Új Szó, 2002. november (55. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-20 / 270. szám, szerda
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2002. NOVEMBER 20. KOMMENTÁR NATO-fanfárolc MALINÁK ISTVÁN Szlovákia mellett még hat kelet-európai ország sajtója adja majd pénteken szalagcímekben tudtul, hogy csütörtök reggel fél tíztől lényegében NATO-tagnak érezhetik magukat. Amerikában valószínűleg azt fogják kiemelni, hogy a tagországok igent mondtak a rendkívüli képességű és felszereltségű katonákból álló, több mint húszezer főt számláló világkommandó létrehozására, vagy azt, Bush elnök miért folytatott különtárgyalásokat Chirac francia államfővel, és miért nem került sor hasonlóra Schröder német kancellárral. A kelet-európaiaknak az évtizedes álom beteljesülése a fontos. Amerikának Irak, és ezért - tetszik vagy sem - Bush számára az lesz a fő téma Prágában is. Szeptember 11. óta az értékrendek módosultak - a régi tagok között is, elég a német-amerikai viszályra gondolni vagy a hadikiadásokat illető európai-amerikai huzavonára. Nem lehet csodálkozni ezért, hogy tengerentúli szakértők szerint az új tagok felvétele politikai döntés, katonai szempontból nem lesz erősebb a hetekkel a NATO. Ha figyelembe vesszük, pár hónapja még az volt nálunk a fő téma, hogy Meciar visszatérése esetén ismét kimaradhatunk a bővítésből, akkor most Szlovákia joggal ünnepelhet. A meghívást a NATO-ba úgy is elkönyvelhetjük, mint a demokratikus értékek végleges győzelmét Szlovákiában. így könyvelik el Romániában is, ahol most az az Iliescu elnököl, akit korábban úgy jellemeztünk, hogy egy tőről fakadt Meciarral, sőt: ha figyelembe vesszük, hogy anno ő vezényelte le a bányászjárásokat, akkor még tőrőlfakadtabb is. Egy szakértő szerint Románia felvétele kockázati tényezőnek számít. A The Times Bulgária és Románia esetében egyenesen megkérdőjelezi, vajon e két ország képes-e a NATO-tagság eddigi alapfeltételeinek számító kritériumok teljesítésére, fellépni a szervezett bűnözés ellen, kiépíteni az erős polgári intézményeket, maradéktalanul tiszteletben tartani az emberi jogokat. Robertson NATO-főtitkár pedig a hetek eufóriáját csillapítandó máris utalt arra, hogy ha a prágai csúcson nem is számít nehézségekre, az azt követő időszakban lehetnek problémák a vállalások teljesítésével. Magyarországnak már vannak ezzel gondjai, s ebből az újonnan belépőknek sürgősen le kell vonniuk a tanulságot, tekintve, hogy például sem nálunk, sem Romániában vagy Bulgáriában nem jobb a gazdasági helyzet. Bár meghívták, az orosz elnök nem lesz ott Prágában, demonstrálandó, hogy Moszkva nem ért egyet a bővítéssel. De azért Bush első útja a cseh fővárosból Szentpétervárra vezet Putyinhoz, hogy Irakról tárgyaljanak. Szombaton Vilniusban a három balti állam vezetőivel találkozik, ami szép dolog, utólagos fricska az oroszoknak. Ezt követően Bush Bukarestben mond beszédet, amitől talán még Funar is szobatisztának fogja érezni magát. Valószínűleg megismétli majd azt, amiről magán a csúcstalálkozón fog - fehér házi kiszivárogtatás szerint - elvi jelentőségű szónoklatot tartani: az egységes, szabad, békében élő Európáról. JEGYZET Az átállás kínjai BUCHLOVICS PÉTER Úgy emlékszem, egy neves kollégám írta le pontosan itt, alig egy éve kommentárjában azt, hogy minden felülről kezdeményezett és vezérelt reform kimenetele kétséges; ha későn kezdik el, annál kapkodóbb lesz, végeredménye tehát annál megkérdőjelez- hetőbb. A minap egy iskolaigazgató ismerősöm állított meg. A kölcsönös üdvözlés után már zúdult is rám a panaszáradat. Azt mondja, több mint harminc éve tanít, de ekkora káoszt és nyomort még nem élt meg az iskolaügyben, mint mostanság. Pedig van némi tapasztalata, hiszen a rendszerváltás után gimnáziumot igazgatott, rendszeresen hadakozott a Slavkovská- félékkel, ám azok a csaták egy lapon sem említhetők a rengeteg utánajárással, papírmunkával és pénzku- nyerálással, amit az új helyzet, a megyéhez, illetve az önkormányzathoz tartozás okoz. Az átállást csak nehezíti, hogy például a hivatalosan már nem létező járási iskolaszék még mindig tengernyi adatot, elszámolást követel az igazgatótól, kimutatást a tantestület tagjairól, noha gyakorlatilag az iskola működésébe már semmilyen beleszólása nincs, legfeljebb módszertani ügyekben. Nem beszélve a ki nem fizetett számlákról, régebbi adósságokról. „Mintha még mindig azt bizonygatnák, hogy ők mennyire nélkülözhetetlenek, megkerülhetede- nek és fontosak (mármint az a néhányjárási apparatcsik, aki a megszüntetés ellenére még mindig ott dolgozik), de ha konkrétumokban - ne adj’ isten! - pénzügyekben keresem őket, akkor rendre azt a választ kapom: ők már nincsenek is, nem kompetensek” - mormogja ismerősöm. Ám az illetékes „új helyen” sem rózsá- sabb a helyzet; egy-egy adott körzet kisiskolái közös irodán keresztül oldják meg a fizetést, rezsit, könyvelést, ám ehhez is szinte minden papírt, kimutatást, elemzést újra be kell nyújtani, az adóhivatallal jóváhagyatni, az önkormányzatokkal egyeztetni. Ismerősöm már a tanév kezdete óta mást sem csinál, mint iratokkal degeszre tömött táskával rohangál hivataltól hivatalig, önkormányzattól központi irodáig, Hencidától Boncidáig, és azon töpreng, hogy átképzi magát könyvelőnek, titkárnőnek, jogásznak - majd ezek után bevonul egy csendes intézetbe, ahol a gumicel- lában mereng majd a bürokrácia hasznán. Magában pedig napjában többször elátkozza azt a percet is, amikor vállalta az igazgatói posztot. Apropó, a legújabb óriási ötlet az, hogy minden tanárnak kötelessége beírni a nagykönyvbe, mikor ugrott át az iskolával szomszédos lakásába ebédelni, köteles beírni a visszaérkezés időpontját, és mindezt köteles jelenteni naponta az igazgatónak is. Pecsét, aláírás, kipipálva. Uff! FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG Recep Tayyip Erdogan, a törökországi választásokon győztes iszlámbarát párt elnöke szerint hazája azóta közeledik az Európai Unióhoz, hogy negyven évvel ezelőtt megkezdődött török vendégmunkások elhelyezkedése nyugat-európai üzemekben. „Az EU semmit sem veszítene azzal, ha a koppenhágai csúcson időpontot ajánlana hazámnak a csatlakozási tárgyalások megkezdésére - nyilatkozta a német lap tegnapi számában. - Voltak más országok is, amelyek kaptak időpontot, aztán a tárgyalások hét-nyolc évig is elhúzódtak. Ennyi idő alatt mi is teljesíteni tudnánk összes kötelezettségünket. Törökországnak jelenleg erős egypárti kormánya van, az összes hatalom a kezünkben van, hogy a hiányosságokat minél hamarabb felszámoljuk.” ■■«■■■»ss**»**«*®»**- A bejelentett és a várható további áremelések miatt a főnököm parancsa alapján csak annak adhatok napilapot, aki orvosi igazolást mutat fel, hogy nincs egyéb szívinfarktusos rizikófaktora... (Marabu rajza) TALLÓZÓ SME Besztercebánya megyének a jövő év elejétől valószínűleg nagy gondot okoz majd, hogy a kerület kisebb kórházai a hatáskörébe kerülnek - írja a Sme. A losonci, rimaszombati, zólyomi és garamszentkereszti kórház áüagos havi vesztesége 2002 első felében meghaladta a 31 millió koronát, s Richard Risnovsky, a megyei önkormányzat közegészségügyi osztályának vezetője szerint a veszteség a jövőben ennél is nagyobb lehet. „Senki sem garantálja, hogy a szükséges eszközöket megkapjuk az államtól. Az egészségügyi minisztérium arra hagyatkozik, hogy a kórházakban magunk teszünk rendet” - mondja Richard Risnovsky. Egyelőre elképzelni sem tudja, miből törlesztik a kórházak felhalmozódott adósságait, mert a megyei képviselők a kórházi ágyak számának csökkentésével, a kórházak megosztásával, illetve felszámolásával sem értenek egyet. Milan Marcok megyei elnök szerint a kerület egymilliárd koronás tervezett költségvetése nem lesz elég az igények kielégítésére. „Próbáljuk meg valamiképpen tudatosítani nemzeti tragédiánkat, ha lehet, akkor óbégatás helyett méltósággal" Magyar üzenetek Bukarestből A tisztelt olvasó ne várjon ettől az írástól irodalomtörténeti teljességet, még kevésbé úgynevezett sajtóelméleti következtetéseket. Erre az én gyarló ismereteim kevesek. Csupán azt szeretném megosztani, mit érzek a Bukarestben már harminckettedik éve megjelenő hetilap, az A Hét olvasása közben. E. FEHÉR PÁL Persze nem könnyű hozzájutni az A Hét egyes példányaihoz még Budapesten sem, nemhogy Pozsonyban. Én a szerkesztőség figyelmességéből kapom a lapot: mindig összepakolnak egy-egy hónapra való anyagot, aztán ráragasztanak potom 65 ezer lej értékű bélyeget, s a küldemény rendszerint tíz nap alatt érkezik Románia fővárosából Szlovákia fővárosába. (Nem ismerem a lej dollárhoz vagy koronához viszonyított értékét, csupán hasonlításként írom ide, hogy egy lapszám ára 4500 lej, tehát a béíyegköltség ugyancsak borsos...) És sohasem az eredeti, hanem mindig postai csomagolásban, mivel legalább két ország vámosai „érdeklődnek”, természetesen az európai uniós tagságra várakozva, a küldemény tartalma iránt. Egyébként semmi nagyobb baj ne essék az EU-normákon és a levéltitok nemzetközi törvényekben biztosított óvásán, mint az, hogy a vámosok vagy más hivatalnokok olvasnak. Okulásukra szolgálhat. Mert én is okulni szeretnék ebből a hetilapból, ezért böngészem át, szándékosan lassítva a szokásos gyorsolvasási szokásaimat. Ajó dolgok kiélvezéséhez idő szükségeltetik. Nehogy elfeledjem: az A Hét csak 12 oldalon jelenik meg. Hetente. Elvben. Szó sincsen tehát arról, hogy a terjedelem anyaghiányhoz vezetne és a szerkesztők - vannak vagy hárman - ezért vennének át más lapokból anyagokat. Inkább a roppant fegyelmezett szerkesztési elvek öüenek az olvasó szemébe, még abban az esetben is, ha történetesen nem szakmabeli. Mert amikor jön a pénzhiány, az elmaradozó román vagy magyar állami támogatás (mint a mostanság kapott példányok tanúskodnak erről), előfordul, hogy ugyancsak 12 oldalon jelenhet meg az egyesített 29-33. szám; egy hónapnyi adag egy heti terjedelembe kényszerítve. Hagyjuk azonban a kísérőjelenségeket, noha mégsem teljesen mellékesek ezek, hiszen azt a szinte legyőzheteden akadályrendszert jelentik, amelyek a különböző országokban élő és alkotó magyar szellemi életeket a gyakorlatban elválasztják egymástól. Egyszersmind az egyetemes magyar kultúra egészséges vérkeringését is akadályozva. Ezért rendszerint egyedül Trianont szokás okolni bizonyos, önmagukat egyedüli nemzeti és igaz magyarnak hirdető körökben, de hát 1921 óta léteznek a monarchiabeli Magyar Királyságot megosztó határok, ám ezek nem mindig és nem szükségszerűen jelentettek szellemi határzárakat is. Még az A Hét 32 éves históriájában sem, mert ugyan senki nem kívánja vissza az úgynevezett átkost, de a hajdani nemzetközi újságos boltot (rejtély, hogy miért tűrte ezt Bifak vagy Pez- lár) minden normális ember szeretné feltámasztani, mert ott például A Hetet is lehetett kapni. Sőt, amikor Budapestről az újvidéki magyar sajtót „titoista revizionizmusa”, valójában a szovjet viszonyokra vonatkozó kritikai és tökéletesen helytálló megjegyzései okán kitiltották, Pozsonyban akkor sem hiányzott. És most idézet következik az A Hét egyik vezető publicistájának, a kiváló írónak, a Csipike-történetek legendás szerzőjének, Fodor Sándornak egyik írásából. Ő Üzenetek az úszó jégtábláról címmel jelentkezik rendszeresen a lapban. Én a 360. „üzenetből” idézek. „Trianon valóban nemzeti tragédiánk. Akár a Muhi puszta, vagy még inkább - Mohács. De mint ahogy a tatárjáráson túljutottunk, a törökdúlást is kihevertük valahogy, próbáljuk meg valamiképpen tudatosítani nemzeti tragédiánkat, Trianont, mégpedig ha lehet, az örökös óbégatás helyett méltósággal - és lépSzó sincsen arról, hogy a terjedelem anyaghiányhoz vezetne. jünk tovább, anélkül, hogy felejtenénk. Ha még maradt bennünk valamelyes bizakodásra való hajlam, azt ne holmi ‘édes Erdély, itt va- gyunk’-os ábrándozásokba öljük, hanem próbáljuk tervezni európai uniós jövőnket. A kontinens többi népével - elsősorban szomszédainkkal együtt...” Véssük az agyunkba: „örökös óbégatásról” ír Fodor Sándor, aki azért még jobban megszenvedte a történelemmel terhelt jelent, mint sokan mások, akik viszont szeretnek „óbé- gatni”. Es ilyen távlatos gondolkodást igényel a hetilap főszerkesztője, Gálfal- vi Zsolt is, amikor Kertész Imre No- bel-díjáról értekezik. A hír vétele után azonnal, amikor még például a Magyar írók Szövetsége fel sem fogta, hogy a kitüntetett nem tagja ennek a szervezetnek, tehát jobbnak tartották hallgatni erről a valóban világrengető eseményről. íme, Gálfal- vi vezércikkéből az idézet: „Bármennyire is örömforrás az, hogy első ízben kapott ilyen rangú nemzetközi elismerést egy nyelvünkön született remekmű - évszázados várakozás, meghiúsult remények, csalódások után -, talán termékenyebb arra gondolnunk, hogy ez a Nobel-díj irodalmunk nagy találkozását jelzi korunk világméretű szellemi érzékenységével, fogékonyságával. A Svéd Királyi Akadémia indokló sorai pontosan találnak Kertész Imre életművére, de ugyanakkor azokat az alapvető sorsproblémákat vázolják, amelyekkel ma az emberiség szembesül. ‘A törékeny egyén és a történelem barbár összecsapása’ - éppen úgy korunk jellemző konfliktusára utal, mint az ‘egyéni lét és gondolkodás lehetőségei’ egy olyan világban, ahol ‘az emberek csaknem teljesen a politikai hatalom alávetettjeiként élnek’ kérdésfelvetése. Mindez Kertész Imre életművében sajátosan ár- nyalódik, a közép-európai történelmi és egyéni sors hullámverésében...” És ha arra gondolunk (és ugyan miért ne gondolnánk erre?), hogy a romániai magyarság sorskérdései kísérteties hasonlóságokat mutatnak a magyarországi zsidósors számkivetettségével és diszkriminációjával, akkor éppen arra kell felfigyelnünk, hogy talán Erdélyben, Romániában a magyar olvasó, a magyar publicista pontosabban érti Kertész oeuvre-jét, mint a magyar- országi közvélemény egy része. A különbségek sokat magyaráznak. Erdélyben, Romániában és a legkivált az A Hét oldalain az írók gyakorolják a közírás hivatását. Akkor, amikor a magyarországi, sőt a szlovákiai sajtóban az irodalom és a publicisztika, a politikai közírás már réges-régen szakított egymással. (Tudom, akadnak kivételek, tisztelet nekik, de ez nem változtat, sajnos, az általános képen.) A romániai magyar írástudó a nagyváradi re- daktort, Adyt, a publicistát folytatja, az ő tradícióját. Akkor, amikor más példát említ Domokos Géza, akit még az irodalmi köztudat is alig-alig ismer, noha ő alapította a bukaresti nemzetiségi könyvkiadót, a Kriteri- ont, amely irányítása alatt talán a XX. század legjobb egyetemes magyar könyvműhelyévé lett, ugyancsak az A Hét oldalain egyik tanító- mesterére emlékezik. Ez is amolyan szembeszállás a divattal, hiszen manapság nem sokan hivatkoznak arra, hogy diplomájukat Moszkvában Lapot csinálni irodalommal és erkölcsös publicisztikával nehéz. szerezték. Domokos ráadásul a Makszim Gorkij Irodalmi Főiskolán, de tanára, mestere Konsztantyin Pa- usztovszkij volt. Pausztovszkij feledhetetlen egyéniségét idézi fel és azt a tanácsát, hogy ha a sors egy szerkesztőségbe sodorná, igyekezzék onnan mihamarabb megszabadulni. Pausztovszkij tudta, miről beszélt: évtizedekig gyakorolta az újságírás mesterségét, ráadásul olyan taposómalomban, mint amilyen a Szovjetunió Távirati Irodája (a legendásan rosszhírű TASZSZ) volt. Akadt tehát oka elég, hogy óvja ilyen munkától ifjú romániai magyar tanítványát. Domokos élete azonban úgy alakult, hogy minden termékeny évét szerkesztőségekben töltötte (mint például Sütő András is, Bodor Pál is, Szász János is, hogy jelzésképpen utaljak egy-két jeles íróra). Mégsem lett fölösleges Pa- usztvoszkij intése, mert Domokos egy nehéz korban (ahol Gheorghiu- Dej és Ceausescu gyakorolta a főhatalmat) mégis irodalmat őrzött a szerkesztőségekben és a magyar öntudatú közép-európai, ha tetszik, egyetemes humanitást szólaltatta meg. A lehetetlenséggel határos módon. (Tudva tudván, hogy kiadóbeli igazgatói íróasztala mögé azért raktak fel egy különben nagyon szép gobelint, mert a lehallgató masinát akarták ekként elrejteni.) Utaltam arra, hogy ma ugyan már nem létezik a cenzúra (legfeljebb éber postások meg vámosok működnek), de azért lapot csinálni irodalommal és erkölcsös publicisztikával nagyon nehéz. Ezúttal Bukarestből vettem a példát, de az A Hét gyakorlatának megidézése másutt sem minősíthető felesleges szócséplésnek. Hátha még abban is bízhatnánk, hogy egy vállalkozó arra vállalkozna, hogy behoz néhány példányt ebből a hetilapból. Nem az anyagi haszon miatt, hanem azért, mert még valamennyire az erkölcsi hasznot is becsüli. •jfl // gZniITIHI M'Al'.i I favri k k’jmtvü áimai ígért SátiA+4*9 anyauk könnyű ólmot /gért édesanyánk föl déde sn nyárt k Uiriénr.hm édesanyánk * ólmunk nehéz keserű mint a vadgesztenyéméi gyermekünk álmát inline tudni já list még nem tudja nem mondja nem hasúd ja lilikén! a rádió álmában mosolyog A hetilap egyik nyári számának címlapja (Új Szó-reprodukció)
