős kísérete - a külföldi küldöttségek közül elsőként - már kedden megérkezett, hogy a NATO-csúcsot meg­előzően egynapos hivatalos csehországi látogatással tisz­teletét tegye Václav Havelnél. KOKES JÁNOS Annál a Havelnél, aki az Egyesült Ál­lamokban (és a vüágban) jelenleg tán nagyobb tiszteletnek örvend, mint hazájában, ahol az államfői bársonyszékben eltöltött, s minden­napi gondokkal, harcokkal, perpat­varokkal teletűzdelt több mint 12 év után bizony egykori népszerűsége jócskán megkopott. De hát ez már így szokott lenni, nincs ebben sem­mi különleges. Havel három hónap múlva távozik hivatalából, búcsút mond a hivatalos nagypolitikának. Nem átok, hogy a NÁTO mostani csúcstalálkozója - amelyre a szerve­zet történetében első ízben kerül sor Kelet-Európábán, tehát egy új tagál­lam, egy volt „ellenség” területén - bizonyos mértékben azért került Prágába, hogy a 66 éves cseh ál­lamfő méltó búcsút vehessen a vüág politikusaitól. Bizonyára nem vélet­len, hogy az a nagyszabású díszva­csora, amelyet Havel szerdán este adott a részt vevő államfők és kor­mányfők részére az ősrégi Hradzsin termeiben, a hivatalos NATO-prog­ramban a következő cím alatt volt feltüntetve: Búcsú Václav Haveltől, s nem pedig Václav Havel búcsúja XY- tól. A különbség lényegi. Csehország számára a csúcstalálko­zó mindenképpen megtiszteltetés és elismerés. Ennek ellenére tudni kell, hogy bár a csehek kétharmada elé­gedett az ország NATO-tagságával, s csak 23 százaléka nem, a csúcsta­lálkozó prágai megrendezését csu­pán 39 százalékuk támogatta. Ugyanakkor 49 százalékuk azt gon­dolja, hogy a csúcs Csehországnak semmi jót sem hoz, s csupán gondo­kat, kiadásokat jelent. A NATO-tag- ság értéke a cseh lakosság körében az utóbbi három év alatt - Csehor­szág Lengyelországgal és Magyaror­szággal együtt 1999 márciusa óta tagja a szervezetnek - azonban megnőtt. 1999 tavaszán ugyanis csak az emberek 49 százaléka mél­tányolta a NATO-tagságot a jelenle­gi kétharmaddal szemben. A helyzet változása a szociológusok szerint a feszült nemzetközi helyzet, az Ame- rika-ellenes terrorista támadások következménye. A csehek 45 száza­léka szerint a tagság erősíti az or­szág nemzetközi pozícióit. Nem kétséges: az ilyen megfontolá­sok nagy szerepet játszanak abban, hogy a NATO-tagság iránt nagy az érdeklődés. Prágában műiden jel szerint újabb hét kelet-európai, volt szocialista államot vesznek fel a szervezetbe: Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlo­vákia és Szlovénia. A szervezet eddi­gi fél évszázados történetében ez lesz a legnagyobb szabású bővítés. Ez a lépés mindenképpen történel­mi jelentőségű és mértékű. Bár a NATO-tagok közül hiányzik Orosz­ország, illetve néhány más kelet-eu­rópai ország, mégis most első ízben kerül így egy tető alá a volt „Nyugat” és a „Kelet”, s jön létre egy, az euró­pai kontinens nagy részét magába foglaló katonai-politikai szervezet. Nyüvánvaló, hogy a keleti irányú bővítés második körével maga a NA­TO is alapvetően átalakul, s egészen új geopolitikai helyzet jön létre. Nem tartom véletlennek George Ro­bertson azon nyilatkozatát, amely­ben a NATO-főtitkár arról beszélt, hogy a problémát nem a bővítés for­mális eldöntése, jóváhagyása jelen­ti, hanem az, ami azután fog követ­kezni. Meggyőződésem, hogy Ro­bertson a fején találta a szöget. Az eddigi NATO-tagok döntő többsége ugyanis fejlett ipari állam volt, míg a mostani új tagok az európai konti­nens jóval szegényebb, fejleüenebb részét képviselik - gazdaságilag, tár­sadalmilag és politikaüag is - és akarva-akaratlanul magukkal hoz­zák a szervezetbe gondjaikat, bajai­kat. Például a nemzetiségi problé­mákat, a több országba szétszórt magyarság problémáját. Most ezek­kel a NATO-nak is egészen konkré­tan szembesülnie kell, akárcsak né­hány év múlva az Európai Uniónak, ha oda a kelet-európai országok egy részét felveszik. A Szovjetunió összeomlásával a ki­lencvenes évekre ugyanis megszűnt a „szocialista és a polgári demokra­ta” vagy kevésbé ideologikusán a Moszkva és Washington vezette tá­borok vüágméretű szembenállása, s mára mind a fejlett Nyugat, mind a kevésbé fejlett Kelet is egy új, min­denkit érintő kihívással néz szembe: a terrorizmussal. Maga a terroriz­mus nem új, különböző formákban a történelem folyamán mindig is je­A NATO második bővíté­sével egészen új geopoli­tikai helyzet jön létre. len volt, s mindig is egyike volt a „fegyvereknek”. Mára azonban a vi­lág változott meg, Uletve azok a le­hetőségek, erők nőttek meg szinte ellenőrizhetetlenül nagyra, amelyek bizonyos helyzetben egy-egy sze­mély kezében összpontosulhatnak. És már nem csak atombombákról van szó. Láttuk: néhány arab a meg- támadhatatlannak vélt Amerikában tudott olyan célokat megsemmisíte­ni, illetve elérni egy-két civil re­pülőgéppel, mint a manhattani felhőkarcolók vagy a washingtoni védelmi minisztérium. A csecsének pedig Oroszország szívében, Moszk­vában tudtak sikeresen 800 sze­mélyt foglyul ejteni, s az oroszok csak mérgező gázzal, nagy emberál­dozatok árán és nem éppen humá­nus módon semlegesítették őket. Most nem politikailag minősítek, csak az ügyek technika oldalára hí­vom fel a figyelmet. Nem kell túlsá­gosan nagy képzelőerő ahhoz, hogy azt is észrevegyük: ezek az esemé­nyek a modern világ rendkívül töré­keny voltát is bizonyítják. Ma már nincs nagy kínai fal, amely mögé el lehet bújni, s el lehet rejteni valamit. Már nem egyszerűen egy hadsereg áll fel egy másikkal szemben a csata­mezőn. Ma az egész világ a csata­mező. A mai világ, akár tetszik, akár nem bizony, bizony egyetemes, glo­bális, sőt egyre globálisabb. S a vi­lágméretű lehívásokra csak világ­méretű választ lehet adni. Máskü­lönben nincs esély az emberiség túl­élésére, hosszú távon semmiképpen sem. így a NATO is keresni fogja, mert keresni kényszerül, új arcula­tát, s már Prágában megpróbál vala­miféle választ megfogalmazni az új kor kihívásaira. Mindenki előtt nyil­vánvaló, hogy ennek a feladatnak csak egy kibővült és megújhodott, európai léptékű NATO tud megfelel­ni. Ä válaszadásra természetesen egyeden csúcs nem elegendő, ez egy jóval hosszabb folyamat. Ezért is kell azonban már most bevonni ka­tonailag, politikailag, gazdaságilag a kevésbé fejlett, kisebb teljesítőké­pességű országokat is. A felvétel, mint mindig, most is elsősorban nagypolitika. S a nagypolitikának, a világpolitikának most egyértelműen érdeke, hogy a NATO kibővüljön, mert biztonságpolitikai szerepét hosszabb távon és megbízhatóan csak így töltheti be. Nyilvánvaló, hogy ennek egyik alapeleme az Oroszországgal való együttműkö­dés fejlesztése is. Bár Vlagyimir Pu- tyin orosz elnök nem vesz részt Prá­gában a NATO-fórumon, ezen a té­ren is előrelépés várható. Bush ugyanis európai útja során a Putyin- nal való találkozót sem hagyta ki. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy az utóbbi években valóban nagyot vál­tozott a világ. LEVÉLBONTÁS Ki kit diszkriminál? A magyar kedvezménytörvény jóvá­hagyása óta Mikulás Dzurinda kor­mányfő több ízben is elítélően nyi­latkozott erről a törvényről. Diszkri­minációról és a demokrácia alapel­veinek megsértéséről beszél. Ez fá­ból vaskarika. A diszkrimináció - az idegen szavak szótára szerint - hát­rányos megkülönböztetést jelent. A magyar kedvezménytörvény eseté­ben diszkriminációról szó sem le­het. Mi, szlovák állampolgárságunk mellett, nyelvünket, kultúránkat - őseink hagyatékát - úgy őrizzük, mint a szemünk fényét. Ennek érde­kében adja az anyaország azt a szimbolikus támogatást egy olyan kisebbségnek, amelynek tagjai a történelem viharai következtében egy másik állam polgárai lettek. Egy hasonlattal élve, ha egy anya támo­gatja gyermekeit, a nem saját gyer­mekek semmiképpen sem érezhetik diszkriminálva magukat (ahogy azok az utcabeli szlovák gyermekek sem, akikre a miniszterelnök hivat­kozik) . Ha valaki ebben a térségben diszkriminálva volt, akkor azok a szlovákiai magyarok voltak 1918 óta. Csehszlovákia megalakulása után a magyar nagybirtokosok föld­jét nem a térségben élő nincstelen szegények kapták, hanem morva te­lepesek, majd fokozatosan került sor kultúránk, nyelvünk, iskoláink diszkriminációjára. A második vi­lágháború után a Benes-dekrétu- mok következményeként hontalan­ság, deportálás, kitelepítés, vagyon­elkobzás, reszlovakizáció volt osz­tályrészünk. A kommunista diktatú­ra időszakában a proletár internaci­onalizmus szellemében tovább folyt a diszkrimináció. Magyar helység­neveket nyomtatásban nem lehetett megjelentetni, iskoláinkat pedig ad­minisztratív lépésekkel diszkrimi­nálták olyannyira, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák egyhar- mada, a középiskolák egynegyede megszűnt. Sajnos, ez a diszkriminá­ció az ország szétválása után is foly­tatódik. Ezt a szlovák alkotmány is biztosítja, hiszen ennek a preambu- luma nem szlovákiai állampolgá­rokról beszél, hanem a szlovák nemzetről és a nemzetiségeket csak másodrendűként (másodsorban) említi, holott Szlovákia lakosainak egyötöde nem szlovák nemzetiségű. Továbbá a magyarok által lakott te­rületeken az úthálózat fejlesztése évtizedek óta mesze elmarad a Kö­zép- és Észak-Szlovákiától, de ez vo­natkozik az iparfejlesztésre és a be­ruházásokra is, aminek az a követ­kezménye, hogy ebben a térségben a legmagasabb a munkanélküliség. Hát ennyit dióhéjban arról, hogy ki kit diszkriminál! Ez meríti ki az ál­lampolgárok etnikai alapon való diszkriminációjának fogalmát, nem a státustörvény, mert ha a felsorolt hátrányos megkülönböztetések ha­tásai nem érték volna nyolcvan éven át folyamatosan az itt élő ki­sebbséget, nem lenne szükség stá­tustörvényre, mert a kettő össze­függ. A szlovákiai magyarság pozití­van értékeli az anyaország segítő szándékát (bizonyítja ezt a magyar­igazolványok tömeges igénylése). Sajnálatos és számunkra elszomorí­tó, hogy hazánk nem hajlandó pozi­tívan megkülönböztetni saját állam­polgárait - azt az évek óta diszkri­minált kisebbséget -, akik Szlovákia EU-integrációjának és a jelenlegi politikai irányvonalnak is hathatós támogatói. A kedvezménytörvény senkit sem diszkriminál és nem sérti Szlovákia szuverenitását. Csupán az itt élő magyarságot segíti nyelvének és kultúrájának megtartásában, mert a kultúra sokszínűsége nem gyöngíti, hanem erősíti az ország egységét! Fóthy János, a Somolja és Vidéke Kulturális Társulás elnöke- Ennek az alaknak a legmagasabb helyeken van pártfogoltja... (Lubomír Kotrha rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents